Ha végigsétálunk egy magyar faluban vagy kisváros kertvárosi részén, szomorú változást figyelhetünk meg. Egyre több olyan kertet látunk, amelyet benőtt a gaz, kiszáradtak a gyümölcsfák, a veteményes helyén magasra nőtt a fű, a fóliasátrak eltűntek, a kapák pedig már évek óta a fészer falának támasztva porosodnak.
Pedig nem is olyan régen egészen más kép fogadta az embert. Tavasszal minden kertben folyt a munka. A nagyszülők palántáztak, vetettek, kapáltak, locsoltak, nyáron pedig érkezett a bőség ideje. A család asztalára saját paradicsom, paprika, uborka, zöldbab, hagyma, burgonya és saláta került. A gyümölcsfák roskadoztak az almától, körtétől, szilvától, a kamrák polcain pedig sorakoztak a befőttek, lekvárok és savanyúságok.
Ma egyre kevesebb helyen látni ezt a világot. Joggal merül fel a kérdés: mi történt velünk?
Az egyik legfontosabb ok az életmód teljes megváltozása. Régen a legtöbb családban természetes volt, hogy a kert a mindennapi élet része. Az emberek sokkal több időt töltöttek otthon, és a kert nemcsak munkát, hanem megélhetést is jelentett. Ma sokan reggeltől estig dolgoznak, ingáznak, késő délután érnek haza, és úgy érzik, már nincs erejük a kertészkedéshez.
A másik ok a generációváltás. Az idősebbek még megtanulták szüleiktől és nagyszüleiktől, hogyan kell vetni, palántázni, metszeni vagy befőzni. Ez a tudás azonban sok családban nem öröklődött tovább. A fiatalabb nemzedékek közül sokan már soha nem látták, hogyan készül egy veteményes, mikor kell elültetni a hagymát vagy hogyan lehet komposztot készíteni.
Az is igaz, hogy a boltok polcai egész évben tele vannak zöldséggel és gyümölccsel. Sok ember úgy gondolja, egyszerűbb megvenni a paradicsomot, mint hónapokon át gondozni a növényeket. Első pillantásra valóban kényelmesebb megoldásnak tűnik.
Csakhogy ezzel együtt valami fontosat is elveszítünk. A saját kertből szedett paradicsom ízét, a frissen kihúzott sárgarépa illatát vagy a nap érlelte őszibarack zamatát semmilyen áruház nem tudja pótolni. A saját termésben nemcsak vitaminok vannak, hanem munka, türelem és öröm is.
Sokan a növekvő költségeket is okként említik. A vetőmagok, palánták, öntözés, szerszámok valóban pénzbe kerülnek. Ugyanakkor egy jól megtervezett veteményes hosszú távon még mindig jelentős mennyiségű friss zöldséget biztosíthat a család számára.
A klímaváltozás szintén megnehezíti a kertészkedést. A hosszabb aszályos időszakok, a hirtelen jégesők, a szélsőséges hőmérséklet és az új kártevők sokakat elbizonytalanítanak. Egy-egy rossz év után könnyű elveszíteni a kedvet.
Egy másik, ritkábban emlegetett ok a türelmetlenség. Ma szinte mindent azonnal szeretnénk. A kert azonban más ritmusban él. Egy mag elvetése után heteket kell várni a csírázásra, hónapokat a termésre. A természet nem siet, mégis mindent a maga idejében ad.
A digitális világ is átalakította a szabadidőnket. Régen egy nyári estén sokan a kertben dolgoztak vagy beszélgettek. Ma gyakran a televízió, a telefon vagy a számítógép veszi át ezt a szerepet. Nem feltétlenül azért, mert rosszabb emberek lettünk, hanem mert teljesen más ingerek vesznek körül bennünket.
Pedig a kertészkedés sokkal több, mint élelmiszer-termelés. Mozgás, kikapcsolódás és lelki feltöltődés is egyben. A földdel való munka segíthet levezetni a feszültséget, csökkentheti a stresszt, és sikerélményt ad. Kevés nagyobb öröm létezik annál, mint amikor az első paradicsomot vagy paprikát saját kezünkkel szedjük le.
A gyermekek számára is óriási értéket jelenthet egy veteményes. Aki látja, hogyan kel ki egy apró magból a növény, hogyan nyílik ki a virág, majd fejlődik terméssé, egészen más szemmel tekint az élelmiszerre. Megtanulja tisztelni a természetet, és jobban megbecsüli azt, ami az asztalra kerül.
Régen a kert közösségi tér is volt. A szomszédok vetőmagot cseréltek, palántát ajándékoztak egymásnak, tanácsokat adtak, közösen szedték a gyümölcsöt. Ma ezek a kapcsolatok is ritkábbak lettek.
A parlagon hagyott kertek nemcsak esztétikai veszteséget jelentenek. Elvesznek velük együtt a régi gyümölcsfajták, a helyi tájfajták, a gyógynövények és az a felbecsülhetetlen tudás is, amelyet elődeink évszázadokon át gyűjtöttek össze.
Pedig nem kellene minden kertnek önellátónak lennie. Már néhány magaságyás, néhány paradicsomtő, egy sor zöldbab, néhány paprika vagy egy kis fűszerkert is hatalmas változást jelenthet. A rozmaring, a kakukkfű, a petrezselyem, a metélőhagyma vagy a bazsalikom egész nyáron frissen szedhető, és egészen más ízt ad az ételeknek.
Gyümölcsből sem kell rögtön ültetvényt létrehozni. Egy almafa, egy körtefa, néhány ribizlibokor vagy málna már elegendő lehet ahhoz, hogy a család saját, vegyszermentes termést fogyasszon.
Sokan azt mondják, nincs idejük kertészkedni. Talán valóban kevesebb az időnk, mint nagyszüleinknek volt. De érdemes feltenni a kérdést: valóban nincs időnk, vagy csak másra fordítjuk azt az időt? Egy fél óra esti kertészkedés nemcsak a növényeknek tesz jót, hanem nekünk is. A természetben eltöltött idő sokszor többet ér, mint újabb fél óra a telefon vagy a televízió előtt.
Talán nem az a cél, hogy visszatérjünk a múlt minden szokásához. A világ megváltozott, és vele együtt mi is. De a kert szeretetét, a saját termés örömét és a természet közelségét érdemes lenne újra felfedeznünk.
Minden megművelt kert egy apró lépés az egészségesebb élet felé. Minden elültetett mag egy kis remény a jövőnek. És minden leszedett paradicsom vagy alma arra emlékeztet bennünket, hogy a természet ma is bőkezűen ad – csak újra meg kell tanulnunk elfogadni az ajándékait. Talán éppen a parlagon hagyott kertek újraélesztése lehet az egyik legszebb örökség, amelyet a következő nemzedékekre hagyhatunk.
