Beindíthatod a fogyást ennek az 5 pontnak a masszírozásával!

 

A szépség, a tökéletes testalkat, a külső megjelenés minden történelmi korszakban megjelent, ha másként ábrázolták is. Az embereket mindig is foglalkoztatta a tökéletesség, az arányosság.

 

Hogy ez jó, vagy sem, ki-ki döntse el maga, de az biztos, hogy ami tetszik, az pozitív érzéssel tölt el. Most egy olyan módszer következik, amitől jól fogjuk érezni magunkat, és közben az alakunk is formásabbá, karcsúbbá válhat. 

Alakunk formásabbá tétele mellett még szervezetünkre is gyógyító hatással van az alábbi pontoknak a masszírozása.

 

Egy kínai praktikáról van szó, amellyel sport és erőlködés nélkül fogyhatunk, energiaveszteség nélkül.

Masszírozzuk a következő pontokat, és ezáltal csökkentsük az ételek utáni vágyakozásunkat, javítsuk az emésztésünket.

Fontos, hogy a pontok stimulálását ne vidd túlzásba, csak addig végezd, amíg kellemesnek érzed.

 

 

1. Dui Tuang pont

Ez az egyik legfontosabb étvágyszabályozó pont a testünkön. Pontosan az orr és a száj közötti területen fekszik. Ezt a pontot akkor érdemes masszírozni, ha stressz hatására falási roham törne ránk.

 

2. Az étvágy pont

A fülünkön megközelítőleg 200 biológiailag aktív pont létezik, amelyek masszírozása javítja a szervezet működését, serkenti az emésztést.

 

3. Tze-chi pont

Hajlítsuk be a karjainkat, és masszírozzuk pár percig a hajlat külső részénél lévő felső pontot, amelyek a bélműködést javítják.

 

4. Tze-sang pont

A lábakon is sok, fogyást elősegítő pont van, de ezek közül is kiemelkedik a hosszúélet pontja, amely a térdtől lefelé, négy ujjnyira található. Úgy tartják, hogy ennek a pontnak masszírozásával naponta akár fél kiló súlyfölöslegtől is megszabadulhatunk.

 

5. Lou-gu pont

Ez a pont 5 cm-el a boka fölött húzódik, mégpedig a láb belső részén. Amellett, hogy ezen pont masszírozása segít a fogyásban, még a láb- és kézzsibbadást is feloldja, és megszünteti a szívpanaszokat is.

 

Figyelem! Nem kell túlzásba vinni a masszázst, elég egy percig nyomkodni a felsorolt pontokat.

 

 


NEKED AJÁNLJUK
A melatonin felelős a nyugodt és pihentető alvásért
  A melatonin egy természetes hormon, mely az ébrenléti és alvási ciklusainkat szabályozza. A tobozmirigyben termelődik, mely egy, a szemünk...
TOVÁBB
Mindenki számára nagyon fontos, hogy étkezései során tiszta NaCl konyhasót fogyasszon
  Só nélkül nincs élet. A só nem egészségtelen, hanem az élet egyik alapeleme, csakúgy, mint a víz vagy a levegő. Nem mindegy azonban, hogy milyen...
TOVÁBB
Az egészségtelen margarin
  Koleszterinmentessége miatt a margarin nem tekinthető egészséges élelmiszernek. Tévednek a margarinfogyasztók, amikor azt hiszik, hogy koleszterin...
TOVÁBB
Vegyszert eszünk, gyógyszert iszunk
  Az édesítőszer hizlal. A fogkrém: mosogatószer. A tej tele van antibiotikummal. A hormonkezelt pulyka rákot okozhat.   A Salon.com készített...
TOVÁBB
NÉPSZERŰ CIKKEK
Az Algopyrin hatóanyaga a metamizole
  Kétségtelen, hogy az EU-ban és más fejlett országokban a metamizole tartalmú...
 Eltitkolt gyógyszer a 3%-os Hidrogén-peroxid
  Bár a szakirodalom feljegyezte, hogy Franciaországban már a 19. század elején...
Csodákra képes a kövirózsa
  A népi gyógyászatban gyakran használják a növény levelének kipréselt, zselés nedvét külsőleg...
Számos betegség gyógyítható rendszeres szeretkezéssel
  Feszült vagy? Alvásproblémád van? Kiderült, hogy számos olyan betegség van, amely...
TOVÁBBI CIKKEK
A tüdőfű a tüdő legkülönfélébb betegségeiben hatásos gyógynövény
  A tüdőfű a légzőszervi megbetegedések egyik legkiválóbb természetes házi patikaszere....
Harcolj a vírusok ellen megelőzéssel!
  Vírusfertőzésre nincs gyógymód, amit tehetünk az az, hogy a szervezetünk...
A konyhasó életfontosságú tápelem, erősítő és serkentőszer
  Az emberi test mintegy 250 g nátrium-kloridot tartalmaz, amely megtalálható a vérplazmában,...
Gyakori megbetegedések kezelése
  A betegellátás leggyakrabban otthon kezdődik, és sok esetben ma is a jól bevált...

Címkék