Fogmosáson kívül mire jó még a fogkrém?

 

A fogkrém – márkától teljesen függetlenül – fogaink tisztításán és fehérítésén kívül számos csodára is képes. Fehérít, políroz, illatosít, eltávolítja a foltokat és bizonyíthat a fürdőszobától a konyhán át az egész lakásban.

 

1. Kellemetlen szagok eltüntetése

A fokhagyma, a hal, a vöröshagyma és más átható szagú élelmiszerek valósággal beleeszik magukat a bőrünkbe. Ha átdörzsöljük a kezünket és az ujjbegyeinket egy kis fogkrémmel, eltüntethetjük a kellemetlen szagokat.

 

2. Nincs több izgulás az üvegasztal miatt

Eltüntethetetlen, apróbb karcok vannak az üvegasztalon? Ha az ujjunk hegyével bedörzsöljük a karcos felületet egy kis fogkrémmel, és ha pár perc múlva száradás után a felesleget egy konyharuhával letöröljük, eredeti pompájában kapjuk vissza az üvegasztalunkat, hála a fogkrémben lévő kalciumrészecskéknek.

 

3. Könnyedén eltávolítható a hajfesték

Az otthoni hajfestés során előfordul, hogy a homlokunkra, a fülünkre, sőt még a tarkónkra is kerül egy kis festék, s ez bizony csúnya nyomot hagyhat. Egy kevéske fogkrém segítségével azonban ezeket a foltokat eltüntethetjük.

Nyomjunk az ujjunkra egy borsónyi hagyományos, fehér fogkrémet, és dörzsöljük addig vele a festékes bőrt, amíg a folt el nem tűnik. Végül öblítsük le egy kis meleg vízzel.

 

4. Nincs többé párás úszószemüveg

A gyerekek az iskolai úszásból hazaérve gyakran panaszkodnak, hogy nem láttak semmit a víz alatt, mert bepárásodott a szemüvegük? Kitűnő megoldás lehet erre a problémára, ha fogkrémmel belülről bekenjük az úszószemüveget, majd meleg vízzel kiöblítsük. A következő vízbe merüléskor a fluorid megakadályozza majd a bepárásodást.

 

5. Gyerekrajzok a falon

A gyerekek szebbnél szebb rajzaival büszkén dekorálnánk ki az egész lakást. Csakhogy ragasztóval mégsem kenhetjük be a falat, vagy rajzszögekkel lyuggathatjuk tele. Használjuk ki a fogkrémben lévő cellulózgumit, melytől garantáltan odaragad a falhoz.

A papír hátulján lévő sarkokra tegyünk egy kevés fehér pasztát, majd egy rövid időre szorítsuk a falhoz a rajzot. Ha meguntuk a rajzokat a falon, később nyom nélkül eltüntethetjük egy nedves rongy segítségével.

 

6. Gyorssegély a méhcsípésre

Méhcsípésre kenjünk azonnal egy kevés fogkrémet, és szinte azonnal érezni fogjuk a gyógyító hatást. A fogkrémben lévő lúgok ugyanis perceken belül semlegesíteni kezdik a méh mérgében lévő savakat, s tizenöt perc múlva nyomtalanul elmúlik a fájdalom. Ráadásul, miután a fogkrém megszáradt a bőrön, légmentesen elzárja a csípést a nedvességtől, és így a gyógyulást is meggyorsítja.

 

7. Ékszer tisztítása

Nagyanyáink régi ékszertisztító módszerét is feleleveníthetjük egy kicsit. Az ezüst sajnos gyorsan oxidálódik. Amikor csúnya fekete színe lesz, már nincs is kedvünk felvenni egy régi nyakláncot. Azonban egy puha fogkefe és egy kis fogkrém segítségével pillanatok alatt újjávarázsolhatjuk kedvenc ékszereinket, ha kitartóan dörzsöljük fogkrémmel.

 

 

8. Viszlát, fűfolt!

A fogkrémben lévő nátrium-lauril-szulfát oldja a fű színét adó klorofillt, így könnyebben kijön pl. a nadrág térdéből a folt, ha mosás előtt alaposan bedörzsöljük az anyagot a pasztával és csak azután tesszük be a mosógépbe.

 

 

9. A hófehér bőrtáska

Hófehér bőrtáskánkon itt-ott egy kis tintafolt, amely kifolyt a golyóstollból, megszürkültek a pántjai, olajos ujjlenyomatok mindenhol? Ezt is újjávarázsolhatjuk, ha egy puha fogkefével és egy kevés fogkrémmel átdörzsöljük a koszos részeket, majd áttöröljük egy nedves ronggyal. A fogkrémben lévő nátrium-karbonát segítségével a fehér táska ismét a kedvencünk lehet!

