Öreganyáink tudománya - Ahol a valós élet és az árokparti patika kezdődik

Közzétette: Admin  | Hozzászólás

 

„A Föld mindenkinek a szükségletét ki tudja elégíteni, csak a kapzsiságát nem.”  /Gandhi/

  

Fontos tanácsok


Minden nap séta a friss levegőn!

Légző gyakorlat: orron be, szájon lassan ki.

Nyers gyümölcsök csak az étkezések közötti időben fogyaszthatók.

Gyógyteákat, zöldség- és gyümölcsleveket (sárgarépa, cékla, stb.) is ekkor fogyasszunk, és legalább fél órával étkezés előtt.

 

Összegyűjtött morzsák


„Minden rét és mező, valamennyi hegyoldal és lankás mind megannyi patika.”

 

„A nevetés a lélek pihenése, a vidám kacagás a lélek tüsszentése.”


„A természet gyógyít, ha lassan is, de gyógyít.”

„Az orvos nem ura, hanem csak szolgája a természetnek. Ezért úgy illik, hogy az orvoslás tudománya a természet akaratát kövesse.”

 

Agyállapot erősítése
Rendszeresen fogyasszunk néhány szem mazsolát, diót, vagy mandulát. A szőlőcukor is az agy egyik fő tápláléka. Jó az endívia saláta, mert az fokozza az agytevékenységet.

 

Agyér elmeszesedés
Jellemző a fülzúgás, feledékenység, fejfájás és szemfáradékonyság. Jó rá az akácméz. Az akácméz kihúzza a salakot a szervezetből, és lehúzza a vérnyomást. Tanuljunk állandóan, mert az élesíti az agyat, fejtsünk keresztrejtvényt, megtanult verseket ismételjük, tanuljunk nyelveket.

 

Agyműködést segíti a dió almával.

 

Allergia
Fekete retek leve reggelente, kúraszerűen – egy kis pohárnyit. Szeleteljük fel a retket, és hintsük meg kandis-cukorral. Ezt a gyógyító levet igyuk meg Makrobiotikus étrend.

 

Alma-kúra

Étkezés előtt naponta 3 alkalommal enni. „Naponta 3 alma az orvot is távol tartja!”

 

Alvászavar
Szárított almahéj-tea. Fél liter vízben 3 percig lassan főzni, majd citromfüvet rádobni. Kihűlés után citrommal és mézzel ízesíteni.

 

Anyagcserezavar
Dió – gyümölccsel együtt eléri a kívánt hatást. Érdemes a diót megpróbálni íróval vagy sárgarépával együtt fogyasztani.

 

Aranyér
Tölgyfakéreg ülőfürdő, vagy kamillás fürdő.
Csalánlevél főzettel mosogatni rendszeresen a beteg testrészt, de a gyermekláncfű is jó.
Fontos, hogy rendszeresen fogyasszon a beteg aszalt szilvát.

 

Arcüreggyulladás
Egészséges étrendet!
Búza csira, saláta, spenót, paradicsomlé – mert antibiotikum van bennük.

 

Asztma
Mellőzük a tejet, tejtermékeket, a lisztes készítményeket, az édességet.
Mérsékeljük a folyadék túlfogyasztását. Fogyasszunk tormát mézzel elkeverve.
Jó a szíverősítő galagonya-tea vagy rozmaring, illetve citromfű tea.

 

Asztmásroham
Cseppentsünk levendulát forró vízbe, és ezt lélegezzük be.

 

Atompor fertőzés

Jelei lehetnek: izzadás, gyengeségérzet, fehér arc.
Javallott: naponta almahéjtea, nyers saláta.
Masszírozni rendszeresen: vese-, mellékpajzsmirigy-, anyagcsere- stb. pontokat.

 

Baktériumölő

hatóanyagok találhatóak a keskeny útifűben, mentában, citromfűben, zsályában. Ezeknek a csodaszereknek baktérium- és gombaölő, fertőtlenítő és gyulladásgátló a forrázata.

 

Belek méregtelenítése körtével.

 

Bélférgek ellen
Gyerekeknél nyers sárgarépa és nyers csemegekukorica.

 

Bélrendszeri problémák
Dió – almával is. Vastagbél működését segíti, ha
2 kávéskanálnyi koriander magot 1 csésze forró vízbe 10-15 percig áztatunk és étkezések között megisszuk. Kiküszöböli a baktériumokat, enyhíti a felfújódást és a telítettség érzését. Segít a gyomorgörcsöt oldani.

 

Bélrenyheség
Hagyma – az egészség elixírje.
Kúraszerű használata tanácsos. Só nélkül! De mézzel, olajjal, paradicsommal együtt lehet.

 

Béltakarító

a szilva, aszalt szilva. Az aszalt szilvát mindig mossuk le fogyasztás előtt forró vízzel!

 

Böjt
Hetente 1x ajánlatos.
Pl. egy egész nap csak aszalt szilvaleves (szükség esetén + kevés barna kenyér.

 

Bőrrák

Mindenféle rák a nyiroknál jelentkezik.
Fontos, hogy a verejték kijöjjön, erre alkalmas a bodza virágából főzött tea.

 

Cérnagiliszta hajtó

a fokhagymás tej.

 

Cukorbaj
Az orvosi szakvélemény fontos, de az étkezés átállítása is.
C-vitamin pótlására savanyú káposztát.
Cukor helyett reggel kevés méz még megengedhető, mert a szemnek viszont nagyon jót tesz.

Sok mozgás a szabadban.Építő, pozitív gondolatok. Napi másfél liter tea: babhéj, zsálya, csalán.
Nyersen petrezselyem. Nyers zöldség és gyümölcs (a gyümölcs cukrozás nélkül!)
Benedekfű teája legyen időnként, de meghatározott rendben.
Igen fontos a nagylábujj masszírozása.
Búza helyett korpa és dió keveréke, és zöldségleves.
Fontos az ágynyugalom is. Az ágymelegben regenerálódik a hasnyál.
Vízhajtó lehetséges még külön is tarackgyökérből.

 

Csípőideg gyulladás
A fekhely legyen mindig kemény, és feküdjünk mindig laposan.
Szükséges az ülőfürdő. Ebbe tegyünk boróka ágacskát. Bedörzsölni a fájó tagot lehet úgy, hogy alkoholba áztatunk10 napra páfránygyökeret, leszűrjük, és ezzel dolgozunk naponta.
Vagy alkalmazhatunk párakötést kámforszeszes kivonattal, vagy kamilla- ill. cickafarkfűvel.
Tea: bodza vagy orbáncfű.
Nem szabad hidegre ülni és álldogálni sem.

 

Csonterősítő

Pl. szezámmag (az egyik legjobb kalcium-forrás), petrezselyem, cseresznye, mák.

 

Depresszió

Dió – almával, citromfű.

 

Ekcéma
Zabtea fogyasztása. Hosszú ideig éljünk vele!
Napi adag: 1 liter vízhez 1 kanál zab, lassú tűzön 10-15 percig főzzük.
Fontos a nyers koszt.

 

Ekcéma és egyéb kiütések
Forró kamillateában „füröszteni”, majd tejes étolajjal bekenni (2 evőkanál étolajba fél kávéskanál forralt tejet kell tenni)
+ zabtea fogyasztása.

 

Elektroszmog ellen

friss sárgarépa vagy leve.

 

Emlékezőtehetség erősítése
Igyunk rendszeresen bodzateát és citromfű teát!
Fogyasszunk legalább 1 csokor petrezselymet naponta.
Tanuljunk versrészleteket, memorizáljunk.

 

Epekő, epehomok
Reggelente kúraszerűen egy kis pohárnyi fekete retek leve. Szeleteljük fel a retket, és hintsük meg kandis cukorral. Ezt a gyógyító levet igyuk.

 

 

Epilepszia
Forduljunk orvoshoz!

Ha nincs orvosi segítség: Homlokra, tarkóra kelkáposzta pakolást tenni 1-1 órára.
Mindig a kelkáposzta belső oldalát használjuk fel. Elgöngyöljük egy üveggel a kelkáposzta rostjait, hogy ne törjön. Utána bedörzsölni olívaolajjal ezt a tájat 3 percig.
Este lefekvés előtt bevenni 2 evőkanál mézel kevert olívaolajat.
Főzzünk fűszermentesen, mert a fűszer előidézheti az epilepsziás rohamot.
Cukor helyett mindig mézet használjunk.
Főzzünk húsmentesen. Diéta: tilos a szesz, kávé, bab, borsó, vörös- és fokhagyma, bors, mustár, szalonna, füstölt húsok.
Cickafark vagy rozmaring tea.
Édesítsünk lehetőleg akácmézzel, ne cukorral

 

Égési sebek
Kézen: reszelt nyers burgonya, mézet az égési sebre.
A megégett bőrfelületet először is azonnal hideg víz alá tenni, míg a tüzesség le nem csillapszik. Utána 2 tojás fehérjét felverni, és az égett bőrre rákenni – lassan, rétegesen. (Első réteg megszárad, hártyát képez, rá a második réteg, stb.)
Másnapra a bőr regenerálódik, nyoma sem marad az égésnek.

