10 természetes antibiotikum, melyeknek nincs mellékhatása

 

Az antibiotikumok a leggyakoribb gyógyszerek közé tartoznak, melyek egyes fertőző betegségek esetén gyors, hatékony kezelést jelentenek tüneti szinten.

 

Hátrányukként emlegetik, hogy hatásukat általában nem fejthetik ki „büntetlenül”, számos mellékhatást okoznak, és ezek némelyike súlyosabb lehet, mint maga az alapbetegség.

 

Ma már széles körben ismert például az antibiotikumoknak a bél- és immunrendszerre gyakorolt kedvezőtlen hatása, hogy csak ezt említsünk a káros következmények lajstromából. Mindenekelőtt azonban érdemes megfontolni, hogy előnyben részesítjük-e a szervezet számára minden esetben terhet jelentő szintetikus antibiotikumokat, a kiválóan hasznosuló és káros mellékhatásoktól mentes természetes antibiotikumokkal szemben.

 

Sok szaktekintély amellett foglal állást, hogy az antibiotikumok alkalmazását csak az életveszélyes fertőzésekre kellene korlátozni. Mindazonáltal nem az a cél, hogy saját kezünkbe vegyük az orvosok és egészségügyi szakemberek szerepét, hanem hogy segítsen megismerni a természetes terápiák előnyeit és lehetőségeit, laikusoknak és haladó gondolkodású szakembereknek egyaránt.

 

Íme tehát a Top10 természetes antibiotikum!

Aloe vera

Hatóanyagok: vitaminok, ásványi anyagok, enzimek, aminosavak, esszenciális zsírsavak, szaponinok, acemannán, ez utóbbit nagy dózisban a rák- és AIDS-terápiákban tesztelik. 

Alkalmazási terület: fájdalomcsillapító, ellenállóképesség-javító, vértisztító, gyulladáscsökkentő, gombás fertőzések, bélrenyheség ellenszere, égési sérülések páratlan elixíre. Bőrápoláshoz széles körben alkalmazható oldat és regeneráló maszk formájában, hatékony ekcémák, psoriasis, neurodermatitis, acnék, különféle sebek és sérülések kezelésére.


Grapefruitmag-kivonat

Hatóanyagok: bioflavonoidok, glikozidok, naringin. 

Alkalmazási terület: széles spektrumú antibiotikum, összesen mintegy 900 baktérium-, vírus és gombafajta ellenszere, ezért biztonsággal alkalmazható a legtöbb fertőzés esetén. Száj, garat, bél, hüvely területén kifejezetten jótékony, mivel ezek természetes flóráját nem károsítja, ezenkívül fogínyvérzés és gyulladás, herpesz, acne, bőr- és körömgomba, candida albicans túlszaporodása esetén ajánlott. Mindig hígítva használandó! (Általános felületi fertőtlenítéshez is kiváló.

Fokhagyma

Hatóanyagok: allicin, scordinin, garlicin, fitinsav.

Alkalmazási terület: vércukor- és vérnyomás-szabályozás, arterioszklerózis, trombózis (megelőzi az artériák és vénák meszesedését és a vérrögképződést), magas koleszterinszint csökkentése, bélfertőzések, Helicobacter pylori, gyomorfekély, epe megfelelő termelését és kiválasztását segíti, krónikus köhögés, tuberkulózis kezelésére

Propolisz

Hatóanyagok: főként flavonok, flavonoidok.

Alkalmazási terület: allergia, fül-, orr-, torok, gégebetegségek, légúti megbetegedések, száj- és fogpanaszok, emésztőrendszer gyulladásai, fekélyei, húgyúti-, vese-, prosztata-, hüvelygyulladás, bőrbetegségek (herpesz, pikkelysömör, túlzott szarusodás, furunkulusok, szemölcs, tyúkszem, pelenkakiütés), zúzódások, fagyások, égések, általános immunerősítés.

Teafaolaj

Hatóanyagok: terpin, pinén, cimén, terpinén-4-ol, cineol.

Alkalmazási terület: általános felületi fertőtlenítés, acne, gyulladt bőr, herpesz, lázhólyagok, láb- és körömgomba, torokgyulladás, hörghurut. 