 

10. Pattanás méretének csökkentése

Ha fel akarjuk gyorsítani egy pattanás gyógyulását az arcunkon, tegyünk éjszakára egy kis fogkrémet az érintett területre, és reggel mossuk le.

 

11. Körömtisztítás

Ha a fogkrém jó a fogzománc tisztítására, nagyon valószínű, hogy a körmünkre is jó. Ha tisztább, fénylőbb és erősebb körmöket szeretnénk, egyszerűen sikáljuk meg fogkrémmel és fogkefével.

 

12. Folteltávolítás

Fogkrémmel a ruhákról és a szőnyegekről is el lehet tüntetni a makacs foltokat. Ruhák esetében tegyük közvetlenül a foltra, és addig súroljuk, amíg el nem tűnik, aztán a szokott módon mossuk ki. Szőnyegfolt esetén tegyük a fogkrémet a szennyeződésre, súroljuk kefével, aztán azonnal öblítsük ki.

 

13. Piszkos cipők felújítása

A szőnyegekhez hasonlóan tegyük a fogkrémet közvetlenül a piszkos felületre, dörzsöljük meg alaposan, aztán nedves ruhával töröljük át.

 

14. Zsírkréta eltávolítása a festett falakról

Óvatosan dörzsöljük le az összefirkált falat fogkrémes nedves ruhával, és a zsírkréta el fog tűnni.

 

15. Cumisüveg szagtalanítása

Ha a cumisüveg savanyútej-szagot áraszt, fogkrémmel és üvegmosó kefével szagtalanítható.

 

16. Vasalótisztítás

Fogkrémmel eltávolítható a vasaló talpán felgyűlt odaégett szennyeződés is.

 

17. Segít, ha leégtünk a napon

Ha a nap egy kicsit megégette a bőrünket, vagy akár a főzés közben megsérültünk, alkalmazzuk finoman a bőrfelületre. Az érintett területet azonnal megnyugtatja, átmenetileg minden fájdalmat enyhít, ráadásul megakadályozza a bőr hólyagosodását.

 

18. Csaptelepek tisztítása

A csaptelepek könnyedén visszakaphatják eredeti fényüket, ha fogkrémmel dörzsölöd át őket. Nem csak a fényüket adja vissza, hanem eltünteti a vízkövet és vízfoltokat is.

 


NEKED AJÁNLJUK
A melatonin felelős a nyugodt és pihentető alvásért
  A melatonin egy természetes hormon, mely az ébrenléti és alvási ciklusainkat szabályozza. A tobozmirigyben termelődik, mely egy, a szemünk...
TOVÁBB
Mindenki számára nagyon fontos, hogy étkezései során tiszta NaCl konyhasót fogyasszon
  Só nélkül nincs élet. A só nem egészségtelen, hanem az élet egyik alapeleme, csakúgy, mint a víz vagy a levegő. Nem mindegy azonban, hogy milyen...
TOVÁBB
Az egészségtelen margarin
  Koleszterinmentessége miatt a margarin nem tekinthető egészséges élelmiszernek. Tévednek a margarinfogyasztók, amikor azt hiszik, hogy koleszterin...
TOVÁBB
Vegyszert eszünk, gyógyszert iszunk
  Az édesítőszer hizlal. A fogkrém: mosogatószer. A tej tele van antibiotikummal. A hormonkezelt pulyka rákot okozhat.   A Salon.com készített...
TOVÁBB
NÉPSZERŰ CIKKEK
Az Algopyrin hatóanyaga a metamizole
  Kétségtelen, hogy az EU-ban és más fejlett országokban a metamizole tartalmú...
 Eltitkolt gyógyszer a 3%-os Hidrogén-peroxid
  Bár a szakirodalom feljegyezte, hogy Franciaországban már a 19. század elején...
Csodákra képes a kövirózsa
  A népi gyógyászatban gyakran használják a növény levelének kipréselt, zselés nedvét külsőleg...
Számos betegség gyógyítható rendszeres szeretkezéssel
  Feszült vagy? Alvásproblémád van? Kiderült, hogy számos olyan betegség van, amely...
TOVÁBBI CIKKEK
A tüdőfű a tüdő legkülönfélébb betegségeiben hatásos gyógynövény
  A tüdőfű a légzőszervi megbetegedések egyik legkiválóbb természetes házi patikaszere....
Harcolj a vírusok ellen megelőzéssel!
  Vírusfertőzésre nincs gyógymód, amit tehetünk az az, hogy a szervezetünk...
A konyhasó életfontosságú tápelem, erősítő és serkentőszer
  Az emberi test mintegy 250 g nátrium-kloridot tartalmaz, amely megtalálható a vérplazmában,...
Gyakori megbetegedések kezelése
  A betegellátás leggyakrabban otthon kezdődik, és sok esetben ma is a jól bevált...

Címkék