 

Érelmeszesedés
Alma, szezámmag, idősebb korban galagonya tea.
1,25 liter vízben felforralni 20 dkg cukrot, mikor langyos lesz, hozzáadni 8 dkg darabokra vágott tormát, 8 dkg darabokra vágott fokhagymát, 2 egész citrom héját felszeletelve, és a levét belenyomni.
Mindezeket egy 2 literes befőttes üvegbe tesszük. Jól összekeverjük. Lazán lekötjük papírral, és 14 napig hűvös helyen állni hagyjuk. Közben párszor felkeverjük. Leszűrve üvegbe palackozzuk, bedugaszoljuk.
Dózis: reggelente, éhgyomorra egy-egy kupicával fogyasztunk belőle.
Ez a mennyiség egy kúra. Néhány hét után megismételhetjük.

Általános felfrissülést és közérzetjavulást eredményez. Az erek bővültek lesznek, szabadabb lesz a keringés, megtisztul minden felesleges mészlerakódástól, elmarad a szédülés, megszűnik a fejfájás.

 

Érrendszeri bajokra

cickafarktea.

 

Érszűkület a lábban

Ne fogyasszunk erős fűszereket, és kerüljük a só fogyasztását.

 

Értisztító 

petrezselyem, fokhagyma.

 

Fehérfolyás
Makrobiotikus étrend követése. Fehér fagyöngy teát (hideg vízben áztatni) inni, és fürdőt készíteni belőle (a fagyöngyöt csak hideg vízben áztatjuk, nem főzzük).
A betegség gyógyulása hosszadalmas.

 

Fejfájás

Reszelt torma vagy vöröshagyma gézbe csavarva, tarkóra.

 

Fogínygyulladás
Hagyma: „az egészség elixírje” (Kúraszerű használata tanácsos!)
Só nélkül, de mézzel, olajjal, paradicsommal együtt lehet.

 

Forgócsontok fájdalma
Borban megfőzött, darával összekevert kakukkfű.
Ezt a főzetet kell a fájó testrészre helyezni.

 

Fülfájás
Tarkóra tett fokhagymapakolás
Fokhagymagerezd tisztítva fülbe téve – amíg az orvoshoz érünk.
Forró sót NEM AJÁNLOTT a fájó helyre tenni, mert a gennyet szétdobja!
Jobb a felvágott, megforrósított vöröshagyma bekötve egy zsebkendőbe, majd a fülre téve, és puha ruhával betakarva. Segít a gyulladás gyorsabb lejátszódásában.

 

Fülzúgás ellen

Orvoshoz fordulni (lehet agyérelmeszesedés is). Akácméz rendszeres fogyasztása. Kövirózsa levelének elrágcsálása

 

Gombák ellen
Kakukkfű tea. 1 teáskanál növényt leforrázunk 2 dl vízzel.
Hagyjuk állni 4-5 percig. Leszűrjük, reggel és délután fogyasztjuk.

 

Görcsoldó
Citromfű. Teaként vagy nyersen fűszerként.
„Erősíti a főt, jót tesz a testnek, elhajtja a rossz gondolatokat, tisztítja a légzést.”

 

Gyomor
Jó a gyomornak a reggel fogyasztott nyers burgonyalé.

 

Gyomorfekély

Nyers krumpli levét étkezés előtt meginni. Csak kúraszerűen!
Nyers sárgarépalé is jó.
Akácvirág, fehérárvacsalán, kálmosgyökér egyenlő arányú keverékéből 1-1 evőkanálnyit leforrázni reggelente, 20 percig állni hagyni, majd leszűrni. Főétkezések előtt 3 részletben meginni.
Cickafark, apróbojtorján, fehérmályva, körömvirág, édesgyökér teakeverék.

 

Gyomorrontás
Folyadékot igyunk, de ne cukrosat!
Könnyű ételek, pl. vízben főtt burgonya – amíg a gyomrunk meg nem nyugszik.
Citromfű-, menta-, kakukkfű tea.

 

Gyomor-renyheség

Hagyma – kúraszerű használata só nélkül, lehet mézzel, olajjal, paradicsommal együtt.

 

Gyomorsav
Ha sok: Nyers krumplilét inni az étkezések előtt fél órával.
Savas ételek, húsok, tejtermékek mellőzése.
Ha kevés: Keserűt fogyasztani. Ezerjófű tea.
Emésztőrendszer erősítésére: céklalé, vagy saláta olajjal, almával, hagymával. Kúraszerűen fogyasztani, időnként szünettel.

 

Gyulladások
Gyulladások ellen zsályatea: 1 liter forrásban lévő vízbe 1 evőkanál aprított zsályalevél. Pontosan 3 percig forraljuk, tűzről levéve egy kis kanál mentalevelet bele. 10 percig állni hagyjuk, és leszűrjük. Homlokgyulladásra – egészséges étkezés! Búzacsira, saláta, spenót, paradicsomlé – mert antibiotikum van bennük.

 

Hajhullás
Oka lehet gyenge vérkeringés, szívgyengeség, májbetegség, hajgomba vagy a haj festése. Meg kell szüntetni az előidéző okot!
Azután a hajgyökér megerősítése: ecetben főzött csalángyökérrel bedörzsölni a fejbőrt.

Levendulaolaj és alkohol fele-fele arányban. Bedörzsölni a fejbőrbe.

 

Hallás - nagyothallás
Kövirózsa levelét megtörve, a kijövő cseppet a fülbe téve. Ezt addig ismételjük, amíg a hallásunk nem javul.
A fülcsont mögötti részt finoman masszírozni.

 

Hangszál probléma 

Édesgyökeret, fekete cukrot vagy szalmiák cukrot szopogatni. Légcső-gégefő masszírozás.

 

Hasnyálmirigy gyulladás
A-, E-vitaminhiány a szervezetben, esetleg zsírmáj vagy alkohol van jelen.
Élénkítő: Kákics – salátának. Háromszor annyi vas, C- és A-vitamin van benne, mint hasonló más növényben.

 

Hörghurut
Levendulát cseppentsünk forró vízbe, és ezt lélegezzük be.
Reszelt tormát – fejünket pokróccal kicsit letakarva – lélegezzük be.
Torma mézzel elkeverve.

 

Idegbénulás, gyulladás, zsába

Diéta, káposztapakolás a gerincre, sok mozgás,
türelem, masszírozás.

 

Influenza ellen

– Reszelt alma céklával, citromos vízzel. A kicentrifugázott levük még jobb.

– Gyógyteák: kakukkfű, körömvirág, zsálya, hársfa, bodza, csalán.

– Fokhagymát szétnyomni, mézet rá, és úgy lenyelni.

– Vöröshagymára fél citrom leve – úgy enni.

– Vöröshagyma héját rövid ideig főzni, ízesíteni mézzel. Segíti a felköhögést.

– Reszelt tormát – fejünket egy picit betakarva – lélegezzük be.

– Váladéktól megszabadulni: Kakukkfű tea (csak forrázni szabad!

– Állati fehérjék (tej, hús, vaj, stb.) teljes mellőzése.
– Gyümölcs, zöldség, gabonafélék, burgonya fogyasztása.

– Sok folyadék, és könnyen felszívódó szénhidrátok (fehérkenyér, zsemle, méz, stb.).

 

Láz esetén

- Nyers cékla, alma és citrom leve – centrifugálva.

 

Isiász
Álldogálni nem szabad. Hidegben és hidegre sose üljünk le!
Igyunk bodza, orbáncfű és nyírfalevél teakeveréket.
A borban megfőzött, darával összekevert kakukkfű-főzetet a fájó testrészre helyezni.
Nyáron felvágott paradicsomot tegyünk rá.

 

A helyes ivásról
- 2 pohár víz rögtön felébredés után – segíti a belső szervek működését.
- 1 pohár víz 30 perccel étkezés előtt- elősegíti az emésztést.
- 1 pohár víz fürdés előtt – csökkenti a vérnyomást.
- 1 pohár víz lefekvés előtt – megelőzi az agyvérzést, és az alvás közben gyakran előforduló szívrohamot.

 

Kelések

Nyers mézet rátenni. Fertőtlenít, tartósít. Hámozott, karikázott krumplit reggel és este a fájós részre.

 

Koleszterin csökkentő

Hidegen sajtolt olaj (olívaolaj), reszelt torma, petrezselyem, méz fokhagymával, csalántea.

 

Köhögés ellen

1 fej héjas vöröshagyma főzete mézzel, citrommal. 10 percenként 1-1 korty gargarizálva majd lenyelve.

 

Köszvény
Hatásos a szőlő, az alma, a naspolya, a
gyermekláncfű kefirbe keverve.
Jó a reggel fogyasztott nyers burgonyalé.
Rozmaringot 10 napig áztatunk alkoholban, majd leszűrjük. A 10 nap alatt néha rázzuk fel. Ezzel kenjük a fájós testrészeket.
Rozmaringfőzet: segíti az agyműködést is, frissíti az emlékezetet, jó szél- és epehajtó. Javítja az emésztést.

 

Kullancscsípés
Igen fontos a csalántea hosszadalmas fogyasztása. Rendszeres, naponkénti masszírozás fej, hipofizis, gerinc és idegvégződések pontjainál.

