A hideg beköszöntével kedves, itthon maradt madaraink egyre kevesebb táplálékot találnak a természetben, ezért szükséges etetni őket.
Ha elkezded a téli etetést, akkor ezt tedd folyamatosan a tél végéig, ne hagyd abba. Ez nagyon fontos, mivel a bőségesen felkínált élelmet a madarak elfogadják, és hamar megszokják. Ha viszont egyik napról a másikra eltűnik ez az élelem, az a kevés, amit helyette találnak, túl kevés lesz, és kedvenc tollas barátaink pár napon belül éhen pusztulnak.
Te is készíthetsz etetőt, akár egy ásványvizes flakonból is. Nem kell rögtön bonyolult barkácsolásra gondolni. Arra figyelj az etető elhelyezésénél, hogy a macska ne tudja elérni.
Ha télen etetjük őket, akkor nem hagynak el bennünket nyáron sem. Kertünkben összeszedik a hernyót, bogarakat.
Kertünk díszítésére olyan növényeket is választhatunk, melyeknek a termését szívesen fogyasztják a madarak, táplálja őket a hideg, téli napokon. Vitaminforrást jelent számukra, szervezetüket ez által ellenállóbbá teszi a betegségekkel szemben.
Kitűnő választás olyan bokor, cserje, mely nem hullajtja le a termését, télen is rajta marad a növényen. Ilyen például a tűztövis, fagyal, tiszafa, kökény, borbolya, madárbirs.
Mesterséges táplálékként rakhatunk az etetőkbe olajos magvakat, felszeletelt almát szúrhatunk az ágakra, de vásárolhatunk üzletben is számukra táplálékot.
Ne adj soha kenyeret vagy ételmaradékot a madaraknak, mert elpusztulhatnak tőle!