Minden körülöttünk lévő dolog hatással van valamire, ami bennünk található - legyen az a Nap ultraibolya sugárzásának való kitettség, feltekinteni a reggeli égboltra, egy séta az erdőben, vagy úszni egyet a tengerben - a természet szépsége és hatása a hormonok és az energia áramlását okozzák testünkben. De nem minden, ami jelen van a természetben, alapvetően jó az ember számára.
A költők és művészek által korszakok óta romantikusnak lefestett Hold egy sor negatív hatással van az emberi elmére tudományos és lelki szempontból is. Számos tudós és kutatóintézet végzett kísérleteket az évek során, hogy tanulmányozzák a Hold és a teliholdas éjszakák hatását az ember elméjére és viselkedésére. Arra a következtetésre jutottak, hogy a Hold az embert és más fajokat is befolyásol a Földön.
A Hold, a tudat, és a tudatalatti
A kvantumfizika szerint, az univerzumban mindennek - csillagoknak, bolygóknak, égitesteknek, vagy akárcsak a Holdnak, van egy saját működési frekvenciája. A frekvencia, amit a Hold kisugároz, hat az elme frekvenciájára, irányítást fejt ki az érzésekre, érzelmekre és vágyakra. Az elme, amely tudatos és tudattalan részből áll, folyamatosan reagál a Hold állására és elhelyezkedésére az égbolton. A tudatalatti elménk gondolataival nem vagyunk tisztában, legtöbbünk tudatos elméjének mindössze 10 százalékát használja.
A tudatalatti elme benyomások, emlékek és gondolatok kollektív tárháza, melyek az évek alatt és életünk során felhalmozódtak, és egy magasabb működési frekvenciával rendelkeznek a Holdhoz képest. Egyszerre van szükség konstruktív gondolkodásra és megfigyelő képességre, hogy a tudatalatti elme birodalmába eljussunk.
A Hold frekvenciáinak megvan az a lehetősége, hogy a tudattalan elmében gondolati frekvenciákat hozzon létre, és azok felszínre kerüljenek a tudatos elmébe. Mivel a tudatalatti elme szükségtelen és szükséges, pozitív és negatív lenyomatokat tartalmaz, kombinált felemelkedésük az öntudatos elmébe ingerültség, őrültség és az értelmetlenség érzéseit kelthetik bennünk. Pszichiáterek bebizonyították azt a tényt, hogy telihold napján, amikor a Hold frekvenciák aktívabbak, a mentális zavarokkal küzdő betegek megnövekedett érzelmeket és szorongást tapasztalnak, amitől úgy érzik, hogy megőrültek.
Hold, árapály és az emberi test
A Hold a felelős az árapályért a Földön, mivel a gravitációs vonzása a változékony elemeket (víz) a Földön megzavarja. A tengeri állatoknak nehéz túlélni az állandó árapály miatt. Arisztotelész és a római történész Plinius már annak idején állította, hogy az agy a "legnedvesebb" szerv az emberi testben. A tudósok tovább folytatták ezt a gondolatmenetet, és azt mondták, hogy mivel az emberi test 80 százalékban vízből áll, lehetséges, hogy a Hold befolyást gyakorol az ember lelkiállapotára és viselkedésére. Ugyanakkor miközben egyes kutatások ugyanazt bizonyítják, vannak ellentmondó vizsgálatok, melyek mindezt tagadják.
Azonban számos bizonyíték van arra, hogy a Hold az ember alvási szokásait befolyásolja. A bizonyítékot egy 33 önkéntes felnőtt (mindkét nemből) részvételével lezajlott kísérlet alapján publikálták, akik különböző korosztályokat képviseltek, és egy laborban töltöttek több éjszakát alvással.
A kutatók tanulmányozták és megfigyelték az önkéntesek agyi aktivitását, szemmozgását és hormonszintjét. Lassanként úgy találták, hogy a hold napokhoz közelebbi éjszakákon az önkénteseknek 5 perccel hosszabb ideig tartott az elalvás, és általánosan 20 perccel kevesebbet aludtak, mint a szokásos alvással töltött időszakokban. Továbbá a melatonin (hormon, amely segít szabályozni az alvási ciklust) szintje visszaesett más éjszakákkal összehasonlítva, bizonyítva a tényt, hogy az emberek hajlamosak az álmatlanságra teliholdas éjszakák során.
Az Astanga jóga gyakorlóit, ami egy hagyományos, intenzív jóga stílus, amely közel ezer éves arra kérték, hogy ne jógázzanak a hold napokon, vagyis teliholdkor és újholdkor. Az ok ugyanaz, hogyha a telihold napokon túl sok energiát fejtenek ki, az sérülésekhez és törésekhez vezethet a szervezetben. Ezért tanácsolják ilyenkor, hogy kényeztessük magunkat olyan tevékenységekkel, amelyek megnyugtatják az elmét, mint például a meditáció.
A Hold hatásának ellensúlyozása
Annak érdekében, hogy ne vegyük át a Hold vibrálásait, ébernek kell maradnunk a saját rezgéseinkre. Legyél éber a viselkedésed, ösztöneid és gondolataid felett a hold napokon. Mivel az újhold a tudatalatti felemelkedésére hat, használjuk ki ezt a lehetőséget, hogy megtisztítsuk az elménket azoktól a gondolatoktól, melyek idegesítenek és zavarnak bennünket. Az újhold energiáit felhasználhatjuk a saját javunkra, ha úgy döntünk, hogy kihasználjuk ezt az energiát, hogy kifejezzük és létrehozzuk egy jobb énünket.