 

Kullancseltávolítás őrségi módra
Nyálazzuk meg a gyufa fejét, majd közvetlenül a- belénk fúródott- kullancs teste mellett lassan körözzünk, mintha kenegetnénk. A kullancs pár másodperc múlva átmászik a gyufára, mert nagyon szereti a foszforos illatot, képes elhagyni miatta a testünket, és így még véletlenül sem marad bennünk a feje sem.

 

Kultúrmérgek – kedvenc mérgeink
A kávé: epesav okozója. Igen rosszat tesz a vesének.
A cukor: 1 kockacukor elveheti az egy napi összes vitamint a szervezetből.

 

Láb

Hideg lábakat este csalánteában áztatni. Jó és nyugtató az esti rozmaring-lábfürdő

 

Lábdagadás

Főzésnél konyhasó helyett tengeri só minimális mennyiségben. Csak akkor az ételbe, ha már készen van.

 

Lábérszűkület
Fokozzuk a vérkeringést, ha kinyújtott lábbal háton fekve, majd oldat fekve, aztán hason és végül a másik oldalon fekve körözünk. Majd térdben behajlított lábbal ugyancsak írjunk le köröket mind a négy helyzetben. Dolgozzunk mind a két lábbal.
Vigyázat: a hirtelen mozdulatok károsak lehetnek.

 

Legyek szúnyogok ellen
Bazsalikom ablakba, balkonra.
Fahéj-szegfűszeg-főzetet kis tálkákba kirakni asztalra, ágy mellé.

 

Légúti betegségek
Kakukkfű, torma, vöröshagyma nyersen reszelve.
Káposzta, csalán, szezámmag. Vöröshagymára fél citrom leve – úgy enni.

 

Légcsőhurut
Hagyma: „az egészség elixírje.
Kúraszerű használata tanácsos. Só nélkül, de mézzel, olajjal, paradicsommal együtt lehet.
Reszelt tormát – fejünket egy picit betakarva – lélegezzük be.
Váladéktól megszabadulni kakukkfű tea fogyasztásával (csak forrázni szabad).

 

Lumbágóra
Orbáncfű-olajos bedörzsölés. Orbáncfű virágát befőttesüvegbe felöntjük olívaolajjal. 2 hétig napon tartjuk, majd leszűrjük. Sötét üvegben, hűvös helyen tároljuk.

 

Máj

Jót tesz májunknak a reggel fogyasztott nyers burgonyalé, vagy a gyermekláncfű kefirbe keverve.

 

Májsorvadás
Csipkelekvár vagy tea maggal együtt fogyasztva.
Tea fogyasztása: 1 liter vízbe zsurlót, orbáncfüvet, csalánt és tarackgyökeret egyenlő mennyiségben naponta. Ezt este beáztatni, reggel felforralni.

 

Meddőség esetén
Csalántea, fontos a gólyaorrfű tea.

Méz
Idősek ne fogyasszanak pempős mézet! Lépes mézet ne együnk! Mármint lépet ne!

 

Méregtelenítés
Méregtelenítésen értjük az immunrendszer erősítését, a szervezet teljes kitisztítását, a máj erősítését.
– Izzasztás,
– nyersen sárgarépa- és céklalé fogyasztása nagy mennyiségben,
– hús mellőzése,

– belek méregtelenítése: körte,
– szervezet kimosója: dinnye,

– gyógyteakúrák: bodza, hárs, csalán (napi másfél-két liter), diólevél, zsurlófű, cickafark, körömvirág, nyírfalevél.

 

Háromféle teánál többet ne keverjünk össze, mert a szervezet nem emészti meg, nem dolgozza fel!

 

Mérgezés (Toxémia)
Leárnyékolni a fekhelyet.
Salátaféléket kell készíteni, de só nélkül!
Csalánteát kell készíteni.
A folyadék desztillált víz legyen!
Masszírozás – különösen az ujjhegyeket!

 

Nátha
– Zsebkendőre levendulát csepegtetni, és ezt belélegezni,
– mellkast disznózsírral kenegetni,
– jó meleg, mézzel ízesített gyógyteát inni,
– majorannát kevés zsíron, fedő nélkül forrósítsunk fel. Amilyen melegen csak bírja a kezünk, kenjük fel a majorannát a beteg hátára és V-alakban elöl a mellkasára is.

 

Nyirokgyulladás

Egészséges étrend!- Búzacsira, saláta, spenót, paradicsomlé – mert antibiotikum van bennük.

 

Nyombélfekély 

Cickafarkfű főzete védi a nyálkahártyát, segíti a sejtek regenerálódását. Antiszeptikus, hámosító, összehúzó hatású.

 

Nyomelem- és vitaminszükséglet

Búzacsira, gabonamagvak csirái, olajos magvak. Összes nyomelem megtalálható a szilvában.

 

Olajterápia
Ha úgy érezzük, egészségünk nincs egészen rendben akkor egy evőkanálnyi olajat csak szürcsölni-szívni kell, és persze ha megfehéredett, kiköpni! A gyógyító eljárást a szervezet bonyolítja tovább. Azonnal megkezdi az olaj a gyógyítást.
Figyelem! Kiköpés után a szájat kiöblíteni, kitisztítani, mert a „folyadék mérgező”.
EZT AZ OLAJAT LENYELNI TILOS !!!

 

Orrmelléküreg-gyulladás

Reszelt tormát – fejünket egy picit betakarva – lélegezzük be.

 

Öregedés lassító

Fokhagyma.

 

Pattanásos arcra

Tyúkhúr-saláta.

 

Párakötés 

Lehetséges kámforral, kamillával, cickafarkfűvel vagy almaecettel.

 

Prosztata megnagyobbodás

Naponta 1 kanál tökmagolaj.

 

Rák – megelőzés
Az orvosi kezelések, előírások mellett:

Szigorú étrend! De a nyers koszt még egészségesebb!
Tilos: állati fehérjét, lisztes ételeket, édességet enni!
Csökkenti a sejtburjánzást a szilva.
Bőrráknál teának készítsük el a bodza virágát.

 

Reumára
– Szőlő, alma, naspolya, gyermekláncfű kefírbe keverve.
– Jó a reggel fogyasztott nyers burgonyalé.

– Reszelt torma gézbe csavarva, 10-20 percig a fájó részre. Előtte jól bekrémezni esetleg vazelinnel alaposan bekenni.

 

Rovarcsípésre

Nyálazzuk be a csípés helyét, és tegyünk rá:
összezúzott fokhagymát, vagy összezúzott vöröshagymát, vagy nyers burgonyát, vagy orvosi zsálya levelet.

 

Salaktalanítás

Akácméz reggel, gyermekláncfű-saláta, körte.

 

Sclerosis multiplex
Diéta, különösen az aludttej jó! Agyag- vagy káposztapakolás hátul a gerincre. Masszírozás a mirigy-, anyagcsere-, vese- pontokon.
Sok mozgás, és TÜRELEM, TÜRELEM, TÜRELEM.

 

Seb (Gennyes seb)

Hámozott, karikázott krumplit tegyünk reggel és este a fájós részre.

 

Szamárköhögés

Fekete retek kivájt közepébe mézet kell tenni, amikor már levet engedett, meginni.

 

Szájszag, rossz szájíz

Ánizsmagot kell rágcsálni.

 

Szem
Először mindenképpen orvoshoz fordulni.
Együnk nyersen naponta fokhagymát, petrezselymet, használjunk fűszerként kakukkfüvet, mentát, csalánt.
Fogyasszunk diót – almával és sárgarépát.
Gyengülő látásra kérhetünk az orvostól A-,B-, E-vitamint.
Igen jó a ligetszépe olajos változata teába éppúgy mint a szembe csepegtetve.
Kettős látásra naponta igyunk 7 dl almahéj-teát, de csak piros héjú almából. Forraljuk 5 percen keresztül lassú főzéssel.
Fogyasszunk rendszeresen nyers ételeket.

Szemgyengeségre (veleszületett) A-vitamin és sárgarépalé egész életében.

 

Száraz szemre
Kamillás vattát tegyünk. A kamillát ne főzzük, csak forrázzuk le.
Ha főzzük, savas lesz, és az nem jó.

 

Szédülés
Az okot kell felderíteni. De jó, ha a kéz kisujj tövét belülről megmasszírozzuk, így visszanyerhetjük egyensúlyunkat. Homlokunkra gyakoroljunk nyomást.

 

Szédülés, görcs, idegesség
Feltételezhető a magnézium hiánya.
Javasolt kukorica, borsó, zabpehely, héjazott mandula gyakori fogyasztása.

 

Székrekedés
Lehetőségek a gyógyulásra: hashajtó elhagyása, has masszírozása.
Meg kell próbálni a szervezetet átállítani természetes megoldásokra: aszalt szilva,
lenmag egyben, kevés vízzel bevenni. Szilvalekvár, homoktövis lekvár, tamarind lekvár. Ha bírja az epe: reggelire egy evőkanál olívaolaj.
Feketeretket felszeletelni, meghinteni kandis cukorral. Ebből a gyógyító léből inni reggelente egy kis pohárnyival – kúraszerűen használva.

 

Szívre

Alma, szőlő, mazsola, galagonya-bogyó és tea.

