A reumatoid arthritis egy reumatológiai panaszokat okozó autoimmun betegség, aminek részeként a szervezet immunrendszere megtámadja az ízületeket, ezzel gyulladást, duzzanatokat, merevséget és jelentős fájdalmakat előidézve.
Bár a betegségre nincs gyógymód, azonban időben felismerve több hatékony kezelési módszert is alkalmazhat a reumatológia, amivel teljesen élhető marad a probléma, a fellángolások enyhébbé válhatnak, a köztük lévő időintervallumok kitolódhatnak.
Minél korábban megtörténik a reumatoid arthritis diagnózisa, annál több és hatékonyabb módszer áll az orvosok rendelkezésére a kezeléshez. Ehhez azonban a pácienseknek is ismerniük kell azokat a panaszokat, amelyek a kezdődő betegségre utalhatnak.
Hogy melyek a reumatoid arthritis korai tünetei? Az alábbiakban összegyűjtöttük a legáltalánosabbakat, így ha ezek közül bármelyiket is rendszeresen megtapasztaljuk, esetleg egyszerre többet, akkor feltétlenül forduljunk reumatológushoz.
Ezekről a tünetekről ismerhetjük fel korán a reumatoid arthritist
Krónikus fáradtság
Nagyon sok súlyos kórkép esetén is jellemző, hogy a korai tünetek egészen általánosak. Éppen ilyen a reumatoid arthritis is, hiszen valamennyi páciens beszámol róla, hogy az első nyilvánvalóbb panaszok előtt akár hónapokig krónikus fáradtság gyötörte őket.
Mindez természetesen annyira általános, hogy sokan egyáltalán nem gyanakodnak súlyosabb kórkép lehetőségére. Márpedig a fáradtsághoz gyakran kapcsolódhat folyamatos kimerültség, illetve emiatt rengetegen mentális panaszokat, depressziót is tapasztalhatnak.
A fáradtság egy természetes reakció a szervezet részéről a gyulladásra. Ha úgy érezzük, hogy ez az állapot hetek óta fennáll, már hatással van a mindennapi tevékenységekre, az emberi kapcsolatainkra, a nemi életünkre vagy a munkánkra, feltétlenül forduljunk orvoshoz – kezdésnek például egy vérvétel érdekében.
Alkalmanként jelentkező láz
Az ismeretlen eredetű láz soha nem jelent jót, márpedig a reumatoid arthritis esetében nagyon gyakori, hogy már enyhébb gyulladásos fellángolások esetén is általános rosszullétet, rossz közérzetet, hőemelkedést vagy lázat okoz.
A testhőmérséklet növekedése a betegség korai tüneteként nagyon gyakori, azonban szintén annyira általános jelenség, hogy az emberek többsége inkább gondol egy megfázásra, esetleg egy kisebb fertőzésre, mint egy autoimmun folyamatra.
A tapasztalatok szerint a hőemelkedés vagy láz annyira korai tünet a reumatoid arthritis esetén, hogy az emberek többségénél megelőzi az ízületekhez kapcsolódó panaszokat. Feltétlenül forduljunk orvoshoz, ha a krónikus fáradtság és a láz már egyszerre jelentkezik.
Indokolatlan fogyás
Szintén a reumatoid arthritis egyik nagyon korai tünete lehet az indokolatlan fogyás. Olyankor beszélhetünk erről, ha valaki nem változtatott az életmódján és nem tett tudatos lépéseket a fogyásra, mégis folyamatosan csökken a testsúlya.
A megmagyarázhatatlan eredetű fogyás gyakran a kezdődő gyulladás következménye, illetve a fáradtságból, erőtlenségből fakadó étvágytalanságé, amit minden esetben nagyon komolyan kell venni.
Különösen akkor, ha a fenti tüneteket együttesen tapasztaljuk meg, tehát a fáradtság, a láz és a fogyás együttesen jelentkeznek. Bár más kórképek esetén is megfigyelhetők ezek az általános panaszok, azonban érdemes legalább egy laborvizsgálattal megnézni a kiváltó okokat.
Ízületi merevség
Az egyik legelső korai tünet, ami a reumatoid arthritis gyanúját felveti, az ízületi merevség, ami kezdetben átmeneti jellegű, lassan alakul ki, azonban több napig is megmaradhat, ezzel megkeserítve a páciens életét.
Az emberek többsége általában az ujjaiban tapasztalja meg elsőként ezt a problémát, de vannak, akik már kezdetben az egész testükre kiterjedő merevséget tapasztalnak, ami szintén a korai panaszok közé sorolható.
Az ízületi merevség nagyon gyakran alvás vagy hosszú mozdulatlanság után jelentkezik, ezért sokan nevezik reggeli merevségnek is, ami később magától enyhül, de ha valaki hetekig minden nap tapasztalja, az már kivizsgálást igényel.
