Így kezdődik: a leukémia első tünetei

leukémiaA leukémia tünetei nem kiváltképp csak a leukémiára jellemzőek, így nehéz időben felismerni. Épp ezért ajánlott ismerni, hogy milyen jelekre kell felfigyelni vagy épp milyen helyzeteket érdemes kerülni ahhoz, hogy ne tudjon kialakulni a leukémia, mint betegség. Olvasd el cikkünket és tudj meg többet!

 

Leukémia első jelei

A leukémia tünetei attól függően jelentkezhetnek hirtelen és jelenhetnek meg fokozatosan, hogy akut vagy krónikus leukémiáról beszélünk. Az akut leukémia esetén a leukémia tünetei viszonylag hamar jelentkeznek, ugyanis a beteg szervezetét úgymond sokként éri a megbetegedés. Ebben az esetben az érintett sokszor küzd fertőzésekkel, influenza-szerű tünetekkel, emellett bőrén apró foltok jelenhetnek meg, valamint vérszegénység is jelentkezik nála, nem beszélve az érintett szervek megnagyobbodásáról és az ezen folyamat okozta fájdalomról.

A krónikus leukémia esetén a leukémia tünetei jóval lassabban jelentkeznek, így valószínűleg a betegséget csupán egy rutinnak számító vérvzsgálat során fedezik fel az orvosok. Ebben az esetben feltűnő lehet a beteg étvágytalansága, így fogyása, a megnagyobbodott nyirokcsomók, valamint a sebek lassabb gyógyulása és a bőr érzékenysége benyomódás esetén.

Leukémia kezelése

Miután a kezelőorvos megállapította a stádiumot és a leukémia típust, megkezdődik a beteg kezelése egy saját kezelési terv alapján. A kezelés általában hasonlóan zajlik, mint a többi daganatos betegségnél, így sugárkezelést és kemoterápiát kap a leukémia tüneteit produkáló beteg. 

Ma már a leukémia kezelése során csontvelő-átültetést is alkalmaznak, amely során a beteg egy másik személy őssejtjeit kapja meg. Ha a kapott őssejtek megfelelőek, a kezelés során csaknem teljesen kiirtott csontvelőt a kezelés során majdhogynem teljesen lehet pótolni a donor által adott sejtek segítségével.

Leukémia - hogyan tudom megelőzni?

A leukémia oka sajnos még a mai napig sem ismert, így megelőzéséről még nem tudunk tudunk sokat. Azonban az évek során az orvosok megállapítottak olyan bizonyos tevékenységeket, körülményeket, amelyek hatására nagyobb eséllyel alakul ki a fehérvérűség néven is elhíresült leukémia, így nagyobb eséllyel jelentkeznek az illetőnél a leukémia tünetei.

A tapasztalatok alapján érdemes kerülni egyes kémiai anyagokkal a gyakori érintkezést, a nagyfeszültségű áramvezetékek környékén való hosszabb tartózkodást, az ionizáló sugárzást. Emellett az orvosok megállíptották, hogy a leukémia kialakulásában nagy szerepet játszik a genetika, illetve az immunhiányos állapottal járó, örökletes betegségek.

A leukémia tünetei bárkinél jelentkezhetnek, így sok család életét hirtelen bénítja meg a betegség diagnosztizálása, legyen szó gyermek vagy felnőtt betegről. Sok alapítvány ezeknek a családoknak a segítésére jött létre, amelyeket akár Te is támogathatsz! Segíts Te is ma egy leukémiás érintettnek akár adó 1% felajánlással vagy jelentkezz csontvelő-donornak és ments életet!

leukémia

Házilag készíthető gyógynövény tinktúra rák és allergia ellen
  Tinktúrát készítek. 40 fokos pálinkában (vodkában) oldom ki a friss gyógynövényeket. Azért ebben, mert a gyógynövények hatóanyaga háromféleképpen...
TOVÁBB
Kurkuma - a szent fűszer
  Általános gyógyító szer India régóta ismert, közkedvelt fűszere a kurkuma, mely elősegíti a jó egészség fenntartását, gyulladáscsökkentő,...
TOVÁBB
NEKED AJÁNLJUK
 Eltitkolt gyógyszer a 3%-os Hidrogén-peroxid
  Bár a szakirodalom feljegyezte, hogy Franciaországban már a 19. század elején sikeresen alkalmazták ezt a szert súlyos betegségeknél, elég jó...
TOVÁBB
Az Algopyrin hatóanyaga a metamizole
  Kétségtelen, hogy az EU-ban és más fejlett országokban a metamizole tartalmú gyógyszerek vénykötelesek. A metamizole-t 1920-ban...
TOVÁBB
A világ leghalálosabb pirulái – Xanax és társai, avagy a benzodiazepinek veszélyei, mellékhatásai
  A Xanax nevű szer a benzodiazepinek csoportjába tartozik, általában szorongásos betegségek, pánikbetegség és depresszió okozta szorongás...
TOVÁBB
Megtalálták a rák valódi okát
  Lenyűgöző felfedezés a rák valódi okáról: meggyógyulhat a beteg, ha megérti betegsége okát. Dr. Hamer a 70-es években a müncheni onkológiai...
TOVÁBB
NÉPSZERŰ CIKKEK
 Eltitkolt gyógyszer a 3%-os Hidrogén-peroxid
  Bár a szakirodalom feljegyezte, hogy Franciaországban már a 19. század elején...
Az Algopyrin hatóanyaga a metamizole
  Kétségtelen, hogy az EU-ban és más fejlett országokban a metamizole tartalmú...
Csodákra képes a kövirózsa
  A népi gyógyászatban gyakran használják a növény levelének kipréselt, zselés nedvét külsőleg...
Hízol, rosszul alszol, és fájnak az ízületeid?
  A köménymag gyógyászati hatásait régtől fogva ismeri az emberiség, a népi gyógyászat...
TOVÁBBI CIKKEK
Kulcs az égiek kapujához – Tavaszi kankalin
  A tavaszi kankalin, latin nevén Primula veris, apró, évelő növény, amelynek a...
Felfedezés Magyarország egyik leglenyűgözőbb természeti csodájában - a Rám-szakadékban
  Magyarország sokszínű és lenyűgöző tájakat kínál azoknak, akik szeretik felfedezni a...
Méhpempő: Az egészség varázslatos csodaszere
  A méhpempő a méhek garatmirigyében termelődő fehéres, tejszerű, sárgás színű, savanykás,...
Nagyanyáink még tartották – Eltűntek a tyúkok a kiskertből?
  Nagyanyáink kertjéből még nem hiányozhatott a baromfi, de manapság mintha már nem lenne...

Címkék