Május első vasárnapja - Anyák napja

Anyák napját a legtöbb országban májusban tartják, Magyarországon május első vasárnapján ünnepeljük.

 

anyák napja, május első vasárnapja

Anyák napja eredete és időpontja

 

Az anyák megünneplésének története az ókori Görögországba nyúlik vissza. Akkoriban tavaszi ünnepségeket tartottak Rheának az istenek anyjának, és vele együtt az édesanyák tiszteletére. A történelem során később is voltak olyan ünnepek, amikor az anyákat is megköszöntötték.



Angliában az 1600-as években, a kereszténység elterjedésével, az ünnep vallási színezetet is kapott. Akkoriban a húsvétot követő negyedik vasárnapon, az anyák vasárnapján tartották az édesanyák ünnepét. A családjuktól messze dolgozó szolgálók szabadnapot kaptak, hogy hazamehessenek, és a napot édesanyjukkal tölthessék. A látogatás előtt külön erre a napra elkészítették az anyák sütijét, az édesanyák számára.



Az Egyesült Államokban először 1872-ben ünnepelték meg Bostonban az anyák napját, Julia Ward Howe segítségével.



1907-ben a philadelphiai Anna M. Jarvis próbálta az anyák napját nemzeti ünneppé nyilváníttatni. Az ünnepet május második vasárnapjára tűzte ki, elhunyt édesanyja emlékére. Rengeteg időt és energiát szánt arra, hogy az ünnepet előbb állami, majd nemzetközi ismertségűvé tegye. Jarvis a célját 1914-ben érte el, amikor Woodrow Wilson amerikai elnök a napot hivatalos ünneppé nyilvánította.

 



Sajnos azonban Anna Jarvis a népszerűsítésre fordított ideje miatt nem vette észre, hogy hamarosan az ünnepet "felkarolták" a virágkereskedők, üdvözlőlap-gyártók, cukorka- és ajándék-kereskedők, akik Európában is propagálni kezdték az Amerikában elterjedt ünnepet, amelynek hatására az gyorsan népszerűvé vált kontinensünkön is. Az eredeti elképzeléshez képest - az élő és elhunyt anyák tisztelete - az ünnep eltolódott az ajándékozás, Jarvis véleménye szerint pedig főképp a virágkereskedők hasznának növelése irányába. További élete során oly hevesen tiltakozott az ünnep üzletiesedése ellen, hogy még a törvénnyel is szembekerült egy vehemens tüntetése során. Élete végére megbánta tettét és nem akarta nevét Anyák Napjával kapcsolatba hozni.



Magyarországon 1925-ben a Magyar Ifjúsági Vöröskereszt tartotta az első ünnepet, a májusi Mária-tisztelet hagyományaival összekapcsolva. 1928-ban már miniszteri rendelet sorolta a hivatalos iskolai ünnepélyek közé az Anyák napját.

forrás: wikipédia

 

anyák napja

Május első vasárnapja - Anyák napja
Anyák napját a legtöbb országban májusban tartják, Magyarországon május első vasárnapján ünnepeljük.   Anyák napja eredete és időpontja   Az...
TOVÁBB
NEKED AJÁNLJUK
 Eltitkolt gyógyszer a 3%-os Hidrogén-peroxid
  Bár a szakirodalom feljegyezte, hogy Franciaországban már a 19. század elején sikeresen alkalmazták ezt a szert súlyos betegségeknél, elég jó...
TOVÁBB
Az Algopyrin hatóanyaga a metamizole
  Kétségtelen, hogy az EU-ban és más fejlett országokban a metamizole tartalmú gyógyszerek vénykötelesek. A metamizole-t 1920-ban...
TOVÁBB
A világ leghalálosabb pirulái – Xanax és társai, avagy a benzodiazepinek veszélyei, mellékhatásai
  A Xanax nevű szer a benzodiazepinek csoportjába tartozik, általában szorongásos betegségek, pánikbetegség és depresszió okozta szorongás...
TOVÁBB
Megtalálták a rák valódi okát
  Lenyűgöző felfedezés a rák valódi okáról: meggyógyulhat a beteg, ha megérti betegsége okát. Dr. Hamer a 70-es években a müncheni onkológiai...
TOVÁBB
NÉPSZERŰ CIKKEK
 Eltitkolt gyógyszer a 3%-os Hidrogén-peroxid
  Bár a szakirodalom feljegyezte, hogy Franciaországban már a 19. század elején...
Az Algopyrin hatóanyaga a metamizole
  Kétségtelen, hogy az EU-ban és más fejlett országokban a metamizole tartalmú...
Csodákra képes a kövirózsa
  A népi gyógyászatban gyakran használják a növény levelének kipréselt, zselés nedvét külsőleg...
Hízol, rosszul alszol, és fájnak az ízületeid?
  A köménymag gyógyászati hatásait régtől fogva ismeri az emberiség, a népi gyógyászat...
TOVÁBBI CIKKEK
Kulcs az égiek kapujához – Tavaszi kankalin
  A tavaszi kankalin, latin nevén Primula veris, apró, évelő növény, amelynek a...
Felfedezés Magyarország egyik leglenyűgözőbb természeti csodájában - a Rám-szakadékban
  Magyarország sokszínű és lenyűgöző tájakat kínál azoknak, akik szeretik felfedezni a...
Méhpempő: Az egészség varázslatos csodaszere
  A méhpempő a méhek garatmirigyében termelődő fehéres, tejszerű, sárgás színű, savanykás,...
Nagyanyáink még tartották – Eltűntek a tyúkok a kiskertből?
  Nagyanyáink kertjéből még nem hiányozhatott a baromfi, de manapság mintha már nem lenne...

Címkék