Az újrahasznosított étolaj rákkeltő hatású!

 

A használt olaj nemcsak a környezetünkre, hanem az egészségünkre is rendkívül káros. Tele van rákkeltő, mutagén vegyülettel, melyek az olajban keletkeznek a hevítés során.

 

Sütésre nem szabad az olajat többször használni, csak a teljesen tiszta, áttetsző zsiradék megfelelő. A friss olaj használata nemcsak egészségesebb, de az ízeket is javítja.

Az elmúlt évtizedekben a többség napraforgóolajjal főzött, mert közvélekedés szerint ez egészségesebb, mint a zsír vagy a vaj. Egy friss brit kutatás szerint azonban a felmelegített napraforgóolajnak rákkeltő hatása lehet.

 

Először is, nézzük csak, mit jelent az, hogy növényi olaj. A növényi olaj számos dologból készül: magokból, diókból, gyümölcsökből, nem csak növényekből. Készülhet olaj olívából, pálmalevélből, kókuszból, mogyoróból, kukoricából, szezámmagból és avokádóból is.

 

A BBC új dokumentumfilmjében, a Trust Me I’m a Doctor-ban a kutatás vezetője, Martin Grootfeld professzor, a De Montfort University Leicester (DMU) szakembere a fenti olajok mindegyikét tesztelte: arra volt kíváncsi, hogy melyikre milyen hatással van az, ha felmelegítik.

 

Kiderült, hogy a napraforgó- és a kukoricaolaj forralás során aldehideket bocsát ki, amely egy olyan vegyület, ami a szívbetegségek és a rák kockázatát növeli. Méghozzá olyan mértékben, amely az egészségügyi Világszervezet, a WHO ajánlásának több mint hússzorosa.

 

„Egy átlagos étel, a hal és a krumpli, ami növényi olajban sült, a napi elfogadható aldehidmennyiség akár száz-, de akár kétszázszorosát is tartalmazhatja. Kiderült azonban, hogy az olívaolaj, a vaj és a kacsazsír forralása során jóval kevesebb aldehid keletkezik, ezért kétségkívül ezek számítanak az egészségesebb alternatívának” – mondja Grootfeld professzor a BBC műsorában.

 

Ez a probléma akkor jelenik meg, amikor az olajat legalább 180 fokra melegítjük, és az oxidációs folyamat során az aldehidek kicsapódnak.

 

Többszöri sütés folyamán a sütőolajban, zsírban olyan elváltozások jönnek létre, melyek gasztronómiai értékvesztéssel járnak. A zsiradék, étolaj elfárad, elhasználódik, ennek következtében alkalmatlanná válik a további étkezési célú felhasználásra, abban olyan bomlástermékek képződik, aminek egy része káros lehet az egészségre.

Az egészségen túl azonban a környezetre is károsító hatással lehet, ha nem gondoskodunk megfelelő gyűjtéséről, kezeléséről.

 

Környezeti hatásai

●   A csatornahálózatba jutva növeli a szennyvíztisztítók terhelését, rontja a tisztítási technológia hatásfokát, mert a vízfelszínen úszva meggátolja az oxigén bejutását, és ezzel megakadályozza a szennyező anyagok lebomlását.

●   A lefolyóba, WC-be öntve a csatorna dugulását okozza, a csővezetékek falára lerakódva.

●   A talajba kerülve gátolja annak légáteresztő képességét, és elpusztíthatja a talajflórát.

●   Tavakba, folyókba jutva a természetes vizek felszínén úszva meggátolja az oxigén bejutását, így csökkentve a vizek oldott oxigén tartalmát, elpusztítva a vízi élőlényeket.

●   A kommunális hulladékba helyezve nehezen lebomló anyagként jelenik meg a hulladéklerakókon.

 

Főzés után érdemes megvárni, amíg kihűl az olaj, utána kis műanyag flakonokba vagy kannákba lehet tölteni és így leadni az erre kijelölt gyűjtőhelyeken.

 

Már több mint 200 helyen gyűjtik Magyarországon a háztartások által elhasznált étolajat.

 

A visszagyűjtött sütőolaj olyan telephelyre kerül, ahol zsírolvasztó berendezésben, zárt rendszerben dolgozzák fel. Az így keletkező anyagot a biodízel-iparág veszi fel, de kisebb mértékben a festék- és a gipszgyártásban is használható. Komáromban már működik olyan üzem, ahol a használt étolajból bioüzemanyagot gyártanak. A tisztítás során keletkező hulladék (prézli-, ételmaradék stb.) a biodízelgyártás melléktermékeivel együtt pedig kiváló alapanyaga a biogáz-előállításnak. A sütéshez elhasznált olajból a környezetet károsító hulladék helyett ezzel a megoldással környezetbarát termék lesz.

 

 


NEKED AJÁNLJUK
A melatonin felelős a nyugodt és pihentető alvásért
  A melatonin egy természetes hormon, mely az ébrenléti és alvási ciklusainkat szabályozza. A tobozmirigyben termelődik, mely egy, a szemünk...
TOVÁBB
Mindenki számára nagyon fontos, hogy étkezései során tiszta NaCl konyhasót fogyasszon
  Só nélkül nincs élet. A só nem egészségtelen, hanem az élet egyik alapeleme, csakúgy, mint a víz vagy a levegő. Nem mindegy azonban, hogy milyen...
TOVÁBB
Az egészségtelen margarin
  Koleszterinmentessége miatt a margarin nem tekinthető egészséges élelmiszernek. Tévednek a margarinfogyasztók, amikor azt hiszik, hogy koleszterin...
TOVÁBB
Vegyszert eszünk, gyógyszert iszunk
  Az édesítőszer hizlal. A fogkrém: mosogatószer. A tej tele van antibiotikummal. A hormonkezelt pulyka rákot okozhat.   A Salon.com készített...
TOVÁBB
NÉPSZERŰ CIKKEK
Az Algopyrin hatóanyaga a metamizole
  Kétségtelen, hogy az EU-ban és más fejlett országokban a metamizole tartalmú...
 Eltitkolt gyógyszer a 3%-os Hidrogén-peroxid
  Bár a szakirodalom feljegyezte, hogy Franciaországban már a 19. század elején...
Csodákra képes a kövirózsa
  A népi gyógyászatban gyakran használják a növény levelének kipréselt, zselés nedvét külsőleg...
Számos betegség gyógyítható rendszeres szeretkezéssel
  Feszült vagy? Alvásproblémád van? Kiderült, hogy számos olyan betegség van, amely...
TOVÁBBI CIKKEK
A tüdőfű a tüdő legkülönfélébb betegségeiben hatásos gyógynövény
  A tüdőfű a légzőszervi megbetegedések egyik legkiválóbb természetes házi patikaszere....
Harcolj a vírusok ellen megelőzéssel!
  Vírusfertőzésre nincs gyógymód, amit tehetünk az az, hogy a szervezetünk...
A konyhasó életfontosságú tápelem, erősítő és serkentőszer
  Az emberi test mintegy 250 g nátrium-kloridot tartalmaz, amely megtalálható a vérplazmában,...
Gyakori megbetegedések kezelése
  A betegellátás leggyakrabban otthon kezdődik, és sok esetben ma is a jól bevált...

Címkék