Ezekkel a fűszerekkel, elkerülhető a depresszió, az elbutulás és a memóriazavar

 

Nem tudsz koncentrálni? Úgy érzed, hogy lelassultál? Az alábbi fűszerek fogyasztásával új erőre kaphat az agyad, élesebb lesz a memóriád és csökken a szorongásod is.

 

Petrezselyem és kakukkfű

A petrezselyemben és a kakukkfűben jelen levő apigenin nevű flavonoid javítja az idegsejtek közötti kommunikációt. Az apigenin kémiai szerkezete hasonlít az ösztrogén női nemi hormonéhoz, amelyről tudjuk, hogy befolyásolja az idegsejtek fejlődését.

Kutatók szerint az apigeninben gazdag étrend segíthet a depresszió, az Alzheimer-kór és a Parkinson-kór kivédésében.

 

Kamilla

Ez a gyógynövény kipróbált stresszűző, hatására rövid idő alatt csökken a szorongás.

 

Kurkuma

A fűszerben található vegyületek segítenek az Alzheimer-kór megelőzésében.

 

Zsálya

A zsálya javítja a memóriát. Tanulmányok igazolják, hogy a zsályakivonatot szedők még órákkal a kapszula bevétele után is jobban teljesítettek a memóriateszteken. Laboratóriumi kísérletek szerint a zsálya egy olyan enzimet blokkol, amely egyébként rontaná az agy számos funkcióját (például a tanulást, az emlékezést és a figyelmet). A magas vérnyomással élők azonban jobb, ha vigyáznak a zsályával, mivel tovább emelheti a vérnyomást.

 

 


NEKED AJÁNLJUK
Köszvényre az erdei málnalevél teája a legalkalmasabb
  A málna levelei értékes gyógyhatással rendelkeznek,  jelentős mennyiségű flavonoidokat, szerves savakat, C-vitamint és...
TOVÁBB
Fájó gyomorra, bélbajokra – ezerjófű!
  Emésztési panaszokon, gyomor- és bélproblémákon sokféle gyógynövény segíthet, de ezek közül is kiemelkedik az ezerjófű. Magas...
TOVÁBB
A szamócalevél gyógyhatása
  Az erdei szamócának nem csupán a bogyói gyógyító hatásúak, hanem a virágai, magvai, levelei is. Egész nyáron gyűjthető. A szamócalevél teáját...
TOVÁBB
NÉPSZERŰ CIKKEK
Az Algopyrin hatóanyaga a metamizole
  Kétségtelen, hogy az EU-ban és más fejlett országokban a metamizole tartalmú...
Csodákra képes a kövirózsa
  A népi gyógyászatban gyakran használják a növény levelének kipréselt, zselés nedvét külsőleg...
Diólevél legyen a barátod!
    A diófa ma úgy tűnik reneszánszát éli és egyre többen érdeklődnek a diófalevél...
A datolya nem gyógyszer, annál sokkal többet ér!
  Már a Bibliában is emlegetett datolya egyre népszerűbb hazánkban. A gyümölcs szárított...
TOVÁBBI CIKKEK
Ezek a legjobb élelmiszerek székrekedésre
  A székrekedés az egyik leggyakoribb emésztőrendszeri probléma, melynek lényege, hogy...
A legjobb gyógynövények ízületi gyulladásra
  Az ízületi gyulladásnak rendkívül kellemetlen tünetei lehetnek, például az érintett...
A szamócalevél gyógyhatása
  Az erdei szamócának nem csupán a bogyói gyógyító hatásúak, hanem a virágai, magvai, levelei...
Az érintés gyógyító ereje
  A bőr érintése fizikai szükséglet, serkenti az idegrendszert, jótékony a fejlődésre. Az...

Címkék