A locsolkodás magyar húsvéti hagyomány. A hagyomány szerint húsvét hétfőn hajnaltól kezdve a fiúk és férfiak vízzel indultak locsolkodni. A víz megtisztító, megújító erejébe vetett hit az alapja ennek a szokásnak. Az idők során azonban a kútvizet egyre inkább felváltotta az illatos kölni. Locsolkodásért festett tojásokat kaptak ajándékba.
Vízbevető, vízbehányó hétfőnek nevezték, ugyanis még ötven évvel ezelőtt is elterjedt formájában vödörnyi vízzel locsoltak, vagy az itatóvályúba dobták a lányokat, akik a nemes alkalomra a legszebb ruhájukban pompáztak. Ilyen alkalmakkor a leányok szinte negyedóránként voltak kénytelenek teljes ruhacserére a rájuk ömlesztett víz miatt.
Ez a locsolkodási mód azonban sok-sok végzetes tragédiának volt a melegágya: a hideg víztől tüdőgyulladást kaptak a "szenvedő alanyok" s nemritkán tragédia lett a vége. Talán ezért is szorult ki a gyakorlatból, s lett belőle a kulturált módon történő kölnivízzel való locsolkodás. A városokban, illetve napjainkban a finomabb formája az elterjedt, amikor illatos parfümféleséggel, locsolóvers elmondásával (mely külön műfajjá fejlődött a locsolkodáshoz párosuló – néha engedélyt kérő, néha humorosan fenyegető – rövid vers) kell kiérdemelni a jutalmul kapott festett hímes tojást.
Sok változata és technikája létezik mind a tojáshímzésnek, mind a festésnek.
A legénysorban lévő fiúk néha már délelőtt is megkezdték a locsolkodást, s ők az "eladólánysorban" lévőket keresték fel, locsolták meg, s az ő jutalmuk már nem piros tojás, vagy pénz, hanem a kabátjukra tűzött egy-egy szál, vagy kisebb csokor virág volt. A legbüszkébb fiú az volt, akinek a mellén a zakó szinte virágbolt-kirakattá vált. Illett bizony ilyenkor, hogy az udvarló fiú elsőként a kiválasztottat keresse fel, s ő kapta az erre a napra előkészített virágok legszebbikét. A legényeket a lányos házaknál étellel, itallal is megkínálták és sajnos nem volt nagyon ritka eset egy-egy holtrészeg fiatalember bódult, ügyetlen támolygása a falvakban, városokban.
A húsvéthétfő délutánja az apukáké volt. Ekkor mentek el a felnőttek a rokonok, ismerősök meglocsolására. Őket már étellel, itallal látta vendégül a megtisztelt hölgy háza-népe.
Egy legenda szerint mikor Krisztus a keresztfán függött, előtte egy asszony egy nagy kosár tojással állt meg imádkozni, és Krisztus vére rácseppent a tojásokra. Ezért szokás a húsvéti tojást pirosra festeni. A vallásos magyarázaton túl a piros szín nemcsak a vért, az életet, hanem a szerelmet is jelképezi, és ezért a piros tojás szerelmi ajándék, szerelmi szimbólum is lehet húsvétkor.
A tojásokat a Nagyhét második felében festették a lányok, asszonyok. A legegyszerűbb módszer, amikor hagymahéjból készült lében festik meg a tojást. Ezt lehet érdekesebbé tenni, például úgy, hogy utólag mintát karcolnak a tojásra, vagy előzőleg faleveleket szorítanak rá harisnyával, esetleg viasszal rajzolnak rá különféle motívumokat. Az ügyesebbek patkolt tojást is készítettek.
Az utóbbi húsz évben a tojásfa is elterjedt Magyarországon. Ez a hagyomány Nyugat-Európából származik: barkára vagy aranyesőre akasztanak hímes tojásokat és egyéb díszeket.
Régi korokban a piros színnek védő erőt tulajdonítottak. A húsvéti tojások piros színe egyes feltételezések szerint Krisztus vérét jelképezi.
Magyarországon már 17. századi írásos emlékek is fennmaradtak a húsvéti szokásokról. 1736-ban Apor Péter a Metamorphosis Transylvaniae azaz: Erdélynek régi együgyű alázatos ideiben való gazdagságából ez mostani kevély, czifra felfordúlt állapotjában koldússágra való változása című művében ezt írta: „… úrfiak, alávaló, fő és nemes emberek húsvét másnapján az az vízben vetü hétfün járták a falut, erősen öntözték egymást az leányokat hányták az vízben …”
A locsolás az emberiséggel csaknem egyidős termékenységkultusszal van kapcsolatban, ugyanakkor a vízzel való meghintés utal a keresztség jelére és tartalmára. A szokás arra a legendára is visszavezethető, amely szerint locsolással akarták elhallgattatni a Jézus feltámadását hirdető jeruzsálemi asszonyokat, illetve vízzel öntötték le a Jézus sírját őrző katonák a feltámadás hírét vivő asszonyokat.
A húsvét hétfőt a kedd, az asszonyok locsolkodási ideje követte. Nem volt ritka eset, hogy a "mozgékonyabb" nőszemélyek egy-egy, az előző napon igen aktív férfiembert, még házasembert is, alaposan meglocsoltak. Természetesen a locsolkodást ez esetekben is eszem-iszom követte nagyon vidám hangulatban.
Húsvéti bálokat is rendeztek ilyen alkalmakkor, s a tanyavilágban az ún. padkaporos bálok igen gyakran bicskázással, néha emberélet-kioltással jártak együtt.
Kár, hogy a locsolkodás, ez a szép szokás a modernizálódással nagyon-nagyon sokat veszített értékéből. Napjainkban már nem lehet hallani olyan csodálatosan szép locsolóverseket a fiatal fiúk ajkáról, mint régen. Nagyon értékes ilyen gyűjteményt lehetne összeállítani a ma idősebbjeinek meghallgatásával, akik még bizonyára emlékeznek szép húsvéti verseik némelyikére. Össze kellene gyűjteni ezeket a versikéket, még a leggyengébbnek ítélteket is az utókor számára, mert elvesznek, elfelejtődnek, s ezzel pótolhatatlan kárt szenvedünk.