Garantáld a feszes, fiatalos bőrt idősebb korban is!

kollagén

A bőr öregedése elkerülhetetlen folyamat, nagyon nem mindegy viszont, hogy mikor kezdenek el megjelenni a ráncok és milyen sebességgel öregedik a bőrünk. A ráncosodás többek között egy természetes, testünkben zajló folyamat eredménye, amire jelentős hatással van a kollagén termelés (amely idővel csökken). Az anyag pótlásával jelentősen növelhető a bőrünk természetes szépsége és a ráncok megjelenését is késleltethetjük.

Ezért fontos a kollagén!

A kollagén egy természetes fehérje, az emberi szervezet alapvető alkotóeleme, amely a kötőszövetek struktúrájáért felel. Ha elkezd csökkeni a kollagén szintje a szervezetben, akkor az inak, az ízületek és a bőr elkezd rugalmatlanná válni, ennek legszembetűnőbb tünete az utóbbi szárazzá, ráncossá válása.

A szépség és fiatalság őrének valamint a test ragasztójának is titulált fehérjét a szervezetünk saját magának állítja elő – egy bizonyos pontig. A 20-as éveink után a természetes termelés csökkenni kezd, a tünetek egyre szembetűnőbbek, kellemetlenebbek lesznek, hosszú távon pedig bizonyos betegségek kialakulásával is összefüggésbe hozható a csökkenő kollagén szint.

Ép testben ép lélek – támogasd a szervezeted!

A bőr öregedése frusztrációt okozhat, főleg, ha korán kezdődik, hiszen úgy érezzük, még nincs itt az ideje. A kollagén pótlásával könnyen elérhetjük, hogy a bőrünk még sokáig fiatalos, friss maradjon, ezáltal magabiztosabbak és boldogabbak is lehetünk.

A bőr (valamint az inak és szalagok) szerkezetében az I-es típusú kollagén a leggyakoribb. Ezen túl még további 27 típust azonosítottak. A II-es típusú például a porcokban van jelen, a III-as az izmokban és a vérerek falában a IV-es pedig a szövetek közötti hálózatokban játszik fontos szerepet.

A kollagén veszteség jelei

Ahogy azt fentebb említettük a 20-as éveinkben elkezd csökkeni a szervezet kollagén termelése, amely 30-40 éves kor körül válik igazán szembetűnővé, többek között a bőr öregedési folyamatainak láthatóvá válásával. Erre az alábbi jelek utalhatnak:

  • Megereszkedett, ruganyosságát vesztő bőr.
  • Finom ráncok megjelenése majd mélyülése az arcon.
  • Száraz, fakó színűvé váló bőrfelület.
  • Barnás pigmentfoltok megjelenése a nyakon, arcon és a dekoltázson.
  • A bőr felületén keletkező sérülések gyógyulásának lassulása.

A kollagén pótlása

Csak azért mert a természetes termelés csökken, nem kell lemondanunk a kollagénről, illetve annak jótékony hatásáról. Például étrend-kiegészítő formájában is pótolhatjuk, ezzel támogatva a bőrünk, az ízületek és az inak alapját képező kötőszöveteket, ezzel megőrizve legnagyobb szervünk rugalmasságát, hidratáltságát.

A kollagén jótékony hatásait tovább fokozhatjuk hialuronsavval és C-vitaminnal. Előbbi szintén a bőr egyik természetes alkotóeleme, amely a vízmegkötő képességéről ismert, azaz a bőr szárazságát kerülhetjük el vele. A C-vitamin pedig segíti a természetes kollagén képződést, így hozzájárul a bőr normál állapotának, működésének a fenntartásához.

A bőr öregedését serkentő folyamatok

A kollagén mellett más dolgok is befolyásolhatják a bőr öregedését, amelyeket akkor sem lehet teljes mértékben ellensúlyozni, ha étrend-kiegészítővel kompenzáljuk a kollagén termelés csökkenését.

