Együnk a korunknak megfelelően! Helyes táplálkozás minden életkorban!

 

Az idő előrehaladtával egyre inkább odafigyelünk táplálkozásunkra és változnak igényeink is. Az alapelv minden életkorban az egészséges, kiegyensúlyozott étrend követése, de a különböző életszakaszokban más-más tápanyagokra van szükségünk.

 

egészséges táplálkozás, vitaminok, rostok, legfontosabb tápanyagok, folsav, kalcium, magas vérnyomás, antioxidáns, vas

Amikor megszületünk, az egyetlen és legfontosabb táplálék a számunkra az anyatej. Aztán elkezdődik a hozzátáplálás időszaka, majd egyre több és újabb alapanyagokkal ismerkedünk meg. A serdülőkori és a felnőtt táplálkozás is sokban különbözik egymástól, hiszen egy fejlődő szervezetnek más tápanyagokra van szüksége, mint egy már megállapodott, kifejlődött testnek. A tanulás és a munka is másképpen dolgozza meg a szervezetet, ez szintén másfajta étkezési szokásokkal járhat. Nézzük végig, hogyan tudjuk legjobban segíteni testünk megfelelő működését életünk egyes szakaszaiban!

 

Az elfoglalt 20-as, 30-as évek

A csontok a 20-as évek végéig növekednek, így a kalcium hiánya ebben az életszakaszban nagyban növeli a csontritkulás későbbi kialakulásának kockázatát. Szintén nem ritka, hogy ebben a korcsoportban többen is kihagyják a reggelit, ennek következtében a rostbevitel általában alacsony. Ez a korcsoport gyakran fogyaszt feldolgozott, sós élelmiszereket, ami a későbbiekben vérnyomás problémákhoz vezethet, és a folsav bevitele is különösen fontos azoknak a nőknek, akik szeretnének teherbe esni.

 

Melyek tehát a legfontosabb tápanyagok?

Kalcium - ahhoz, hogy biztosítsuk a szükséges napi adagot, együnk 3 tejterméket naponta (200 ml tej, 1 kis joghurt, 30 g sajt). Aki nem szereti a tejtermékeket, pótolhatja kalciummal dúsított narancslével.

Gabona - egy tál teljes kiőrlésű gabona, felöntve tejjel, vagy egy pohár gyümölcslével, biztosítja a megfelelő mennyiségű rostokat.

Alacsony sótartalom - győződjünk meg arról, hogy naponta csak 2,5 g sót juttatunk szervezetünkbe.

Folsav - gabonapelyhekkel dúsított reggeli (mely tartalmaz vasat is) fedezi a napi szükségletet.

 

A 40-es évek

A testmozgás és a vas a két legfontosabb tényező ebben a korban. Ekkor még nagyon sokan magától értetődőnek veszik a jó egészséget, így a megfelelő táplálkozás és testmozgás háttérbe szorul. De ahogy öregszünk, ezek a dolgok egyre fontosabbá válnak és itt az idő, hogy befektessünk egészségünkbe. Az antioxidánsokban gazdag diéta segít megvédeni a különböző szívbetegségek, az Alzheimer-kór, a szürke hályog, valamint a rák bizonyos típusai ellen.

 

Mivel 40 éves kor után a metabolikus ráta (a kalóriaégetési sebesség) csökken, sőt, ebben az időszakban sokan szenvednek mozgáshiányban, így könnyen alakulhat ki túlsúly is. A túlsúly olyan egészségügyi problémákért felelős, mint a szívbetegség, vagy a cukorbetegség. Minél tovább várunk ezeknek a kezelésével, a probléma annál nagyobb lesz.

 

Melyek a legfontosabb tápanyagok ebben a korban?

Antioxidánsok - a zöldségek és gyümölcsök a legjobb forrásai az antioxidánsnak. Naponta legalább 5-ször fogyasszunk zöldséget-gyümölcsöt!

Vas - a máj és a sovány vörös húsok a legjobb forrásai. Ha tudunk, fogyasszunk legalább hetente kétszer belőlük. Ha nem eszünk húst, akkor válasszunk gabonapelyhet vagy zöld leveles zöldségeket.

 

Az 50-es évek

Ebben a korban a leggyakoribb probléma a magas koleszterinszint, a magas vérnyomás, és a 2-es típusú cukorbetegség. A zsírszegény diéta - mely sok gyümölcs és zöldség fogyasztását foglalja magába - a legjobb módja annak, hogy megelőzzük ezeket a problémákat.

 

A nők esetében az ilyenkor jelentkező menopauza felgyorsítja a kalcium veszteséget a csontokból, mely növeli a csontritkulás kialakulását, illetve a törékeny csontokat. Ennek ellensúlyozására fontos, hogy naponta legalább háromszor zsírszegény, de kalciumban gazdag ételeket fogyasszunk. Néhány rendszeres gyakorlat, mint például a gyaloglás, segít megőrizni a csontok erősségét.

 

Melyek a legfontosabb tápanyagok ebben a korban, és milyen ételeket fogyasszunk?

A koleszterinszegény ételek fogyasztása kiemelten fontos.

