Mi emberek, legtöbbször úgy fogjuk fel a betegséget, mint egy rajtunk kívül álló valamit, ami váratlanul és igazságtalanul lesújt ránk, ami megszakítja életünk nyugodt folyását.
Áldozatnak érezzük magunkat miatta, sajnáltatjuk magunkat és irigykedve figyeljük azokat, akik egészségesek. A környezetünkben tapasztalt szenvedések és betegségek megrémítenek. A betegség ugyanakkor a leghatásosabb „ébresztő” rendszer, hogy végre igazi önmagunkra figyeljünk. Mert egy tünet – akarjuk vagy sem – egyszerűen rákényszerít arra, hogy figyeljünk rá.
Nem csoda, hogy egyetlen dolog foglalkoztat csak, mikor megbetegszünk: minél hamarabb megszabadulni a zavaró tünetektől, hogy mielőbb visszatérhessünk megszokott életünkhöz. De vajon tényleg csak erről szól egy betegség?
Betegség – a szellemi egészség utolsó védőbástyája
A betegség nem hirtelen, minden előzmény nélkül jelenik meg a fizikai testben. Az emberi test lényünknek csupán 4%-át teszi ki. Ez a mi valónk legsűrűbb anyaga, az energiamezőink közepén – így ez az utolsó, amire a kiegyensúlyozatlan gondolatok és érzelmek hatnak. Sokszor hónapok, évek telnek el azzal az eséllyel, hogy „kiegyenesítsünk” egy-egy dolgot, hogy változtassunk egészségtelen szokásainkon, romboló gondolatainkon. A súlyos betegségek megjelenése előtt rengeteg jelet kapunk, amit vagy nem tudunk, vagy nem akarunk észrevenni. Mindazok a negatív állapotok – gondolatok, érzelmek, frusztráció, harag, félelem… – amelyekkel nem szembesítettük magunkat tudatosan, szomatizálódhatnak. Más szóval, testi szinten átalakulhatnak szervi betegségekké.
„Az egészség a belső béke. A betegség a test szeretet nélküli használatának eredménye.”
A gyógyulás a betegség miértjének megértését feltételezi
Szókratész azt mondta: „Nincsen olyan testi betegség, ami független az elmétől.” A gyógyulás tehát nem lehetséges a betegség okának megértése nélkül.
Egy betegség átélése lehet egy lecke. Olyankor alkalmunk adódik mélyebben magunkba nézni és esetleg felfedezni valami olyasmit, aminek addig nem voltunk tudatában. Ez lenne az ideális eset. De hogy viselkedünk mégis a legtöbben egy kedvezőtlen diagnózis hallatán? Vajon leülünk magunkkal egy pár órára, egyedül csak magunkban, és megkérdezzük-e magunktól, hogy vajon miért is alakulhatott ki nálunk az a betegség? Nem igazán… Csak ágynak esünk, szenvedünk, kérdőre vonjuk a sorsot, egótól és büszkeségtől megfosztva pedig mások kezébe helyezzük magunkat.
Sok esetben nem vállalunk felelősséget saját betegségünkért. Gyógyszerektől, orvosoktól, terápiáktól várjuk a gyógyulást és bármennyit képesek vagyunk fizetni, csak épp valaki meggyógyítson minket. A kérdés csak az, hogy ha végül meggyógyultunk, történik-e bennünk valamilyen gondolatbeli, viselkedésbeli változás?
Csak a gondolataink okozzák a fájdalmat
Nem a test gyógyítására kellene fektetni a hangsúlyt, hanem egy örömmel és békével teli elme elérésére, a lélek legeldugottabb részeinek gyógyítására. A gyógyító saját elménkben rejlik.
A modern orvostudomány már rengeteget tud a szervezetről, és egyre eredményesebben kezel rengeteg betegséget és tünetet, e felett kétségtelenül fejet kell hajtanunk. Azonban az emberi természet teljes egésze nem tanulmányozható csupán részleteiben. Olyan, mint egy templom, amiben csodák történnek. Nem tudjuk igazán megismerni ezt a templomot, ha csak a falait alkotó téglákat tanulmányozzuk. Sokkal többek vagyunk testünknél.
Mindezek ellenére viszont nem ajánlott visszautasítani a gyógyszeres kezelést, a sebészi vagy sürgősségi beavatkozást, ha erre van szükség! Csupán arra van szükség, hogy mindezek mellett képesek legyünk magunkba merülve megtalálni a betegség okát, igazi forrását. Arra van szükség, hogy ezt tudatosítsuk, megértsük, és az okát megszüntessük. Máskülönben újabb tünetek fognak jelentkezni.
Az Egónak hasznos a betegség
Tudjuk, hogy az élet nem egy hotel, az élet osztályterem. Itt kell megtapasztalnunk az elválást, a tökéletlenséget, a betegséget és a halált. A világ nem más, mint kapcsolataink tükre. Azokat a tanítókat küldi elénk az élet, akikre épp szükségünk van. Ezek pedig nem merülnek ki az irodalomtanárban, hanem ide tartozik bármilyen esemény, személy, tapasztalat, történés, de épp egy betegség is lehet tanító. A mi dolgunk csak az, hogy tanuljunk a tanítóktól és ne morcoskodjunk ha leckét ad az élet.
Vannak lelkek, akik gyerekkorban már súlyos betegek lesznek, vagy eleve betegen jönnek a világra. Az ő feladatuk megtanítani a körülöttük lévőket az együttérzésre, az áldozathozásra, a feltétel nélküli szeretetre.
Kezelés vs. gyógyulás
Kigyógyulni egy súlyos betegségből, csodára van szükség – mondjuk sokszor. De ehhez a csodához lényegében nem kell más, csak a felfogáson való változtatás. Ha a betegséged kialakulásában egy bizonyos szinten te is részt vettél, akkor ugyanúgy esélyed van részt venni a gyógyulásodban is.
A gyógyulás nem a betegség kezelésével egyenlő.
A kezelés egy részünkről passzív folyamat, egy külső személyé a felelősség, nem a miénk – az orvosé, a sebészé, a gyógyszerészé. Ez mindössze segít kontrollálni, lelassítani vagy megállítani egy fizikai betegség folyamatát.
A gyógyulás ezzel ellentétben egy részünkről aktív belső folyamat, a saját értékeink és hitünk kérdése, az élettel szemben tanúsított magatartásunk eredménye.
Ahhoz, hogy fizikailag, érzelmileg és szellemileg gyógyultak legyünk, a legkisebb dolgok segítenek hozzá: mindig a jelenben lenni, pozitívan gondolkodni és beszélni, tudatosan használva energiánkat, elszakadni a múlt történéseitől, megbocsájtani, engedni, hálásnak lenni, azért amink van, feltétel nélkül szeretni és olyan döntéseket hozni, amelyek megerősítenek, és az önszeretetünket tanúsítják.
Egyed Zsuzsanna
