Vitaminok és nyomelemek szerepe életünkben

 

Ma már nem elég csak a táplálkozásra hagyatkozni ahhoz, hogy szervezetünket megfelelő vitaminokkal, ásványi anyagokkal és nyomelemekkel lássuk el. Időnként szükség van táplálék kiegészítők fogyasztására is.

 

Ezek fogyasztásánál azonban oda kell figyelni a szinergizmusra is, ami azt jelenti, hogy a megfelelő felszívódás és hatás érdekében más vitaminokra, ásványi anyagokra és nyomelemekre is szükség van. Ezek jobb megismerése érdekében szeretném bemutatni, dr. Oláh Andor összeállítását, a beépülésekhez szükséges asszociációkról, társulásokról, egy pár vitamin, nyomelem, ásványi anyag esetében.

 

A-vitamin: vele szinergikusan hat a C-, E-, D-, B-vitamin. A C-vitamint védi az oxidációtól, elősegíti az E-vitamin asszimilációját, a csontképzésben együtt hat a D-vitaminnal, a B-vitaminnal együtt segíti elő a szövetképzést, sebgyógyulást. Részt vesz a kalcium-, a foszfor- és a cink-anyagcserében.

Forrásai: sárgarépa, paraj, petrezselyem, búzacsíra, virágpor, cékla, metélőhagyma, káposzta, tök, sárgadinnye, sárgabarack, őszibarack, saláta, ementáli és camembert sajt, paprika, mandarin, paradicsom.

 

B1-vitamin: egymás hatását fokozzák a B-vitamin csoport többi tagjával, különösen a B2-, B3-, B9-vitaminnal. Mangán jelenléte segíti, hogy a B1-vitamin beépüljön az anyagcsere folyamatokba.

Forrásai: csírázó gabonafélék, élesztő, teljes biogabona, fehér bab, mogyoró, gesztenye, dió, szója, búzacsíra olaj, virágpor.

 

B2-vitamin: A beépüléshez a B-vitamin csoport többi tagjára, különösen B1-, B6-vitaminra és foszforra van szükség, melyek erősítik hatását.

Forrásai: csírázó gabonafélék, búzacsíra, étkezési élesztő, mandula, roqfort sajt, egyéb sajtok, nyers tej, teljes biogabonák, teljes élesztős kenyér, gombák, szója, gesztenye.

 

B3-vitamin: A B1-, B2-, B6-vitaminok esszenciális aminosavakban gazdag (szója) étrend kíséretében a triptofánból kiindulóan segítik a B3-vitamin szintézisét, felépülését. A teljes gabonamagvak, hüvelyesek együttes fogyasztása az aminosavak teljes értékű bevitelét jelenti. Szükséges még foszfor is az anyagcseréhez.

Forrásai: élesztő, csírázó búza, teljes élesztős kenyér, mandula mag (naponta 8 szem), aszalt sárgabarack.

 

B4-vitamin: B-vitamin csoport többi tagja, vassal és rézzel együtt segíti a beépülést.

Forrásai: élesztő, csírázó gabonafélék, teljes biogabonák, búzacsíra, vassal kiegészített élesztő.

 

B5-vitamin: B6-, B8-, B9-, B12-, illetve a többi B-vitamin is, az A-vitaminnal a bőr és szövet újraképződést, regenerálódást segíti, a C-vitaminnal a fertőzések és a stressz leküzdéséhez nélkülözhetetlen. Képződéséhez az egyik kalcium frakció is szükséges.

Forrásai: csírázó gabonafélék, élesztő, gombafélék, földimogyoró, lencse, feles borsó, szója, bab, dió, teljes gabonafélék, roquefort és camembert sajt, méhpempő, virágpor, búzacsíra.

 

B6-vitamin: kapcsolatai a B2-, B5-, F-vitaminok (gammalinolénsav), magnézium, cink és triptofán (esszenciális aminosav).

Forrásai: csírázó gabonafélék, élesztő, szőlő, mandula, cseresznye, szója, teljes gabona, káposzta, paraj.

