A C-vitamin csökkenti az agyvérzés kockázatát

A C-vitamint naponta szükséges bevinni szervezetünkbe, számos okból, amelyekről korábban már írtunk. Új adatok arra utalnak viszont, hogy a C-vitamin az agyvérzés esélyét is csökkenti.

Egy új tanulmány azt mutatja, hogy C-vitaminban gazdag ételek fogyasztása mint pl: a narancs, eper, paprika, brokkoli, papaya, hogy csak néhányat említsünk – csökkentheti az agyi infarktus kockázatát.

 

A magyar Stroke Társaság elnöke szerint igen szomorú statisztikai adat az, hogy évente mintegy 50.000 stroke esetet dokumentálnak és ezek közül 18.000 halállal végződik. Magyarországon még mindig kétszer annyian halnak bele az agyvérzésbe, mint tőlünk Nyugatabbra. Az orvosok hangsúlyozzák, hogy két fő típusa van a stroke-nak: ischaemiás és vérzéses, a korábbi messze a leggyakoribb.

 

Az ischaemiás stroke, vagyis vérrög okozta agyi infarktus esetében, a vérrög megállítja a vér áramlását, így a vér nem jut el az agy többi részére. A vérzéses stroke sokkal halálosabb, bár ritkább. Akkor fordul elő, amikor a meggyengült vérerek megrepednek, ami lehetővé teszi azt, hogy a vér kiszivárogjon az ér környezetébe, magába az agyba.

 

 

“Eredményeink azt mutatják, hogy a C-vitamin-hiánya nagy kockázati tényezőnek tekinthető a súlyos típusú stroke, csak úgy mint a magas vérnyomás, az alkoholfogyasztás és a túlsúly kialakulásában”-mondta a tanulmány szerzője: Dr. Stephane Vannier, aki a Pontchaillou Egyetemi Kórház orvosa Rennes-ben, Franciaországban.

 

Vannier és a kutatók csapata 65 vérzéses infarktuson átesett beteget hasonlítottak össze 65 egészséges emberrel. A kutatók mindkét csoport C-vitamin szintjét összehasonlították. Az eredmény: az összes résztvevő 41 százalékánál normál C-vitamin szintet mértek, 45 százalékuknál kimerült szintet, 14 százalékuknál pedig szinte olyan alacsony C-vitamin szintet mértek, hogy az már kóros volt.

 

Átlagosan tehát a kutatók azt találták, hogy a strókon átesett résztvevők C-vitamin szintje kimerült vagy kóros volt.

 

A korai eredmények ígéretesek

 

Eddig a csapat eredményeit nem tettek közzé a szaksajtóban, de az “American Academy of Neurology” mégis azt tervezi, hogy a vizsgálat eredményeit 66. éves ülésén közzéteszi a média előtt április végén Philadelphiában.

 

Vannier szerint több kutatásra lenne szükség annak érdekében, hogy felfedezése megerősítést nyerjen. Hozzátette, hogy egyik módja annak, ahogy a C-vitamin működik az az, hogy CSÖKKENTI A VÉRNYOMÁST! Azt is megjegyezte, hogy a C-vitamin más előnyökkel is rendelkezik. Hacsak azt nézzük ahogy a kollagén fehérje termelődését serkenti- amely a bőr szerkezetét, szövetek, erek és a csontok felépülését határozza meg, akkor már érthetővé válik a stroke kockázatának csökkentése is.

 

“Ha mindez beigazolódik- mondja a “Medical News Today”- “az eredmények egyre több bizonyítékot adnak kezünkbe az étrendi tényezők és a stroke kockázata közötti összefüggésre”.

 

Egy 2012-ben készült tanulmányban kutatók megállapították, hogy pl. a csokoládé fogyasztása csökkentheti bármely stroke kialakulásának veszélyét. Azt találták, hogy azok a férfiak, akik a legnagyobb mennyiségű csokoládét fogyasztották, 17%-kal alacsonyabb stroke kockázati tényezőt tudhattak magukénak, mint azok a férfiak, akik soha, vagy csak nagyon ritkán ettek csokoládét.”

 

A  C-vitamin fogyasztása számos egyéb egészségügyi előnyökkel jár.

 

Talán a legismertebb minősége: a vitamin azon képessége, hogy erősíti az emberi immunrendszert. Nagyon jó szabadgyök semlegesítő és méregtelenítő is egyben.

 

A 19. és a 20. században orvosok és kutatók azt találták, hogy a nagy dózisú C-vitamin – 1000-szeresével szedve a mai ajánlott napi adagoknak(!) – egy sor betegség kezelésére alkalmas.

 


NEKED AJÁNLJUK
A köszvény lelki okai
  Köszvény – megmerevedett öntudat; felszólítás, hogy vessük el a parancsoló és domináló viselkedési stílust, s nézzünk önmagunkba.   Szervezetünkben...
TOVÁBB
Ínhüvelygyulladás lelki okai
  Az ínhüvelygyulladás következtében a kéz és az ujjak a legkisebb mozdulatra is fájnak, s a határozott fogás lehetetlenné válik. A betegség valódi oka...
TOVÁBB
Pajzsmirigy túlműködés esetén engedjük a testet megnyugodni
  A pajzsmirigy túlműködését a túlzott idegesség, álmatlanság, rendszeres hasmenés, szapora szívműködés, fogyás jelezheti.   A pajzsmirigy...
TOVÁBB
A Sclerosis multiplex lelki okai
  A sclerosis (szklerózis) multiplex (SM) egy krónikus, potenciálisan rokkantsághoz vezető betegség, amely a központi idegrendszert, azaz az agyat és...
TOVÁBB
NÉPSZERŰ CIKKEK
Az Algopyrin hatóanyaga a metamizole
  Kétségtelen, hogy az EU-ban és más fejlett országokban a metamizole tartalmú...
Csodákra képes a kövirózsa
  A népi gyógyászatban gyakran használják a növény levelének kipréselt, zselés nedvét külsőleg...
Diólevél legyen a barátod!
    A diófa ma úgy tűnik reneszánszát éli és egyre többen érdeklődnek a diófalevél...
A datolya nem gyógyszer, annál sokkal többet ér!
  Már a Bibliában is emlegetett datolya egyre népszerűbb hazánkban. A gyümölcs szárított...
TOVÁBBI CIKKEK
Kuka helyett tányérba! Készíts céklalevélből finom salátát
  Azt már régóta tudjuk, hogy a cékla az egyik legegészségesebb zöldségek közé tartozik,...
Természetes vasbor vashiány pótlásra szederből
  Patikákban lehetett réges-régen kapni vasbort. Úgy gondolom, hogy olvasóink közül nagyon...
A triptofán javítja az általános egészséget
  A triptofán javítja az alvás minőségét, javítja az általános kedvet és optimalizálja...
A fekete áfonya lenyűgöző egészségügyi hatásokkal rendelkezik
  A fekete áfonyában számos olyan antioxidáns található, mely a szervezet számára...

Címkék