Hatékonyabb a víz, mint a fájdalomcsillapító - állítja egy indiai orvos

 

Mit teszünk, ha fáj a fejünk, fogunk, hátunk, hasunk? Ha nem is elsőre, de egészen biztosan beveszünk egy fájdalomcsillapítót. Legalábbis az emberek nagyon nagy százaléka, hiszen ez a világ legtermészetesebb dolga.

A reklámokból is ezt halljuk, hogy a fájdalomcsillapítót azért találták ki, hogy könnyebb, gondtalanabb legyen az életünk. Sokkal gondtalanabb életünk lenne akkor, ha naponta elfogyasztanánk a szervezetünk számára szükséges vízmennyiséget. Így sok fájdalmat meg tudnánk előzni.

 

A gyógyszerek nem az okot, csak a tünetet kezelik, pillanatnyilag hatnak, így, mivel az okot nem szüntetjük meg, idővel újabb fájdalomcsillapítóra lesz szükségünk. Dr. Batmanghelidj indiai orvos szerint a test fájdalom formájában jelez, hogy ki van száradva, nem jutott elegendő vízhez. Ahol jelentkezik a fájdalom, ott a kiszáradás.

 

 

A vízfogyasztás hiánya komoly problémákat idézhet elő a test, szinte minden részében. Az indiai orvos szerint ez az információ – hiába fedezték fel az orvosok – azért nem jut el sokakhoz, mert nem jövedelmező. Legtöbb betegség forrása a saját életmódunk: a tápanyagszegény ételek és a víz fogyasztásának hiánya.

 

A szakember egész életét a víz és az emberi test kapcsolatának kutatására tette fel. Bizonyítani kívánta, hogy a víz a legjobb fájdalomcsillapító. Szerinte az emberi test normális működtetéséhez 20 kilogrammonként 1 liter víz szükséges. Minden egyes sejtünk egészséges működéséhez víz szükséges. Ha nem kapjuk meg az elegendő folyadékot, a szervezet le kell mondjon bizonyos funkciókról, hogy működni tudjon. Ilyenkor alakulnak ki a betegségek és a fájdalmak.

 

A fájdalomcsillapító szedése a lehető legrosszabb választás, amit csak választhatunk: ezzel elnyomjuk a test jelzését. A vízhiányos állapot tovább folytatódik és súlyosbodhat is.

Forrás


NEKED AJÁNLJUK
Lehet-e tudni, hogy valaki átesett-e már tünetmentesen a fertőzésen?
  A legújabb kutatások szerint a koronavírusos esetek harminc százalékánál gyakorlatilag panaszmentes a betegség. Úgy esnek át az emberek a fertőzésen,...
TOVÁBB
A konyhasó életfontosságú tápelem, erősítő és serkentőszer
  Az emberi test mintegy 250 g nátrium-kloridot tartalmaz, amely megtalálható a vérplazmában, a nyirokban, a nyálban és a...
TOVÁBB
Erős test és derűs lélek – Természetes gyógymódok almaecettel
  Az almaecet gyógyerejével enyhíthetjük a fej- és torokfájást, a megfázást, az ízületi bántalmakat vagy az emésztési zavarokat is.   Almaecet és méz —...
TOVÁBB
Koronavírus idején
  Néhány héttel ez előtt senki sem gondolta, hogy a 21. században lesz olyan nap, amikor nem mehetünk ki az utcára, mert kijárási tilalom van...
TOVÁBB
NÉPSZERŰ CIKKEK
Az Algopyrin hatóanyaga a metamizole
  Kétségtelen, hogy az EU-ban és más fejlett országokban a metamizole tartalmú...
 Eltitkolt gyógyszer a 3%-os Hidrogén-peroxid
  Bár a szakirodalom feljegyezte, hogy Franciaországban már a 19. század elején...
Csodákra képes a kövirózsa
  A népi gyógyászatban gyakran használják a növény levelének kipréselt, zselés nedvét külsőleg...
Számos betegség gyógyítható rendszeres szeretkezéssel
  Feszült vagy? Alvásproblémád van? Kiderült, hogy számos olyan betegség van, amely...
TOVÁBBI CIKKEK
A tavasz első gyógyító zöldsége az újhagyma
  A tavasz első friss zöldsége az újhagyma, melynek fogyasztásával nagymértékben...
Élesztőmentes kovászos kenyér kenyérlisztből
  A kovászos kenyér az emberi szervezetre jótékony hatással van. Nincs benne adalékanyag...
A B13-vitamin, vagyis az orotsav nagyobb dózisban orvosságként fejti ki hatását!
  A B13-vitamin, más néven orotsav egy olyan vitamin, amely alig ismert, ennek ellenére részt...
Ezért egyél sok lilahagymát
  A lilahagyma rengeteg pozitív egészségügyi hatással rendelkezik, ezért érdemes...

Címkék