Ne dobd ki a dióhéjat, abban is van erő!

 

A diófa leveléről, a zöld dióról, a dióbél jótékony hatásáról már számtalan helyen olvashatunk, de mi a helyzet a dióhéjról?

 

Röviden néhány szóban arról, hogy a diófa mely részei gyógyhatásúak?

A dióbél, a dióolaj is. Továbbá a diólevél, a dióvirág, beleértve a barkavirágzatot is. A zöld dió, a rügy, a hajtás zöld héja és a diókopáncs, vagyis a dió levélen kívüli, többi zöld részei is. És a megfásodott részek, a diófa kérge, a dióhéj, valamint a dióbél belső, vékony fásodott válaszfala. Végül ide sorolhatjuk a dióbél hártyáját is. Vagyis, a gyökér kivételével az egész növény gyógynövény!

 

A diólevél alkalmazás módjai

●   tea,

●   borogatás,

●   fürdő,

●   lemosás,

●   öblögetés,

●   hidegen sajtolt dióolaj,

●   dióesszencia,

●   konyhai felhasználás,

●   kozmetikai felhasználás.

 

Tea készítése: 2 teáskanálnyi levelet 100 ml vízzel leöntünk, amit felfőzünk, és negyed óra állást követően leszűrjük. Használata gyomor- és bélhurut ellen javallott. Eredményesen alkalmazhatjuk cukorbetegség és sárgaság ellen is. Étkezések előtt kell kortyolgatni belőle.

A diólevél ugyanakkor érzéstelenítésre, hámszövet összehúzására, tuberkulózis ellen, fertőtlenítésre, baktériumölésre, gombaölésre, tonizálásra, sebgyógyításra, kötőhártya-gyulladásra, bőrbetegségre, fagyásra is használható.

 

Mire jó a dióhéj?

Fontos tudni, hogy a dióhéj kémiailag semleges, nem mérgező, és használat után a szabad természetbe kijuttatva természetes úton bomlik le, nem terheli a környezetet. A dióhéjteát cukorbajra fogyasztják, naponta legalább 3-4 csészével, hat héten keresztül. A csíkszentdomokosiak a dióhéjteát csonterősítő céllal itták. Egyébként ha eltekintünk a dióhéjtea gyógyhatásától, közönséges tea helyett is iható, íze kellemes.

Öt-hat dióhéjat apróra törjünk össze (kis zsákba téve) 1 liter vízben 6-7 percig főzzük. Megfázás esetén víz helyett ezt igyuk.

 

Mi a helyzet a belső "válaszfallal"?

A diótermés belső válaszfalának gyógynövénykénti használata méltatlanul merült feledésbe Európában. Pedig, mint róla a bölcs német népi mondás megállapítja: “Bitter im Mund, macht das Herz Gesund," vagyis: Keserű a szájban, gyógyítja a szívet. Ezt a megállapítást különösen a teljes érés állapota előtti friss dióra vonatkoztatják, amelynek belső válaszfala valóban erősen keserű. Úgy tartják, a szívritmus-zavarok ellen jó, mivel a diótermés belső válaszfala a szív pitvara és kamrája közti válaszfalra hat.

A megszárított rekeszekből 1 liter vízben 5-7 csipetet főzünk fel, naponta 3-szor 2 dl-t fogyasztunk magas vérnyomás, érszűkület ellen.

 

További praktikus megoldások dióhéjra hangolva

Ha a dióhéjat összefőzzük az elválasztható dióhártyával, az ősz haj visszanyeri eredeti színét.

A dióhéjőrlemény jól alkalmazható a kozmetikában, a szépségápolásban és bőrtisztításban. Orosz Péter a dióról írt könyvében ezt írja:

Azt már a régiek is tudták, hogy a finomra, apróra őrölt dióhéj kiváló csiszolóanyag, humán célra is. Már Facciola Ehető növények forráskönyve című művében is leírta, hogy fogkrémekbe keverve súroló hatása fehérebbé, tisztábbá teszi a fogat, csökkenti a fogkövet, tisztítja a fogínyt, és antiszeptikus.

 

Bőrradírozási célra, az elhalt hámsejtek ledörzsölésére dióhéj-őrleménnyel dúsított készítmények kaphatók. E célra nem is kell drága kozmetikai készítményt vásárolnunk, magunk is készíthetünk. A dióhéj-poron kívül csak durva barnacukor kell hozzá. A kettő keverékével dörzsöljük le az elhalt hámsejteket. Mostanában amúgy is ez a sláger, a barnacukor.

