A brokkolilé a legjobb méregtelenítő

 

Egy 300 fő bevonásával készített kínai kutatás kiderítette, hogy a brokkolilé az eddig ismertnél is jobban tisztítja a vért a méreganyagoktól. Ezt követően első alkalommal fordult elő, hogy egy méregtelenítő receptet nemcsak elfogadott az orvostudomány, hanem javasol is.

brokkolilé, brokkoli ital, méregtelenítés, benzol

A forradalmi számító kutatási eredmények azt is kimutatták, hogy a brokkoli segít semlegesíteni a dohányzás és a szennyezett levegő belélegzéséből a szervezetbe bejutó benzolt. Ez a felfedezés premiernek számít, hisz a benzol az egyik legmérgezőbb rákkeltő anyag.

 

A brokkoli magas A-, és C-vitamin, valamint folsav, kalcium és rosttartalmának köszönhetően csökkenti a bizonyos típusú daganatos betegségek kialakulásának kockázatát, ilyen például a vastagbélrák. Ugyanakkor kutatások bizonyítják, hogy a brokkolinak a többi káposztafélével együtt jelentős szerepe van a rákos megbetegedések kialakulását megakadályozó étrendben. A kemopreventív anyagok képesek megelőzni, megállítani, illetve akár visszafordítani a daganatok kialakulását.

 

 

A brokkoli számos értékes tápanyagot hordoz, ráadásul a többi káposztafélénél könnyebben emészthető formában. 100 g főtt brokkoli 20-30 kcal, illetve 90-120 kJ energiát hordoz. Zsírtartalma mindössze 0,2 g, emészthető szénhidrátja 2 g, fehérjéje 2-3 g, és 3-4 g növényi rostot tartalmaz.

 

Ásványi anyagai közül említésre méltó a kálium (300 mg fölött), a kalcium (100 mg körül), a magnézium, nátrium, a vas, a cink és a foszfor. A főtt brokkoliban már nincs meg a nyers növény A-vitaminja, de mintegy 90 mg C-vitamint tartalmaz. A nyers növényben B1-, B2-, B6-vitamin és E-vitamin is kimutatható, valamint az A-vitamin provitaminja, a karotin. Gazdag növényi flavonoidokban, indolokban és izotiocianátokban.

Forrás

 

méregtelenítés

Fagyaszd le a citromot és mondj búcsút a cukorbetegségnek, a daganatoknak és az elhízásnak!
  A citrom az egyik legegészségesebb gyümölcsökhöz tartozik. Az egész világon számtalan egészségügyi problémára alkalmazzák, helyet kap a konyhában...
TOVÁBB
Fogyaszd a céklát és nem kell orvoshoz menned
  A céklának magas antioxidáns tartalmának köszönhetően elképesztő hatásai vannak. A cékla rákmegelőző hatású, javítja a látást, tisztítja a beleket és...
TOVÁBB
Csodákra képes a diófa levele!
A Kárpát-medencében szeretik a diót. Sok ház udvarán megtalálható ez a terebélyes lombkoronával rendelkező, nyáron menedéket biztosít a tűző...
TOVÁBB
Elismert ősi gyógymód az éhgyomorra való vízivás
  Egyes kutatások szerint, ha napi rendszerességgel, bizonyos szabályokat figyelembe véve beépítjük a vízivást életünkbe, sokkal egészségesebbek leszünk,...
TOVÁBB
NEKED AJÁNLJUK
Csodákra képes a kövirózsa
  A népi gyógyászatban gyakran használják a növény levelének kipréselt, zselés nedvét külsőleg és belsőleg egyaránt gyulladáscsökkentő, hűsítő,...
TOVÁBB
Hízol, rosszul alszol, és fájnak az ízületeid?
  A köménymag gyógyászati hatásait régtől fogva ismeri az emberiség, a népi gyógyászat is előszeretettel használja. Összetevőinek köszönhetően elsősorban...
TOVÁBB
Egy növény, mely százszor hatékonyabb a kemoterápiánál
  Ez a gyógynövény nem más, mint a tavasszal a mezőket sárga színnel beborító pitypang (Taraxacum officinale). Ugye nem gondoltuk volna, hogy ez az...
TOVÁBB
Diólevél legyen a barátod!
    A diófa ma úgy tűnik reneszánszát éli és egyre többen érdeklődnek a diófalevél gyógyító hatásáról. Szinte minden kertes háznál megtalálható a diófa....
TOVÁBB
NÉPSZERŰ CIKKEK
 Eltitkolt gyógyszer a 3%-os Hidrogén-peroxid
  Bár a szakirodalom feljegyezte, hogy Franciaországban már a 19. század elején...
Az Algopyrin hatóanyaga a metamizole
  Kétségtelen, hogy az EU-ban és más fejlett országokban a metamizole tartalmú...
Csodákra képes a kövirózsa
  A népi gyógyászatban gyakran használják a növény levelének kipréselt, zselés nedvét külsőleg...
Hízol, rosszul alszol, és fájnak az ízületeid?
  A köménymag gyógyászati hatásait régtől fogva ismeri az emberiség, a népi gyógyászat...
TOVÁBBI CIKKEK
Kulcs az égiek kapujához – Tavaszi kankalin
  A tavaszi kankalin, latin nevén Primula veris, apró, évelő növény, amelynek a...
Felfedezés Magyarország egyik leglenyűgözőbb természeti csodájában - a Rám-szakadékban
  Magyarország sokszínű és lenyűgöző tájakat kínál azoknak, akik szeretik felfedezni a...
Méhpempő: Az egészség varázslatos csodaszere
  A méhpempő a méhek garatmirigyében termelődő fehéres, tejszerű, sárgás színű, savanykás,...
Nagyanyáink még tartották – Eltűntek a tyúkok a kiskertből?
  Nagyanyáink kertjéből még nem hiányozhatott a baromfi, de manapság mintha már nem lenne...

Címkék