Izgatóbb a csoki, mint a csókolózás

A csokoládé-fanatikusok nem véletlenül képtelenek lemondani a bűnös édességről: egy brit kutatás szerint a nyelvünkön olvadó csokoládé sokkal érzékibb élményt nyújt, mint egy akármilyen szenvedélyes csók.

 csók, csókolózás, csokoládé, egészséges életmód

Eddig is tudtuk, hogy a csokoládéban találhatók pszichoaktív anyagok, de most az is kiderült, hogy ezek az anyagok igazán akkor fejtik ki hatásukat, amikor a csokoládé olvadás közben a nyelvvel érintkezik. A hatás pedig frenetikusabb, mint egy érzéki csóké.

 

A Mind Lab nevű kutatóintézet munkatársai kísérletük során huszonéves párokat vizsgáltak csokoládéevés és csókolózás közben a koponyájukra szerelt elektródák és szívmonitor segítségével. A mérési eredmények szerint az olvadó 60 %-os kakaótartalmú étcsokoládé intenzívebb és hosszabb „bizsergést” okozott, mint a csókolózás, és hatására a szívfrekvencia is megduplázódott.

 

A kísérletben résztvevők szíve természetesen a csókolózás hatására is hevesebben kezdett ütni, ez azonban meg sem közelítette a csokoládé hatását: a nyugalmi állapotban mért percenkénti 60 szívösszehúzódás utóbbi hatására a 140-t is elérte.

 

A kutatás során azt is megfigyelték, hogy amint a csokoládé olvadni kezdett a résztvevők szájában, az agy összes területe aktivizálódott – sokkal nagyobb és hosszabb mértékben, mint a csókolózás során.

Dr. David Lewis, a Mind Lab vezetője szerint az eredmények a kutatókat is meglepték és felcsigázták: a kísérlet előtt mindenképp számítottak arra, hogy a csokoládé hatására a benne található izgató anyagok miatt megnő a szívfrekvencia, de azt nem gondolták, hogy a mérések ennyire intenzív és hosszú hatást mutatnak majd.

 

A csokoládé izgató hatása többek között a benne található feniletilaminnak és koffeinnek köszönhető: előbbi hatására nő az agyban az endorfin, vagyis a „boldogsághormon” szintje, utóbbi pedig stimuláló hatással van az agyra.

A kutatók a szkeptikusokat lefegyverzendő biztosítottak mindenkit afelől, hogy a laboratóriumi körülmények ellenére a párok között nem csak rövid puszik csattantak el, és az is kiderült, hogy a csokoládé hatására – bár inkább a nőket tartjuk csokiimádónak – mindkét nemnél ugyanazokat a reakciókat tapasztalták.

 

A kutatók azt ugyan nem vizsgálták, hogy a kétféle élvezet kombinálása vajon hogyan hat a szerelmespárokra, de ezt bárki könnyen tesztelheti – laboratóriumi felszerelések nélkül is.

 

 

egészséges életmód

 Eltitkolt gyógyszer a 3%-os Hidrogén-peroxid
Bár a szakirodalom feljegyezte, hogy Franciaországban már a 19. század elején sikeresen alkalmazták ezt a szert súlyos betegségeknél, elég jó...
TOVÁBB
Az Algopyrin hatóanyaga a metamizole
  Kétségtelen, hogy az EU-ban és más fejlett országokban a metamizole tartalmú gyógyszerek vénykötelesek. A metamizole-t 1920-ban...
TOVÁBB
Csodákra képes a kövirózsa
A népi gyógyászatban gyakran használják a növény levelének kipréselt, zselés nedvét külsőleg és belsőleg egyaránt gyulladáscsökkentő, hűsítő, összehúzó...
TOVÁBB
Diólevél legyen a barátod!
A diófa ma úgy tűnik reneszánszát éli és egyre többen érdeklődnek a diófalevél gyógyító hatásáról. Szinte minden kertes háznál megtalálható a diófa. Az...
TOVÁBB
NEKED AJÁNLJUK
 Eltitkolt gyógyszer a 3%-os Hidrogén-peroxid
Bár a szakirodalom feljegyezte, hogy Franciaországban már a 19. század elején sikeresen alkalmazták ezt a szert súlyos betegségeknél, elég jó...
TOVÁBB
Az Algopyrin hatóanyaga a metamizole
  Kétségtelen, hogy az EU-ban és más fejlett országokban a metamizole tartalmú gyógyszerek vénykötelesek. A metamizole-t 1920-ban...
TOVÁBB
A világ leghalálosabb pirulái – Xanax és társai, avagy a benzodiazepinek veszélyei, mellékhatásai
A Xanax nevű szer a benzodiazepinek csoportjába tartozik, általában szorongásos betegségek, pánikbetegség és depresszió okozta szorongás kezelésére...
TOVÁBB
Megtalálták a rák valódi okát
Lenyűgöző felfedezés a rák valódi okáról: meggyógyulhat a beteg, ha megérti betegsége okát. Dr. Hamer a 70-es években a müncheni onkológiai...
TOVÁBB
NÉPSZERŰ CIKKEK
 Eltitkolt gyógyszer a 3%-os Hidrogén-peroxid
Bár a szakirodalom feljegyezte, hogy Franciaországban már a 19. század elején sikeresen...
Az Algopyrin hatóanyaga a metamizole
  Kétségtelen, hogy az EU-ban és más fejlett országokban a metamizole tartalmú...
Csodákra képes a kövirózsa
A népi gyógyászatban gyakran használják a növény levelének kipréselt, zselés nedvét külsőleg...
Hízol, rosszul alszol, és fájnak az ízületeid?
  A köménymag gyógyászati hatásait régtől fogva ismeri az emberiség, a népi gyógyászat...
TOVÁBBI CIKKEK
A végbélrák – amikor a test csendben jelez
A végbél betegségeiről sokan nehezen beszélnek. Pedig a test ezen területe éppolyan fontos, mint...
Miért fáraszt ki a túl sok cél – az idegrendszer szemszögéből
A mai világ azt sulykolja belénk, hogy minél több célt tűzünk ki, annál sikeresebbek...
Miért voltak rézből a kilincsek régen?
Ha belépünk egy régi polgári házba, kastélyba vagy akár egy százéves parasztházba,...
A bazsalikommag – az apró mag, amely meglepően sokat tud
A bazsalikomról legtöbbünknek az illatos, friss zöld levelek jutnak eszébe, amelyek...
A perui noni – egzotikus csodaszer vagy túlértékelt divat?
Az utóbbi években egyre gyakrabban hallani a noni nevét az egészségtudatos körökben. Sokan...
Hidegen kevert, paprikás savanyú káposzta – élő, ropogós, azonnal fogyasztható
Vannak ételek, amelyek nem divatból kerültek az asztalra, hanem túlélésből. A savanyú...
Antibiotikum-rezisztencia – amikor a csodafegyver elveszíti az élét
Volt idő, amikor az antibiotikum maga volt az orvostudomány diadala. Amikor Alexander...
Hogyan neveljünk érzelmileg intelligens gyerekeket?
Amikor gyermeket nevelünk, ösztönösen arra törekszünk, hogy boldog, talpraesett, becsületes...
Titán-dioxid – ártalmatlan fehér por vagy rejtett kockázat?
A modern élelmiszeripar és kozmetikai ipar egyik leggyakrabban használt adalékanyaga...
Mit kell tennünk fertőző betegségek esetén?
A fertőző betegségek az emberiséggel egyidősek. Régen a közösségek tapasztalatból tanulták...

Címkék