 

Szívbajok, szívpanaszok
1,25 liter vízben felforralni 20 dkg cukrot, mikor langyos lesz, hozzáadni 8 dkg darabokra vágott tormát, 8 dkg darabokra vágott fokhagymát, 2 egész citrom héját felszeletelve, és a levét belenyomni.
Mindezeket egy 2 literes befőttes üvegbe tesszük. Jól összekeverjük. Lazán lekötjük papírral, és 14 napig hűvös helyen állni hagyjuk. Közben párszor felkeverjük. Leszűrve üvegbe palackozzuk, bedugaszoljuk.
Dózis: reggelente, éhgyomorra egy-egy kupicával fogyasztunk belőle.
Ez a mennyiség egy kúra. Néhány hét után megismételhetjük.

Általános felfrissülést és közérzetjavulást eredményez. Az erek bővültek lesznek, szabadabb lesz a keringés, megtisztul minden felesleges mészlerakódástól, elmarad a szédülés, megszűnik a fejfájás.

 

Szívinfarktus

Ha csak a gyanú is fennáll, HÍVJUNK AZONNAL ORVOST! Addig pedig gondoskodjunk a beteg nyugalmáról.

 

Szívizomra

Mazsola, szárított szőlő.

 

Szívizomgyulladás
Mindig legyen rendben vizeletünk, székletünk. A gyulladást ugyanis a húgysav okozza.
Savtermelő ételek mellőzése, igyunk tyúkhúr-teát.

 

Szürkehályogra sós szemfürdő
1 liternyi állott vízbe tegyünk egy kávéskanál nem jódos sót. Tegyük arcunkat csukott szemmel a vízbe, és a víz alatt nyissuk ki a szemünket. Számoljunk 3-ig. Majd becsukjuk a szemünket, kijövünk a vízből, kinyitjuk szemünket, és pislogunk néhányat. Ezt megismételjük háromszor. Csak az arcot mossuk meg utána, a szemet és környékét ne! Kb. másfél óráig ne menjünk ki a levegőre, nehogy megfázzon a szemünk. Ezt a kúrát naponta végezzük el napont.!
Együnk sárgarépát, vagy igyuk a levét rendszeresen.

 

Tavaszi fáradtságra

Zsenge csalán felaprítva, vajba keverve, barna kenyéren.

 

Torokgyulladásra

Búza csira, saláta, spenót, paradicsomlé – mert antibiotikum van bennük.

 

Tüdőtágulás

Levendulát cseppentsünk forró vízbe, és ezt lélegezzük be.

 

Tyúkszem
Fogyó holdkor sózott vagy ecetes hagymát 3 órán át rajta tartani, utána könnyen kivehető.
Szappannal kevert fokhagyma is ugyanolyan jó.

 

Ülőidegzsába
– Meleget ne alkalmazzunk a testre ! Szükséges az ágyban-maradás gyógyulásig. A fekhely legyen mindig kemény, és feküdjünk mindig laposan.
– Szükséges az ülőfürdő. Ebbe tegyünk borókaágacskát. Bedörzsölni a fájó tagot lehet úgy, hogy alkoholba áztatunk 10 napra páfránygyökeret, leszűrjük, és ezzel dolgozunk naponta.
– Alkalmazhatunk párakötést kámforszeszes kivonattal, vagy kamilla- illetve cickafarkfűvel.
– Tea: Bodza vagy orbáncfű.
– Nem szabad hidegre ülni és álldogálni.

 

Vastagbél 

Vastagbélproblémák

A joghurt fogyasztása megállítja a rothadást. Dió  almával is. Segíti a vastagbél működését.

Vastagbélgyulladás 

Makrobiotikus étrend! Tej, tejtermékek, lisztes készítmények, édességek mellőzése! Torma mézzel elkeverve.

Fekélyes vastagbél (Colitis ulcerosa)

Minden Szaturnusz év rossz a számára.
A colitisnél mindig számításba kell venni valamilyen, esetleg fel nem ismert allergiát vagy asztmát is!
Amennyiben nem búzaérzékeny, térjen rá a makrobiotikus étrendre:
– étele 55 %-a legyen gabona,
– teája álljon a bélnyugtató zsálya, csalán és apróbojtorjánból,
– hagymát ne egyen!

– nyers saláta fogyasztása.


Presszúrapontok: patkóbél, nyirok, bél, gyomor a megfelelő sorrendben.
Gondolatai ne hátra, csak előre nézzenek.

 

Vesebaj
Csipkelekvár vagy tea maggal együtt fogyasztva.
Tea fogyasztása: 1 liter vízbe zsurlót, orbáncfüvet, csalánt és tarackgyökeret egyenlő mennyiségben naponta. Ezt este beáztatni, reggel felforralni.

Nyirok-masszírozás, naponta két órán át.
Élénkítő a gyermekláncfű salátának elkészítve. Így háromszor annyi vas, C- és A-vitamin van benne, mint más hasonló növényben.

 

Veszett állat harapása

Az orvosi ellátás után a sebre reggel és este almaecetes kelkáposzta pakolás szükséges.

 

Vércukorszint csökkentése
Fehér mustármagból 3 csapott kávéskanállal közvetlenül a főétkezés előtt, rágás nélkül kevés vízzel lenyelni. Tegyük ezt 3 hétig, utána következzék hosszabb szünet.
Fogyasszunk minden nap egy-egy csokor petrezselymet.
Igyunk rendszeresen csalánteát. A csalánt csak forrázni szabad.

 

Vérkeringés serkentő
Rozmaringfürdő, csalántea
Hagyma – kúraszerűen használva só nélkül, de mézzel, olajjal, paradicsommal együtt lehet.

 

Vérkeringési zavarok (magas vérnyomásra is)

1,25 liter vízben felforralni 20 dkg cukrot, mikor langyos lesz, hozzáadni 8 dkg darabokra vágott tormát, 8 dkg darabokra vágott fokhagymát, 2 egész citrom héját felszeletelve, és a levét belenyomni.
Mindezeket egy 2 literes befőttes üvegbe tesszük. Jól összekeverjük. Lazán lekötjük papírral, és 14 napig hűvös helyen állni hagyjuk. Közben párszor felkeverjük. Leszűrve üvegbe palackozzuk, bedugaszoljuk.
Dózis: reggelente, éhgyomorra egy-egy kupicával fogyasztunk belőle.
Ez a mennyiség egy kúra. Néhány hét után megismételhetjük.

Általános felfrissülést és közérzetjavulást eredményez. Az erek bővültek lesznek, szabadabb lesz a keringés, megtisztul minden felesleges mészlerakódástól, elmarad a szédülés, megszűnik a fejfájás.

 

Vérnyomás
MAGAS vérnyomás
– Fagyöngy tea. Éjszaka áztatni 1 dl vízben egy csipetnyi fagyöngyöt. Reggel éhgyomorra meginni,
– akácméz reggel,
– sárgarépa és leve (napi 10 gr),
– 5 fej fokhagymát apróra vágni, és 300 gr 96 fokos alkoholban 1 hónapig áztatni. Naponta felrázni. 1 hónap után leszűrni. Adagolás: reggeli előtt 1 mokkáskanállal, kevés vízzel bevenni.

 

Vérnyomás-szabályozás

Rizskúra:A rizst rövid ideig főzzük, majd gőzben több órán keresztül állni hagyjuk. Fogyasszunk hozzá almakompótot.

 

Vérrögképződés

Képződését akadályozza: petrezselyem, olajos magvak, hidegen sajtolt olajak.

 

Vérszegénység
Vasas alma – négy vasszöget tegyünk este az almába reggelig, vagy reggeltől estig. Húzzuk ki a szöget, együk meg az almát. Héjából 5 perces főzéssel készítsünk finom teát.
Sárgarépalé – Mindig citromosan, almával préselvefogyasszuk, és utána együnk pár szem diót vagy olajos magvat.

 

Vértisztító

fokhagyma, torma, petrezselyem.

 

Visszér
Vénatágulásra kakukkfű-, rozmaring-, bormenta- zsálya-, vagy cickafarktea.
Két félét is összekeverhetünk ezekből
Kelkáposztalevélből pakolás: – Torzsát és vastag ereket kivágni, a megmosott leveleket egy üveggel elgöngyölni, a fájós erekre rátekerni, majd meleg ruhával betakarni. (A levelet csak fáslizzuk, ne fóliázzuk a lábat!)
Napi 1-4 órát legyen rajta mindaddig, amíg az eredmény nem lesz tökéletes.
Mindig a káposzta BELSŐ felét használni!

 

Vitaminhiány-betegség
A hagyma kúraszerű használata tanácsos. Só nélkül, de mézzel, olajjal, paradicsommal együtt lehet.

 

Zöldhályog

Szigorúan tilos a szemfürdő!
Igyunk vízhajtó teát, ugyanis a víz elvezetése a szervezetből a szemben is csökkenti a nyomást.
Vizsgáltassuk meg a vesénket és pajzsmirigyünket, mert ezek lehetnek a fő okok.
Igyunk rendszeresen csalán- vagy zsurló teát.

 

Ásványi anyagok szerepe – Legfontosabb makro- és mikroelemek

Cink
Napi szükséglet 7-10 mg.
Gyorsítja a sebek gyógyulását, fontos a hormonműködéshez, inzulin és különböző enzimek alkotórésze. Gyomorbetegeknél kevesebb szívódik fel.
Miben található: máj, dió, spárga, őszibarack, belsőségek, tengeri ételek, marhahús, búzacsira.

