Ismerd meg a hagyományos távol-keleti gyógyítás alapfelfogását

  

Nem csoda, hanem természetes emberi képességünk, hogy meggyógyíthatjuk saját magunkat! A természet törvényeinek alkalmazásával erre képesek lehetünk.

 

keleti gyógyítás

A keleti orvostudomány (őshazája Kína, Indai) azt tanítja, hogy ételünk a legjobb orvosságunk. Valószínűleg azért, mert a tradicionális keleti orvosok még hitték, hogy a gyógyító munkát valójában a természet is elvégezheti.

 

Érdekesség: A gyógyítókat nagy becsben tartották. Természetesen a foglalkozás már önmagában is nagy felelősséggel járt, arról nem is beszélve, ha a beteg állapota rosszabbodott, az orvos honoráriumát megvonhatták

 

A régi távol-keletiek meg voltak győződve arról, hogy az orvosnak kötelessége az embereket egészségben tartani! – A  természetes orvoslásra általában jellemző ez a szemlélet.

 

A ‘Shurai’ – egy 3000 éves kínai könyv – ötféle orvosi csoportot különböztet meg:

●   a legmagasabb pozícióban a bölcs (Arra tanította az embereket, hogyan lehetnek képesek környezetükkel és a természettel összhangban élni.),

●   utána a diétával foglalkozó orvos (Kötelességszerűen alkalmazta a megelőző orvostudományt.),

●   azután a ‘sebész’ (Jellemzően csak súlyos sérülés esetén kapott feladatot, például csonttörés, amit helyre kellett rakni, vagy sebet kellett gyógyítani.),

●   majd az általános orvos (Az általános orvos gyógynövényeket használt és különféle technikát, mint például az akupunktúra.),

●   legvégül pedig az állatorvos foglal helyet.

 

 

A keleti orvostudomány másképp foglalkozik az egészségügyi problémákkal, betegségekkel. Félelemből semmit nem semmisítenek meg.

Nem az a cél, hogy a szimptómákat megszüntessék, hanem, hogy a legyengült embert fizikailag és lelkileg annyira megerősítsék, hogy képes legyen a kórokozókkal együtt élni, és önmaga tudja magát meggyógyítani! 

 

A keleti gyógyítás a testet teljes egésznek tekinti, és ha egy szerv vagy szervrendszert beteg, akkor mindig azt figyeli meg, hogy honnan indult ki, és mi hozta létre a betegséget. – Ma is vallják, hogy ugyan orvosi kezelésre természetesen sok esetben tényleg szükség lehet, de ha egy mód van rá, mérsékelten és rövid időre vegyük igénybe azt.

Legelső teendőnk: figyeljünk étkezésünkre!

 

 

keleti gyógyítás

Ismerd meg a hagyományos távol-keleti gyógyítás alapfelfogását
   Nem csoda, hanem természetes emberi képességünk, hogy meggyógyíthatjuk saját magunkat! A természet törvényeinek alkalmazásával erre...
TOVÁBB
NEKED AJÁNLJUK
 Eltitkolt gyógyszer a 3%-os Hidrogén-peroxid
  Bár a szakirodalom feljegyezte, hogy Franciaországban már a 19. század elején sikeresen alkalmazták ezt a szert súlyos betegségeknél, elég jó...
TOVÁBB
Az Algopyrin hatóanyaga a metamizole
  Kétségtelen, hogy az EU-ban és más fejlett országokban a metamizole tartalmú gyógyszerek vénykötelesek. A metamizole-t 1920-ban...
TOVÁBB
A világ leghalálosabb pirulái – Xanax és társai, avagy a benzodiazepinek veszélyei, mellékhatásai
  A Xanax nevű szer a benzodiazepinek csoportjába tartozik, általában szorongásos betegségek, pánikbetegség és depresszió okozta szorongás...
TOVÁBB
Megtalálták a rák valódi okát
  Lenyűgöző felfedezés a rák valódi okáról: meggyógyulhat a beteg, ha megérti betegsége okát. Dr. Hamer a 70-es években a müncheni onkológiai...
TOVÁBB
NÉPSZERŰ CIKKEK
 Eltitkolt gyógyszer a 3%-os Hidrogén-peroxid
  Bár a szakirodalom feljegyezte, hogy Franciaországban már a 19. század elején...
Az Algopyrin hatóanyaga a metamizole
  Kétségtelen, hogy az EU-ban és más fejlett országokban a metamizole tartalmú...
Csodákra képes a kövirózsa
  A népi gyógyászatban gyakran használják a növény levelének kipréselt, zselés nedvét külsőleg...
Hízol, rosszul alszol, és fájnak az ízületeid?
  A köménymag gyógyászati hatásait régtől fogva ismeri az emberiség, a népi gyógyászat...
TOVÁBBI CIKKEK
Kulcs az égiek kapujához – Tavaszi kankalin
  A tavaszi kankalin, latin nevén Primula veris, apró, évelő növény, amelynek a...
Felfedezés Magyarország egyik leglenyűgözőbb természeti csodájában - a Rám-szakadékban
  Magyarország sokszínű és lenyűgöző tájakat kínál azoknak, akik szeretik felfedezni a...
Méhpempő: Az egészség varázslatos csodaszere
  A méhpempő a méhek garatmirigyében termelődő fehéres, tejszerű, sárgás színű, savanykás,...
Nagyanyáink még tartották – Eltűntek a tyúkok a kiskertből?
  Nagyanyáink kertjéből még nem hiányozhatott a baromfi, de manapság mintha már nem lenne...

Címkék