Fertőzéseket is okozhat a körömrágás

 

Nem pusztán rossz szokás a felnőttkori körömrágás. Bármilyen stresszes helyzet, vagy mélyen elgondolkodtató dilemma közben a körmüket rágók észre sem veszik, hogy az ujjaikat egymás után a szájukba veszik, és a körmeiket tövig rágják, a körömrágásnak mindig lelki okai is vannak.

 körömrágás, lelki betegség, rossz szokás, stressz, kényszercselekvés, idegesség, szorongás

Bár a körömrágás többnyire gyermekekre jellemző, felnőtt korban is jelentkezhet. A rágás a külvilággal szembeni feszültségek és agressziók külső megnyilvánulása. A felsőbb tekintélytől (apától, anyától, tanártól, főnöktől vagy idősebb testvértől) elszenvedett valódi vagy vélt igazságtalan bánásmód következtében agresszív indulatok (méreg, düh, harag) ébrednek az egyénben, ezeket azonban el kell fojtania. A legszívesebben visszaütne, de nem meri megtenni.

 

A köröm evolúciós funkciója

A köröm szimbolikája a mai életünket is áthatja. A körmünk az agresszív örökségünk, az agressziónk eszköze. Az más kérdés, hogy ha nem használhatjuk, mert a társadalmi környezetünk elutasítja az agressziót, akkor meg kell szabadulnunk tőle. Ezért jó esetben vágjuk a körmünket, rosszabb esetben lerágjuk. Körmünk feladata mindig is az agresszió kifejezésre juttatása volt, valamint őseink – szerszámok, eszközök híján – a körmükkel küzdöttek az életükért és az ételükért. Ahogyan a közmondás mondja: „Kikaparja magának a gesztenyét.”

 

A körömrágás

A körömrágást kényszercselekvésnek nevezzük, hiszen a körömrágás elsődleges célja a szorongás csökkentése. A körmüket rágók az adott pillanatban gyakran nincsenek is tudatában, hogy éppen a szájukhoz emelik a kezüket, annál inkább látja ezt a környezet, így mindenki számára azonnal látható, mennyire ideges és mennyire szorong, aki felnőttként a körmét rágja.

 

A körömrágás nem csak esztétikai hiba, hanem nagyon fájdalmas cselekedet is.

A körömrágás, mint rossz szokás, vagy mint kényszercselekvés, mindenképpen azt mutatja, hogy kibillentünk az egyensúlyi helyzetünkből. Mutatja, hogy az életünk valamelyik területe nem működik olyan jól, mint ahogy működhetne.

 

A körmeink eredeti funkciója a támadás, illetve a védekezés. Azonban a támadás is és a védekezés is agresszív cselekedet. S oly korban élünk, amikor a nyílt agresszió elfogadhatatlan, tehát el kell fojtani.

Amikor nem tudjuk őszintén kifejezni a haragunkat, csalódottságunkat, dühünket, akkor csorbul az önbecsülésünk. Gyakran félünk attól, hogy ha hangot adunk a valódi érzéseinknek, akkor megbántunk másokat, akik aztán többé nem fognak minket szeretni.

 

 

A körömrágás oka tehát a belső bizonytalanság, az idegesség, amiért nem tudjuk az adott helyzetet irányítani, kézben tartani, nem tudjuk magunkat megvédeni. Ilyenkor gyermekként viselkedünk, regresszióba vonulunk, visszavágyunk abba a korba, amikor mások döntöttek helyettünk, és most is másoktól várjuk a problémáink megoldását.

 

Milyenek valójában a körmét rágó emberek?

●   A körmét rágó ember nehezen hoz döntéseket, vagy egyáltalán nem dönt, megvárja, míg mások döntenek helyette, akkor aztán vagy megnyugszik, vagy alaposan megkritizálja a másik döntését.

●   A körömrágók elfojtott agresszióját rendszerint olyan személy váltja ki, aki tekintélyt követel magának, ez lehet szülő, főnök, házastárs. A körömrágók alapelve: nem bántani másokat. A köröm fegyver, és ő maga rágja le a fegyverét, lefegyverzi magát, mert fél a saját ösztönös reakcióitól.

●   Bűntudata van, nem tartja magát elég jónak, nem tartja magát szerethetőnek, így önmaga ellen fordul. Ha fájdalmat okoz magának, azzal megbünteti magát a „gyávasága” miatt. Nem áll ki a saját érdekeiért, a félelmet nem tudja legyőzni, ezért önbüntetés, önmagának okozott fájdalom jár. Csökken a bűntudat, mert „megbűnhődött” a félelem okozta gyávasága miatt.

 

Milyen kérdések megválaszolására van szüksége annak, aki rágja a körmét?

●   Miért félek az élettől, vagy annak egyes szakaszaitól?

●   Látom-e, hogy milyen események, történések, gondolatok okoznak bennem riadalmat?

●   Eléggé tisztelem-e magamat?

●   Hogyan félek mások agressziójától?

●   Mit érzek a saját agressziómmal kapcsolatban?

●   Mi az, ami bűntudatot ébreszt bennem?

●   Tényleg én irányítom a saját életemet?

 

Sokan csak az életük végén ébrednek rá arra, hogy mennyi felesleges szorongással élték az életüket, mennyi felesleges és félelmetes aggodalomra pazarolták az energiájukat. Amikor számvetést készítenek arról, hogy mivel töltötték az életüket, a legtöbben azt mondják, hogy a félelmeik nagyon sok gátat és akadályt építettek a boldogságuk útjába.

