Van valami egészen különleges abban, amikor az ember a természet ölében sétál, és hirtelen megpillant egy ismerős formát a bokor alatt: egy pirosló bogyót, egy illatos levelet vagy egy harapnivaló zöld szárat. Ezek a pillanatok nemcsak az éhséget csillapítják, hanem egy mélyebb kapcsolódást is jelentenek a földhöz és önmagunkhoz. De mit szabad, és mit érdemes megkóstolni, ha az erdő vagy egy árokpart vendégszerető terített asztalként kínálja magát?
A szeder talán az egyik legismertebb kísérőnk ilyenkor. Általában augusztus felé érik be, de már júliusban is találhatunk korai példányokat. A vadon termő változat apróbb, de annál ízesebb – és bizony, ujjfestőnek is tökéletes, ha nem vigyázunk.
A málna szintén kedvenc, főleg a hegyvidéki kirándulásokon találkozhatunk vele. A bokrok közé be kell nyúlni érte, de a jutalom mindig édes, illatos, és egy falatnyi gyerekkor.
A vadalma és vadkörte nyár végétől őszig kínálkozik – nem annyira nemes, mint bolti testvérei, de ha már picit megcsípte őket a dér, megpuhultak és illatosak, kifejezetten finomak tudnak lenni. A száj összehúzásáért cserébe egy adag vitamint kapunk – korrekt csere.
És akkor ott van a csipkebogyó, a vadrózsa piros ékköve. Nyersen ugyan kissé nehezen emészthető (a belsejében lévő apró szőrök nem barátságosak), de ha az ember zsebében hazaviszi, szárítja vagy főzetet készít belőle, akkor a téli teák koronázatlan királyává válik.
A sóska, főleg a mezei vagy lóhere alakú levelei, gyakori vendég az árokparton. Frissen, egy kis vízzel leöblítve, remekül üdíti a szájat. Ugyanez igaz a madársóskára is, ami csinos kis savanykás meglepetés lehet a fű között.
A tyúkhúr is sokszor ott van a fűcsomók között, és salátának, vagy csak egy harapásnyi zöldségnek is ideális. Tavasztól őszig nő, bár a meleg hónapokban kicsit megkopik.
Ne feledkezzünk meg a pongyola pitypang leveléről sem – fiatalon enyhén kesernyés, de tele van vitaminnal. És ha már pitypang: a virága is ehető, bár a nektárnál sokkal többet nem ad, inkább csak egy falatnyi napfény.
A vadsóska, zamatos turbolya, vagy épp a salátaboglárka azoknak lehet ismerős, akik szeretnek zöldturmixot is készíteni – de erdei sétán nyersen is meglepően frissítőek.
És végül, de nem utolsósorban, a fák termései. A bükkmakk, ha megpörköljük, remek kis rágcsa, és bár nem éppen kirándulás közbeni falatozásra való, ha begyűjtjük, otthon igazi retro csemege lehet belőle. A gesztenye – a vadgesztenyét viszont ne fogyaszd! – a szelíd változat csak késő ősszel érik, de ha ismered a fát, tudod, mit szedj le.
Fontos persze mindig emlékezni arra, hogy a természet nem szupermarket. Egy-egy falat itt nem csak ránk van hatással, hanem az ökoszisztémára is. Csak azt szedd, amit biztosan ismersz, és mindig hagyj belőle másnak – embernek, állatnak egyaránt.
A természet ízei egyszerre régiek és újak: idézik a gyerekkort, a nagyszülők kertjét, ugyanakkor új ízélményeket is adnak. A következő kirándulás során ne csak a panorámát lásd – nézd meg, mit kínál az út menti fű, a bokrok alja, az árokpart rejtett kincsei.
