A csillagok mindig igazat mondanak

 

Az asztrológia legmegdöbbentőbb bizonyságainak válogatása 2000 év eseteiből

 csillagok, asztrológia, jövendölés, ezotéria, csillagászat, horoszkóp

Az ókori Rómában halálbüntetés terhe mellett tilos volt a császár jövőjével kapcsolatban rosszat jósolni. Azonban minden tiltás ellenére vétettek ez ellen. A császárok meg is kíséreltek minden lehetséges módon leleplezni az asztrológia körüli esztelenséget. Így Domitian is (51-96).

A történetíró Suetonius mesélte a következő igaz történetet, melyet bizonyíthatóan nem az újából szopott.

Ez idő tájt a leghíresebb asztrológus, Ascletarion kiszámította: Domitian császárt 96. szeptember 18.-án délután 3-kor a fürdőszobájában meggyilkolják. Mikor a császár erről értesült, először megpróbált egyszerűen tudomást sem venni a dologról.

Amint az időpont egyre közeledett, azonban mindjobban pánikba esett.

Végül az asztrológusért küldött, maga elé rendelte, és megkérdezte tőle: - tudod-e, azt, hogyan és mikor lesz a halálod? Ascletarion bólintott: természetesen, tudom. A kutyák által leszek széttépve, méghozzá a mai napon. Domitian nevetett: az egész világnak meg kell tudnia, hogy te egy hazug vagy! Itt, ezen a helyen kivégeztetlek. Az ítéletet végrehajtották, majd a császár elrendelte, hogy a lefejezett holttestet helyezzék máglyára és égessék el. Mielőtt azonban a tűz erőre kapott volna, erős szél támadt, és eloltotta a lángokat. Ekkor hirtelen vad kutyák rohantak elő és széttépték Ascletarion holttestét. A történtek láttán a császár elsápadt, és saját végzetének eljövetelét érezve egyre nagyobb ijedtséggel, lázasan reszketni kezdett.

Mikor eljött szeptember 18-a, elbarikádozta magát a hálószobájába, melyet leghűségesebb testőreivel erősen őriztetett. A katonák azonban becsapták a császárt. Röviddel 3 óra előtt közölték, hogy az előre megjósolt végzet órája elmúlt. A császár elbocsátotta őket, majd fürdőszobájába ment, ahol meggyilkolták. Pontosan 3 órakor, úgy, ahogyan az asztrológus azt előre megmondta.

 

 

Alig pár évvel később a niscazai asztrológus, Antigonus elkészítette az akkor született nemesi sarj, Pendanus Fuscus születési horoszkópját. Alkalmasint ez a legrégebb ismert horoszkóp, amely az utókorra teljes egészében fennmaradt. Ebben ez áll: "Ez a gyermek megszületett, hogy 25 évesen a saját és a családja végzetéért feleljen." Az asztrológus igen gondosan indokolta meg a jóslatát. Fuscust hamis ígéretekkel kecsegtetik, mert a Merkúr és a Szaturnusz születésekor egy állatövi jegyben állnak. Összeesküvést fog szőni, és tetten érik, rajta kapják. Ezt mutatja a Hold pozíciója a Skorpióban, és kivégzik, mert a Mars és a Vízöntő egyszerre kél fel a keleti horizonton. Pontosan így alakult a végzete Pendanus Fuscusnak. Fiatal fiúként jogos reményei voltak a császári cím várományosának lenni. Birtokában volt Hadriánusz császár ígérete, aki utódjának nevezte ki. Mikor 136-ban Hadriánusz súlyosan megbetegedett, nem őt, hanem Antonius Piust választotta örököséül. Emiatt Fuscus olyan haragra gerjedt, hogy botrányos összeesküvést szőtt a haldokló császár ellen. Elárulták, elfogták és kivégezték. A családjának pedig el kellett hagynia a birodalmat.

 

A kupacsászár, II. Friedrich igen művelt és tudós ember volt, őt is érdekelte az asztrológia körüli igazság és meg akarta tudni, pontosan, mire képes ez a jövőt előrevető tudomány. 1200-ban egy napon az asztrológusai közül egyet próba elé állított. Megkérdezte a császár az asztrológusát: ma este melyik kapun távozom a kastélyból? Az asztrológus a választ egy papírra írta és lezárta, a borítékot lepecsételte. Kérem, olvassa el – mondta a császárnak – azután, miután már kívül lesz a kastélyon. A császár csőbe akarta húzni asztrológusát, ezért lyukat üttetett a falon és a nyíláson át bújt ki. Akkor felnyitotta a borítékot, melyben a következő állt: "a távozáskor Ön egy új útra fog térni".

