Mindenben van, pedig állítólag igen káros egészségünkre a pálmaolaj

 

A pálmaolajról az utóbbi időben sok rossz dolgot hallhatunk, ennek ellenére elmondható, hogy a világon legelterjedtebb, leggyakrabban használt növényi zsiradék. Legfőbb előnye és népszerűségének titka, hogy olcsó.

 

A pálmaolaj az élelmiszeripar talán egyik leginkább vitatott anyaga, mind egészségügyi, mind környezetvédelmi szempontból.

A pálmazsír, melyet gyakran, – de helytelenül – pálmaolajnak is neveznek az egyik legnagyobb mennyiségben fogyasztott zsírfajta a világon. Európában a közel 6 millió tonnás éves fogyasztással a harmadik legtöbbet fogyasztott élelmiszer alapanyag. A világon 2017-ben 74 millió tonnát gyártottak. Rengeteg termékben használják. Alapja a margarinoknak és mindenféle növényi zsiradékkal készült terméknek, úgy mint a csokoládék, különféle öntetek, tészták. De rengeteg olyan termékben is jelen van, melyről meg sem gondolnánk, ilyenek például a különböző húskészítmények, a hasábburgonya, a pattogatott kukorica is, de még a kávétejszínben és számos étrend-kiegészítőben is használják. A rengeteg feldolgozott élelmiszeren túl ott van a testápolási termékekben, mint a különféle kencék, szappanok, vagy samponok, de a háztartási tisztítószerekben is megtalálható. Meglehetősen nehéz elkerülni a pálmaolaj fogyasztását, mivel a lista szinte végtelen.

 

Sokan összekeverik, ezért nem árt elmondani, hogy a pálmaolaj és a kókuszolaj két különböző anyag, mely más-más növényből készül. Míg a kókuszolaj a kókuszpálma diójából származik a pálmaolaj az olajpálma növény vastag húsából sajtolt zsiradék. Míg előbbit kifejezetten egészségesnek tartjuk utóbbiról az ellentéte az igaz. Népszerűségét a pálmaolaj annak köszönheti, hogy ez a legolcsóbban előállítható zsiradék a világon. Olcsóbb, mint a kukorica-, a napraforgó-, vagy a repceolaj, ellenben legalább annyira egészségtelen. Termőterületekre vetített hozamban minden más növénynél több zsiradékot képes adni (a termés maga összesen 60-70%-ban zsiradékból áll), de komoly tényező az is, hogy a termelés 90%-a legszegényebb Közép-Ázsiai országokban zajlik. Az olajpálma Nyugat- és Délnyugat-Afrikában őshonos növény, de az utóbbi időben Délkelet-Ázsiában, Malajziában, Indonéziában is kibővült a termelése. A világ pálmaolaj-ellátásának 80%-át ez a régió biztosítja. Itt a legolcsóbb a munkaerő, már ha egyáltalán beszélhetünk arról, mivel Malajziában máig bevett szokás a gyermekmunkások és adósrabszolgák alkalmazása, de egyes helyen a betakarítást már idomított majmokkal is képesek végeztetni.

Az árat az is olcsón tartja, hogy ezekben az országokban figyelmen kívül hagyhatják a természetvédelmi és egészségügyi szempontokat.

 

Miért egészségtelen a pálmaolaj?

Alapjában nem lenne egészségtelen az olajpálma növénye, mivel magas vitamintartalma van, ásványi anyag és antioxidáns található benne. Zsírjával már más a helyzet, hiszen félig telített és telített zsírsavakból áll.

 

A telített zsírsavak (bár nem minden körülmény között) felelősek az elhízásért és az érrendszeri megbetegedésekért.

 

A telített zsírsavak megléte még nem lenne önmagában óriási veszély. A legkomolyabb gondot a termesztés és a feldolgozás jelenti. Az olajpálmát ugyanis a bőséges hozam érdekében nagy mennyiségben permetezik olyan növényvédő szerekkel, melyek a világ fejlettebb részein tiltva vannak. Európában az EFSA (Európai Élelmiszer-biztonsági Hatóság) ellenőrzései során már többször találtak rákkeltő szennyezőanyagokat pálmazsírban. Nem árt tudni, hogy az olajpálma zsírja természetesen tartalmaz glicidil-zsírsav-észtereket, melyek olyan vegyületek, melyek 200 fokon történű hevítés során alakulnak rákkeltővé. Mivel senki sem tudja ellenőrizni, hogy egy bizonyos élelmiszer feldolgozás valamelyik fázisában ezt a hőmérsékletet elérték, vagy sem joggal feltételezhetjük, hogy minden pálmazsírt tartalmazó élelmiszer potenciális rákkeltő. Sajnos szakértők évek óta tartó tiltakozásai ellenére az EU egészségvédelmi szervezete mindeddig annyit tett, hogy szavak szintjén elismerte, hogy a gyerekek étrendjében minimalizálni kell az ezzel készült ételeket.

 

 

Szomorú tény és elképesztő, hogy ez az anyag mai napig nem csak köztudottan egészségtelen élelmiszer, de rengeteg egészségesnek hitt reform-, bio-, sőt vegán- készítmény alapanyaga.

