Vannak dolgok az életben, amelyekhez nem kell hang, nem kell mozdulat, nem kell magyarázat. A tekintet ilyen. Szinte minden kultúra úgy tartja, hogy az ember szemében ott bujkál valami, ami túlmutat a fizikai jelenléten. Van benne emlék, érzés, bölcsesség, gyönyörűség és szenvedés, de mindenek felett van benne erő.
A régi öregek azt mondták, hogy a tekintet nemcsak feltárja azt, ami bennünk él, hanem gyógyítja is azt, aki felé fordul. A gyógyító tekintet nem misztikum, nem mágikus hókuszpókusz, hanem az emberi jelenlét egyik legősibb formája, amelyet az utóbbi száz évben kezdtünk elfelejteni, mert többet nézünk képernyőt, mint egymást.
A gyógyító tekintet különlegessége abban rejlik, hogy a másik embert teljes lényével látja. Nemcsak a külsőt, nemcsak a napi feszültséget vagy az arcra fagyott mosolyt, hanem azt a mélyebb réteget, ahol már nem hazudunk. A tekintet ott érint meg, ahol a szavak nem érnek el. Gondolj csak bele: hányszor fordult elő, hogy valaki rád nézett, és te hirtelen megnyugodtál, akár egyetlen érintés nélkül is? Hányszor volt olyan, hogy elég volt egy pillantás, és már tudtad, hogy valaki veled van, támogat, szeret, megért? Ez az a fajta erő, amire a modern ember sokszor csak a vállát vonja, pedig régen komolyabb szerepet töltött be, mint bármelyik gyógynövény tinktúra vagy gyógyító kenet.
Az ősi népek úgy tartották, hogy a tekintetben mozgó energia képes rendezni a testben kószáló feszültségeket. A sámánok figyeltek így, a gyógyítók így kísérték a betegeiket, és a nagymamák is így nézték a lázas gyereket, amikor a forró homlok fölé hajoltak. Nem volt benne semmi külön tanult mozdulat, csupán teljes jelenlét, amelynek ma is óriási ereje van. Amikor valaki igazán lát téged, a tested fellélegzik. Ellazul a váll, kiegyenesedik a gerinc, lassul a szív, kisimul a légzés. A figyelem maga is gyógyír.
Talán azért működik ilyen erősen, mert a szemünk olyan idegpályákhoz kapcsolódik, amelyek szoros kapcsolatban állnak a szívvel és az idegrendszerrel. Amikor megnyugtató tekintetbe nézünk, az agy biztonságot jelez. És ahol biztonság van, ott indulhat el a gyógyulás. Nem véletlen, hogy a stressz legnagyobb rombolója a testnek, hiszen megfosztja a sejteket azoktól a békés pillanatoktól, amelyekben regenerálódni tudnának. A tekintet erre képes: megteremti a pillanatnyi békét.
Érdemes belegondolni abba is, hogy a gyógyító tekintet nem mindig kifelé irányul. Az önmagunkra vetett tekintet is óriási jelentőségű. A legtöbb ember úgy néz tükörbe, mintha vizsgálóbizottság elé állna: kritikus, szigorú, a hibákat keresi. Pedig, ha a tükörben élő emberre úgy néznénk, mint valakire, akit szeretnénk támogatni, akit megérdemelne az együttérzésünk, akinek megadnánk azt a gyengédséget, amelyet másoknak olyan könnyen adunk, már félúton lennénk a lelki gyógyulás felé. Az önszeretet nem nagy szavakban, hanem a tekintetben kezdődik. Ha úgy nézel magadra, mint valakire, akit érdemes gyógyítani, a tested meghallja.
A gyógyító tekintet ereje különösen fontos a gyógynövényes, természetes gyógyítás világában is. Sokszor mondjuk, hogy egy növény akkor hat igazán, ha az ember hite is kíséri. Ez nem babona. Az emberi figyelem jelenléte, a szeretetteljes hozzáállás, a nyugalom mind hozzájárul ahhoz, hogy a test jobban fogadja a növényi erőt. Nem véletlen, hogy a gyógyítók régen nemcsak főzeteket, teákat készítettek, hanem leültek a beteg mellé, és úgy néztek rá, hogy abban ott volt a gyógyulás lehetősége. Mintha azt mondták volna tekintetükkel: „Én látlak, és veled vagyok. A tested tudja, merre van a helyreállás.” Ez a fajta emberi jelenlét minden gyógynövény hatását megsokszorozza.
A tekintet gyógyító ereje nem misztikum. Inkább emlékeztető arra, hogy az emberi kapcsolódás az egyik legősibb gyógymód. A szeretetnek, az együttérzésnek, a figyelemnek ugyanúgy van gyógyhatása, mint a kamillának vagy a körömvirágnak. A különbség csupán annyi, hogy ez a gyógyír ingyen van, mindig kéznél van, és még meg sem kell vásárolni. Mindössze át kell engednünk magunkat annak a természetes bölcsességnek, amelyet a múlt századok még ismerték, de a jelenkor hajlamos elfelejteni. Ha visszatérünk ehhez a régi, lágyabb tudáshoz, a világ is egy kicsit gyógyul körülöttünk.
Ha legközelebb valaki mellett ülsz, aki nehéz napokon megy keresztül, ne feltétlenül a szavakat keresd először. Nézz rá úgy, mint akire rábízod a saját fényed egy darabját. Meglepődsz majd, mennyit segít. És amikor a tükörben találkozol saját magaddal, próbáld ki ugyanezt. Mert néha a legnagyobb gyógyítás ott kezdődik, amikor végre meglátjuk magunkat.