 

1522-ben, február hónapban az összes bolygó konjunkcióban állt a Vízöntő állatövi jegyben. Több mint száz asztrológus figyelmeztetett egy új özönvíz eljövetelére. Állítólag az egyik német püspök még egy bárkát is építtetett, hogy majd azon a vízözönt túléli. Mindennek ellenére februárban nem történt semmi. Az időjárás zavartalanul szép maradt. Március 15-től azonban olyan szörnyű pusztító időjárás kezdődött – mely nem csökkenő hevességgel egészen december végéig dúlt – hogy Európában egész országrészek váltak néptelenné, mert víz alatt álltak.

 

A neves tudóst, csillagászt, asztrológust, Johannes Keplert 1608-ban egy prágai orvos megkérte, készítsen horoszkópot egy ismeretlen számára. Kepler így vázolta le ezt az embert: "rendkívül babonás, rossz lázadó vezetőként tör egyeduralomra. Személyisége kegyetlen zavarodottsággal, borzalommal van összekötve, és erőszakos halállal hal meg 1634 márciusában. Amit Kepler nem tudott, az volt, hogy Wallenstein horoszkópját készítette el. A hadvezér cselekedeteiben babonás volt, egy szerencsétlen figura. Február 26-án, három nappal március előtt gyilkolták meg.

 

1738. június 4-e. Egyazon időben született két ember Londonban: III. Georg és Hannover királya, egyben Nagy Frigyes kortársa – és nem messze a királyi palotától Samuel Henning is a világra jött. Azon a napon, amikor apja halála után Georg király lett, Henning vaskereskedést nyitott. Mindkettőjüknek 1761. szeptember 8-án volt az esküvője. Mindkettő súlyosan megbetegedett 1810-ben. A király gyógyíthatatlan elmebajban, a vaskereskedő bénulásos agyvérzésben. Mindkettőjüket egyazon napon, 1820. január 28-án érte utol a halál.

 

Morrison, angol asztrológus 1861-ben kiadott asztrológiai kalendáriumában figyelmeztette olvasóit, hogy az augusztus 26-án születetteket a Szaturnusz állása rendkívül károsan befolyásolja. "Közéjük tartozik sajnos becses királynőnk férje is. Ezen személyek rendkívüli figyelemmel kíméljék egészségüket." – írja az asztrológus. Viktória királynő férje, Albert herceg abban az évben december 14-én halt meg teljesen váratlanul, tífuszban.

 

Az elsőként megjelenő egyik horoszkópújságban R. Naylor asztrológus írta az akkor született Margaret Rose hercegkisasszony horoszkópjáról: "... röviddel 7. születésnapja előtt egy olyan esemény történik, amely a gyermek életét alaposan megváltoztatja, és a családra és a nemzetre nézve is igen nagy fontosságú". Margaret apja 1836. december 11-én lépett az angol trónra azután, hogy bátyjának le kellett mondania.

 

1939. november 3-án egy levél érkezett a berlini kancelláriára egy jövendöléssel: "... november 7-e és 10-e között a Führer élete különösen veszélyeztetve lesz. Lehetségesnek látszik egy gyilkossági kísérlet, melyet valószínűleg robbanó szerkezettel követnek el." Feladója egy fiatal tudós és hobbi asztrológus volt Báselből: Karl Ernst Kraft az Adolf Hitlerre leselkedő veszélyt annak születési horoszkópjából olvasta ki. A levél először figyelmen kívül maradt a berlini titkosszolgálati centrumban, azonban amikor november 8-án abban a bizonyos müncheni sörös-pincében robbanás történt – alig pár perccel azután, hogy Hitler a termet elhagyta – Kraftot letartóztatták, mert őt tartották az elkövetőnek. Ezután egészen hihetetlen módon Kraft nem csupán a "nyakát" tudta menteni, de sikerült Berlin diktátorát az asztrológia előrejelzések működéséről meggyőzni! Ő volt az, aki Göbbelsnek oly pontosan vázolta a Francia hadjáratot, hogy a propaganda miniszter minisztériumába tanácsadóként alkalmazta. Kraft szerkesztette a röpiratot, melyeket Franciaország fölött szétszórni készültek:"... minden ellenállás hiábavaló! Az Önök prófétája, Michell Nostradamus a pusztulást már megjósolta!" Azonban nem csak a nemzeti szocialisták csillagai hanyatlottak ezután, hanem az asztrológusuké is. Kraft egyre sürgetőbben óvott az orosz hadjárattól, mivel a vereséget neki kellett volna levezetni. Megpróbálta Hitlert sürgetni: " .. a háborút 1942-ben be kell fejezni, különben egy szörnyű vég fenyeget 1945-ben". Akkor az asztrológust a kichenwaldi koncentrációs táborba szállították, ahol röviddel a háború vége előtt meghalt.