 

A leghatásosabb megoldás tehát kideríteni, mi okozza a lelki nehézségeket.

 

Azon felül, hogy a köröm, illetve az ujjbegyek rágása nem épp esztétikus látvány, más okból is érdemes abbahagyni ezt a rossz szokást. A sérült bőr- és körömfelület ugyanis remek élőhelyet biztosít a vírusoknak és baktériumoknak, amelyek miatt komoly betegségeknek, fertőzéseknek tesszük ki magunkat.

 

Ha a rágcsálás miatt megsérül a köröm, illetve a bőr, akkor ezeken a részeken különböző baktériumok, vírusok juthatnak a szervezetbe, ott elszaporodva gyulladásokat és gombás fertőzéseket okozhatnak.

 

Ha valaki a szájába veszi a kezét, felső légúti megbetegedéseket is könnyebben kaphat el és hasmenéses vírussal is megbetegedhet.

Elszaporodhat a HPV-vírus is szervezetünkben azáltal, hogy a fertőzött kézzel a szájhoz, nemi szervhez, végbélhez érünk.

Hosszú távon a fogaknak sem tesz jót a kemény körmök állandó rágcsálása.

 

Szokj le róla!

A gyógyszertárakban lehet kapni olyan ecsetelőket, amiknek keserű az íze, ezért nem lesz kedved a rágcsáláshoz. Mivel ezek matt hatásúak, ezért férfiak is bátran használhatják.

 

stressz

Számos betegség gyógyítható rendszeres szeretkezéssel
  Feszült vagy? Alvásproblémád van? Kiderült, hogy számos olyan betegség van, amely egyszerűen gyógyítható rendszeres szeretkezéssel. 12 ok, melynek...
TOVÁBB
A datolya nem gyógyszer, annál sokkal többet ér!
  Már a Bibliában is emlegetett datolya egyre népszerűbb hazánkban. A gyümölcs szárított formában jut el hozzánk, és ízletes csemegeként fogyasztjuk....
TOVÁBB
Fagyaszd le a citromot és mondj búcsút a cukorbetegségnek, a daganatoknak és az elhízásnak!
  A citrom az egyik legegészségesebb gyümölcsökhöz tartozik. Az egész világon számtalan egészségügyi problémára alkalmazzák, helyet kap a konyhában...
TOVÁBB
Ennek a pontnak a masszírozása 100 betegséget gyógyít. Tanuld meg te is!
  A távol-keleti gyógyászatban használt kínai zú san lí fogalom jelentése “láb három mérföld”, a test legfontosabb pontja, amelyet elsősorban...
TOVÁBB
NEKED AJÁNLJUK
 Eltitkolt gyógyszer a 3%-os Hidrogén-peroxid
  Bár a szakirodalom feljegyezte, hogy Franciaországban már a 19. század elején sikeresen alkalmazták ezt a szert súlyos betegségeknél, elég jó...
TOVÁBB
Az Algopyrin hatóanyaga a metamizole
  Kétségtelen, hogy az EU-ban és más fejlett országokban a metamizole tartalmú gyógyszerek vénykötelesek. A metamizole-t 1920-ban...
TOVÁBB
A világ leghalálosabb pirulái – Xanax és társai, avagy a benzodiazepinek veszélyei, mellékhatásai
  A Xanax nevű szer a benzodiazepinek csoportjába tartozik, általában szorongásos betegségek, pánikbetegség és depresszió okozta szorongás...
TOVÁBB
Megtalálták a rák valódi okát
  Lenyűgöző felfedezés a rák valódi okáról: meggyógyulhat a beteg, ha megérti betegsége okát. Dr. Hamer a 70-es években a müncheni onkológiai...
TOVÁBB
NÉPSZERŰ CIKKEK
 Eltitkolt gyógyszer a 3%-os Hidrogén-peroxid
  Bár a szakirodalom feljegyezte, hogy Franciaországban már a 19. század elején...
Az Algopyrin hatóanyaga a metamizole
  Kétségtelen, hogy az EU-ban és más fejlett országokban a metamizole tartalmú...
Csodákra képes a kövirózsa
  A népi gyógyászatban gyakran használják a növény levelének kipréselt, zselés nedvét külsőleg...
Hízol, rosszul alszol, és fájnak az ízületeid?
  A köménymag gyógyászati hatásait régtől fogva ismeri az emberiség, a népi gyógyászat...
TOVÁBBI CIKKEK
Kulcs az égiek kapujához – Tavaszi kankalin
  A tavaszi kankalin, latin nevén Primula veris, apró, évelő növény, amelynek a...
Felfedezés Magyarország egyik leglenyűgözőbb természeti csodájában - a Rám-szakadékban
  Magyarország sokszínű és lenyűgöző tájakat kínál azoknak, akik szeretik felfedezni a...
Méhpempő: Az egészség varázslatos csodaszere
  A méhpempő a méhek garatmirigyében termelődő fehéres, tejszerű, sárgás színű, savanykás,...
Nagyanyáink még tartották – Eltűntek a tyúkok a kiskertből?
  Nagyanyáink kertjéből még nem hiányozhatott a baromfi, de manapság mintha már nem lenne...

Címkék