Gyuri bácsi - a bükki füvesember - EGÉSZSÉGVÉDŐ NAPTÁRA

Egészségvédő Naptár, melyből megtudhatjátok, hogy az év során naponta milyen teát kell inni ahhoz, hogy megőrizhessétek egészségeteket!

Gyuri bácsi, a bükki füves ember üzenete:

 

“Ezt a gyógynövény-használati rendszert húszon valahány éve használom eredményesen. Ennek köszönhetően 85 évesen is egészséges vagyok. Velem is előfordul, hogy nem tudom meginni a soron következő teát, de ebből nem lesz semmi baj. Kérem, gondolják meg és használják! ÉRDEMES!!!

 

Ezzel egy évre nagyon sokat tesznek a saját egészségük megóvása érdekében.

A téli hónapokra azért írtam mentateákat, mert a bennük lévő mentyl jó baktériumölő, és ez által segít a nátha megelőzésében.

Az egészségmegőrző gyógynövénykúra egyes elemeit össze lehet cserélni, saját elhatározásunk szerint, kivétel ez alól a két csalánkúra és télen a mentatea. Ezeknél az időpont lényeges!

A fiataloknak 14 és 30 év között elég, ha a felét megcsinálják a kúrának, azaz két hét helyett csak egy hétig, négy hét helyett csak két hétig isszák a teát.

14 év alatt nem javaslom az egészségmegőrző gyógynövénykúrát! ”

 

EGÉSZSÉGVÉDŐ NAPTÁR

 

01.02.-01.14-ig – Immunerősítésre, nyugtatónak

Három naponként egy csésze kakukkfű- vagy orbáncfű tea, esetleg váltogatva.

 

01.15. – Baktériumfertőzés megelőzésére

Egy csésze valamilyen mentatea.

 

01.16.-01.30-ig – Női- és férfi ivarszervek erősítésére, hólyagerősítésre

A nőknek 14 éves kor felett három naponként egy csésze cickafarkfű tea. A 2,5 dl vízhez csak egy csapott teáskanál női és férfifüvet tegyenek. Ez alatt az idő alatt egy ülőfürdőt is javasolok.

Elkészítése: mint a 07.20-07.31-nél. Férfiaknál 50 éves kor után három naponként reggel egy csésze kisvirágú füzike tea. 14 év felettiek is fogyaszthatják.

 

01.31. – Baktériumfertőzés megelőzésére

Egy csésze fodor- vagy borsmenta tea.

 

02.01.-02.14-ig – Immunerősítésre, nyugtatásra, vértisztításra

 

Minden negyedik nap egy csésze kakukkfű- vagy orbáncfű tea, esetleg válogatva. A közbeeső napokon négy naponként egy csésze pásztortáska.

 

02.15. – Baktériumfertőzés megelőzésére

Egy csésze valamelyik mentateából.

 

02.16.-02.28-ig – Máj- és epetisztításra

Három naponként egy csésze gyermekláncfűlevél- vagy gyökérből készült tea. A gyökérteát 2-3 percig főzni kell.

 

03.01.-02. – Bélkiürítésre

Előtte való este egy csésze erős hashajtó tea, abból a gyógynövényből, amelyik 07.01-jén bevált.

 

03.03. – 03.14-ig – Immunerősítésre

Három naponként reggel egy csésze kakukkfű vagy orbáncfű tea, esetleg váltogatva.

 

03.15. – Baktériumfertőzés megelőzésére

Egy csésze mentatea valamilyen mentából.

 

03.16.-03.31-ig – Vesetisztításra

Nyírfalevélből igyanak meg három naponként egy csésze teát reggel.

 

04.01. – Baktériumfertőzés megelőzésére

Egy csésze mentatea valamilyen mentából.

 

04.02.-04.14-ig – Idegerősítésre, nyugtatásra

Az első héten minden második nap lefekvés előtt egy csésze orbáncfű- a második héten este egy csésze citromfű tea.