Kakukkfű

Hatóanyagok: timol, karvakrol, borneol, tujanol, linalool, geraniol, cimol, pinén, flavonoidok.

Alkalmazási terület: olaja igen hatékony széles spektrumú antibiotikum, teaként immunerősítő, pajzsmirigy-aktiváló, idegnyugtató, elpusztítja a candida albicanst.

Vöröshagyma

Hatóanyagok:allicin, cikloallicin.

Alkalmazási terület: gyomor-, bélrendszeri panaszok, vese- és hólyaggyulladás, vesehomok, vesekő, vértisztítás, ödéma, prosztatagyulladás, arterioszklerózis, légúti megbetegedések, rákmegelőzés és kezelés.

 

Lapachokéreg

Hatóanyag: xiloidin.

Alkalmazási terület: gombás fertőzések (candida, bőr-, köröm, nemi szervek fertőzései), gyomornyugtató, fájdalomcsillapító.

Szegfűszeg

Hatóanyagok: eugenol, cariofillin. 

Alkalmazási terület: olaja rendkívül erős, csak hígítva használjuk! Vírusos májgyulladás, tuberkulózis, bélférgesség, száj-, garatfertőtlenítés, fogfájás, fogínygyulladás.

Fahéj

Hatóanyagok: fahéjaldehid, eugenol mint fenil-propánok. 

Alkalmazási terület: általános gombásodás, bőr- és bélgomba, vérzés- és fájdalomcsillapítás.

 

 

Összefoglalva a főbb kórállapotok, melyekre hatékonyan és biztonságosan alkalmazhatók a növényi antibiotikumok:

acne, arterioszklerózis, arthritis, bőrproblémák, gombásodás, gyomor-bélrendszer betegségei, influenza és légúti megbetegedések, nőgyógyászati panaszok, sebek és sérülések, száj- és garatfertőzések, vese- és húgyúti panaszok.

 

 


NEKED AJÁNLJUK
Az almaecet, mint gyógyszer
  Mitől olyan egészséges az almaecet? Az értékes alkotóelemektől, mivel az almában fellelhető szinte összes alkotóelem az almaecetben...
TOVÁBB
Gyakori megbetegedések kezelése
  A betegellátás leggyakrabban otthon kezdődik, és sok esetben ma is a jól bevált házi szerekkel.   A sós vizes borogatás éppúgy hatékonyan enyhíti...
TOVÁBB
Egészséges a busa húsa
  A busa húsának rendszeres fogyasztása csökkenti a vér koleszterinszintjét, ezért húsát az érelmeszesedést megelőző élelmiszerek közé...
TOVÁBB
NÉPSZERŰ CIKKEK
Az Algopyrin hatóanyaga a metamizole
  Kétségtelen, hogy az EU-ban és más fejlett országokban a metamizole tartalmú...
 Eltitkolt gyógyszer a 3%-os Hidrogén-peroxid
  Bár a szakirodalom feljegyezte, hogy Franciaországban már a 19. század elején...
Csodákra képes a kövirózsa
  A népi gyógyászatban gyakran használják a növény levelének kipréselt, zselés nedvét külsőleg...
Számos betegség gyógyítható rendszeres szeretkezéssel
  Feszült vagy? Alvásproblémád van? Kiderült, hogy számos olyan betegség van, amely...
TOVÁBBI CIKKEK
A tavasz első gyógyító zöldsége az újhagyma
  A tavasz első friss zöldsége az újhagyma, melynek fogyasztásával nagymértékben...
Élesztőmentes kovászos kenyér kenyérlisztből
  A kovászos kenyér az emberi szervezetre jótékony hatással van. Nincs benne adalékanyag...
A B13-vitamin, vagyis az orotsav nagyobb dózisban orvosságként fejti ki hatását!
  A B13-vitamin, más néven orotsav egy olyan vitamin, amely alig ismert, ennek ellenére részt...
Ezért egyél sok lilahagymát
  A lilahagyma rengeteg pozitív egészségügyi hatással rendelkezik, ezért érdemes...

Címkék