Szemtorna 10 percben - így erősítsd a szemed a munkahelyen

 

Kevés helyen tud úgy elfáradni a szemünk, mint a napi nyolcórás monitornézés közben. Léteznek viszont apró praktikák, melyek segítenek frissen tartani a szemed az irodában is!

 szemtorna, szemgödör-masszázs, szem pihentetése

Nagy a megterhelés

A modern életstílus miatt, ahol tulajdonképpen egész nap vagy a számítógép, vagy a tablet, vagy az okostelefon képernyőjét bámuljuk, szemünk nagy megterhelésnek van kitéve. A laptop előtt dolgozva szemeinknek akár napi harmincezer alkalommal kell különböző kontrasztokhoz és fényviszonyokhoz alkalmazkodnia, így nem csoda, ha a nap végére elfárad, kiszárad, esetleg könnyezik, vagy a nagy megterheléstől fáj a fejünk vagy a nyakunk. Ha a megterhelés tartós, akkor egy idő után a kontrasztok észlelése, a színek megkülönböztetése vagy a távolságok közötti váltás egyre nehezebbé válik, és látásunk tartósan megromolhat. A rendszeres szemorvosi kontroll mellett a mindennapos szemtorna is segíthet szemünk alkalmazkodásában, az izmok megerősödésében, de a megfelelő ellazulásában is.

 

Pislogás
Ahogy meredten nézzük a képernyőt, bizonyítottan kevesebbet pislogunk. Ez a szem kiszáradásához vezethet, ami kontaktlencsét viselőknél még plusz kellemetlenségeket okozhat. Ezért fontos, hogy rendszeresen tudatosan vedd le a tekinteted a képernyőről, és pislogj jó párat. Eközben cserélődik a könnyfilm, és javul a szem vérellátása, miközben a szem körüli izmok ellazulnak.

 

Torna négy irányba
Ülő helyzetben végezhető egyszerű gyakorlatról van szó: egyenesen és mozdulatlanul tartott fejjel nézz pár másodpercig mind a négy irányba: fel, le, balra és jobbra.

 

 

Takard el a szemed
A sok mesterséges fény után kifejezetten jólesik, ha pár percre eltakarod a szemed a tenyereddel. Eközben ülj kényelmesen, akár hátradöntött fejjel, hogy előregörnyedt nyakad is pihenhessen.

 

Pihentetés
Ülj egyenesen, miközben kinyújtod az egyik karod felemelt hüvelykujjal az orrod elé. Ekkor válassz ki öt tárgyat körülötted: az orrod hegyét, a kinyújtott karodat, a hüvelykujjad, és két másik, kissé távolabb eső tárgyat. Nézd őket felváltva, aztán mind az öt helyet pásztázd végig az orrodtól kezdve egyenként, minden ponton pihentetve egy kicsit a tekinteted, majd nézz a távolba befejezésül.

 

Szemgödör-masszázs
Az enyhe, kellemes masszírozás nagyon pihentető a szemnek, és a stresszt is oldhatja egy kicsit. Dőlj hátra a székeden, vagy vonulj el egy csendesebb sarokba, és pár percre csak masszírozd meg a szemed körülötti területet körkörös mozdulatokkal.

 

A jó alkalmazkodó képességért
Tartsd a jobb mutatóujjadat felemelve a szemed magasságában nagyjából félkarnyi távolságra a szemedtől. Ezután a bal mutatóujjadat tedd 15 cm-rel a jobb mögé. Egyenletes ritmusban kezdj el egyik ujjadról a másikra nézni, és végezd a gyakorlatot egy percen át.

Forrás

 

szemtorna

Szemtorna 10 percben - így erősítsd a szemed a munkahelyen
  Kevés helyen tud úgy elfáradni a szemünk, mint a napi nyolcórás monitornézés közben. Léteznek viszont apró praktikák, melyek segítenek frissen tartani...
TOVÁBB
NEKED AJÁNLJUK
 Eltitkolt gyógyszer a 3%-os Hidrogén-peroxid
  Bár a szakirodalom feljegyezte, hogy Franciaországban már a 19. század elején sikeresen alkalmazták ezt a szert súlyos betegségeknél, elég jó...
TOVÁBB
Az Algopyrin hatóanyaga a metamizole
  Kétségtelen, hogy az EU-ban és más fejlett országokban a metamizole tartalmú gyógyszerek vénykötelesek. A metamizole-t 1920-ban...
TOVÁBB
A világ leghalálosabb pirulái – Xanax és társai, avagy a benzodiazepinek veszélyei, mellékhatásai
  A Xanax nevű szer a benzodiazepinek csoportjába tartozik, általában szorongásos betegségek, pánikbetegség és depresszió okozta szorongás...
TOVÁBB
Megtalálták a rák valódi okát
  Lenyűgöző felfedezés a rák valódi okáról: meggyógyulhat a beteg, ha megérti betegsége okát. Dr. Hamer a 70-es években a müncheni onkológiai...
TOVÁBB
NÉPSZERŰ CIKKEK
 Eltitkolt gyógyszer a 3%-os Hidrogén-peroxid
  Bár a szakirodalom feljegyezte, hogy Franciaországban már a 19. század elején...
Az Algopyrin hatóanyaga a metamizole
  Kétségtelen, hogy az EU-ban és más fejlett országokban a metamizole tartalmú...
Csodákra képes a kövirózsa
  A népi gyógyászatban gyakran használják a növény levelének kipréselt, zselés nedvét külsőleg...
Hízol, rosszul alszol, és fájnak az ízületeid?
  A köménymag gyógyászati hatásait régtől fogva ismeri az emberiség, a népi gyógyászat...
TOVÁBBI CIKKEK
Kulcs az égiek kapujához – Tavaszi kankalin
  A tavaszi kankalin, latin nevén Primula veris, apró, évelő növény, amelynek a...
Felfedezés Magyarország egyik leglenyűgözőbb természeti csodájában - a Rám-szakadékban
  Magyarország sokszínű és lenyűgöző tájakat kínál azoknak, akik szeretik felfedezni a...
Méhpempő: Az egészség varázslatos csodaszere
  A méhpempő a méhek garatmirigyében termelődő fehéres, tejszerű, sárgás színű, savanykás,...
Nagyanyáink még tartották – Eltűntek a tyúkok a kiskertből?
  Nagyanyáink kertjéből még nem hiányozhatott a baromfi, de manapság mintha már nem lenne...

Címkék