A cékla nyersen fogyasztva csökkenti a vérnyomást

 

Egy pohár céklalével gyorsan és hatékonyan csökkenthető a vérnyomás. Artériás hipertóniában szenvedő betegek már napi két pohár céklalével meglehetősen pozitív hatást érhetnek el.

 

A Hypertension szaklapban megjelent kutatásból kiderül, hogy 250 ml céklalé elfogyasztása 10 higanymilliméterrel csökkenti a vérnyomás értéket. Adatok szerint a cékla leve órákra lejjebb viszi a vérnyomást, sőt, még másnap is jelentkezik hatása. A Londoni Egyetem kutatói évek óta vizsgálják a cékla vérnyomáscsökkentő hatását, és arra a következtetésre jutottak, hogy a cékla nitráttartalma a vérerek kitágítása révén elősegíti a véráramlást. Angina pectorisban szenvedő betegek (mely a koszorúér betegségek egyik fajtája) nagy része nitráttartalmú gyógyszereket szed a tünetek enyhítésére.

 

A nitrát természetes módon van jelen a talajban, ahonnan a zöldségek a növekedésük elősegítése érdekében a gyökereiken keresztül felszívják. Dr. Amrita Ahluwalia elmondta, meglepődve tapasztalták, milyen kevés nitrátra volt szükség ilyen jelentős hatás eléréséhez.

 „Azt reméljük, hogy a magas nitráttartalmú növények, például a zöld leveles zöldségek és a cékla étrendi arányának növelésével olyan életmódbeli megközelítést alakíthatunk ki, amelyet mindenki könnyen alkalmazhat szív- és érrendszeri egészségének javítása érdekében. ” – nyilatkozta Dr. Ahluwalia. A céklalevet ivók meglepődésének megelőzése végett még hozzátette, hogy a vizelet rózsaszínűre színeződhet.

 

De mi az oka annak, hogy ilyen jó hatással van a magas vérnyomásra a céklalé?

Tudósok szerint ennek két oka is van: az egyik, hogy a vöröses-lilás színű zöldségben lévő nitrátot a test nitrogén-oxiddá alakítja, ami kitágítja a vénákat és segít abban, hogy a vér szabadabban, akadály nélkül haladhasson az erekben. Ezenkívül megtalálható a céklában a betalain nevű vegyület, ami antioxidáns tulajdonságai miatt hozzájárulhat a szív- és érrendszeri betegségek elleni védelemhez.

 

 

A cékla a vérnyomás őre

Téli időszakban a cékla az egyik legfontosabb vitamin- és ásványianyag-forrás.A cékla vitamin- és ásványianyag-tartalma magas, főként káliumban gazdag, melynek köszönhetően vizelethajtó hatású. Sok kalciumot, vasat, foszfort, A-, B- és C-vitamint tartalmaz. Fontos antioxidáns-forrás, B9-vitamin tartalma miatt jelentős a vérképző szerepe, méregteleníti a szervezetet, segít szervezetünk sav-bázis egyensúlyának helyreállításában, megakadályozza a gyomorrák kialakulását és támogatja a máj működését is.

Gátolja a rákos sejtek szaporodását, és a daganatos betegségek kezelésében, megelőzésében is fontos a szerepe. Alacsony kalória- és szénhidráttartalma miatt diétázóknak ajánlott.

 

A színek hatása szervezetünkre

A vörös szín az élet színe, stimulálja az idegrendszert, javítja a keringést, biztonságérzetet ad. A vörös színű ételek fogyasztása segíthet energiaszintünk helyreállításában. Kifejezetten ajánlott alacsony energiaszint, valamint vérszegénység esetén.

A céklalé a színe révén vérképző funkcióval rendelkezik. Azonban nem a vörös festékanyag, a betanin teszi a céklát olyan értékessé, hanem sokkal inkább a céklában lévő B-vitamin, folsav és a vas, amelyek a vérképzésben részt vesznek. Vashiány esetén ezért gyakran fogyasszunk céklát. Ajánlatos C-vitaminban gazdag ételekkel és italokkal együtt fogyasztani, hogy a vas jobban felszívódhasson.

 

Legjobb, ha a céklát léként fogyasztod, azonban a változatosság kedvéért gyümölcsökkel, zöldségekkel is feldobhatod a céklalevet! A zellerben pl. rengeteg C-vitamin van, hű társ a fogyókúrában, és kiváló idegerősítő. Az alma láz, gyulladás, rekedtség, álmatlanság, köszvény és emésztés körüli zavar esetén is ajánlott, míg a répa csökkenti a rák kockázatát, ezenkívül védi a szemet és a gyomrot.

 

Fogyaszthatjuk nyers formában céklasalátaként is, mivel főzéskor nagyon sok tápanyag megy veszendőbe.

 

A cékla sok oxálsavat tartalmaz, amely vesekő képződéséhez vezethet, ezért aki hajlamos a vesekőre, az csak kis mennyiségekben fogyasszon céklát.

 

 


NEKED AJÁNLJUK
A fenyőszirup mágiája
  A fenyők az egészség őrei. Tisztítja a tüdőt, a vért és a tudatot, a vért oxigénnel látja el, a szájbetegségek és a légutak kiváló gyógyszere.   A...
TOVÁBB
Brazil dió a pajzsmirigy barátja
  A brazil dió, vagy más néven paradió (Bertholletia excelsa) magas szeléntartalmú, amely antioxidáns hatású ásványi anyag. Ez az egyik...
TOVÁBB
Fogyassz minden nap hagymát
  Szerencsére akadnak kiváló orvosok, pártatlan kutatók, akik nem a gyógyszerlobbi, vagy a pánikra szomjazó média madzagon rángatott...
TOVÁBB
A legjobb és leghatásosabb tavaszi gyógynövények
Az alábbiakban megtudhatod, hogy melyek azok a gyógynövények, melyek leginkább segítik a tavaszi regenerálódást.   Csalán A csalán az egyik...
TOVÁBB
NÉPSZERŰ CIKKEK
Az Algopyrin hatóanyaga a metamizole
  Kétségtelen, hogy az EU-ban és más fejlett országokban a metamizole tartalmú...
Diólevél legyen a barátod!
    A diófa ma úgy tűnik reneszánszát éli és egyre többen érdeklődnek a diófalevél...
Csodákra képes a kövirózsa
  A népi gyógyászatban gyakran használják a növény levelének kipréselt, zselés nedvét külsőleg...
A datolya nem gyógyszer, annál sokkal többet ér!
  Már a Bibliában is emlegetett datolya egyre népszerűbb hazánkban. A gyümölcs szárított...
TOVÁBBI CIKKEK
A Sclerosis multiplex lelki okai
  A sclerosis (szklerózis) multiplex (SM) egy krónikus, potenciálisan rokkantsághoz...
Május 20-a a méhek világnapja!
  Az Egyesült Nemzetek Szervezete jelölte meg ezt a napot a méhek világnapjának.   A...
A megfázás lelki okai
  A megfázás jelzi, hogy belsőleg hideggé váltam, hiányzik belőlem a melegség, mivel az...
Mindenkinek meg kellene tanulnia meditálni!
  Miért meditálunk? Azért meditálunk, mert minket ez a világ nem tudott...

Címkék