 

Fluor
Napi szükséglet 3,1-3,8 mg.

Hol hat: csontképzés, fogképzés, csonterősítő, csökkenti a fogszuvasodást. Túladagolása veszélyes!
Nagyobb fluortartalmú ásványvizet kerülni kell.
Miben található: zsázsa, kecsketej, kecskesajt, cékla, paraj, savanyú-káposzta, vörös- és fehérkáposzta, tojássárgája, zab, fokhagyma., tengeri hal, fluorozott ivóvíz, tea, kávé, hering.

 

Foszfor
Napi szükséglet 700 mg.

Hol hat: szénhidrát-anyagcsere, sav-bázis egyensúly. Az izommunka fontos tényezője. Csont- és fogerősítő.
Az energiaraktározás és –felszabadítás fontos anyaga.
Miben található: korpa, árpa, bab, téliborsó, rozs, tojássárgája, vörös áfonya, cékla zöld levele, vörös-káposzta, uborka, napraforgómag, búza, dió, baromfihús, alma, sárgabarack, sárgadinnye, tej,
mák, Óvári-sajt, hús, hüvelyesek, hal.

 

Jód
Napi szükséglet 200 mikrogramm.

Energia, nélkülözhetetlen a normális pajzsmirigyműködéshez! Megakadályozza a struma kialakulását.

Miben található: articsóka, gomba, saláta,dió, ásványvíz, nyers tojássárgája, paradicsom, szamóca, körte, sült burgonyahéj, fokhagyma, ananász, csukamájolaj, spenót, hagyma, tejtermékek, tengeri hal.


Kalcium
Napi szükséglet 800-1000 mg.

Felelős a csontok épségéért, a fogakért, csontszilárdító, csontképző, csontsűrűség fokozó. Hiánya hatással van az idegrendszerre, szívizomra, allergiára, asztmára.
Hiánya miatt felléphet gyulladás, elhúzódhat a véralvadás, gyengülhet az emlékezőtehetség.
Miben található: korpa, mandula, citrom, olíva, lefölözött tej, iró, savanyú káposzta, hagyma, paraj, tojássárgája, saláta, endívia, lencse, hüvelyesek, zöldségek gyermekláncfű, csalán, szezámmag, Pannonia-sajt, glutein-liszt, szőlő, őszibarack, cseresznye, szilva, görögdinnye, füge, narancs, petrezselyem, mák, dió, hús, hal.
Felszívódását gátolja: tea, kávé, növényi
rostok(cellulóz), gabonakorpa, spenót, sóska.

 

Kálium
Napi szükséglet 200 mg-tól.

Fontos az izmok épüléséhez és az idegek működéséhez. Káliumvesztés következtében az izomgyengeség a bénulásig fokozódhat.
Miben található: teljes- és fölözött tej, búzakorpa, aszalt szilva, endívia, paraj, dió, körte, paradicsom, sárgarépa, lencse, római saláta, hagyma, káposzta, zsázsa, zab, melasz, olíva, fehér bab, szeder, banán, görögdinnye, csalán, mazsola.


Kén
A méregtelenítésben nagyon fontos. Fertőző betegségek megjelenésénél van nagy szerepe a szervezet védekezésében. Aminosavak építőköve.

Miben található: marhahús, bab, karalábé, tojás, mandula, rozs, téliborsó, árpa, hántatlan rizs, fokhagyma, aszalt őszibarack, kelkáposzta, retek, mogyoró, uborka, füge, sárgarépa, datolya

 

Klór
Hiánya hatással van az ideg- és izomműködésre, ízületi betegségek kialakulására.

Miben található: sajt, kecsketej, rozs, répa- és céklazöld, fehér- és vöröskáposzta, héjas uborka, savanyú káposzta, paraj, spárga, retek, sárgarépa, saláta kókuszdió, datolya.

 

Króm
Napi szükséglet 30-100 mikrogramm.

Koleszterincsökkentő, vérsűrűség- és vércukorszint-szabályozó.
Miben található: búzacsira, teljes kiőrlésű gabona, kenyér.


Magnézium
Napi szükséglet 300-350 mg.

Megelőzheti az öregedési folyamatot, az érelzáródást, csökkentheti az infarktus megjelenését. Rákmegelőző hatású.
Nélkülözhetetlen a csontképzésben, fogképzésben, izomműködésre, idegek fejlődésére, ízületek épségének megőrzésében.
Hiánya ingerlékenységet, izomgyengeséget, járászavart, szédülést, depressziót okozhat.
Felszívódást segíti az E- és B-vitamin. Túladagolással fokozódik a kalcium- és foszforkiválasztás.
Miben található: korpa, rozsliszt, borsó, aszalt alma és kajszibarack, mandula, kókuszdió, amerikai mogyoró, paraj, uborka, saláta, citrom, narancs, szőlő, füge, mák, citrom, hüvelyesek, fehérbab, őszibarack, levélzöldség, tengeri ételek, tökmag, dió, mogyoró.


Mangán
Napi szükséglet 2-5 mg.

Nagy mértékben fokozza a vas hatását. Számos élettani működésben vesz részt.
Fokozza a csont sűrűségét és segíti az  enzim működését.
Miben található: zsázsa, petrezselyem, endívia, mandula, borsmenta, fenyőmag, teljes kiőrlésű kenyér, szárított gyümölcsök, zabpehely.

 

Molibdén
Napi szükséglet 75-250 mikrogramm.

Csökkenti az allergia tüneteit.
Miben található: tojás, durumtészta, tejtermék, gabonafélék.


Nátrium
Napi szükséglet 550 mg-tól.

Szabályozza a vízháztartást, segít az ízületi betegségeknél.
Miben található: spárga, uborka, zeller, póré, paraj, sárgarépa, lencse, szamóca, cékla, füge, kókuszdió, dió, alma, só, marhahús, sertéshús, szardínia, sajt, kukoricakenyér, savanyú káposzta, ketchup.

 

Réz
Napi szükséglet 1-1,5 mg.

Segíti az oxigénfelvételt, szabályozza a vasháztartást.
Miben található: belsőségek, szárított hüvelyesek, csokoládé, napraforgómag.


Szelén
Napi szükséglet 30-70 mikrogramm.

Segítségünkre van a rák megelőzésében, véd a szívinfarktussal szemben, hatásos reumatikus betegségekre, ízületi gyulladásra, öregedéslassító, immunrendszer védő és erősítő. Ne próbáljuk tabletta formájában fogyasztani, mivel így könnyen túladagolható. Ebben az esetben mérgező.
Miben található: búzacsira, korpa, paradicsom, szőlő, húsok, tengeri halak, őszibarack, szilva.

 

Szilícium
Napi szükséglet 5-10 mg.

A kötőszövetek segítője, haj- és körömerősítő.
Miben található: spárga, héjas uborka, zab, paraj, teljes búza, hántolatlan rizs, árpa, szamóca, káposzta, datolya, füge, dió, mandula, zöld körte, burgonya, köles.


Vas
Napi szükséglet 10-15 mg.

Nélkülözhetetlen! Vérképző, oxigéncsere-segítő, koncentrációfokozó. Hiánya a hiánybetegséget húzza maga után, és a vérszegénységet. Jelentkezhet szívtáji fájdalom, törékeny köröm és haj. C-vitaminnal szívódik fel.
Miben található: teljes búza, árpa, lencse, csalán, paraj, saláta, tojássárgája, szilva, szőlő, körte, alma, barack, mazsola, füge, mandula, fehér káposzta, dió, máj, bab, szójaliszt.

 

Vitaminok


A-vitamin
Napi szükséglet 1 mg.

Mire jó: szem, látásgyengülés, nyálkahártya, bőr felrepedése ellen, immunrendszer erősítésére. Felszívódását segíti az E-vitamin.
Miben található: halmájolaj, tengeri halak, tejszín, tejtermékek, saláta, petrezselyem, paraj, görögdinnye, körte, sárgabarack, sárgadinnye, paradicsom, vaj, dió, sárgarépa, alma, őszibarack, máj, sajt, tojássárgája.

 

B1-vitamin
Napi szükséglet 1-1,2 mg.

Mire jó: szívgyengeség-, ideggyengeség ellen, agyi oxigénhiány ellen, izom- és idegerősítő, emlékezőképesség javítására.
Miben található: hántolatlan rizs, zabpehely, teljes kiőrlésű gabona, földimogyoró, zöldségek, körte, gabonacsira, hüvelyesek, fokhagyma, burgonya, élesztő, őszibarack, dió, sertéshús, máj, alma.


B2-vitamin
Napi szükséglet 1,2-1,5 mg.

Mire jó: bőr-, haj-, körömerősítő, gyomor- és bélrendszeri tünetek ellen, növekedési probléma (csökkenés) ellen, fáradtság ellen, zsírégető.
Miben található: élesztő, olajos magvak, leveles zöldségek, hal, szárnyasok, gomba, káposzta, spenót, brokkoli, szója, alma, körte, csirkemáj, tej, sertésmáj, túró, tojás, sajt, dió, őszibarack.


B3-vitamin
Napi szükséglet 13 mg.

