Megnagyobbodott prosztata – mit tehetünk a javulásért?

A prosztata megnagyobbodása az ötven feletti férfiak egyik vezető problémájának számít hazánkban. Ennek jórészt a kiegyensúlyozatlan életmód, a stressz és a nem megfelelő étrend is kiváltó oka lehet. Mit tegyünk, ha már megtörtént a baj? Hogyan tudnánk javítani az állapotunkon? Az alábbiakban bemutatunk pár természetes gyógymódot!

Hogyan ismerhetjük fel a prosztata megnagyobbodást?

A prosztata megnagyobbodás lehet jó- és rosszindulatú is. Mindkét esetben kialakulhat prosztatadaganat. A prosztata megnagyobbodása tulajdonképpen egy gyulladás, amelynek jól érezhető tünetei vannak. Ezek jellemzően az akadozó vizelet és a sűrű vizelési inger, valamint a vizelettartási probléma. Ilyenkor a prosztata ugyanis nyomást gyakorol a húgyhólyagra és a húgycsőre. Ezért ha a fenti tüneteket észleljük, mindenképp forduljunk orvoshoz velük. Nem éri meg késlekedni, akármennyire is érezzük kényesnek a témát. A kezeletlen megnagyobbodott, gyulladt prosztata ugyanis könnyen elrákosodhat. Az alábbi javallatokhoz alkalmazásához azonban mindenképp kérdje ki háziorvosa véleményét is!

A gyógynövények jótékony hatásai

Önmagában a gyógynövény már nem mindig elegendő egy előrehaladott prosztataprobléma kezelésére, mégis kiegészítő terápia révén jelentős javulást hozhat. Sokféle tea, és étrend-kiegészítő segíthet visszaállni szervünket egészségét ilyenkor. Ezek között a legismertebbek a kisvirágú füzike, a tökmagolaj, a zöld tea, a csalángyökér és a szabalpálma. Az ilyen jellegű gyógynövényeket pedig ma már bármely patikában és drogériában beszerezhetjük.

Vitaminok és ásványi anyagok

Ha nem megfelelő mennyiségben viszünk be különféle tápanyagokat a szervezetünkbe, az előbb-utóbb a hormonális egyensúly megbomlásához vezethet. A megfelelő hormonális egyensúly a férfiak számára is rendkívül fontos, hiszen elindíthatja azokat a gyulladásos folyamatokat, amelyek végső következménye a prosztata megnagyobbodás, rosszabb esetben a prosztatarák lehet. Viszont ilyenkor sem szabad túlzásba esni, hanem a megfelelő vitaminpótlást kell alkalmazni. A D-vitamin esetében már tudományosan kimutatták, hogy jótékonyan hat a prosztata megnagyobbodásra, valamint segít felvenni a harcot a rákos daganatokkal is. Ezen kívül pedig számtalan más vitamin és zsírsav létezik még, amelyek a prosztata segítségére lehetnek ilyenkor. Ezek között található a cink, a szelén, az omega-3 zsírsav és az E-vitamin is.

 

Életmódváltás

Az egészséges táplálkozással rengeteg betegség megelőzhető és megszüntethető. Ezért érdemes átállni az egészséges táplálkozásra. Fogyasszunk sokféle zöldséget, gyümölcsöt és fehérjében gazdag ételeket. Ezen felül, ha lehet, kerüljük a túlzottan feldolgozott élelmiszereket és az egyoldalú, szinte csak zsírban és szénhidrátban gazdag étkezést. A sport, a testmozgás szintén rendkívül sokat segíthet a javulásban. A mozgás életünk alapköve, ha nem használjuk rendszeresen az izmainkat, a szervezet leépíti azokat. Az ízületeink merevvé válnak, ha nem mozgunk eleget, és mindez egy sor betegséget hozhat magával – többek között a férfi hormonok egyensúlyának felborulását és akár a prosztata megnagyobbodását is. Sétáljunk sokat, kardiózzunk, és a súlyzós edzésektől se zárkózzunk el. Bármelyiket végezhetjük akár otthon is. Törekedjünk a fittségre, és meglátjuk majd milyen jelentős pozitív változásokon megyünk keresztül.