Ezek közé tartozik a stressz, az alváshiány, az alkohol vagy a túl sok – védelem nélkül a bőrünket érő – napfény. Ezek egyébként a bőr öregítése mellett egyéb káros hatásokkal is járnak, így több szempontból is megéri dolgozni rajtuk. Illetve, ahogy az már a fentiekből is kiderült a kollagén nem csak a bőr szépségét hivatott megőrizni, hanem még számtalan egyéb kötőszövetben jelen van, az inak, ízületek egészségéért is felelős. A kollagén pótlása tehát nem csak esztétikai, de egészségügyi kérdés is.

kollagén

A szőlőmag hozzájárul az emberi élettartam meghosszabbításához
  A szőlő gyógyhatását már bizonyára mindenki ismeri. Most ismerd meg a szőlőmag őrlemény és a szőlőmag olaj egészségre gyakorolt jótékony hatását...
TOVÁBB
Fogyni vágyók, ízületi problémával küzdők számára nélkülözhetetlen a kollagén fogyasztása
  A bőrünk állapota sokat elárul rólunk. Bizonyára senki nem bánná, ha bőre szépsége, feszessége, finomsága nem változna meg az idő során. Azonban a...
TOVÁBB
A világ egyik legegészségesebb gyümölcse a gyógyító eper
  A tavasz első gyümölcse kertünkben az eper. Igazán finom, ízletes, illatos epret csak május végén, június elején fogyaszthatunk, ugyanis ilyenkor...
TOVÁBB
A C-vitamin hiány 10 tünete, amelyre oda kell figyelni!
  Az orvosok szerint nem csak akkor hasznos a C-vitamin, mikor meg vagy hűlve, vagy az influenza ledöntött a lábadról, hanem számos élettani...
TOVÁBB
NEKED AJÁNLJUK
 Eltitkolt gyógyszer a 3%-os Hidrogén-peroxid
  Bár a szakirodalom feljegyezte, hogy Franciaországban már a 19. század elején sikeresen alkalmazták ezt a szert súlyos betegségeknél, elég jó...
TOVÁBB
Az Algopyrin hatóanyaga a metamizole
  Kétségtelen, hogy az EU-ban és más fejlett országokban a metamizole tartalmú gyógyszerek vénykötelesek. A metamizole-t 1920-ban...
TOVÁBB
Megtalálták a rák valódi okát
  Lenyűgöző felfedezés a rák valódi okáról: meggyógyulhat a beteg, ha megérti betegsége okát. Dr. Hamer a 70-es években a müncheni onkológiai...
TOVÁBB
A világ leghalálosabb pirulái – Xanax és társai, avagy a benzodiazepinek veszélyei, mellékhatásai
  A Xanax nevű szer a benzodiazepinek csoportjába tartozik, általában szorongásos betegségek, pánikbetegség és depresszió okozta szorongás...
TOVÁBB
NÉPSZERŰ CIKKEK
 Eltitkolt gyógyszer a 3%-os Hidrogén-peroxid
  Bár a szakirodalom feljegyezte, hogy Franciaországban már a 19. század elején...
Az Algopyrin hatóanyaga a metamizole
  Kétségtelen, hogy az EU-ban és más fejlett országokban a metamizole tartalmú...
Csodákra képes a kövirózsa
  A népi gyógyászatban gyakran használják a növény levelének kipréselt, zselés nedvét külsőleg...
Hízol, rosszul alszol, és fájnak az ízületeid?
  A köménymag gyógyászati hatásait régtől fogva ismeri az emberiség, a népi gyógyászat...
TOVÁBBI CIKKEK
Milyen egészségügyi problémát okozhat a megterhelt vastagbél?
  A vastagbél az emésztőrendszer utolsó szakasza, amely fontos szerepet játszik a...
Egy különleges fenyőféle a havasi cirbolyafenyő, vagyis az Alpok királynője
  A havasi cirbolyafenyő (Pinus cembra) az Alpok egyik legkülönlegesebb és...
A Tianzi-hegység – Kína rejtett természeti csodája
  A Tianzi-hegység a világ egyik legkülönlegesebb természeti képződménye, amely a kínai...
Az antocián agresszíven hat a rák ellen is!
  Az antociánok a természet egyik legcsodálatosabb vegyületei, amelyek nemcsak élénk színt adnak...

Címkék