Mire jó: energiaképző (zsír- és szénhidrátégés), idegerősítő, bélhurut és fáradtság ellen.
Hiánya fáradtságot, koncentrációs zavarokat okoz.
Miben található: szárnyasok, kenyér, karalábé, kukorica, káposzta, máj, teljes kiőrlésű gabona, borjúhús, hal, rókagomba.

 

B5-vitamin
Napi szükséglet 6 mg.

Mire jó: gyorsítja a sebgyógyulást, erősíti az immunrendszert.
Miben található: gomba, belsőségek.


B6-vitamin
Napi szükséglet 1,2-1,5 mg.

Mire jó: idegesség és álmatlanság ellen, zsíranyagcsere-zavar ellen. Szabályozza a fehérje anyagcseréjét. Hiánya esetén felléphet fáradtság, nagyobb fertőzésveszély.
Miben található: máj, korpa, borsó, uborka, tej, hús, hüvelyesek, búzacsira, hal, alma, körte, dió, mazsola, szilva, tojás, barna kenyér, szójatermékek, élesztő, belsőségek.


B8-vitamin
Mire jó: Szabályozza a vércukorszintet.

Miben található: szárnyasok, gombák, magvak, tojássárgája, spenót, körte, alma.


B12-vitamin
Napi szükséglet 3 mikrogramm.

Mire jó: nélkülözhetetlen a vérképzésben, növekedésben, idegerősítő, emésztési probléma ellen.
Miben található: máj, marhahús, hering, tojás, alma, körte, saláta, spenót, hüvelyes zöldségek, tej, tejtermékek.


C-vitamin
Napi szükséglet 100 mg-tól.

Mire jó: levertség, fáradtság, vérzékenység, lázas fertőző betegségek ellen, vesebetegeknek, dohányosoknak. Segíti a immunrendszert és a szabadgyökök lekötését, véd a rák ellen, gyorsítja a sebgyógyulást.
Miben található: narancs, gyümölcslevek, karfiol, körte, sárgadinnye, fekete ribizli, kökény, őszibarack, brokkoli, kivi, káposzta, paradicsom, alma, dió, burgonya, paprika, hagyma, csipkebogyó, citrom, savanyított káposzta, citrusfélék, szamóca.

 

D-vitamin
Napi szükséglet 5 mikrogramm.

Mire jó: vese- és májbetegség, csontritkulás , angolkór ellen. Hatással van a csontok fejlődésére, a kalcium feszívódására, daganatképződés megelőzésére.
Miben található: csukamájolaj, vitaminokkal dúsított tejtermékek, szárnyasok, máj, vörös- és fehérhús, avokádó, vaj, gomba, szardínia, makréla, hering, tonhal, lazac, tejtermékek, tojássárgája.

 

E-vitamin
Napi szükséglet 12-14 mg.

Mire jó: izomsorvadás ellen, vérszegénység ellen, vérhígító, jobb oxigénszállítás, erek és az ellenálló képesség erősítője, szív- és keringési rendszer védője, megvéd a rákkeltő szabad gyököktől.
Miben található: hús, tej, saláták, napraforgó, baromfihús, hal, káposztafélék, hüvelyesek, növényi olajok, petrezselyem, gabona magvak csirái, búzacsira, tojássárgája, pulyka, dió, olajos magvak, hidegen sajtolt olajok, levélzöldségek.

 

F-vitamin

Mire jó: bőrbetegségek (ekcéma) ellen, májelzsírosodás ellen, szaporodási képesség csökkenése ellen. Túladagolásnál előfordulhat vérrögképződés, epekőképződés, koleszterinszint növekedés.
Miben található: búzacsira, napraforgó, szójabab, dió, mandula, avokádó, tej, sajt (Edami), joghurt, pulykahús, olívaolajok, hal, szezámmag.

Folsav
Mire jó: fehérvérsejtek számának növelésére, a vas jobb felszívódására.

Miben található: zöld növények levelei, brokkoli, spenót, sárgadinnye.


H-vitamin
Napi szükséglet 30-60 mikrogramm.

Mire jó: energiahasznosító.
Miben található: tojás, zabpehely.

 

K-vitamin
Napi szükséglet 60-80 mikrogramm.

Mire jó: vérzékenység ellen, vérzéscsillapító,
csontépítő a D-vitaminnal együtt. A szabad gyökök ellenségei, lekötői.
Miben található: zöld növények, káposzta, paraj, sertéshús, növényi olaj, leveszöldségek, kelbimbó
édeskömény.

 

A vércsoport szerinti táplálkozás nagyon hasznos

 

Nem, vagy csak ritkán ajánlott


„A” vércsoport: mogyoró, hüvelyesek, szóják, szalonna, máj, marhahús, sör, búzaliszt, kenyér és tészta, rizs, sárgarépa, fokhagyma, spenót,
zeller, eper, szeder, görögdinnye, citrom, szárított gyümölcsök, szardínia, lazac.

 

„B” vércsoport: sajtfélék, savanyított tejtermékek sertéshús, csirkehús, kacsahús, szójatermékek, káposzta, borsó, lencse, retek, mustár.


„O” vércsoport: vöröshagyma, spenót, spárga, füstölt húsok, kukoricaolaj, tökmag, saláta, articsóka, füge, pácolt ételek, kávé, fekete tea,
szilva, cseresznye, ananász, hering.


„AB” vércsoport: szőlő, szilva, kivi, kecskesajt, füstölt ételek, görögdinnye, savanyított tejtermékek, gesztenye, hagymafélék, burgonya.

 

Javasolt fűszerek

Ánizs: Csecsemők szélhajtó teája. Serkenti az emésztést, étvágyjavító, szélhajtó és nyákoldó, epekiválasztást elősegítő.

Bazsalikom: Idegnyugtató, köhögéscsillapító, vizelethajtó. Toroköblítőnek is ajánlott. Kelések érlelésére is kiváló.

Borsika: Alacsony vérnyomás, bélhurut, felfúvódás esetén is kiváló a teája.

Édeskömény: Nyákoldó, emésztést elősegítő, vízhajtó, tejszaporító hatású.

Fűszerpaprika: A-, B-, C-vitamint tartalmaz. Hajszálértágító hatása van.
Reuma elleni bedörzsölőszer is.

Kömény: Emésztést elősegítő, epehajtó, nyákoldó hatású.
Teája víz- és szélhajtó.

Kakukkfű: Gyógynövényként mindegyik változata használatos.
Epehajtó, bélféregűző (mert timol fertőtlenítő van a növényben).

Kapor: Emésztést serkentő, bélféregölő, szélhajtó.

Koriander: Szélhajtó, emésztést javító, vértisztító.

Lestyán: Epekő- és húgykőoldó, vizelethajtó a teája.

Petrezselyem: Étvágyjavító, vesekőoldó, vízhajtó, hólyaghurut ellen ajánlott.

Rozmaring: Idegerősítő, görcscsillapító, epehajtó, szélhajtó.

Zsázsa: Baktériumölő hatású. Saláták ízesítéséhez kiváló.

Kurkuma: Rák, ízületi gyulladás, hasnyálmirigy-gyulladás, cukorbaj ellenszere, hatásos az Alzheimer-kór megelőzésében, vértisztító, májvédő, vérkeringés javító, vérrög gátló, sebgyógyító, emésztésjavító.

 

 

Gyümölcsök


Alma
Legfontosabb vitaminjai és ásványi anyagai: A-, B- és C-vitaminok, Kalcium, foszfor, vas.

Mire jó: Magas rost- és víztartalma miatt székrekedés és hasmenés ellen is ajánlott.
Általános méregtelenítő hatás, koszorúér betegségek megelőzése.
Segít a tüdő- és prosztatarák elleni harcban,
csökkenti az Alzheimer-kór veszélyét.

 

Ananász
Felgyorsítja a műtétek utáni gyógyulást.

Csökkenti az asztmás gyulladást.


Áfonya
Segít az antioxidánsok szintjének visszaállításában. Visszafordítja az agyműködés öregkori hanyatlását. Megelőzi a húgyúti fertőzések kialakulását.

 

Vörös áfonya
Enyhíti a prosztatafájdalmakat. Lassítja a leukémia, a tüdő- és vastagbélrák sejtjeinek növekedését. Megelőzi a húgyúti fertőzések kialakulását.

 

Banán
Segít a zsírégetésben. Csökkenti a leukémia, vastagbél- és veserák kockázatát.

Gyermekeknél csökkenti az asztmás tüneteket

 

Eper
Véd az Alzheimer kórral szemben.

Csökkenti a „rossz” koleszterin szintjét.
Lassítja a vastagbél-, száj- és prosztatarák fejlődését.


Cseresznye
Enyhíti az ízületi fájdalmakat és a köszvényt.

Csökkenti a „rossz” koleszterin szintjét.
Csökkenti a gyulladásokat.


Gránátalma
Csökkenti a „rossz” koleszterin szintjét.

Segít a prosztatarák elleni harcban.

 

Görögdinnye
Tartalmaz A-vitamint, káliumot és vasat. Segít a vese tisztításában, hörghurut és köszvény gyógyításában.

Csökkenti a petefészek-, száj-, garat-, prosztatarák kockázatát.


Kivi
Csökkenti a ráncok kialakulását.

Csökkenti a vérrögök kialakulásának kockázatát, és a vér zsírtartalmát.
Csökkenti a székrekedést.


