Az akácvirág a gyomorégés és a gyomorsav túltengés természetes gyógymódja

 

Sokan a gyomorégést egyszerűen csak múló problémának tekintik, amely ugyan kellemetlen, de a gyógyszertárakban vény nélkül kapható gyomorsav lekötő tablettákkal viszonylag gyorsan kezelhető. Úgy gondoljuk, hogy ezzel meg is oldottuk a problémát és megy minden tovább.

 fehér akác, akácvirágtea, gyomorsav túltengés, reflux

A nyár elején virágzó akácvirágot egyre gyakrabban készítjük el szörpnek, de sokan nem tudják még ma sem, hogy a szárított akácvirág milyen jó szolgálatot tesz egészségünk védelme érdekében egész évben.

Azt sem mondhatom, hogy túlzottan időigényes feladat szedni akácvirágot, mert ha akácerdőben, utaktól távol van lehetőségünk szedni virágot, akkor a vödör hamar megtelik.

Hazaérve kiterítjük szellős, hűvös helyre, ahol néhány nap alatt megszárad. Ezzel biztosítottuk az évi akácvirág teánk forrását.

Az akácvirág legfontosabb tulajdonsága, hogy csökkenti a gyomorsavtermelést, ezért eredményesen használható reflux betegségre. Mivel csökkenti a savtermelést, ezért étvágycsökkentő hatása is van.

 

Nem szabad félvállról venni a túlzott gyomorsavat. Sok esetben valóban egy-egy fűszeresebb étel okozhatja, vagy egy átmeneti stresszes állapot idézi elő, azonban kísérjük figyelemmel a tüneteket, mivel komolyabb betegség előjele is lehet.

A gyomorsav lekötő tabletták gyors megoldást nyújtanak ugyan, de valójában csak egy tünetet kezelnek, a valódi alapbaj megmarad. Ez pedig hosszú távon komoly betegségekhez vezethet.

 

 

A gyomorégés oka

A gyomorégést a nem megfelelő időben, vagy nem megfelelő mennyiségben termelődő gyomorsav okozza, amely irritálja, marja a gyomor nyálkahártyáját. A gyomorsav önmagában nem egy rossz, negatív jelenség. Gyomorsavra szükségünk van, mivel az fontos funkciókat lát el szervezetünkben. Például védelmet jelent számos kórokozó ellen, amelyek ebben a közegben elpusztulnak. Aktiválja a gyomor által termelt emésztő enzimeket, melyek főként a fehérjéket, kisebb mértékben pedig a zsírokat bontják.

Amikor valakinek állandóan „sok a sava”, savas felbüfögései vannak, ég a nyelőcsöve, ez annak a jele, hogy a savképzés intenzívebb és folyamatosabb, mint kellene.

Leggyakrabban emésztési probléma, a rendszertelen étkezés, a túl sok zsíros és fűszeres étel, a kevés víz fogyasztása, vagy a szervezet elsavasodása okozza.

Kiválthatja stressz, lehet lelki eredetű, de bizonyos betegségek, mint például a szívbetegség egyik tünete is.

Ha csak alkalomszerűen jelentkezik, úgy természetes gyógymódokkal segíthetünk a megszüntetésében.

 

A fehér akác (Robinia pseudoacacia) teája jó köhögéscsillapító, enyhe vízhajtó és hashajtóként is alkalmazható. Az akác virágából készült forrázat kiváló nyálkaoldó, görcsoldó, nyugtató, tonizáló.

 

Akácvirágtea készítés

Forrázz le egy csapott evőkanál szárított akácvirágot 2,5 dl vízzel, majd 15 perc után szűrd le. Ne használj fémszűrőt!

Gyomorsav túltermelésre naponta 1 csésze akácvirág tea ajánlott este, étkezés után. Napi egy-két csészével kúraszerűen, a panaszok megszűnéséig iható. Akkor se hagyjuk abba teljesen a tea fogyasztását, ha a gyomorégés megszűnt: emlékeztetőül időnként igyunk meg egy-egy csészével.

A teát mindig frissen kell elkészíteni, a langyosra hűlt forrázatot akácmézzel lehet ízesíteni. Fél óra alatt kortyolgatva fogyasszuk el reggel és este.

