Egyik legszebb kerti ékességünk a tavasszal, kora nyáron virágzó gyöngyvessző

 

Kevés gondoskodást igénylő és széles körben elterjedt nagyon kedvelt virágzó lombhullató cserje a gyöngyvessző (Spirea).

 

Virágözöne áprilisban kezdődik és egy hónapig gyönyörködhetünk benne. Napos vagy félárnyékos helyet kedvel, árnyékosabb helyen gyengébb a virágzása.

 

A gyöngyvessző gyulladáscsökkentő hatással rendelkezik, hatásos reumatikus megbetegedésekre és köszvényre is.

 

Izom- és ízületi fájdalmakra

Az ízületekre hatékony a gyöngyvessző levele. Áztassuk a leveleket hideg vízben egy óra hosszat, majd főzzük fel. 5-10 perces állás után szűrve fogyasztható napi három-négy csészével.

 

 

A szalicilsav a gyöngyvesszőben is megtalálható olyan vegyület, melynek alkoholos oldata külsőleg használva bőrhámlasztó hatású.

 

A SZEGEDI TUDOMÁNYEGYETEM MAGAZIN-ban megjelent egy írás, a gyöngyvesszőben talált gyógyhatású alkaloid forrásról.

„Gyógyulás gyöngyvesszővel

Apró fehér szirmokból álló virágzatával tavasszal pompázik a gyöngyvessző bokor. E parkokból ismerős, a Spiraea nemzetséghez tartozó növényben bukkant gyógyhatású alkaloid forrásra Cank Kristóf, az SZTE végzős gyógyszerész hallgatója.

– Végtelenül egyszerűnek tűnik a fotoszintézis során a növényekben lezajló folyamat: kisméretű szervetlen molekula és fény szükséges ahhoz, hogy a növény szerves anyagot állítson elő. Valójában azonban bonyolult bioszintézis ez, amelynek következtében több ezer szerves vegyület keletkezik. Egyesek az emberi szervezetben kedvező élettani hatást fejtenek ki. A gyógyhatással rendelkező vegyületek olyan másodlagos anyagcseretermékek, amelyek általában csekély mennyiségben fordulnak elő a növényi nyersanyagban, ezért kinyerésük komoly kémiai feladat. Jómagam többlépéses kivonási módszert dolgoztam ki – magyarázta Cank Kristóf, aki a gyöngyvessző növényfajban az alkaloid elkülönítését, azonosítását és farmakológiai vizsgálatát kapta feladatul az SZTE Gyógyszerésztudományi Kar tudományos diákkörében Csupor Dezső egyetemi adjunktustól és Kiss Tivadar tanársegédtől.

A diterpén-alkaloidok változatos szerkezetű vegyületek, amelyeknek a biológiai aktivitása széles skálán mozog. Némelyek erősen mérgezőek, mások kedvező szív- és érrendszeri hatást fejtenek ki.

– Hét Spiraea-fajt vizsgáltam. Ezek diterpénalkaloid tartalmát a szakirodalom még nem írta le.

Munkám új kutatási irányt jelent. E vegyületeknek ígéretes a tumorellenes aktivitása, egyelőre in vitro vizsgálatokban, azaz laboratóriumi körülmények között. Célunk, hogy eredményeinkről olyan sikeres publikációt közölhessünk, amely nemzetközi szakmai lapokban is megállja a helyét.”

 


NEKED AJÁNLJUK
A fenyőszirup mágiája
  A fenyők az egészség őrei. Tisztítja a tüdőt, a vért és a tudatot, a vért oxigénnel látja el, a szájbetegségek és a légutak kiváló gyógyszere.   A...
TOVÁBB
Brazil dió a pajzsmirigy barátja
  A brazil dió, vagy más néven paradió (Bertholletia excelsa) magas szeléntartalmú, amely antioxidáns hatású ásványi anyag. Ez az egyik...
TOVÁBB
A japán lonc is gyógynövény
  A japán lonc (Lonicera japonica) illata egyedülálló, egyre többen termesztik kertjükben, azt azonban kevesen tudják, hogy milyen...
TOVÁBB
Mielőtt kidobnád a cseresznye- és a meggy szárát, ismerd meg jótékony hatásait
  Gondolnád, hogy a cseresznye- és a meggy szárából gyógyteát lehet készíteni?   Érik a cseresznye, érik a meggy, megkezdődött a szezon. A meggyszár...
TOVÁBB
NÉPSZERŰ CIKKEK
Az Algopyrin hatóanyaga a metamizole
  Kétségtelen, hogy az EU-ban és más fejlett országokban a metamizole tartalmú...
Diólevél legyen a barátod!
    A diófa ma úgy tűnik reneszánszát éli és egyre többen érdeklődnek a diófalevél...
Csodákra képes a kövirózsa
  A népi gyógyászatban gyakran használják a növény levelének kipréselt, zselés nedvét külsőleg...
A datolya nem gyógyszer, annál sokkal többet ér!
  Már a Bibliában is emlegetett datolya egyre népszerűbb hazánkban. A gyümölcs szárított...
TOVÁBBI CIKKEK
Ínhüvelygyulladás lelki okai
  Az ínhüvelygyulladás következtében a kéz és az ujjak a legkisebb mozdulatra is fájnak, s...
Mielőtt kidobnád a cseresznye- és a meggy szárát, ismerd meg jótékony hatásait
  Gondolnád, hogy a cseresznye- és a meggy szárából gyógyteát lehet készíteni?   Érik...
A szívrohamig isszák az energiaitalokat a fiatalok
  Alvásra már nincs idő, így egyre többen próbálják energiaitalokkal fokozni a...
Az anyósnyelv gyógyhatása
  Az anyósnyelv, vagy szobai tigrislevél (Sansevieria trifasciata) egy szobanövény, mely...

Címkék