 

04.15. – Mirigyekre

Egy csésze közönséges vagy ragadósgalaj-tea.

 

04.16.-04.30-ig – Tüdő- és légúti tisztításra

Három naponként étkezés előtt egy csésze tea a 10.16-10.30-ra összeállított teakeverékből.

 

05.01.-05.30-ig – Tisztításra

Minden reggel étkezés előtt egy csésze csalánlevél tea. Ha nincs friss csalán, a száraz is jó. Akinek a gyomrát bántja a csalán – sav túltengése van – rövidebb ideig igya a teát. Neki 4 naponként fehér árvacsalán-teát kell inni, az savcsökkentő, de többet ne igyanak belőle.

 

06.01.-06.14-ig – Immunerősítésre

Három naponként reggel egy csésze kakukkfű – vagy orbáncfű tea.

 

06.15. – Mirigyekre

Reggel egy csésze közönséges v ragadósgalaj-tea.

 

06.16.-06.30-ig. – Szív és vérnyomás, értisztítás

Három naponként egy csésze galagonya tea. Ezt a magas v normál vérnyomásra igyák. Akinek alacsony v ingadozó a vérnyomása, fagyöngy teát igyon. Elkészítési módja: 2,5 dl lágy vízbe egy teáskanál fehér fagyöngyöt (levél és szár) teszünk, 12 órát áztatjuk és leszűrjük.

 

07.01.-02. – Bélkiürítésre

Egy nap hashajtó kúra, este egy csésze bodzahajtás vagy gyújtoványfű vagy kutyabengekéreg, esetleg szenna. Ezek közül azt válasszák ki maguknak, amelyik teljes kiürítést csinál a beleikben.

 

07.03.-07.18-ig – Immunerősítésre

Három naponként egy csésze kakukkfű- vagy orbáncfű-tea reggel. Lehet válogatni is.

 

07.19. – Mirigyekre

Egy csésze közönséges v ragadósgalaj-tea.

 

07.20.-07.31-ig – Női és férfi ivarszervek erősítésére

A nőknek három naponként egy csésze cickafarkfű tea elfogyasztását fogyasztását javaslom. A 2.5 dl vízhez csak egy csapott teáskanál füvet tegyenek. Ezt életkortól függetlenül csinálják, kivéve a 14 éven aluli leányokat. Ez alatt az idő alatt egy ülő fürdőt is javaslok cickafarkból.

A fürdő vízhez 5 liter teát öntsenek. 1 liter teához 1 evőkanál fű kell. A szívtájékot ne érje a víz. A férfiaknál az 50. év körülieknek három naponként reggel egy csésze kisvirágú füzike tea. Fiatalabbak is fogyaszthatják 14 év felett.

 

08.01.-08.14-ig – Immunerősítésre

Minden harmadik nap egy csésze kakukkfű- vagy orbáncfű tea, esetleg váltogatva.

 

08.15. – Mirigyekre

Egy csésze közönséges vagy ragadósgalaj-tea.

 

08.16.-08.31-ig – Máj- és epetisztításra

Ilyenkor virágzik az aranyvesszőfű. A friss növények hatékonyabbak, aki tud szedjen. Három naponként reggel étkezés előtt egy csésze tea.

 

09.01.-09.14-ig – Immunerősítésre

Három naponként reggel egy csésze orbáncfű vagy kakukkfű tea, esetleg váltogatva.

 

09.15. – Mirigyekre

Egy csésze közönséges galaj vagy ragadósgalaj-tea.

 

09.16.-09.30-ig – Vese és húgyutak tisztítására

Mezei zsurlóból három naponként igyanak meg reggel egy csésze teát.

 

10.01.-10.14-ig – Idegerősítés, nyugtatás

Az első héten minden második nap egy csésze orbáncfű tea este lefekvés előtt. A második héten minden este egy csésze citromfű tea lefekvés előtt.

