Ahogy beköszönt a tavasz, és az első igazi meleg napsugarak átsütnek a még kissé borongós áprilisi reggeleken, a rétek, árokpartok és kertek egyszer csak megsárgulnak – nem is akárhogy. A pitypang, vagy ahogyan nagyanyáink hívták: gyermekláncfű, ilyenkor veszi birtokba a tájat. Sokan gyomként tekintenek rá, lenyesik, mielőtt még szöszös fejecskévé változna, pedig a természet egyik legtöbbre becsült apró csodája ez a szerény kis növény. Nemcsak gyönyörködtet, de gyógyít is – méghozzá nem is akárhogyan.
A pitypang minden része hasznosítható, de ami igazán különleges benne, az a sokoldalúsága. Levele salátába való kesernyés vitaminbomba, gyökere kiváló májtisztító, virága pedig aranyló mézzé válhat a konyhában. Mielőtt azonban a főzőkanálhoz nyúlnánk, ejtsünk pár szót arról, miért is szerettek bele már dédnagyanyáink is ebbe az egyszerű növénybe.
A gyermekláncfű a népi gyógyászat szerint elsőrendű vértisztító, segíti a máj és a vese működését, enyhe vízhajtó hatású, és remek társ lehet tavaszi tisztítókúrák idején. A benne található keserűanyagok serkentik az emésztést, javítják az étvágyat, ugyanakkor gyulladáscsökkentő hatása miatt még a reumás panaszokra is bevetették hajdanán. Sőt, a legfrissebb kutatások szerint a pitypangban található vegyületek bizonyos rákos sejtek növekedését is gátolhatják – bár e téren még sok a felfedezni való.
De ha mindezt egyetlen üvegbe zárhatnánk? Nos, pontosan erre való a pitypangméz.
Pitypangméz – folyékony napfény egy kanálban
A pitypangméz valójában nem klasszikus méz, hiszen nem a méhek készítik, hanem mi magunk, két dolgos kézzel, konyharuhával, és egy jó nagy adag türelemmel. Az íze viszont csodálatosan hasonlít a valódi mézre: enyhén karamellás, virágos, simogatóan édes. Sütibe, teába, vagy csak úgy, kenyérre kenve – minden formájában boldogság.
Így készül
Egy napsütéses délelőttön – amikor a pitypangok már teljesen kinyíltak, de még nem kezdtek el bóbitává változni – szedjünk körülbelül 200 virágfejet. Fontos, hogy tiszta helyről gyűjtsük, lehetőleg ne utak mellől. Otthon alaposan rázzuk ki őket (a virágokat nem szabad megmosni, mert kimossuk a gyógyító virágport), hogy a kis lakók (bogarak, hangyák) visszataláljanak a természetbe, majd forrázzuk le őket 1 liter vízzel, és hagyjuk állni 24 órán keresztül.
Másnap szűrjük le az aranyló főzetet, és adjunk hozzá kb. 1 kg cukrot és egy fél citrom levét. Ezután jön a türelemjáték: alacsony lángon főzzük addig, amíg méz sűrűségűvé válik – ez akár másfél-két órát is igénybe vehet. Közben kevergetni kell, és figyelni, nehogy karamellizálódjon.
Ha kész, forrón üvegbe töltjük, és jól lezárjuk. Hűvös, sötét helyen sokáig eláll, és minden kanállal a tavasz ízét idézi majd meg.
Gyógyító finomság – mire jó a pitypangméz?
Ez a házi csoda nemcsak finom, hanem egészséges is. Köhögésre, torokfájásra igazi megváltás: teába keverve nyugtatja a nyálkahártyát, enyhíti a kaparó érzést. Emellett kiváló a máj és epe támogatására, segíti az emésztést, és általános erősítő hatással bír – különösen akkor, ha tavasszal kicsit fáradtabbak vagyunk, és épp ébredünk a téli álomból.
Sőt, ha az ember minden reggel megiszik egy pohár langyos vizet egy teáskanál pitypangmézzel, az szinte újjáéleszti: beindítja az emésztést, támogatja a szervezet méregtelenítését, és még a kedvünket is jobbá teszi. Mert hiába a tudomány, néha elég egy kis házi varázslat is ahhoz, hogy jobban legyünk.
Vissza a gyökerekhez – vagy inkább a virágokhoz
A pitypang a természet egyik legszebb tréfája: gyomnak álcázott gyógynövény, aranyló szirmok mögé bújtatott orvosság. Érdemes újra felfedezni, és nemcsak nézni, hanem használni is – úgy, ahogy azt régen tették. Hiszen vannak dolgok, amik nem mennek ki a divatból. A pitypang pedig ilyen. Mert ami ennyi jót ad egy ilyen szerény kis virágból, az csak szerethető lehet.
Amikor a pitypang gyógyított, nem csak szépített – egy falusi történet nyomában
Volt egyszer egy kis falu, valahol a dombok között, ahol a tavasz mindig kicsit előbb érkezett meg, mint máshol. Az öregek azt mondták, ott valami különös szövetség köttetett a Nap és a föld között, mert a pitypang virágai már akkor sárgállottak a kertek alatt, amikor máshol még csak a hó foltozta a mezőt.
Élt ott egy asszony, Róza néni, akit mindenki csak úgy hívott: a falu bölcse. Nem volt ő orvos, de ha valaki beteg lett, nála kötött ki – a sparherd mellett, ahol mindig illatozott valami főzet, és a tavaszi pitypangból készített méz ott sorakozott az üvegekben, mint aranyba zárt napsugarak.
Egy évben, úgy mesélik, az iskolás gyerekeket elkapta valami makacs torokfájás. Köhögtek, krákogtak, a tanító már azon volt, hogy bezárja az iskolát. Akkor Róza néni szólt: „Ne aggodalmaskodjatok, amíg a pitypang virágzik, a gyógyulás is itt van a réten!”
Kiment hát a gyerekekkel, kosarakkal, és szedték a virágokat nevetve, énekelve. Aznap este pedig elkészült az első adag pitypangméz. Egy-egy kanállal kaptak reggelente a gyerekek – és láss csodát: pár nap múlva újra zengték a verseket az osztályban.
Nem csoda hát, hogy sokáig azt tartották arrafelé:
„Aki pitypangot nem becsül, az a Nap fényét sem érti.”
És valóban, a régi emberek nemcsak a gyógyító hatást látták benne, hanem az élet körforgását is: a virág, ami reggel még sárga, estére bóbitás bölcse lesz – úgy, ahogy az ember is előbb kacag, majd tanít.
