A fejes saláta gyógyhatásai

 

A saláta gyógyhatásait régóta kutatják, és számos, a szervezet számára előnyös hatásról számoltak be idáig.

 

Antioxidáns hatás

A salátalevél a legtöbb növényi ételhez hasonlóan igen jó antioxidáns hatással bír, habár ezen tulajdonsága elmarad a paprika vagy a brokkoli antioxidáns védelmétől. Azt is kimutatták, hogy három napos hűtőben való tárolás oly mértékben csökkenti a benne lévő hasznos anyagok mennyiségét, hogy lényegében nem képes növelni a szervezet antioxidáns védelmét. Ennek alapján mindenképpen érdemes frissen szedett salátát fogyasztani. Fel kell hívni a figyelmet azonban, hogy a jégsaláta antioxidáns hatóanyag-tartalma csupán töredéke a zöld vagy vörös levelű változaténak.

 

Daganatellenes hatás

A saláta rák elleni hatását több ráktípussal szemben is igazolták. Az emlőrák megelőzésének lehetőségei közül fontos szerepe van a salátának, ugyanis a benne lévő fitoösztrogének rendszeres fogyasztása jelentős mértékben csökkenti e daganattípus előfordulását. Egyes becslések szerint akár tized részére csökkenthető az emlőkarcinóma kockázata a zöldségfélék, köztük a saláta bőséges bevitelével.

 

A vastagbéldaganatok prevenciójában a növény magas lutein szintje, valamint magas béta-karotin tartalma játssza a fő szerepet. Valószínűleg ennek köszönhető az is, hogy a gyomorrák kifejlődésének megakadályozásában is bizonyítottan hatásos a saláta. E hatást közel 30 éve ismerjük, elsősorban azokban az országokban van nagy szerepe, ahol a gyomorrák előfordulása igen magas (pl. Japán). Sajnos az utóbbi években a magyar esetek száma is jelentősen emelkedett, így nálunk is érdemes visszatérni a salátaevésre.

 

 

Meglepő, de a saláta, úgy tűnik, védelmet nyújt a tüdőrákkal szemben is. Az eddigi vizsgálatok igazolták, hogy azok körében, akik sohasem dohányoztak, a tüdődaganat kockázatát 25%-kal csökkenti a rendszeres salátafogyasztás, míg a dohányzóknál is csökkenti a betegség kialakulásának kockázatát.

 

Vitaminforrás

A saláta igen gazdag A- és K-vitaminban, melyek számos alapvető élettani folyamatért felelősek. Az A-vitamin igen erős antioxidáns hatású vegyület, a salátából való felszívódását olajos öntetek nagymértékben fokozzák. Kimutatták, hogy az olajos öntet nélkül fogyasztott salátából az A-vitamin hasznosulása minimális vagy akár egyáltalán nem szívódik fel.

 

A másik fontos salátavitamin a K-vitamin, amely a véralvadáshoz és a csontok egészségéhez szükséges. Kimutatták, hogy a K-vitamin nélkülözhetetlen a megfelelő csontsűrűséghez. Csípőtöréses eseteket vizsgálva arra a következtetésre jutottak, hogy a rendszeres salátafogyasztás nagymértékben csökkenti a csontritkulásból eredő csípőtörések számát, így különösen a közép- és idősebb korosztálynak ajánlható e növény a csontok szilárdságának megóvása érdekében.

 

 


NEKED AJÁNLJUK
Öngyilkosságra kényszerítik a rákos sejteket a legerősebb rákellenes fűszerek
  Egyre több kutatás foglalkozik némely fűszer rákellenes hatásával. A különféle fűszereket a történelem során mindig is nagy becsben tartotta...
TOVÁBB
A petrezselyem, a zeller és a kamilla közös titka a rák elleni harcban
  Sok mindent tudunk az egészséges étkezésről. Epidemiológiai tanulmányok sora talál szoros összefüggést bizonyos típusú étkezési szokások és a jobb...
TOVÁBB
Természetes antibiotikum a grapefruit mag kivonat
  A grapefruit egyre inkább divatos gyümölcs, egyre többen bizonyosodnak meg hatékony egészségmegőrző hatásáról, de tudjuk-e, hogy többek között segít a...
TOVÁBB
A tüdőfű a tüdő legkülönfélébb betegségeiben hatásos gyógynövény
  A tüdőfű a légzőszervi megbetegedések egyik legkiválóbb természetes házi patikaszere. Kiváló hurutoldó, így megszabadíthatjuk a légutakat a...
TOVÁBB
NÉPSZERŰ CIKKEK
Az Algopyrin hatóanyaga a metamizole
  Kétségtelen, hogy az EU-ban és más fejlett országokban a metamizole tartalmú...
 Eltitkolt gyógyszer a 3%-os Hidrogén-peroxid
  Bár a szakirodalom feljegyezte, hogy Franciaországban már a 19. század elején...
Csodákra képes a kövirózsa
  A népi gyógyászatban gyakran használják a növény levelének kipréselt, zselés nedvét külsőleg...
Számos betegség gyógyítható rendszeres szeretkezéssel
  Feszült vagy? Alvásproblémád van? Kiderült, hogy számos olyan betegség van, amely...
TOVÁBBI CIKKEK
A tüdőfű a tüdő legkülönfélébb betegségeiben hatásos gyógynövény
  A tüdőfű a légzőszervi megbetegedések egyik legkiválóbb természetes házi patikaszere....
Harcolj a vírusok ellen megelőzéssel!
  Vírusfertőzésre nincs gyógymód, amit tehetünk az az, hogy a szervezetünk...
A konyhasó életfontosságú tápelem, erősítő és serkentőszer
  Az emberi test mintegy 250 g nátrium-kloridot tartalmaz, amely megtalálható a vérplazmában,...
Gyakori megbetegedések kezelése
  A betegellátás leggyakrabban otthon kezdődik, és sok esetben ma is a jól bevált...

Címkék