 

B7-vitamin: a vérszegénység kezelésében a réz és a vas nyomelemekhez kapcsolódik, ezekkel együtt hat.

Forrásai: csírázó gabonafélék, étkezési élesztő, teljes gabona, burgonya és más gumók, paraj, tej, szója, virágpor, propolisz.

 

B8-vitamin: szükséges mellé az A-vitamin és a B-vitamin csoport tagjai, különösen a B2-, B3-, B5-, B6-vitamin.

Forrásai: élesztő, tej, földimogyoró, szárazborsó, gombafélék, teljes gabonafélék, banán, lencse, káposzta.

 

B9-vitamin: B-vitamin csoport tagjai, különösen a B5-vitamin (az őszülést gátolja) és a B12-vitamin. Vassal és rézzel együtt hat a vérképzés zavarainál.

Forrásai: nyers bioparaj, élesztő, csírázó magvak, nyers zöldségfélék, teljes gabonafélék, hüvelyesek, klorofilban gazdag táplálék kiegészítők.

 

B10-vitamin: kapcsolódik az összes többi B-vitaminhoz, jelenléte elengedhetetlen a többi tevékenységéhez, hatásához.

Forrásai: élesztő, csírázó gabonafélék, mogyoró, teljes biogabonák, földimogyoró, búzacsíra, virágpor.

 

B11-vitamin: társulásra vonatkozólag csak feltételezik, hogy jelenléte szükséges az F-vitamin (esszenciális zsírsav) asszimilációjához, felhasználásához.

Forrásai: élesztő, tejtermékek, csírázó gabona.

 

B12-vitamin: szüksége van a többi B-vitaminra, különösen a folsavra, a B9-vitaminra, mert vele együtt hat a vérképre. A kobalt az egyik alkatrésze. A vas és a réz hatásfokozóan, szinergikusan együtt hat ezzel a vitaminnal és a folsavval, a vér vörösvérsejtjeinek képzésében.

Forrásai: tamari szójaszósz, tejtermékek (tejszín), élesztő, soju, miso, tempeh (laktofermentált szójakészítmények), csíráztatott gabona.

 

B15-vitamin: szinergikusan együtt hat a B-vitamin csoport tagjaival és az A-, E-vitaminokkal is.

Forrásai: sárgabarack mag (max. napi 8 szem) barnarizs, teljes biogabonák, csírázó gabonafélék, élesztő, búzacsíra.

 

C-vitamin: társul szinte minden más vitaminnal. Az A- és E-vitaminnal több anyagcsere folyamatban vesz részt. A bioflavonoidok (P-vitamin) nagymértékben függenek az aszkorbinsavtól, ezzel együtt fordulnak elő a természetben. A legtöbb nyomelem csak úgy tud eleget tenni feladatának, ha a C-vitamin elegendő mennyiségben van jelen.

Forrásai: minden friss gyümölcs, zöldség és főzelékféle, fekete ribiszke, petrezselyem, káposzta, bogyósok (málna, csipkebogyó), citrusfélék (citrom, grapefruit, narancs, mandarin), teljes biogabonák, pasztörizálatlan gyümölcslevek stb.

 

Bioflavonoidok: C-, C2-, P-, K-vitamin a szükséges asszociációk.

Forrásai: citrus gyümölcsök héja (narancs, mandarin, citrom, grapefruit), szőlőszemek héja, sárgabarack, eper, cseresznye, és a C-vitamin tartalmú táplálékok.

 

D-vitamin: a kalcium, a foszfor, az A- és az E-vitamin a D-vitamin fő kiegészítő anyagai, társ-tápanyagai.

Forrásai: napfény, csírázó gabonafélék; továbbá: kakaó, nyers tej, ementáli sajt, tengeri alga.

 

E-vitamin: az E-vitamin felhasználásához elengedhetetlenek az F-vitaminok (többszörösen telítetlen esszenciális zsírsavak). Ugyanakkor ezek nélküle oxidálódnak. Szinergikusan együtt hat az A- és a C-vitaminnal, a szelén és a cink nyomelemekkel.