 

Nem sokkal John F. Kennedy választási győzelme után az angol asztrológus, Carter írta az "Asztrológia" című folyóiratban: "... horoszkópja egy egyedülálló, egyedi katasztrófa. Minden asztrológus kiolvashatja radix planétái állásából az erőszakos halált". A német asztrológus, Reinhold Ebertin az 1963. augusztus 4-i asztrológiai napokon mondta a következőt "... a közeljövőben egy igen nehéz krízissel kell Kennedynek számolnia. Ez már most, augusztusban elkezdődhet, s ez a politikára és közvetlen családtagjaira is Hatással lehet. Úgy kell venni, hogy az elnököt váratlan baleset vagy katasztrófa, merénylet fenyegeti". John F. Kennedy elnök 1963. november 22-én gyilkosság áldozata lett.

 

Mindezek az esetek csak a véletlen művei lennének? Egészen biztos, hogy nem.

 

 

ezotéria

Bizonyítható, hogy a gyűlölet megbetegít
  A gondolatok erejéről a vonzás törvényéről sokat olvashattunk az elmúlt évek során a kvantumfizika és a spirituális tanítások népszerűsítése kapcsán. Ez...
TOVÁBB
A gondolat ereje meggyógyíthat! Tanuld meg ezt a technikát!
  A természet felruházott minket egy bámulatos „gyógyszertárral”, ami minden betegségre megoldást kínál, ami érintheti az emberiséget. Csak meg kell...
TOVÁBB
A rezonancia törvénye: Minden vágyunk teljesülhet, ha odafigyelünk erre!
  Minden a tied lehet, ami jó, ami harmonikus, ami szép, ha felismered a gondolataid erejét. Minden olyan vágyunk, elképzelésünk, aminek pozitív...
TOVÁBB
A karma 12 törvénye, amely gyökeresen megváltoztathatja életed
Tudatosítva az Univerzum működését, megkönnyíthetjük életünket. A Karma 12 törvénye segít megértenünk, hogy lenne helyesebb kezelnünk a helyzeteket, mit...
TOVÁBB
NEKED AJÁNLJUK
Bizonyítható, hogy a gyűlölet megbetegít
  A gondolatok erejéről a vonzás törvényéről sokat olvashattunk az elmúlt évek során a kvantumfizika és a spirituális tanítások népszerűsítése kapcsán. Ez...
TOVÁBB
A gondolat ereje meggyógyíthat! Tanuld meg ezt a technikát!
  A természet felruházott minket egy bámulatos „gyógyszertárral”, ami minden betegségre megoldást kínál, ami érintheti az emberiséget. Csak meg kell...
TOVÁBB
A csakrák betegségei
  Számtalan fizikai és lelki probléma jelzi, ha nem működnek megfelelően testünk csakrái. Ismerd meg a tüneteket!   A hét csakra speciális hely...
TOVÁBB
A rezonancia törvénye: Minden vágyunk teljesülhet, ha odafigyelünk erre!
  Minden a tied lehet, ami jó, ami harmonikus, ami szép, ha felismered a gondolataid erejét. Minden olyan vágyunk, elképzelésünk, aminek pozitív...
TOVÁBB
NÉPSZERŰ CIKKEK
 Eltitkolt gyógyszer a 3%-os Hidrogén-peroxid
  Bár a szakirodalom feljegyezte, hogy Franciaországban már a 19. század elején...
Az Algopyrin hatóanyaga a metamizole
  Kétségtelen, hogy az EU-ban és más fejlett országokban a metamizole tartalmú...
Csodákra képes a kövirózsa
  A népi gyógyászatban gyakran használják a növény levelének kipréselt, zselés nedvét külsőleg...
Hízol, rosszul alszol, és fájnak az ízületeid?
  A köménymag gyógyászati hatásait régtől fogva ismeri az emberiség, a népi gyógyászat...
TOVÁBBI CIKKEK
Kulcs az égiek kapujához – Tavaszi kankalin
  A tavaszi kankalin, latin nevén Primula veris, apró, évelő növény, amelynek a...
Felfedezés Magyarország egyik leglenyűgözőbb természeti csodájában - a Rám-szakadékban
  Magyarország sokszínű és lenyűgöző tájakat kínál azoknak, akik szeretik felfedezni a...
Méhpempő: Az egészség varázslatos csodaszere
  A méhpempő a méhek garatmirigyében termelődő fehéres, tejszerű, sárgás színű, savanykás,...
Nagyanyáink még tartották – Eltűntek a tyúkok a kiskertből?
  Nagyanyáink kertjéből még nem hiányozhatott a baromfi, de manapság mintha már nem lenne...

Címkék