 

Mivel meglepően sok élelmiszerben jelen van csak úgy tudod kiszúrni, ha a címkéket ellenőrződ. Itt azonban szintén tudatosságra lesz szükséged, hiszen a pálmazsírt számos különböző elnevezéssel tüntethetik fel a címkén, pl. Palm Kernel, Palm Oil Kernel, Palm Fruit Oil, Palmate, Palmitate, Palmityl Alchohol, Palmolein, Palmitic Acid (Palmitinsav), Palm Stearine, Palmitoyl oxostearamide, Hyrated Palm Glycerides, Cetyl Palmitate (palmitil-palmitát).

 

A pálmaolaj a fehértől a vöröses árnyalatokig többféle színben is játszhat, a sötétebb színűek béta-karotinban gazdagok, ami a szervezetben A-vitaminná alakul, tehát növeli a szervezet A-vitamin szintjét. A frissen sajtolt, kevésbé kezelt pálmaolajra ez jobban jellemző. Emellett segíti a szellemi frissesség megőrzését és alapvetően, minden káros agyi elváltozás megelőzésében hasznos lehet feltételezések alapján. Ugyanígy, a szívbetegségek kockázatait is csökkenti egyes kutatások szerint.

 

A fehér pálmaolajról azonban a szív egészsége kapcsán igencsak ellentmondásos információk keringenek, egyes tudományos információk alapján igen negatív hatást gyakorol rá 

 

Milyen élelmiszerekben fordul elő a pálmaolaj?

 

●   pékárukban, péksüteményekben, aprósüteményekben,

●   gabonapelyhekben,

●   cukorkákban,

●   csokoládékban, desszertekben, proteinszeletekben, müzliszeletekben,

●   margarinokban, margarinkészítményekben,

●   mindenféle növényi alapú szendvicskrémben,

●   édes és sós ropogtatni valókban, chipsekben, kekszekben, krékerekben, fánkokban,

●   mogyorókrémekben, mogyoróvajban, bolti szószokban,

●   friss fölben, ízesített joghurtokban,

●   sajtutánzatokban,

●   sütőolajokban, ipari sütőzsiradékokban, cukrászati zsiradékokban,

●   mélyfagyasztott termékekben (pizza, pite, palacsinta, hasábburgonya), ●   jégkrémekben,

●   instant tésztákban, levesekben,

●   zabkásában,

●   mikrohullámú sütőben készíthető pattogatott kukoricákban,

●   nem tejalapú kávéízesítőkben,

●   földimogyoróvajban,

●   salátaöntetekben,

●   étrend-kiegészítőkben (vitaminokban).

 

Mivel elég magas a füstpontja, ezért hőkezeléshez is használják, de gyakran fordul elő stabilizátorként, mivel nem csapódik ki a termékből, tehát nem fog olajos massza úszkálni a mogyoróvaj vagy a tortilla chipshez kínálandó szósz tetején.

 

A gyümölcs húsából kinyert pálmaolaj nem azonos a pálmamagolajjal, amelyet a gyümölcs magjából állítanak elő.

 


NEKED AJÁNLJUK
Ez történik a testeddel, ha rászoksz a citromos vízre!
  A citrom olyan, mintha egy hatalmas adagnyi életerő lenne becsomagolva, beleértve a C-vitamint, B-komplex vitaminokat, a kalciumot, a vasat, a...
TOVÁBB
A melatonin felelős a nyugodt és pihentető alvásért
  A melatonin egy természetes hormon, mely az ébrenléti és alvási ciklusainkat szabályozza. A tobozmirigyben termelődik, mely egy, a szemünk...
TOVÁBB
Igyunk bort, sört, pálinkát – de csak módjával
  Vajon tényleg van jótékony hatása a legnépszerűbb alkoholos italoknak, mint a sörnek, a bornak és a pálinkának?   Hosszas kutatások...
TOVÁBB
Mindenki számára nagyon fontos, hogy étkezései során tiszta NaCl konyhasót fogyasszon
  Só nélkül nincs élet. A só nem egészségtelen, hanem az élet egyik alapeleme, csakúgy, mint a víz vagy a levegő. Nem mindegy azonban, hogy milyen...
TOVÁBB
NÉPSZERŰ CIKKEK
Az Algopyrin hatóanyaga a metamizole
  Kétségtelen, hogy az EU-ban és más fejlett országokban a metamizole tartalmú...
 Eltitkolt gyógyszer a 3%-os Hidrogén-peroxid
  Bár a szakirodalom feljegyezte, hogy Franciaországban már a 19. század elején...
Csodákra képes a kövirózsa
  A népi gyógyászatban gyakran használják a növény levelének kipréselt, zselés nedvét külsőleg...
Számos betegség gyógyítható rendszeres szeretkezéssel
  Feszült vagy? Alvásproblémád van? Kiderült, hogy számos olyan betegség van, amely...
TOVÁBBI CIKKEK
A lila édesburgonya fogyasztásának előnyei
  Az édesburgonya egy csodálatos zöldség, melyből sokkal többet kellene mindenkinek fogyasztani....
A séta egészségügyi előnyei, amelyeket mindenkinek tudnia kell!
  Napi 30-45 perc séta segíthet az Alzheimer-kór elleni csatában, javítja az izomtónust,...
A világ legegészségesebb fűszerei, amelyek kíváló gyógynövények is
  Az Eating Well című amerikai táplálkozási magazin dietetikusa szerint a fűszerek...
Miért olyan veszélyes a magas húgysavszint?
  Több tanulmány szerint a magas húgysavszint önálló rizikófaktornak bizonyult mindkét nemben,...

Címkék