Szója - szintén a csökkenti a koleszterinszintet.

Omega-3 zsírsavak - segítenek megelőzni az infarktus és a szélütés kialakulását. Hetente legalább egyszer együnk olajban gazdag halakat!

 

60 éves kortól

A vitaminok elengedhetetlenek, ugyanis a test egyre kevésbé hatékony a vitaminok és ásványi anyagok elnyelésében. Mivel a vitamin- és ásványi anyag-szükséglet ugyanannyi marad, vagy bizonyos esetekben növekszik, ezért nagyon fontos, hogy egészséges és tápláló ételeket fogyasszunk.

 

Emésztési problémák, mint például székrekedés, aranyér is gyakrabban fordul elő ebben a korcsoportban, melyre a magas rosttartalmú ételek megoldást jelenthetnek.

 

Fontos az olajos halak fogyasztása is a benne található omega-3 zsírsavak miatt, melyek védik a szív egészségét. A kalcium és D-vitamin a csontok egészségének megőrzésében fontos.

 

Mit ajánlatos fogyasztani?

B12-vitamin - legjobb forrásai a hús, hal, tojás, tejtermékek.

D-vitamin - forrásai a tojás, olajos halak.

Gyümölcs-zöldség, teljes kiőrlésű kenyér, zabkása. Egy kis pohár szilvalé reggel segít a székrekedés megelőzésében.

 

Forrás 

 

antioxidáns

Fogyaszd a céklát és nem kell orvoshoz menned
  A céklának magas antioxidáns tartalmának köszönhetően elképesztő hatásai vannak. A cékla rákmegelőző hatású, javítja a látást, tisztítja a beleket és...
TOVÁBB
Egy igénytelen fa gyümölcse kezeli a rákot
  Az eperfa igénytelen és sokat terem. Az eperfa levelét, ágát és kérgét is felhasználhatjuk gyógyászati célokra. Készíthetünk belőle lekvárt,...
TOVÁBB
A lilahagyma gyógyító hatása
A lilahagyma világszerte népszerű zöldség. Nem is gondolnád, hogy mennyi tápanyagot, antioxidánst tartalmaz ez a növény, s emellett még baktérium- és...
TOVÁBB
A zöldségek vörös démona és a tél vitaminbombája ez a csendes gyógyító
  A cékla régóta ismert salátanövény. A népgyógyászat régóta alkalmazza a cékla főzetét daganatos betegségek kezelésére, de általános fiatalító szerként...
TOVÁBB
NEKED AJÁNLJUK
 Eltitkolt gyógyszer a 3%-os Hidrogén-peroxid
  Bár a szakirodalom feljegyezte, hogy Franciaországban már a 19. század elején sikeresen alkalmazták ezt a szert súlyos betegségeknél, elég jó...
TOVÁBB
Az Algopyrin hatóanyaga a metamizole
  Kétségtelen, hogy az EU-ban és más fejlett országokban a metamizole tartalmú gyógyszerek vénykötelesek. A metamizole-t 1920-ban...
TOVÁBB
A világ leghalálosabb pirulái – Xanax és társai, avagy a benzodiazepinek veszélyei, mellékhatásai
  A Xanax nevű szer a benzodiazepinek csoportjába tartozik, általában szorongásos betegségek, pánikbetegség és depresszió okozta szorongás...
TOVÁBB
Megtalálták a rák valódi okát
  Lenyűgöző felfedezés a rák valódi okáról: meggyógyulhat a beteg, ha megérti betegsége okát. Dr. Hamer a 70-es években a müncheni onkológiai...
TOVÁBB
NÉPSZERŰ CIKKEK
 Eltitkolt gyógyszer a 3%-os Hidrogén-peroxid
  Bár a szakirodalom feljegyezte, hogy Franciaországban már a 19. század elején...
Az Algopyrin hatóanyaga a metamizole
  Kétségtelen, hogy az EU-ban és más fejlett országokban a metamizole tartalmú...
Csodákra képes a kövirózsa
  A népi gyógyászatban gyakran használják a növény levelének kipréselt, zselés nedvét külsőleg...
Hízol, rosszul alszol, és fájnak az ízületeid?
  A köménymag gyógyászati hatásait régtől fogva ismeri az emberiség, a népi gyógyászat...
TOVÁBBI CIKKEK
Kulcs az égiek kapujához – Tavaszi kankalin
  A tavaszi kankalin, latin nevén Primula veris, apró, évelő növény, amelynek a...
Felfedezés Magyarország egyik leglenyűgözőbb természeti csodájában - a Rám-szakadékban
  Magyarország sokszínű és lenyűgöző tájakat kínál azoknak, akik szeretik felfedezni a...
Méhpempő: Az egészség varázslatos csodaszere
  A méhpempő a méhek garatmirigyében termelődő fehéres, tejszerű, sárgás színű, savanykás,...
Nagyanyáink még tartották – Eltűntek a tyúkok a kiskertből?
  Nagyanyáink kertjéből még nem hiányozhatott a baromfi, de manapság mintha már nem lenne...

Címkék