Manapság a mobiltelefon olyan, mint egy plusz végtag: reggel az ébresztővel kezdjük, este vele búcsúzunk. Olykor még akkor sem tesszük le, amikor igazán illene... például a mosdóban. De vajon miért nem bölcs dolog a „trónon” is csetelni? No, vegyük csak sorra – okosan, derűsen, de kicsit szigorú nagyiféle szeretettel!
Először is, a mobiltelefon maga egy igazi bacilusbár! Kutatások szerint a telefonjaink annyira tele vannak baktériumokkal, hogy egy közepesen forgalmas mosdóajtó kilincse is megirigyelné. Amikor a vécén ülve nyomogatjuk a telefont, nemcsak a kezeinket tesszük ki a fertőzéseknek, hanem mindent, amit utána megérintünk: a kilincset, az arcunkat, sőt – a szívünket melengető – házi készítésű süteményünket is, ha nem mossuk meg a kezünket rendesen.
Ugye, így már nem is olyan vonzó a „mosdó-Instagram” élmény?
Másodszor, a mobilozás a mosdóban (és általában túlzásba vitt használata) nemcsak higiéniai katasztrófa, hanem időrabló is. Egy gyors "kimenőt" sokan átalakítanak félórás görgetős kalanddá, amiből egyszer csak az lesz, hogy a család a fürdőajtó előtt toporog, te pedig már a lábujjaidat sem érzed. Az idő pedig nem áll meg – és valljuk be, életünk drága perceit ennél szebb dolgokra is fordíthatnánk, mondjuk egy igazi beszélgetésre, egy jó könyvre vagy egy röpke sétára a kert végében.
És persze ne felejtsük el: a túl sok ülés – főleg ilyen hosszan, mozdulatlanul – nem tesz jót az egészségünknek sem. A hosszú trónolás a vécén sajnos nem királyi kényeztetés, hanem kockázat: aranyér kialakulásához vezethet, romolhat a keringésünk, és a derekunk is morcosan fog tiltakozni egy idő után. (A testünk bölcsebb, mint gondolnánk – és nem véletlenül küldi a finom jelzéseket, amikor elég lenne már a „görgetésből”.)
A mentális oldalról sem szabad megfeledkezni. A mobilozás szinte észrevétlenül szokássá válik, és idővel minden apró szünetet kitölt. Márpedig a szünetekre éppúgy szükségünk van, mint a munkára! A mosdó – bármilyen meglepő – lehetne egy kis szentély: egy pillanatnyi csendélet, ahol a világ zakatolása helyett befelé figyelhetnénk, visszanyerve a saját ritmusunkat. Ha a zsebünk helyett a gondolatainkat vinnénk magunkkal, sokkal nyugodtabban, frissebben térhetnénk vissza a mindennapi rohanásba.
És végül: a jó példamutatás is számít. Ha a gyerekek, az unokák, a barátok azt látják, hogy még a vécén is csak a képernyőre meredünk, hogyan várhatnánk el tőlük, hogy megtanuljanak néha csak úgy „lenni”? Hogy észrevegyék a csend szépségét, vagy élvezzék az igazi, élő pillanatokat?
Összefoglalva: a telefon helye nem a mosdóban van. Ott inkább a léleknek kéne megpihennie, nem az ujjainknak pötyögniük. Engedjük el a multitasking kényszerét legalább ott, ahol a természet szólít – és legyünk hálásak azért, hogy van pár percünk önmagunkra, csendben, tisztán, mindenféle zavaró tényező nélkül.
Mert néha a legnagyobb luxus a mai világban nem más, mint egy kis csend – telefon nélkül.