Forrásai: csírázó gabona magvak, csírázó gabona olaj, hidegen sajtolt, első sajtolásból származó olajok; továbbá: zöldség és főzelékfélék, olajos magvak (dió, mogyoró, mandula) teljes biogabonák, keményítős teljes kenyér, tengeri alga.

 

F-vitamin: F-vitamin szükséges a vitaminok összességének egyensúlyához. Különösképpen kapcsolódik az E-, A-, C-, B6- és B8-vitaminokhoz, a cink, a magnézium és a szelén nyomelemekhez.

Forrásai: búzacsíra olaj, napraforgó és szója szűz olaj, vadsáfrány; továbbá első sajtolásból származó hidegen sajtolt szűz kukorica-, dió-, szőlőmag-, szezám- és tökmagolaj, borrágó és csészekürt olaj, feketeribiszke mag olaj.

 

I-vitamin: együtt hat a B-vitamin csoport tagjaival, a J- és az F-vitaminnal.

Forrásai: szezámmag, szója, csírázó magok, élesztő, grapefruit, teljes biogabona félék, szőlő, cukornád lé, paraj, virágpor, lecitinben gazdag termékek.

 

 

J-vitamin: a J-vitamin együtt hat a B-vitamin csoport tagjaival, az I- és az F-vitaminnal.

Forrásai: szezámmag, élesztő, szója, csírázó búza, csírázó magvak, zöldségek, fehérrépa, citrom.

 

K-vitamin: a K-vitaminnal társulnak a bioflavonoidok, együtt tartják fenn a sértetlen vérkeringést.

Forrásai: csírázó lucerna mag, káposzta, paraj, joghurt, paradicsom, csírázó árpa és zab, szója olaj, murokrépa és fehérrépa.

 

Cink: B-vitamin csoport tagjai (főként a B6-vitamin), réz és A-vitamin a szükséges asszociációk.

Forrásai: csírázó gabonafélék és magvak, lencse, zsázsa, fehérbab, szárazborsó, szója, spenót, burgonya, teljes gabonafélék, élesztő.

 

Fluor: a fluor együtthatói, az összes többi ásványanyag.

Forrásai: paraj, fodroskel, pitypang, csírázó gabonafélék, tengeri algák, sárgabarack, csírázó napraforgómag.

 

Foszfor: kalcium, magnézium, D- és F-vitamin a szükséges asszociációk.

Forrásai: szezámmag, csírázó szója, búza és biogabonafélék, megtalálható minden nem finomított biotermékben: lencse, burgonya, fűszerpaprika, köles, valamint élesztő, sajtok, kecsketej, olajos magvak, hüvelyesek, teljes kiőrlésű lisztek, alga.

 

Jód: A jód fontos nyomelem az emberi szervezet működésében. Jelen van a pajzsmirigy által termelt két hormonban.

Jód forrásai: tengeri algák, zöldbab, vöröshagyma, fehérrépa, eper, ribiszke, retek, tej, szilva.

 

Kalcium: a kalcium anyagcseréjét megkönnyítik az A-, D-, és a C-vitaminok, hatékonyságához szükség van a kalcium, foszfor és magnézium helyes arányára (két rész kalcium, egy rész foszfor, egy rész magnézium)

Forrásai: szója, mandula, zsázsa, mák, szezámmag, tejtermékek, csalán, mogyoró, szárított füge, szárazborsó, bab, teljes búzaliszt, rozsliszt.

 

Kálium: a káliumnak a nátriummal és a B-vitaminokkal, különösen a B6-vitaminnal kell társulnia.

Forrásai: tofu szója készítmény, napraforgómag, tengeri algák, csírázó zsázsa, olajos magvak, mazsola, hüvelyesek, burgonya, teljes búzaliszt, rozsliszt, zöldség- és főzelékfélék (karalábé, karfiol, kelkáposzta, retek, zellergyökér), búzacsíra, virágpor.