Ízületi érzékenység
Az ízületi érzékenység szintén egy olyan korai tünet a reumatoid arthritis kapcsán, ami egyrészt tipikus, másrészt pedig kifejezetten gyakori. Általában az ujjak középső ízületeinél figyelhető meg mozgatás vagy nyomás hatására.
Ilyenkor az ízületeknél kellemetlenséget érezhetünk, ami még nem fájdalom, inkább csak amolyan húzódáshoz hasonló állapot.
Nemcsak a kéz, hanem a láb esetében is gyakori. Hatására az érintett páciensek gyakran túlzottan a sarkukra nehezednek vagy járás közben felemelik a lábujjaikat.
Ízületi fájdalom
Az érzékenység mellett csakhamar megjelenik a kialakuló reumatoid arthritis esetében az ízületi fájdalom is, ami kezdetben főleg az ujjakat, a csuklókat és a lábakat érinti.
A fájdalom oka az, hogy már a kezdődő gyulladás is képes néhány hét alatt megvastagítani az ízület nyálkahártyáját, aminek hatására extra ízületi folyadék termelődik.
A túl sok folyadék feleslegesen nagy nyomást gyakorol az ízület körüli tokra, irritálja az idegvégződéseket, ami minden esetben fájdalommal jár.
Ízületi duzzanat
Az ízületek számos okból kifolyólag képesek megduzzadni, így például külső trauma hatására. Amennyiben azonban a duzzanatnak nincs előzménye, nem erőltettük túl, nem húztuk meg, nem sérült, akkor az a reumatoid arthritis korai tünete lehet.
Természetesen kezdeti stádiumban a duzzanatok enyhébbek, kisebb kiterjedésűek, és főleg a kéz, illetve a láb ízületeit érintik. Ha időben orvoshoz fordulunk, és diagnosztizálják a betegséget, könnyen előfordulhat, hogy a reumatoid arthritis terjedése megállítható ezen a szinten.
A bőr elszíneződése
Az ízületi problémák gyakran megjelennek a közeli bőr felszínén is, annak elszíneződését előidézve. Világosabb bőrűeknél ez gyakran vöröslő foltokban, míg sötétebb bőrűeknél hiperpigmentációban mutatkozik meg.
Itt is érdemes odafigyelni a kéz és a láb ízületeire, hiszen a bőr elszíneződése általában ezeken a helyeken alakul ki.
Kialakulása annak köszönhető, hogy a gyulladás hatására az ízülethez közel elhelyezkedő bőrrétegben kitágítja az ereket, így több vér áramlik a régióba, ami a bőr színének változásához vezet.
Ízületi melegség
Amennyiben az ízületek nemcsak duzzadtak, hanem a környező bőrfelületek sokkal melegebbek is, akkor az egyrészt gyulladásra okot adó panasz, másrészt pedig a reumatoid arthritis egyik korai tünetének tekinthető.
Általában a duzzanattal, a fájdalommal és a bőr elszíneződésével jelentkezik, önmagában ritkán tapasztalják a páciensek, de megjelenése és tartós fennállása minden esetben alaposabb kivizsgálást igényel.
Végtagzsibbadás és bizsergés
Ha a végtagok zsibbadnak vagy bizseregnek, az szintén lehet a betegség egyik előjelzője. A kiváltó ok, hogy a gyulladás nemcsak az erekre, hanem az idegekre is hatással van, összehúzza őket, ami érzéskieséshez vezethet.
Ezt tapasztalják meg sokan úgy, hogy zsibbadnak vagy bizseregnek az ujjaik, esetenként a teljes végtagra kiterjed ez a jelenség. Az ilyen típusú panaszokra általában már felfigyelnek az emberek és gyakrabban fordulnak vele reumatológushoz.
A mozgástartomány beszűkülése
A reumatoid arthritis által kiváltott gyulladás és ízületi merevség hatására már egészen korán beszűkülhet az ízületek mozgástartománya, ami különösen a csukló ízületeit érinti először, így például gondot okoz előre és hátra hajlítani a testrészt.
Érdemes már ezen a ponton kezeltetni a betegséget, mert előrehaladott állapotban az ízületi károsodás a szalagokat és az ínakat egyaránt érintheti, így nehezebb lesz a hajlításuk és a kiegyenesítésük.
Szimmetrikus ízületi problémák
Végül, de egyáltalán nem utolsó sorban érdemes odafigyelni az ízületi panaszok esetén arra is, hogy szimmetrikusak vagy aszimmetrikusak. Amennyiben ugyanis csak a test egyik oldalát érintik, az nem feltétlenül jelez komolyabb problémát.
Ha viszont szimmetrikusan, azaz mindkét végtagon pontosan ugyanazok az ízületek fájnak ugyanabban az időben, akkor az a reumatoid arthritis tünete lehet, bár fontos kiemelni, hogy vannak kivételek, emiatt minden ízületi panasszal érdemes mielőbb reumatológushoz fordulni.