Kiegyensúlyozott lelki élet

A stressz kezelésének megtanulása életmentő lehet. Hazánk lakossága nem csak a prosztata megnagyobbodásban vezető, hanem a szív- és érrendszeri megbetegedésekben is. Ennek jelentős részének pedig a helytelen életmód mellett a stressz is kiváltó oka lehet.

Információs források:

https://www.prosztata.eu/megnagyobbodott-prosztata/

https://www.webbeteg.hu/cikkek/prosztata/432/milyen-tunetek-utalnak-a-bph-ra

 

prosztata

Számos betegség gyógyítható rendszeres szeretkezéssel
  Feszült vagy? Alvásproblémád van? Kiderült, hogy számos olyan betegség van, amely egyszerűen gyógyítható rendszeres szeretkezéssel. 12 ok, melynek...
TOVÁBB
Dédapám öröksége: így gyógyítottak a régiek orvosságok nélkül
A húszas évek előtt rendes orvosi ellátás még nem volt, és nem voltak elérhető gyógyszerek, a szegény ember mégis gyógyította magát. A parasztember a...
TOVÁBB
A tökmag megöli a rákos sejteket, javítja az alvást és a látást
  A tökmag olyan összetevőket tartalmaz, amelyek megölik a rákos sejteket, javítják a látást, kiválóan alkalmasak a mentális és a fizikai...
TOVÁBB
Szabadulj meg a belekben lévő élősködőktől, erősítsd a szívet és előzd meg a húgyvezeték gyulladását is
  Nevezhetjük zöld aranynak is a tökmagolajat, mivel rákellenes vitaminokat tartalmaz. Felbecsülhetetlenül értékes táplálék.   A tökmagolaj A-, E-, C-...
TOVÁBB
NEKED AJÁNLJUK
 Eltitkolt gyógyszer a 3%-os Hidrogén-peroxid
Bár a szakirodalom feljegyezte, hogy Franciaországban már a 19. század elején sikeresen alkalmazták ezt a szert súlyos betegségeknél, elég jó...
TOVÁBB
Az Algopyrin hatóanyaga a metamizole
  Kétségtelen, hogy az EU-ban és más fejlett országokban a metamizole tartalmú gyógyszerek vénykötelesek. A metamizole-t 1920-ban...
TOVÁBB
A világ leghalálosabb pirulái – Xanax és társai, avagy a benzodiazepinek veszélyei, mellékhatásai
  A Xanax nevű szer a benzodiazepinek csoportjába tartozik, általában szorongásos betegségek, pánikbetegség és depresszió okozta szorongás...
TOVÁBB
Megtalálták a rák valódi okát
  Lenyűgöző felfedezés a rák valódi okáról: meggyógyulhat a beteg, ha megérti betegsége okát. Dr. Hamer a 70-es években a müncheni onkológiai...
TOVÁBB
NÉPSZERŰ CIKKEK
 Eltitkolt gyógyszer a 3%-os Hidrogén-peroxid
Bár a szakirodalom feljegyezte, hogy Franciaországban már a 19. század elején sikeresen...
Az Algopyrin hatóanyaga a metamizole
  Kétségtelen, hogy az EU-ban és más fejlett országokban a metamizole tartalmú...
Csodákra képes a kövirózsa
  A népi gyógyászatban gyakran használják a növény levelének kipréselt, zselés nedvét külsőleg...
Hízol, rosszul alszol, és fájnak az ízületeid?
  A köménymag gyógyászati hatásait régtől fogva ismeri az emberiség, a népi gyógyászat...
TOVÁBBI CIKKEK
Ételek, melyek színükkel védelmet nyújthatnak a rák ellen
  A természet tele van bölcsességgel, és ha figyelmesen szemléljük az élelmiszereinket,...
Az eper lelke – a szerelem, az öröm és az önelfogadás gyümölcse
Vannak gyümölcsök, amik nemcsak az ízlelőbimbóinkat, hanem a lelkünket is felébresztik. Az...
Minél többet idegeskedünk, annál nagyobb az esélye a stroke kialakulásának
A modern élet egyik legnagyobb paradoxona, hogy miközben minden a gyorsaságról, a hatékonyságról...
Lélek a zöldségben – A répa lelke – gyökér, édes íz és belső erő
Gyerekkorunk óta ismerjük a répát. Ropogtattuk nyersen, reszeltük salátába, dobtuk levesbe,...

Címkék