Emberi kapcsolatok, amelyek betegséget okoznak és halálhoz vezethetnek

 

 

A harmonikus, kiegyensúlyozott házasság és az ugyanilyen tulajdonságokkal bíró emberi viszonyok erősítik immunrendszerünket, és ez számtalan betegséggel szemben képes számunkra védelmet nyújtani.

 

emberi kapcsolatok, facebook, kiegyensúlyozottságAz emberek többsége szereti, ha sok ember veszi körül őket, és vannak olyan emberek, akik szinte fanatikusan jelölgetnek be másokat közösségi oldalukon, csakhogy minél több „barátot” tudhassanak magukénak. Aztán amikor fellép a közösségi oldalára és valami neki nem tetsző képet vagy bejegyzést lát, akkor azonnal háborogni kezd, és a vérnyomása az egekbe szökik. Mégsem tesz semmit az ellen, hogy megszabaduljon kellemetlennek tartott ismerősétől, ezért akárhányszor leül a számítógépe elé, mindannyiszor stresszes állapotba kerül. De nem változtat a kialakult helyzeten, mint ahogyan azok a párok sem, akiknek a házassága romokban hever, és nemhogy kommunikálni nem tudnak már egymással, de már a másik látványától is begörcsöl a gyomruk, viszont valódi érzéseiket visszafojtva tűrik, hogy a házasság gúzsba kösse és megbetegítse őket.

 

Egy kutatás során bebizonyították, hogy a rossz emberi kapcsolatok magas vérnyomást okoznak. Még csak találkozni sem szükséges a számunkra nem kedvelt személlyel, elég ha meghalljuk a hangját vagy a nevét, a stresszhormonok szintje máris kezd megemelkedni szervezetünkben. Márpedig ez nagyon komoly betegségeket képes okozni, amelyek akár halálos kimenetelűek is lehetnek. Éppen ezért lényeges, hogy csak olyan emberekkel vegyük magunkat körül, akikkel kölcsönösen kedveljük egymást. Ha mégis kénytelenek vagyunk olyan személy közelében tölteni az időnket, akit nem szívlelünk, akkor meg kell tanulnunk bánni az illetővel, és ismernünk kell néhány stresszkezelési technikát is.

 

 

A rossz házasság is rombolja az egészségünket. Egy nem érzelmi köteléken és szereteten alapuló házasság szintén elősegíti a depressziós tünetek megjelenését, ami a stresszhormonszintet megemeli, ez pedig komoly szívbetegségek okozója lehet. Utah-ban több mint 300 középkorú és idősebb, több évtizede házas párokkal végeztek egy kísérletet. A kutatók megállapították, hogy a házastársi perpatvar leginkább a nők egészségét veszélyezteti, ugyanis esetükben többen szenvedtek például depresszióban, magas vérnyomás vagy magas koleszterinszint miatt, amelyek mind-mind a szívbetegségek előfutárai lehetnek. Egy másik kutatás szerint nem pusztán a nőkre jelent veszélyt a megromlott házasság, hanem a férfiakat is éppúgy veszélyezteti. Amennyiben a feleség stressz-szintje megemelkedik, ez negatívan hat a férfiakra is, amely szintén megemeli a szívbetegségek kialakulásának kockázatát. Vagyis a házastársak egészségét nem pusztán a saját érzéseik és élményeik befolyásolják, hanem a házastárs hangulata, érzései és élményei is hatást gyakorolnak testi és lelki épségükre. Egy másik tanulmány arról is beszámolt, hogy azok a feleségek, akik soha nem mernek a férjükkel vitatkozni, vagy a szópárbajban rendszerint alulmaradnak, sokkal korábban halnak meg, mint szókimondóbb, csípősebb nyelvű nőtársaik. Mindent összevetve tehát a veszekedésekkel és civakodással tarkított házasság és a csendes érzelemelfojtás megnöveli a kockázatát a magas vérnyomásnak, a depressziónak, amelyek szívbetegségek okozói lehetnek.

 

Megosztom a facebookon

Egy vizsgálat arra is rávilágított, hogy a sűrűn torzsalkodó párok immunrendszere hamar legyengül, és ez kedvez a daganatos megbetegedések kialakulásának is. Viszont azoknál a pároknál, akik beadták a válókeresetet és nem ragadtak benne örömet nem nyújtó házasságukban, a daganatot megelőző állapot teljesen megszűnt, és nem kellett szembenézniük a rettegett kórral.

