A zöldhályog (Glaucoma) lelki okai

 

A szem a lélek leghívebb tükre. A lélek és a látás szoros kapcsolatban állnak egymással. Ennek megfelelően a különféle lelki zavarok sokféle szembántalmat, de akár betegséget is okozhatnak.

 

A zöldhályog a belső, lelki feszültség révén – melynek kialakulásában maga az illető vagy mások hibáztathatók – a szem megnövekedett belső nyomásához vezet, mely a látómezőnek egészen a „csőlátásig” fokozódó beszűkülését idézi elő.

A mondás szerint „az embert végül is jól behúzták a csőbe”. Itt mindenekelőtt az érzelmi gátat kell eltávolítani, amely valamilyen veszteség feletti elfojtott félelem, szomorúság vagy mély gyász következtében keletkezett.

Az érzelmi blokád külső jeleként a valóságban el nem sírt könnyek elzárják a könnycsatornát. Hatékonynak bizonyulhat az „átlélegeztetés”, azaz ha elképzeljük, hogy a szemünkön keresztül lélegzünk ki és be.

Ha a légzés ily módon szabaddá válik, enged belső feszültségünk is, s ismét gondtalannak érezzük magunkat. Célravezetőbb azonban, ha az érzelmi gátlás létrejöttét kiváltó okot ismerjük fel, s nyíltan szembenézünk vele.

 

 

Az ember többnyire mélyen gyökerező depresszióra bukkanhat, s nemritkán hetekig is eltarthat, míg ezen a nyomasztó állapoton a konfrontálódás révén keresztüljut. Ez felettébb fájdalmas folyamat, de csakis így érhető el a gátlás feloldása.

Régóta halasztgatott feladatról van szó, amit az ember egykor elnyomott, azaz nem élt és oldott meg. A szem belső nyomásának fokozódása révén kényszerít rá a szervezetünk, hogy végre foglalkozzunk e problémával s megszabaduljunk tőle.

 

Természetesen a céltudatos lazítási technikák számos formája hasznosnak bizonyulhat, mint például az autogén tréning jóga, légzési gyakorlatok, imaginációs technikák, pszichokibernetika, autó-hipnózis és a Bates-féle szemtorna gyakorlatok. Azonban ha a valódi okot nem ismerjük fel és nem szüntetjük meg, a lazítás bármely formája csupán átmeneti hatást érhet el, tényleges megoldást nem. Az embernek nincs többé „áttekintése” a dolgok fölött, a világot mintha szemellenzősen látná. Bármily fájdalmas legyen is a valósággal való szembesülés, csakis rajta keresztül visz az út a gyógyulás felé.

A zöld hályog világszerte a megvakulás egyik leggyakoribb oka.

 


NEKED AJÁNLJUK
Mi történik, ha elég vizet iszunk éhgyomorra?
  A japán vízterápia hihetetlenül népszerű a felkelő nap országában - a japán emberek évszázadok (ha nem több ezer éve) óta ismerik ezt az...
TOVÁBB
Az almaecet és a méz keveréke gyógyítja az ízületi gyulladást!
  Az almaecet és a méz keveréke valóságos csodaszer ízületi gyulladásra és még számos betegség megelőzésére jelenthet gyógyírt.   Az almaecet...
TOVÁBB
Nyaki spondilózis: mi okozza a visszatérő szédülést és zsibbadást?
  A kellemetlen tünetek megjelenhetnek akár időváltozásra, akár hosszas erőkifejtés kapcsán, vagy a rossz testtartás, hideg és huzat is kiválthatja őket....
TOVÁBB
Lelki bajok testi tünetekben – A pszichoszomatikus betegségek
  Vaskos orvosi kartonok, számos kivizsgálás és negatív leletek ellenére sem szűnnek panaszai. Nem képzelődik, mégis tünetei megmagyarázhatatlanok – nem...
TOVÁBB
NÉPSZERŰ CIKKEK
Az Algopyrin hatóanyaga a metamizole
  Kétségtelen, hogy az EU-ban és más fejlett országokban a metamizole tartalmú...
Csodákra képes a kövirózsa
  A népi gyógyászatban gyakran használják a növény levelének kipréselt, zselés nedvét külsőleg...
 Eltitkolt gyógyszer a 3%-os Hidrogén-peroxid
  Bár a szakirodalom feljegyezte, hogy Franciaországban már a 19. század elején...
Diólevél legyen a barátod!
    A diófa ma úgy tűnik reneszánszát éli és egyre többen érdeklődnek a diófalevél...
TOVÁBBI CIKKEK
A gyömbér az egyik legjobb házi gyógyszer!
  Gyömbér nélkül a magyar konyha nem létezett! A legnagyobb gyömbérkereskedők a hunok...
Készítsünk gyógyitalt zellergumóból!
  A zellert fogyaszthatjuk nyersen salátákba, lének, főzetnek, tinktúrának, bornak, vagy...
A test és lélek jelzései – A daganatos betegségek lelki okai!
  Nem elég a testet, a lélek sebeit is gyógyítanunk kell. A betegséget felfoghatjuk úgy is, mint...
A petrezselyem, a zeller és a kamilla közös titka a rák elleni harcban
  Sok mindent tudunk az egészséges étkezésről. Epidemiológiai tanulmányok sora talál...

Címkék