Körte
A-, B- és C-vitaminok találhatók benne.

Gyomor- és bélhurut csillapító, emésztőrendszer nyálkahártyájának nyugtatója, csökkenti a gyomorsavtermelést. B-vitaminja a központi idegrendszert erősíti.

 

Mangó
Az immunrendszer támogatója.

Csökkenti a „rossz” koleszterin szintjét.
Szabályozza a vér homocisztein szintjét, így védi az artériákat.


Málna
Meg akadályozza a száj-, mell-, vastagbél- és prosztatarák fejlődését.

A benne lévő antioxidánsok védik a DNS épségét.
Csökkenti a „rossz” koleszterinszintet.


Narancs
Csökkenti a „rossz” koleszterin szintjét.

Csökkenti a száj-, torok-, mell- és gyomorrák, ill. a gyermekkori leukémia kockázatát.
A benne található pektin csökkenti az étvágyat.


Papaya
Az enzimek segítik az emésztést.

Csökkenti a tüdőrák kockázatát.
Elősegíti a zsírégetést.


Őszibarack
Található benne A- és C-vitamin, szelén, magnézium, kalcium, cink.

Intenzív méregtelenítő.
Segít aknés bőr, hajhullás, töredező körmök esetén, az érelmeszesedés megelőzésében, valamint a változókor panaszainak enyhítésében.

Sárgabarack
Nagyobb mennyiségben található benne A-vitamin, kálium, kalcium, foszfor.

Az A-vitamin nélkülözhetetlen a tökéletes látáshoz.
Dohányos légzőrendszernél és repedező körmöknél segít.


Sárgadinnye
Található benne Folsav, A- és C-vitamin, A-vitamin elővitaminja (karotin) kalcium, foszfor, vas.

Mire jó: Immunrendszer támogatója.
Rendszeres fogyasztása megakadályozza az aranyér kialakulását.
Puffadás és gyulladásos bőrbetegség ellen.

 

Szeder
Növeli a csontsűrűséget.

Csökkenti az étvágyat,
Elősegíti a zsírégetést.


Szilva
Mi található benne: Kálium

Mire jó: Szívritmus-működés segítője.
Zsírbontó és vízhajtó hatás.
Az antioxidánsok védenek a DNS károsodásától.
Védenek a klimax utáni csontritkulástól
Aszalt szilva: krónikus székrekedés ellen,
vastagbél-problémákra.

 

Szőlő
Mi van benne: kálium, szelén.
Vírusölő, akadályozza a rákos sejtek szaporodását. Stressz okozta panaszok és krónikus fáradtság ellen.
A mértékletes vörösborfogyasztás távol tartja a szív- és érrendszeri bajokat.


Zöldségek

Avokádó
Mire jó: idegesség, magas vérnyomás, sejtkárosodás.

B-vitamin nyugtatóan hat az idegrendszerre.
Magas kálium-tartalom csökkenti a vérnyomást.
E-vitamin befogja a szervezetben a szabad gyököket.
100 g fedezi a napi káliumszükséglet negyedét.
C-vitamint rácsepegtetve az E-vitamin ideális kiegészítője.
Csökkenti a máj károsodását, a szájrák veszélyét, valamint a koleszterinszintet.

 

Articsóka
Mire jó: segíti a véralvadást. Magas antioxidáns-tartalmú. Csökkenti a „rossz” koleszterin szintjét.

 

Brokkoli
Mire jó: rák, húgyúti fertőzés, csontritkulás, megfázás.

A C-vitamin és a flavonoidok erősítik az immunrendszert.

A mustárolajok védelme a kórokozók ellen.
A kalcium stabilizálja a csontokat, és enyhíti az allergiát.
Rákellenes zöldség.
Csökkenti a prosztata-, húgyhólyag-, hasnyálmirigy-, gyomor- és mellrák esélyét.
200 g fedezi a napi C-vitaminszükségletet.
Nyersen vagy enyhén párolva kell fogyasztani.

 

Borsó
Mire jó: csökkenti a magas koleszterinszintet és a fáradtság érzését. A benne található növényi anyagok (szaponinok) koleszterincsökkentők és védenek a rák ellen.

A vas segít a vérszegénységben (fáradtság oka).
150 g fedezi a napi vasszükségletet és a szükséges rostanyagok ötödét.
Csak rövid ideig pároljuk!

 

Burgonya
Mire jó: idegesség, húgyúti fertőzés, megfázás.

A B1-vitamin és a niacin erősíti az idegeket.
A kálium jó vízhajtó
A fehérje, a C-vitamin és a folsav erősítik az immunrendszert.
200 g fedezi a napi káliumszükséglet felét.
Héjában főzzük a kálium és a vitaminok miatt.

 

Édesburgonya vagy batáta
Gazdag szénhidrátban, béta karotinban,

E-, C-, B1, B2, B6-vitaminokban, kalciumban, vasban, magnéziumban, mangánban, káliumban, foszforban, nátriumban, szelénben, rézben, cinkben.
Csökkenti az agyvérzés kockázatát.
Csökkenti a gyomorrák és a májbetegségek kockázatát.
Véd a megvakulás ellen.
Daganatmegelőző hatású.
Antioxidánsai, proteinjei, vitaminjai segítenek megőrizni a fiatalságot.

 

Csicsóka
Mi található benne: kálium, foszfor, magnézium, vas, C-, B1-, B2-, B3-vitamin, rost, szénhidrát

Az inulin segíti a szervezet maximális öngyógyító tevékenységét.
Az inulin magához vonzza a jó baktériumokat a bélben.
Az inulin segít az élelmiszerallergia megszüntetésében.
Koleszterin- és trigliceridcsökkentő hatása a szív- és érrendszeri betegségeknél.
Fontos az elhízás, vesekő, köszvény, hipertónia, szívkoszorúér-betegségek megelőzésében.
Minimálisra csökkenti a mellrák rizikóját.
Szabályozza a vércukorszintet, cukorbetegeknél az inzulinfüggőséget csökkenti.

 

Fokhagyma
Mire jó: megfázás, gombás fertőzés, trombózis, infarktus, hasi görcsök, köhögés, hörghurut.

Az allicin-tartalma véd a kórokozókkal szemben, és erősíti az immunrendszert, valamint csökkenti a vérrögök kialakulásának rizikóját.
Illóolajai serkentik az izomműködést, és oldják a görcsöket, valamint nyákoldó hatásúak.
Hatásos köhögésnél: fokhagymát szétpréselni, hozzá egy-egy evőkanál citromlé és méz.

 

Gomba
Segíti a természetes méregtelenítést.

Csökkenti a vérnyomást, valamint a vastagbél- és prosztatarák kockázatát.

 

Hagyma
Mire jó: érelmeszesedés, trombózis, megfázás, tüdőgyulladás, nehezen gyógyuló sebek, nátha, köhögés.

Mi van benne: kalcium, foszfor, kálium, nátrium, magnézium, vas, réz, cink,
B1-, B2-, B3-, B5-, B6-, C-vitamin, folsav, biotin.
Az allicin csökkenti a rizikót, jelentősen erősíti az immunrendszert.
Az illóolajak csökkentik a gyulladást, nyákoldó hatásúak.
Minél többet fogyasztunk – nyersen vagy enyhén párolva, annál hatásosabb.

 

Karalábé
Mire jó: csontritkulás, megfázás, rák.

A kalcium és a magnézium védi a csontokat.
A C-vitamin és a karotinoidok erősítik az immunrendszert.
A mustárolajok és más növényi anyagok védenek a rák ellen.
Egy közepes nagyságú karalábé fedezi a napi C-vitaminszükségletet.
Nyersen, a kisebb leveleket is fogyaszthatjuk, mert magas az ásványi anyag tartalma.

 

Karfiol
Mire jó: stimulálja a méregtelenítést. Lassítja a mellrák sejtek növekedését, véd a prosztataráktól.

 

Káposzta
Mire jó: rák, székrekedés, teltségérzet, gyomorégés, böfögés, bőr és

nyálkahártyák sérülései, trombózis, megfázások,
éjszakai vakság.
A béta-karotin (az A-vitamin elővitaminja) regenerálja a retinát.
Az E-vitamin segít a megelőzésben, erősíti az immunrendszert.
A különböző növényi anyagok és a C-vitamin segítenek megelőzni a rákot.
A rostanyagok szabályozzák az emésztést, és serkentik a bélműködést.
Segíti az egészséges véralvadást.
Csökkenti a prosztata-, vastagbél-, mell- és petefészekrák kockázatát.
Aktiválja a szervezet természetes méregtelenítő rendszerét.
Savanyú káposztában: A tejsav és a tejsavbaktériumok jótékonyan hatnak ezekre a tünetekre.
Negyed fej káposzta fedezi a napi C-vitamin-szükségletet.
200 g fedezi a napi béta karotin szükségletet.
Elkészítésnél ne főzzük túl hosszasan, és feltétlenül adjunk hozzá zsiradékot, mert a szervezet csak így tudja teljes mértékben hasznosítani az A- és E-vitamint.
Külső levelét és a torzsát – magas nitrát- és esetleges ólomtartalma miatt ne fogyasszuk!

