Ismerd meg a hagymahéj gyógyító erejét!

 

A hagyma számos jótékony hatásáról már több tanulmány is született, de a héja legtöbbször a szemetesben végzi, még a népi kultúrákban is inkább festékanyagként használták, mintsem gyógyításra, így itt az ideje, hogy megismerjük a hagymahéjban rejlő egészségvédő hatóanyagokat.

 

 

A héjból készült főzet nagyszerűen csillapítja a köhögést, segít megőrizni a húgyutak egészségét és még az immunrendszert is erősíti.

 

A hagymahéj gyógyászati alkalmazása inkább a szláv népcsoportoknál terjedt el. Például a héjból készített tea nagyon jó hatással van a szemre, a látás egészségének megőrzésére, így azok, akik olyan munkát végeznek, amely igencsak igénybe veszi a szemeket, rendszeresen fogyaszthatják a hagymahéj teát.

 

 

Torokgyulladás ellen is kiváló a héjból készült főzet. Forró vízbe tegyünk négy-öt hagyma héját, majd födjük le pár percig. Ezután már használhatjuk is, naponta kétszer-háromszor gargarizáljunk, így a torokfájás is hamarosan enyhülni fog.

 

Száraz köhögéskor két csésze forró vizet öntsünk két kanálnyi aprított hagymahéjra, majd főzzük 15 percen keresztül, miután kihűlt, máris lehet inni, naponta háromszor egy negyed csupornyit fogyasszunk el, főétkezések előtt fél órával.

 

Az immunrendszerünk erősítéséhez szükség lesz egy kanál aprított hagymahéjra, ebbe keverjünk bele ugyanennyi igazi édesgyökér port és egy marék fenyő tűlevelét (40–50 g.). Tegyük bele 2 liter vízbe, főzzük 20 percen keresztül, majd adjunk hozzá az egészhez két kanál zúzott csipkebogyót. Ezután még főzzük egy percet. Tegyük egy termoszba, 12 óra elteltével szűrjük le, majd tároljuk hűvös helyen. Naponta igyunk meg egy liternyit ebből az erősítő főzetből.

 

Az afta és fogínygyulladás esetén készítsünk 3 kanálnyi aprított héjból és egy fél liter forró vízből koncentrátumot, hagyjuk kihűlni, szűrjük le és öblögessünk a természetes oldattal. Ugyanezt a főzetet használhatjuk körömgomba kezelésére is, 20–30 percig áztassuk lábujjainkat benne.

 

Forrás

 


NEKED AJÁNLJUK
A szívrohamig isszák az energiaitalokat a fiatalok
  Alvásra már nincs idő, így egyre többen próbálják energiaitalokkal fokozni a teljesítményüket vagy épp elnyújtani a bulit. A fiatalok egy része reggelire...
TOVÁBB
A japánbirs termése gyógyhatása miatt nagyobb megbecsülést érdemelne
  A japánbirs az egyik legkedveltebb díszcserjénk. Bizonyára sokan nem is tudják, hogy gyümölcsöt terem, a gyümölcse pedig gyógyhatásokkal rendelkezik...
TOVÁBB
Május 20-a a méhek világnapja!
  Az Egyesült Nemzetek Szervezete jelölte meg ezt a napot a méhek világnapjának.   A méhek napját az Országos Magyar Méhészeti Egyesület...
TOVÁBB
A kókuszolaj jótékony hatásai
  Az egészséges életmódot támogatók körében ma már nagyon elterjedt a kókuszzsír vagy kókuszolaj használata. A kókuszzsír az egyetlen olyan étkezési...
TOVÁBB
NÉPSZERŰ CIKKEK
Az Algopyrin hatóanyaga a metamizole
  Kétségtelen, hogy az EU-ban és más fejlett országokban a metamizole tartalmú...
Csodákra képes a kövirózsa
  A népi gyógyászatban gyakran használják a növény levelének kipréselt, zselés nedvét külsőleg...
Diólevél legyen a barátod!
    A diófa ma úgy tűnik reneszánszát éli és egyre többen érdeklődnek a diófalevél...
A datolya nem gyógyszer, annál sokkal többet ér!
  Már a Bibliában is emlegetett datolya egyre népszerűbb hazánkban. A gyümölcs szárított...
TOVÁBBI CIKKEK
Az eperlevél teája hatékonyan csökkentheti a vércukor szintjét
  Oda kell figyelnünk, hogy a vércukorszintünk rendben legyen, erre az egyik legjobb...
Pajzsmirigy túlműködés esetén engedjük a testet megnyugodni
  A pajzsmirigy túlműködését a túlzott idegesség, álmatlanság, rendszeres hasmenés,...
Köszvényes betegeknek ajánlott táplálkozásukba illeszteni a podagrafű rendszeres fogyasztását
  Szinte egész évben rendelkezésre áll, vitaminban és ásványi anyagokban is gazdag...
Egy újabb gyomnövény a vadonból, mely gyógynövény
  A selyemkóró igazi Hungarikum, mert csak hazánkban, az alföldi részen termel nektárt, ezért...

Címkék