 

reflux

Gyógyítja a cukorbetegséget és a refluxot is a kömény
  Megtisztítja a májat, gyógyítja a cukorbetegséget és a refluxot, fogyaszt és még álmatlanságra is jó! Biztos van a Te konyhádban is! Ha mégis hiányozna...
TOVÁBB
Egy olcsó fűszer megoldás álmatlanságra és a fájós ízületekre
Mindenkinek megtalálható a konyhájában, minden nap használjuk, de nem tudja mindenki, hogy mekkora gyógyereje van. Nagyszerű ízesítő szer a kömény főzéshez,...
TOVÁBB
Akácvirág a gyomorsavtúltengés gyógyszere
A népi gyógyászatban igen régen felfedezték az akác jótékony tulajdonságait. Az akác gyógyító hatóanyagai a virágban találhatók. Régebben kérgét is...
TOVÁBB
Az almaecet és a méz külön-külön is hatásos, de együtt még többre képesek
  Túl sok egészségtelen étel fogyasztása után szükségünk van egy alapos béltisztításra. Egy alapos béltisztítás méregteleníti az egész...
TOVÁBB
NEKED AJÁNLJUK
Csodákra képes a kövirózsa
A népi gyógyászatban gyakran használják a növény levelének kipréselt, zselés nedvét külsőleg és belsőleg egyaránt gyulladáscsökkentő, hűsítő, összehúzó...
TOVÁBB
Hízol, rosszul alszol, és fájnak az ízületeid?
  A köménymag gyógyászati hatásait régtől fogva ismeri az emberiség, a népi gyógyászat is előszeretettel használja. Összetevőinek köszönhetően elsősorban...
TOVÁBB
Egy növény, mely százszor hatékonyabb a kemoterápiánál
Ez a gyógynövény nem más, mint a tavasszal a mezőket sárga színnel beborító pitypang (Taraxacum officinale). Ugye nem gondoltuk volna, hogy ez az...
TOVÁBB
A zsálya megoldás beszűkült agyi erekre
A zsálya egy csodálatos gyógynövény, amely különleges ízt ad a leveseknek, salátaönteteknek és gyümölcsleveknek. A gyógynövény gyulladáscsökkentő és...
TOVÁBB
NÉPSZERŰ CIKKEK
 Eltitkolt gyógyszer a 3%-os Hidrogén-peroxid
Bár a szakirodalom feljegyezte, hogy Franciaországban már a 19. század elején sikeresen...
Az Algopyrin hatóanyaga a metamizole
  Kétségtelen, hogy az EU-ban és más fejlett országokban a metamizole tartalmú...
Csodákra képes a kövirózsa
A népi gyógyászatban gyakran használják a növény levelének kipréselt, zselés nedvét külsőleg...
Hízol, rosszul alszol, és fájnak az ízületeid?
  A köménymag gyógyászati hatásait régtől fogva ismeri az emberiség, a népi gyógyászat...
TOVÁBBI CIKKEK
Hogyan értelmezték a betegséget a régi gyógyító hagyományok
A modern ember hajlamos a betegséget ellenségként látni. Valami elromlott, amit gyorsan meg...
L-glutationee – a szervezet csendes őrangyala
Az emberi testben vannak olyan anyagok, amelyek nem kérkednek, nem „reklámozzák” magukat,...
Gyomorhurut – amikor a gyomor már nem hallgat tovább
A gyomorhurutról sokan azt hiszik, „csak egy kis gyomorégés”, pedig a háttérben gyakran a...
„A harag rossz tanácsadó” – mit tesz velünk valójában a düh?
Kevés mondás van, amely ennyire röviden és pontosan ragadja meg az emberi természet...
Nattokináz – az enzim, amely a vér áramlását segíti
Vannak anyagok, amelyek nem a modern laborokban születtek, hanem a hagyományos ételekből...
Szilvalekvár – több mint édesség, egy darabka megőrzött idő
Van valami egészen megnyugtató a szilvalekvár illatában. Amikor lassan rotyog az üstben,...
Húsfélék a táplálkozásban – mit, miért és hogyan érdemes fogyasztani?
A hús az emberiség egyik legrégebbi tápláléka. Ősidők óta része az étrendnek, mégis talán soha...
Babérlevél – az egyszerű fűszer, amely sokkal többet tud, mint hinnénk
A babérlevél ott lapul szinte minden konyhában. Belekerül a levesbe, a pörköltbe, a...
A csípős paprika kapszaicinja – amikor az égető érzés valójában gyógyít
A csípős paprika megosztó jószág. Van, aki már a gondolatától is könnyezik, más pedig úgy...
Körömvirág a bőrbetegségek egyik leghatékonyabb gyógyszere!
Van egy növény, amely ott virít szinte minden falusi kert szélén, mégis sokáig hajlamosak...

Címkék