 

Kén: szükséges asszociációk a B-vitamin csoport tagjai, az aminosavak, a mangán, a réz. (Egyes aminosavak felépítésében, struktúrájában részt vesz a kén.)

Forrásai: teljes tej, fekete retek, vöröshagyma, teljes biogabonák, csírázó magvak, élesztő, szója, hüvelyesek, kecsketej, földimogyoró, mák, mandula, mogyoró, dió, fűszerpaprika, burgonya, spenót, ementáli sajt, túró, búzacsíra, tengeri algák, virágpor.

 

Kobalt: a kobalttal a B-vitamin csoport tagjai, a vas és a réz kell, hogy társuljon.

Forrásai: laktofermentált szójakészítmények (tamari, soju, tempeh, tofu stb.), csírázó biolencse, teljes biogabonák, cseresznye, körte, tej, tejszín.

 

Króm: a króm csak kis mértékben (1%) építhető be a szervezetbe. Aktivitásához, hatékonyságához szükséges, hogy társuljon hozzá elegendő B-vitamin és bizonyos esszenciális aminosavak. A cink ugyancsak fontos az együtthatáshoz, a cukrok anyagcseréjében játszott szerepe miatt.

Forrásai: élesztő, csírázó gabonafélék, teljes biogabonák, feketebors, kakukkfű.

 

Magnézium: a magnézium a kalciumhoz és a foszforhoz képest helyes arányban kell, hogy jelen legyen. A B6-vitamin elengedhetetlen a felhasználáshoz, asszimilációjához. Védi az E-vitamint.

Forrásai: mandula, szója, teljes biogabonák, csírázó magvak, biozöldségek, szójakészítmények, barnarizs, kukoricaliszt, zabpehely, mák, dió, mogyoró, hüvelyesek, kakaó, vöröshagyma.

 

Mangán: a mangán aránya a sejt-miliőben szorosan összefügg a réz, a foszfor és a kalcium arányával. A kelleténél több kalcium, foszfor, vagy a vas akadályozza anyagcseréjét és a rézhiány arányosan, növeli a mangán arányt. Szinergikusan együtt hat a B-vitamin csoporttal és a C-vitaminnal.

Forrásai: mogyoró és más olajos magvak, szója, teljes biogabonák, hüvelyesek, csírázó magvak, zöldség- és főzelékfélék (paraj, cékla, petrezselyemgyökér, zöldborsó, fejessaláta), barna kenyér.

 

Molibdén: a molibdénnek együtt kell jelen lennie a vassal, a rézzel és katalitikus elemekkel.

Forrásai: teljes biogabonák (főleg csírázó állapotban), szója, hüvelyesek, élesztő, zöldség- és főzelékfélék (elsősorban biotermékek), búzacsíra.

 

Nikkel: szükséges asszociációk az A-, C- és P-vitamin (rutin)

Forrásai: szója, hüvelyesek, teljes biogabonák, paraj, petrezselyem, friss bab, tengeri alga.

 

Réz: a rézzel a C-vitamin, a vas és a cink kell, hogy társuljon.

Forrásai: csírázó gabonafélék és hüvelyesek, tengeri algák, szója, dió, mandula (napi 8 szem), zab, gombafélék, aszalt sárgabarack, gesztenye, zsázsa, olajbogyó, élesztő.

 

Szelén: a szelén, mint antioxidáns szinergikusan együtt hat az A-, C- és az E-vitaminnal. Felszívódását megkönnyítik az aminosavak és a B-vitamin csoport tagjainak jelenléte.

Forrásai: csírázó gabonafélék és magvak, teljes biogabonák, vöröshagyma, élesztő, bio zöldség és főzelékfélék, ananász.

 

Szilícium: a szilícium szorosan együtt hat, együtt működik a kalciummal.