 

10.15. – Mirigyekre

Egy csésze közönséges vagy ragadósgalaj-tea.

 

10.16.-10.30-ig – Tüdő és légúti tisztításra

Három naponként este étkezés előtt egy csésze az alábbi összetételben: 1rész lándzsás útifű, 1 rész martilapu, 1 rész tüdőfű, 1/2 rész ökörfarkkóró-virág.

 

11.01.-11.30-ig – Általános tisztításra

Minden reggel egy csésze csalánlevélből készült tea. A savtúltengésben szenvedők három naponként a csípős csalán helyett fehér árvacsalánból készítsék a teát.

 

12.01.-12.14-ig – Immunerősítésre

Első héten egy csésze kakukkfű mindennap. Második héten egy csésze orbáncfű tea mindennap reggeli előtt.

 

12.15. – Baktériumfertőzés megelőzésére

Egy csésze menta tea, fodormentából vagy illatos macskamentából.

 

12.16.-12.31-ig – Szívműködésre, vérnyomásra

Három naponként egy csésze galagonyatea. Ezt a magas vagy normál vérnyomásúak igyák. Akinek alacsony vagy ingadozó a vérnyomása, fagyöngyteát igyon.

Elkészítése leírva 06.16-06.30-nál. Fagyöngy helyett pásztortáska-teát is lehet inni, ezt forrázni kell, mint a galagonyát. A pásztortáskát mindenki ihatja.

 

forrás


NEKED AJÁNLJUK
Mi történik, ha elég vizet iszunk éhgyomorra?
  A japán vízterápia hihetetlenül népszerű a felkelő nap országában - a japán emberek évszázadok (ha nem több ezer éve) óta ismerik ezt az...
TOVÁBB
A savanyú káposzta gyógyító titka
  Minden bizonnyal nincs is olyan ember, aki egészség érdekében ne tenne meg mindent. Nagyanyáink ősi praktikákat alkalmazva igyekeztek megtenni mindent...
TOVÁBB
Természetgyógyászat – természetes gyógyászat otthon
  A természetgyógyászat az ember természetes öngyógyító képességének segítésével és a természetben megtalálható anyagok gyógyító hatásaival,...
TOVÁBB
Lelki bajok testi tünetekben – A pszichoszomatikus betegségek
  Vaskos orvosi kartonok, számos kivizsgálás és negatív leletek ellenére sem szűnnek panaszai. Nem képzelődik, mégis tünetei megmagyarázhatatlanok – nem...
TOVÁBB
NÉPSZERŰ CIKKEK
Az Algopyrin hatóanyaga a metamizole
  Kétségtelen, hogy az EU-ban és más fejlett országokban a metamizole tartalmú...
Csodákra képes a kövirózsa
  A népi gyógyászatban gyakran használják a növény levelének kipréselt, zselés nedvét külsőleg...
 Eltitkolt gyógyszer a 3%-os Hidrogén-peroxid
  Bár a szakirodalom feljegyezte, hogy Franciaországban már a 19. század elején...
Diólevél legyen a barátod!
    A diófa ma úgy tűnik reneszánszát éli és egyre többen érdeklődnek a diófalevél...
TOVÁBBI CIKKEK
Az almaecet és a méz keveréke gyógyítja az ízületi gyulladást!
  Az almaecet és a méz keveréke valóságos csodaszer ízületi gyulladásra és még számos...
Lelki bajok testi tünetekben – A pszichoszomatikus betegségek
  Vaskos orvosi kartonok, számos kivizsgálás és negatív leletek ellenére sem szűnnek panaszai....
A hét legerősebb gyógyító kristály, amire mindenkinek szüksége lehet
  A kristályokról közismert, hogy különböző tulajdonságokkal rendelkeznek, melyeket az élet...
Ahol a lelki bajok kiütköznek - A negatív érzelmek hatása az egészségünkre
  Az emberi tapasztalat része egy sor érzelem, kezdve a boldogságtól a szomorúságig, a...

Címkék