 

Kelkáposzta
Segít bizonyos rákfajták elleni harcban. Véd a szürkehályog ellen. Növeli a csontok sűrűségét

 

Kukorica
Mire jó: stressz, fáradtság.

Magas magnéziumtartalma hatékony a stressz, izomgörcsök, szívritmuszavarokkal szemben.
Magas vastartalma segít a vérszegénység ellen.
Gazdag szénhidrátokban és fehérjékben.
100 g majdnem fedezi a napi vasszükséglet felét.

Paradicsom
Mire jó: étvágytalanság, magas vérnyomás, daganat.

C-, A-, B1-, B2- , E-vitamin, karotin, kálium, kalcium, magnézium, nátrium.
Az alma- és a citromsav serkentik az étvágyat és az emésztést, gátolják a betegséget kiváltó baktériumok elszaporodását a bélben.
Gyulladáscsökkentő. Csökkenti a nyelőcső-, gyomor-, vastagbél-, tüdő és hasnyálmirigyrák, valamint a szív- és érrendszeri betegségek veszélyét.
A kálium csökkenti a vérnyomást.
A lycopin nevű piros festéke védi a sejteket, csökkenti a daganatképződési hajlamot és az érelmeszesedés esélyét.
Immunrendszer erősítő! Savtartalma érettségével arányosan nő, ezért az igazán érettek az előnyösek. TILOS zöld paradicsomot enni mérgező szolanin tartalma miatt.
Ez a méreg az érés során elbomlik.
Két közepes nagyságú paradicsom fedezi a napi káliumszükséglet ötödét.

 

Paprika
Mire jó: sejtkárosodás, székrekedés, megfázás.

Magam C-vitamin tartalma (különösen a pirospaprikában) semlegesíti a szabad gyököket, és erősíti az immunrendszert.
A kapszaicin nevű növényi szubsztancia serkenti a teljes emésztőrendszert.
Egy közepesen nagy pirospaprika fedezi a felnőtteknél a napi C-vitamin-szükséglet 2-3-szorosát.

 

Petrezselyem
Mire jó: fáradtság, megfázások, fertőzések, étvágytalanság.

Magas vastartalma (80 mg/100g) megelőzi a vérszegénységet.
A vas és a C-vitamin erősítik az immunrendszert.
Az apiol étvágygerjesztő hatású.
100 g petrezselyem 170 mg C-vitamint tartalmaz, ez kb. 3 csokorra való.
Használjuk gyakran fűszerként!


Póréhagyma
Mire jó: teltségérzet, epekő, étvágytalanság.

Az illóolajak pozitív hatással vannak az emésztésre, serkentik az epe termelődését.
150 g (1 kisebb szál) fedezi a napi A- és C-vitamin szükséglet felét.
Legjobb nyersen, kevés zsiradékkal.

 

Retek (hónapos retek)
Mire jó: rák, székrekedés.
A mustárolajak és penolsavak megelőző hatásúak.
Az illóolajak serkentik az epetermelődést, és meggyorsítják az emésztési folyamatot.
Nyersen fogyasszuk két étkezés között!

 

Sárgarépa
Mire jó: bőr szerkezeti sérülései, székrekedés, megfázások. Erősíti az immunrendszert.

A magas béta karotin tartalom javítja a bőr szerkezetét.
Rostanyagok – pektin – serkenti a renyhe bélműködést.
A benne lévő antioxidánsok védik a DNS épségét.
Segít a szürkehályog elleni harcban.
Csökkenti bizonyos fajta rákok kialakulásának veszélyét.
1-2 sárgarépa fedezi a napi béta karotin-szükségletet.

Spenót
Mire jó: sejtkárosodás, szív- és keringési panaszok, stressz, megfázás.

A béta karotin és az E-vitamin szabadgyökfogók.
A kálium csökkenti a vérnyomást.
A magnézium oldja az izomgörcsöket.
A béta-karotin jelentősen erősíti az immunrendszert.
Csökkenti a rák kialakulásának veszélyét a májban, petefészekben, vastagbélben és prosztatában.
200 g fedezi a napi káliumszükséglet felét.
Mindig kevés zsiradékkal készítsük!
Soha ne melegítsük, mert rákkeltő anyagok keletkezhetnek benne!


Spárga
Mire jó: táplálja a „jó” bélbaktériumokat. Véd a születési rendellenességektől. Elősegíti a szív egészségét.


Tök (úritök, vagy spárgatök)
Mire jó: véd a sokízületi gyulladástól.
Csökkenti a tüdő- és prosztatarák kockázatát.
Gyulladáscsökkentő hatású.

 

Zeller
Mire jó: székrekedés, sejtkárosodás, magas vérnyomás.

Az illóolajak és a sedanolid serkentik az emésztőszervek működését.
A béta karotin semlegesíti a szabad gyököket.
A kálium szabályozza a vérnyomást, keringést.
A zeller szára jobb a gumónál, mivel több káliumot tartalmaz.
150 g fedezi a napi szükséglet negyedét.
Legjobb nyersen fogyasztani, valamilyen olajat is tartalmazó szósszal.

 

„Extragyógyítók”


Búzafű

Mire jó: regenerál, tisztít, gyógyít.
Tápanyagokban a leggazdagabb: a legtöbb ásványi anyag, vitamin, nyomelem van benne.
Elősegíti a szervezetbe jutott mérgező anyagok lebontását.
Tisztítja és képzi a vért.
Megújítja a sejtanyagcserét. Gyulladáscsökkentő.
Csökkenti a radioaktív-, röntgen- és földsugárzás által szerzett ártalmakat.

 

Cékla

Mire jó: bőrbetegség, fáradtság, máj- és hólyagpanaszokra, keringési rendellenességekre, szem-, szív-, vérnyomásos panaszokra, nyirokrendszer zavaraira, vesepanaszokra.
Segít a vérképzésben. Kiváló antioxidáns!
A céklából készült NYERS ital segít leküzdeni a náthát és influenzát.
Gyógyhatását – mely nyersen a legnagyobb – a benne található vitaminoknak, ásványi anyagoknak, valamint fitovegyületeknek köszönheti. Erős méregtelenítő hatása van.
Rendkívül gazdag folsavban, C- és B-vitaminokban.
Kipréselt levét répa- és almalével is gazdagíthatjuk.

 

Citrom

A citrom 10 000 szer erősebb, mint a kemoterápia. A citrom egy csodálatos gyümölcs, megöli a ráksejteket.

Vágj fel citromot és add oda a gyerekeknek, hogy szopogassák, vagy       tegyél egy pohár vízbe egy pár szeletet, ezzel is megelőzheted a rákot.

A citrom tele van gyulladáscsökkentő antioxidánsokkal is!

Elpusztítja a baktériumokat, hatásos a gombás megbetegedésekre, az élősködő paraziták és férgek ellen, szabályozza a vérnyomást, antidepresszáns, küzd a stressz ellen és az idegrendetlenség ellen.

Megsemmisíti a rossz indulatú cellákat 12 ráktípusban, beleértve a colon (bél), mell, prosztata, tüdő és a hasnyálmirigyet.

 

 

Méz

A mézben 120 féle különböző hatóanyag van, ami mind a gyógyítást szolgálja.

Szerepet vállal a vér megújításában, felveszi a harcot a krónikus betegségekkel szemben, feloldja a nyálkát, aktivizálja a sejteket.

A rák esetében segíti a szervezet öngyógyító erejét.

Megsemmisítő az ereje a gennykeltőkkel szemben.

Szabályozza a vérnyomást. Gyógyítja a májat, erősíti az idegeket, jó altató. Segít elkerülni az idő előtti öregedést.

Cukorbetegeknél is napi 1 kávéskanál megengedett!

Mézet soha ne tegyünk forró teába, mert káros anyagok alakulnak ki benne.

 

 

 


    Ha szeretnél emailben értesülni a legérdekesebb és legfontosabb hírekről, iratkozz fel hírlevelünkre.

Legnépszerűbb képek a hónapban

    Legnépszerűbb videók a hónapban

      A www.egeszsegter.hu oldalon található információ kizárólag információadás, tájékoztatás céljára szolgál. Nem alkalmas diagnózis felállítására, és nem helyettesíti az orvosi kezelést. Nem állítunk fel diagnózist, nem végzünk kezeléseket, és nem adunk orvosi tanácsokat sem személyes találkozások során, sem az Interneten keresztül. Egészségügyi problémákkal kérjük, minden esetben forduljon megfelelő szakemberhez. Az információ semmilyen körülmények közt nem helyettesítheti a szakorvosi tanácsadást vagy kezelést. A www.egeszsegter.hu minden felhasználójának nyomatékosan felhívjuk a figyelmét arra, hogy tüneteivel a kezelőorvosához forduljon, és ne kezdje saját magát kezelni, illetve ne próbáljon módosítani az orvos által előírt kezelésen, vagy esetleg az orvos által előírt kezelést abbahagyni. A www.egeszsegter.hu tartalma nem használható gyógykezelés kiválasztására, alkalmazására vagy befejezésére. Az oldal tartalma nem helyettesítheti képesített és elismert orvos tanácsát vagy kezelését.
      © 2013 egeszsegter.hu. Minden jog fenntartva!
      Médiaajánlat

      Minden nap friss információkkal szolgálunk a természetes egészség témában! Lájkolj minket!

      LIKE