Amikor Egyiptomról beszélünk, legtöbben a monumentális piramisokra gondolnak, a titokzatos hieroglifákra vagy a fáraók fényűző sírjaira. Pedig van az egyiptomi kultúrának egy olyan különleges szelete, amely sokszor elsikkad, mégis lenyűgözően mutatja meg, mennyire kifinomult, harmonikus és spirituális nép voltak: az illatok világa.
Az ókori egyiptomiak művészi szinten űzték az illatszerkészítést, méghozzá olyan alapossággal, hogy egyetlen templom sem működhetett illatok nélkül. Számukra az illat nem luxus volt, nem is puszta kényeztetés, hanem kapocs az emberek és az istenek birodalma között. Azt tartották, hogy a jó illat az isteni jelenlét egyik jele — ezért az illatoknak szent küldetést tulajdonítottak.
A legkülönlegesebb közülük a kyphi nevű illatos keverék volt, amelyet templomokban és gyógyításkor egyaránt használtak. A kyphi olyan volt Egyiptomban, mint a lélek illatos teája: megnyugtatta, felemelte és megtisztította a szellemet.
Ez a bámulatos keverék több tucat összetevőből állt: mirha, tömjén, fahéj, boróka, sásgyökér, menta, szőlőbor, méz, mazsola, cédrusgyanta és még sorolhatnánk. A papok napokon át készítették, mint valami szent főzetet, amelyet éjjelente füstölőként égettek a templomokban. Úgy tartották, hogy a kyphi füstje nemcsak a testnek, hanem a léleknek is békét ad.
Az érdekesség az, hogy a kyphit nem csupán vallási célokra használták. Az ókori orvosok altatóként, nyugtatóként, légúttisztítóként és hangulatjavítóként is alkalmazták. Ma így mondanánk: aromaterápia — csak épp több ezer évvel korábban.
A papnők és papok külön „illatos könyvtárakat” tartottak fenn, ahol az olajok, gyanták, növényi kivonatok apró edényekbe rendezve várták, hogy használják őket. Ezek neveit, hatásait és receptjeit gondosan feljegyezték — olykor kőre, olykor papiruszra. A leletek alapján az egyiptomiak több száz illatszert ismertek és készítettek, közöttük olyanokat is, amelyek bizonyítottan gombaölő, gyulladáscsökkentő vagy bőrápoló hatással bírtak.
Ami még izgalmasabb: a mai Parfümmúzeumok Egyiptomban (Luxorban és Kairó közelében) őriznek olyan üvegcséket, amelyekben még mindig ott pihen az ókori olajok maradéka. És bár ma már nem illatoznak olyan erősen, az egyiptomi parfümkészítők még mindig ugyanazokkal a növényekkel dolgoznak, mint több ezer éve.
Egyiptom tehát nemcsak a piramisok, hanem az illatok bölcsője is volt. És talán ebben is rejlik az ország misztikuma: egyszerre földközeli és égi, egyszerre praktikus és spirituális. Olyan világ, ahol még egy illat is hidat képez ember és isten között.
