Nagyanyáink gyógyító tudása

 

Nagyanyáink sok mindent átéltek, és sok tapasztalatot gyűjtöttek. Széles körű ismereteik lehetővé tették, hogy majdnem minden helyzetben segíteni tudjanak magukon és családjukon. Ma is sok olyan gyógyító háziszert ismernek, mellyel mindenféle panasz orvosolható.

 nagyanyáink gyógynövényei, nagyanyáink gyógymódjai

Abban az időben nem rohant az ember rögtön az orvoshoz, ha kicsit rosszul érezte magát. Egy orvosi vizitet vagy felcseri gyógykezelést – a felcser akkoriban többek között a falusi orvos szerepét töltötte be – nem engedhetett meg magának bárki. Így aztán az embernek magán kellett segíteni. Kisebb sérüléseket ugyanúgy el kellett látni, mint a gyengélkedőt orvosolni vagy épp az évente kiújuló köszvény fájdalmait enyhíteni. És ezek az emberek megtanulták az öngyógyítást – azokkal a természetese módszerekkel, melyeket több nemzedék hagyományozott rájuk.

 

A növények erejét, a gyógynövények és a fűszerek hatását többnyire az asszonyok ismerték, hiszen ők tevékenykedtek a ház és az udvar körül, ők foglalatoskodtak a konyhában, és ők őrizgették a dédanyáktól vagy ükanyáktól származó titokzatos recepteket.

 

Nemcsak egyre több laikus fedezi fel, hogy elődeink mennyi természetes gyógyító ismeretet halmoztak fel az idők folyamán, hanem a tudomány is elismerte az elmúlt években, hogy néhány háziszer jobban, gyorsabban is mindenekelőtt kíméletesebben hat az emberi szervezetre, mint a gyógyszeripar egyik-másik vegyi bombája. Ráadásul az orvos által felírt gyógyszer sokszor ártalmas mellékhatása nélkül, és ez nagyon fontos.

 

 

A jól bevált receptek igen régi időkből származnak. Bár nagyszüleink házi készítményei közül nem mindegyik állja ki a tudomány próbáját, az azonban vitathatatlan, hogy a kutatók álláspontjával ellentétben sok természetes házi recept segít a betegen. Az is lehet, hogy a gyógyulásban a jó szándék mellett a képzelet is szerephez jut. A tudomány fejlődésével azonban egyre több kutató ismeri el: sok igazság rejlik a régi jó háziszerek meglepő hatásában.

 

Nagyanyáink egyszerű módszerekkel gyógyítottak. A kertben, a mezőn vagy az erdőben leltek a megfelelő szerre. Ismerték ezeknek a növényeknek a titokzatos erejét, és azt is tudták, mikor és hogyan használják ki ezeket az erőket: kötést vagy borogatást készítsenek, teát főzzenek, vagy levet préseljenek a gyümölcsből, ételbe tegyék vagy fürdőt csináljanak belőle.

Az értékes recepteket jól megőrizték a „kincses ládikóban”, de számos közülük gyorsan feledésbe merült.

 

Sok panasz és betegség előfordulását megelőzhetjük, ha idejében teszünk ellene. Az egészséges életmód és a természetes szerek alkalmazása nagy segítség lehet.

 

Az időben alkalmazott gyógynövénykúrával az idült és súlyos betegségek megelőzhetőek, és bármilyen betegségben hatékony kiegészítő kúrát, gyógymódot jelentenek. A kiegészítő kúra jelen esetben azt jelenti, hogy a gyógynövényekre sem szabad úgy tekinteni, mint a minden bajt megoldó csodanövényre.

 

A házilag készített „orvosság” – legyen bármilyen hatásos is – egy elhúzódó súlyosabb betegség esetén semmiképp sem helyettesítheti az orvost. Ha jó a háziorvosunk, akkor a legtöbb esetben támogatni fogja törekvésünket, ha úgy látja, segíthetünk magunkon a természetes gyógymódokkal. Talán még hálás is lesz a gyógyítási ötletért.

 

nagyanyáink gyógymódjai

Gyógyítsuk magunkat természetesen a természet erejével
  Milyen növényeket, gyümölcsöket, zöldségeket használjunk különböző tünetekre, betegségekre?   A bélflóra visszaállítása: Káposzta Agyműködés:...
TOVÁBB
Nagyanyáink gyógyító tudása
  Nagyanyáink sok mindent átéltek, és sok tapasztalatot gyűjtöttek. Széles körű ismereteik lehetővé tették, hogy majdnem minden helyzetben segíteni...
TOVÁBB
NEKED AJÁNLJUK
 Eltitkolt gyógyszer a 3%-os Hidrogén-peroxid
  Bár a szakirodalom feljegyezte, hogy Franciaországban már a 19. század elején sikeresen alkalmazták ezt a szert súlyos betegségeknél, elég jó...
TOVÁBB
Az Algopyrin hatóanyaga a metamizole
  Kétségtelen, hogy az EU-ban és más fejlett országokban a metamizole tartalmú gyógyszerek vénykötelesek. A metamizole-t 1920-ban...
TOVÁBB
A világ leghalálosabb pirulái – Xanax és társai, avagy a benzodiazepinek veszélyei, mellékhatásai
  A Xanax nevű szer a benzodiazepinek csoportjába tartozik, általában szorongásos betegségek, pánikbetegség és depresszió okozta szorongás...
TOVÁBB
Megtalálták a rák valódi okát
  Lenyűgöző felfedezés a rák valódi okáról: meggyógyulhat a beteg, ha megérti betegsége okát. Dr. Hamer a 70-es években a müncheni onkológiai...
TOVÁBB
NÉPSZERŰ CIKKEK
 Eltitkolt gyógyszer a 3%-os Hidrogén-peroxid
  Bár a szakirodalom feljegyezte, hogy Franciaországban már a 19. század elején...
Az Algopyrin hatóanyaga a metamizole
  Kétségtelen, hogy az EU-ban és más fejlett országokban a metamizole tartalmú...
Csodákra képes a kövirózsa
  A népi gyógyászatban gyakran használják a növény levelének kipréselt, zselés nedvét külsőleg...
Hízol, rosszul alszol, és fájnak az ízületeid?
  A köménymag gyógyászati hatásait régtől fogva ismeri az emberiség, a népi gyógyászat...
TOVÁBBI CIKKEK
Kulcs az égiek kapujához – Tavaszi kankalin
  A tavaszi kankalin, latin nevén Primula veris, apró, évelő növény, amelynek a...
Felfedezés Magyarország egyik leglenyűgözőbb természeti csodájában - a Rám-szakadékban
  Magyarország sokszínű és lenyűgöző tájakat kínál azoknak, akik szeretik felfedezni a...
Méhpempő: Az egészség varázslatos csodaszere
  A méhpempő a méhek garatmirigyében termelődő fehéres, tejszerű, sárgás színű, savanykás,...
Nagyanyáink még tartották – Eltűntek a tyúkok a kiskertből?
  Nagyanyáink kertjéből még nem hiányozhatott a baromfi, de manapság mintha már nem lenne...

Címkék