A tavasz jellegzetes, bájos cserjéje a babarózsa

 

2-3 m magas, lombhullató cserje vagy törzses fácska. Telt rózsaszín virágait lombfakadás előtt, áprilisban hozza, a vesszők teljes hosszában virággal berakottak.

 

kiskertemben, tavaszi cserjék, áprilisban virágzó cserje, babarózsa

A babarózsa kis méreténél fogva apró kertek bájos cserjéje. Régen egyetlen előkertből sem hiányozhatott. Április végén, május elején felálló egyenes ágai tömve vannak telt rózsaszín virágaival. Elvirágzás után azonban ajánlatos tövig visszavágni, hiszen így újra egyenes ágakat hoz, melyek jövőre ismét szépen virágba borulnak. Az idős ágak már nem virágoznak, felkopaszodnak. Néhány évig dézsában is szépen fejlődik, teraszon, vagy akár balkonon is nevelhetjük.

A babarózsa nagy ellensége a monília, mely virágzáskor támad. Ha a virágzás idején nedves és hideg az időjárás, akkor a fertőzés veszélye különösen nagy.  Ajánlatos a fertőzött hajtásokat eltávolítani, vágjuk vissza az egészséges részig.

Könnyen szaporítható dugványozással. Termeténél fogva kisebb, korán nyíló hagymásokat ültethetünk alá.

 

kiskertemben

Kertünk egyik leghasznosabb lakója a süni!
  Ha szeretnénk vegyszerek nélkül kertészkedni, jó, ha odaédesgetjük a süniket kertünkben és gondoskodunk róla, hogy nagyon jól érezzék magukat...
TOVÁBB
Bazsalikom termesztése a kiskertben
  Nálunk kevéssé megbecsült fűszernövény. A déli országokban a salátafélék nélkülözhetetlen tartozéka.   Az ókor óta termesztik Egyiptomtól...
TOVÁBB
A tavasz jellegzetes, bájos cserjéje a babarózsa
  2-3 m magas, lombhullató cserje vagy törzses fácska. Telt rózsaszín virágait lombfakadás előtt, áprilisban hozza, a vesszők teljes hosszában...
TOVÁBB
NEKED AJÁNLJUK
A szódabikarbóna természetes felhasználása a kertben
Nem csak takarítás során, főzőcskézés közben, vagy a fürdőszobában lehet nagy segítségünkre a szódabikarbóna, hanem bizony a kertben is! Cikkünkben...
TOVÁBB
Hatékony védekezés kiskertedben a liszteske ellen
    Egyre nagyobb gondot okoznak fóliasátrakban, üvegházakban és már a kiskertekben is a liszteskék, vagy más néven az üvegházi molytetűk...
TOVÁBB
Vegyszermentesen a leandert károsító pajzstetű ellen
  Nem is gondolnád, hogy háztartásod mennyi hatékony fegyvert rejt növényeid kártevői számára.   Ősszel a téli fagyok elől pincébe, garázsba,...
TOVÁBB
Leanderek szaporítása magról
  Bizonyára mindenki ismeri a leandert, és bizonyára sokan vannak, akik szívesen megpróbálkoznak szaporításával is. A leanderek szaporításának...
TOVÁBB
NÉPSZERŰ CIKKEK
 Eltitkolt gyógyszer a 3%-os Hidrogén-peroxid
  Bár a szakirodalom feljegyezte, hogy Franciaországban már a 19. század elején...
Az Algopyrin hatóanyaga a metamizole
  Kétségtelen, hogy az EU-ban és más fejlett országokban a metamizole tartalmú...
Csodákra képes a kövirózsa
  A népi gyógyászatban gyakran használják a növény levelének kipréselt, zselés nedvét külsőleg...
Hízol, rosszul alszol, és fájnak az ízületeid?
  A köménymag gyógyászati hatásait régtől fogva ismeri az emberiség, a népi gyógyászat...
TOVÁBBI CIKKEK
Kulcs az égiek kapujához – Tavaszi kankalin
  A tavaszi kankalin, latin nevén Primula veris, apró, évelő növény, amelynek a...
Felfedezés Magyarország egyik leglenyűgözőbb természeti csodájában - a Rám-szakadékban
  Magyarország sokszínű és lenyűgöző tájakat kínál azoknak, akik szeretik felfedezni a...
Méhpempő: Az egészség varázslatos csodaszere
  A méhpempő a méhek garatmirigyében termelődő fehéres, tejszerű, sárgás színű, savanykás,...
Nagyanyáink még tartották – Eltűntek a tyúkok a kiskertből?
  Nagyanyáink kertjéből még nem hiányozhatott a baromfi, de manapság mintha már nem lenne...

Címkék