Amikor egy kisgyermek megbetegszik, a szülő szíve összeszorul. Ma ugyanúgy, mint száz évvel ezelőtt. A különbség csak az, hogy régen a gyógyulás kulcsa sokszor a sparhelten melegített kamillás borogatás, a lábhoz tett meleg sózsák vagy a suttogva énekelt altató volt. Ma pedig sok esetben már az első tüsszentésnél irány az orvos, gyógyszer, majd egy újabb adag szirup. De vajon valóban ennyire más lett a világ, vagy csak elfelejtettük, amit régen tudtak?
A régi falusi világban a gyermekbetegségek elfogadott részei voltak az életnek. A gyermek, ha belázasodott, otthon maradt, ágyban feküdt, és a család köré fonta a gondoskodását. Nem volt mindenre tabletta, de volt türelem, megfigyelés, gyógyító kezek és szívből jövő imádság. A torokfájásra zsályás gőzölés járt, a hasfájásra cickafarktea, a köhögésre bodzaszörp és hársfatea. A nagymamák ismertek minden praktikát, és az anyák tanulták őket, csendesen, tapasztalatból, nem tankönyvből.
Manapság az orvostudomány csodákra képes: védőoltásokkal megelőzhetjük a súlyos betegségeket, antibiotikumokkal leküzdhetünk komoly fertőzéseket, s a kórházi ellátás szakszerűsége sokszor életet ment. Ez kétségtelen áldás, de sok családban eltolódott a bizalom iránya: a test természetes öngyógyító ereje háttérbe szorult, helyét átvette a gyors megoldás keresése.
A régi és az új azonban nem zárják ki egymást. Éppen ellenkezőleg: kiegészíthetik egymást. Ha egy gyermek belázasodik, nem biztos, hogy rögtön erős gyógyszerre van szüksége. Lehet, hogy előbb egy nap pihenés, sok folyadék, lázcsillapítás természetes módon is segíthet. A józan ész és a szerető gondoskodás gyakran többet ér, mint egy pirula.
Ma már sok szülő kezd visszatalálni ezekhez a gyökerekhez. Újra divatba jött a gyógyteák használata, a hagymapakolás, a mézes tej és a természetes immunerősítők. Ez nem nosztalgia, hanem felismerése annak, hogy ami régen működött, annak ma is van helye az otthoni gyógyításban. Persze nem mindenre elég egy teafőzet, de nem is kell mindenre gyógyszert adni.
Ami örök: a szülői szeretet, a gondoskodás, a türelem és a hit abban, hogy a gyerekek szervezete tudja a dolgát, csak támogatni kell. Régen is ez tartotta életben a reményt, s ma is ez az, ami igazán gyógyít. Mert a test meggyógyul, de a lélek csak szeretetben épül újra.
A múlt bölcsessége és a jelen lehetőségei akkor szolgálják leginkább gyermekünk javát, ha nem egymás ellenében, hanem egymást segítve vannak jelen. Mert a gyógyulás nemcsak a gyógyszeren múlik, hanem azon is, hogy van-e időnk, szívünk és hitünk ott lenni a gyermek mellett, amikor a legnagyobb szüksége van ránk.