Forrásai: mezei zsurló, vöröshagyma, teljes biogabonák, mogyoróhagyma, fokhagyma, metélőhagyma, őszibarack, retek, kelvirág, a főzelékfélék és gyümölcsök héja, tök, spenót, uborka, sárgarépa, szárazborsó, céklalé, apróbojtorján.

 

Vanádium: a C-vitamin védi a szervezetet a vanádium szükségesnél nagyobb mennyiségétől, kiválasztja, eltávolítja a felesleget.

Forrásai: első préselésből származó hidegen sajtolt olajok, barnarizs, napraforgómag, petrezselyem, szója, hajdina, csírázó lucernamag, sárgarépa, fokhagyma, tengeri algák.

 

Vas: a vas felszívódásához C- és E-vitamin jelenlétére van szükség. A vérben a rézhez kapcsolódik, vele kombinálódik. A B-vitaminokat kíséri, lehetővé teszi anyagcseréjüket.

Forrásai: paraj, teljes gabonák, hüvelyesek, mák, mogyoró, dió, napraforgómag, földimogyoró, mandula, kakaó, zabpehely, szárított vargánya, aszalt gyümölcsök (füge, sárgabarack, szilva, szőlő), petrezselyem, szója.

 

Azt hiszem, hogy akinek sikerült végig böngésznie a fentieket, csak egy következtetésre juthat: igyekezni kell, lehetőleg olyan étrendet összeállítani, mint amilyen régen került az átlagember asztalára. Sok zöldség- és főzelék (kiemelve a hagymát, fokhagymát), sok hüvelyesből készült étel, minden, az évszaknak megfelelő gyümölcs (ez természetesen kiegészíthető, a más országokból származókkal, de nem helyettesítheti azokat), teljes kiőrlésű gabonafélékből készült kenyerek, olajos magvak. Aki így táplálkozik, az bízhat abban, hogy egészsége tartós lesz.  

  

 


NEKED AJÁNLJUK
A C-vitamin hiány 10 tünete, amelyre oda kell figyelni!
  Az orvosok szerint nem csak akkor hasznos a C-vitamin, mikor meg vagy hűlve, vagy az influenza ledöntött a lábadról, hanem számos élettani...
TOVÁBB
A magnéziumhiány figyelmeztető jelei
  Nagyon sok ember még mindig nem érti a magnézium fontosságát, holott tisztában vannak például a kalcium- és a vaspótlás lényegességével is. Ennek ellenére...
TOVÁBB
A D-vitamin, a napfény élet vagy halál kérdése
  A D-vitamin 60 millió éve szabályozza az ember és a főemlősök immunrendszerét – fedezték fel az Oregon Állami Egyetem kutatói az ember és a...
TOVÁBB
NÉPSZERŰ CIKKEK
Az Algopyrin hatóanyaga a metamizole
  Kétségtelen, hogy az EU-ban és más fejlett országokban a metamizole tartalmú...
Diólevél legyen a barátod!
    A diófa ma úgy tűnik reneszánszát éli és egyre többen érdeklődnek a diófalevél...
Csodákra képes a kövirózsa
  A népi gyógyászatban gyakran használják a növény levelének kipréselt, zselés nedvét külsőleg...
A datolya nem gyógyszer, annál sokkal többet ér!
  Már a Bibliában is emlegetett datolya egyre népszerűbb hazánkban. A gyümölcs szárított...
TOVÁBBI CIKKEK
Ezek a cuki kis katicák komoly gondokat okozhatnak, de van némi megoldás
  A mezőgazdaságban komoly károkat, lakásainkban pedig jelentős bosszúságot okozhatnak ezek a...
Hívatlan vendégek az egerek és a patkányok – Védekezzünk ellenük természetesen
  Az egerek ősszel, az első fagyok beálltával megjelennek otthonunk környékén, és ha nem...
Szellemi törvények
  A szellemi törvények valóságosak, valóban hatnak, függetlenül attól, hogy hiszek-e bennük...
Ingyen mosószer a természetből
  Létezik egy mosószer, ami teljesen ingyen van, hatékony, és még a környezetet...

Címkék