 

A barna cukorszemcsét és finomra őrölt dióhéjat tartalmazó készítmények nem egyszerűen leválasztják az elhalt bőrréteget, hanem közben élénkítik a vérkeringést. Így javul a bőr oxigénellátása és a barnacukor közben tápanyagokhoz is juttatja a bőrt. Indiában a Himalaya cég tubusos bőrradír-készítményéhez használ dióhéjat. Mint mondják, hatékonyabban távolítja el az elhalt, méreganyagot tartalmazó hámsejteket az arcról, a szem környékéről. Ezáltal megfiatalítja a bőrt.

 

A dióhéj-őrlemény súroló hatását kihasználva Himalayáék a finomra porított dióhéjat szappanba is keverik. Dióhéj-szemcséket tartalmazó folyékony szappan pedig már nálunk is kapható.

 

Ezekkel a szappanokkal súrolnunk kell a bőrt, és biztosan leviszik a fölöslegessé vált arcfestéket, a kézről, lábról pedig a ráragadt piszkot.

 

A dióhéjpor masszírozásra is jó. Nem magában, szárazon, hanem gyúrható, képlékeny agyagban. A házilag a következő recept alapján készíthetjük:

 

Végy fehéragyagot, és gyúrd narancsvirág-vízzel, a kívánt állagúra. Búzacsíra kipréselt levével is összegyúrható. A lényeg a dióhéjpor, az agyag súlyának 1/6-a vagy 1/7-e. Körülbelül. A masszázs-hangulathoz természetesen a jó illat is hozzátartozik. A készen vásárolható masszázs-agyagban háromféle illat keverékét kapjuk. Az aromából néhány (10-20-30) cseppet kell az agyagba gyúrni. Az agyagot két használat között légmentesen zárt fóliában, edényben kell tartani, hogy ki ne száradjon.

 

Dióhéjpor alkalmazásakor egy dologra kell figyelni, szembe ne kerüljön!

 

Forrás

 

 


NEKED AJÁNLJUK
Lehet-e tudni, hogy valaki átesett-e már tünetmentesen a fertőzésen?
  A legújabb kutatások szerint a koronavírusos esetek harminc százalékánál gyakorlatilag panaszmentes a betegség. Úgy esnek át az emberek a fertőzésen,...
TOVÁBB
A konyhasó életfontosságú tápelem, erősítő és serkentőszer
  Az emberi test mintegy 250 g nátrium-kloridot tartalmaz, amely megtalálható a vérplazmában, a nyirokban, a nyálban és a...
TOVÁBB
Erős test és derűs lélek – Természetes gyógymódok almaecettel
  Az almaecet gyógyerejével enyhíthetjük a fej- és torokfájást, a megfázást, az ízületi bántalmakat vagy az emésztési zavarokat is.   Almaecet és méz —...
TOVÁBB
Koronavírus idején
  Néhány héttel ez előtt senki sem gondolta, hogy a 21. században lesz olyan nap, amikor nem mehetünk ki az utcára, mert kijárási tilalom van...
TOVÁBB
NÉPSZERŰ CIKKEK
Az Algopyrin hatóanyaga a metamizole
  Kétségtelen, hogy az EU-ban és más fejlett országokban a metamizole tartalmú...
 Eltitkolt gyógyszer a 3%-os Hidrogén-peroxid
  Bár a szakirodalom feljegyezte, hogy Franciaországban már a 19. század elején...
Csodákra képes a kövirózsa
  A népi gyógyászatban gyakran használják a növény levelének kipréselt, zselés nedvét külsőleg...
Számos betegség gyógyítható rendszeres szeretkezéssel
  Feszült vagy? Alvásproblémád van? Kiderült, hogy számos olyan betegség van, amely...
TOVÁBBI CIKKEK
A tavasz első gyógyító zöldsége az újhagyma
  A tavasz első friss zöldsége az újhagyma, melynek fogyasztásával nagymértékben...
Élesztőmentes kovászos kenyér kenyérlisztből
  A kovászos kenyér az emberi szervezetre jótékony hatással van. Nincs benne adalékanyag...
A B13-vitamin, vagyis az orotsav nagyobb dózisban orvosságként fejti ki hatását!
  A B13-vitamin, más néven orotsav egy olyan vitamin, amely alig ismert, ennek ellenére részt...
Ezért egyél sok lilahagymát
  A lilahagyma rengeteg pozitív egészségügyi hatással rendelkezik, ezért érdemes...

Címkék