 

Azt eddig is tudtuk, hogy a jó házasság pozitív hatással van testi és lelki egészségünkre, de azzal kevesebben voltak talán tisztában, hogy egy rossz házastársi viszony komoly károkat képes okozni a szervezetünkben. Pláne ha még olyan embereket is beengedünk az életünkbe, akiktől ugyan borsózik a hátunk, de valamiért mosolygósan, kedvesen, bájosan mégis szóba állunk velük. Ne engedje, hogy ezek a negatív kapcsolatok beteggé tegyék, szelektáljon az ismerősei között, és aki nem érdemes az Ön szeretetére és barátságára, akinek semmi keresnivalója az Ön életében, nyugodt szívvel zárja ki őket belőle. A szakemberek szerint már ezzel is sokat tehetünk azért, hogy még sokáig egészségesen és boldogan élvezhessük életünket.

Forrás

 

 

emberi kapcsolatok

Emberi kapcsolatok, amelyek betegséget okoznak és halálhoz vezethetnek
    A harmonikus, kiegyensúlyozott házasság és az ugyanilyen tulajdonságokkal bíró emberi viszonyok erősítik immunrendszerünket, és ez számtalan...
TOVÁBB
8 dolog, ami a Dalai Láma szerint elvezet a boldogsághoz
  A Boldogság Művészete című könyvében, a Dalai Láma számos titkot árul el a beteljesült életről. A lenti 8 pontban bemutatjuk azokat a pontokat,...
TOVÁBB
NEKED AJÁNLJUK
 Eltitkolt gyógyszer a 3%-os Hidrogén-peroxid
  Bár a szakirodalom feljegyezte, hogy Franciaországban már a 19. század elején sikeresen alkalmazták ezt a szert súlyos betegségeknél, elég jó...
TOVÁBB
Az Algopyrin hatóanyaga a metamizole
  Kétségtelen, hogy az EU-ban és más fejlett országokban a metamizole tartalmú gyógyszerek vénykötelesek. A metamizole-t 1920-ban...
TOVÁBB
A világ leghalálosabb pirulái – Xanax és társai, avagy a benzodiazepinek veszélyei, mellékhatásai
  A Xanax nevű szer a benzodiazepinek csoportjába tartozik, általában szorongásos betegségek, pánikbetegség és depresszió okozta szorongás...
TOVÁBB
Megtalálták a rák valódi okát
  Lenyűgöző felfedezés a rák valódi okáról: meggyógyulhat a beteg, ha megérti betegsége okát. Dr. Hamer a 70-es években a müncheni onkológiai...
TOVÁBB
NÉPSZERŰ CIKKEK
 Eltitkolt gyógyszer a 3%-os Hidrogén-peroxid
  Bár a szakirodalom feljegyezte, hogy Franciaországban már a 19. század elején...
Az Algopyrin hatóanyaga a metamizole
  Kétségtelen, hogy az EU-ban és más fejlett országokban a metamizole tartalmú...
Csodákra képes a kövirózsa
  A népi gyógyászatban gyakran használják a növény levelének kipréselt, zselés nedvét külsőleg...
Hízol, rosszul alszol, és fájnak az ízületeid?
  A köménymag gyógyászati hatásait régtől fogva ismeri az emberiség, a népi gyógyászat...
TOVÁBBI CIKKEK
Kulcs az égiek kapujához – Tavaszi kankalin
  A tavaszi kankalin, latin nevén Primula veris, apró, évelő növény, amelynek a...
Felfedezés Magyarország egyik leglenyűgözőbb természeti csodájában - a Rám-szakadékban
  Magyarország sokszínű és lenyűgöző tájakat kínál azoknak, akik szeretik felfedezni a...
Méhpempő: Az egészség varázslatos csodaszere
  A méhpempő a méhek garatmirigyében termelődő fehéres, tejszerű, sárgás színű, savanykás,...
Nagyanyáink még tartották – Eltűntek a tyúkok a kiskertből?
  Nagyanyáink kertjéből még nem hiányozhatott a baromfi, de manapság mintha már nem lenne...

Címkék