Vizelethajtó és a hólyagbajok orvosa

 

Április végén, május elején virágzik a kőrisfa. Ha megállsz alatta, hallhatod a dolgos méhek döngicsélését. 

 

A kőris (Fraxinus) az ajakosvirágúak (Lamiales) rendjébe, az olajfafélék (Oleaceae) családjába tartozó növénynemzetség, melynek 70 faja ismert.

 

Hajdanán Európai kinin néven ismerték. A kőrisfa kérgét étvágy és anyagcsere fokozó, valamint lázcsillapító hatása miatt használták. Vidéken kőrisfalevelet főztek ki, cukrot adtak hozzá, és erjesztés után frissítőként fogyasztották, de lábadozóknak is adták.

 

Kérgéből néha édes nedv, „manna” folyik, ezért szokták mannakőrisnek is nevezni. A nedvedzést a mannakabóca (Cicada orni) szúrása okozza, vagy naponta ismételt kereszthasítással érhető el. A kifolyó manna a levegőn megkeményedik. Az így gyűjtött mannát köhögés ellen és enyhe hashajtónak (pl. aranyér, végbélrepedés kezelésére) használják. A mannitolt cukorbetegség esetén cukorhelyettesítő szerként is alkalmazzák.

 

Virágzata feltűnő, gyakran ültetik kertekbe díszfának. Találkozhatunk vele erdőszéleken, irtásokon, erdőkben. A szárazságot és a légszennyezést igen jól tűri.

 

A kőrisek anyaga igen erős, rugalmas keményfa. Íjak, eszközök fogantyúi, minőségi baseballütők készítésére használják.

 

Hatóanyagai között bioaktív molekulák, tannin típusú cseranyagok, flavonoidok, reumát enyhítő kumarin található. Vízhajtó hatása a mannitol és a káliumsók következménye.

 

Gyógyhatása

 

Beszárított cukros nedve hashajtó hatású. A leveleiből készült tea enyhe hashajtó és vizelethajtó. Vékonyabb ágainak kérgéből reuma és ízületi bántalmak elleni tea készül.

 

A fa levelei gyulladáscsökkentő hatásúak. A reuma kezelésében különösen hatékony, de vizelethajtó szívműködést szabályozó aritmiás tüneteknél is hatásos, a fakéreg pedig lázcsökkentő hatása miatt ajánlott.

Hatásos vesekő-, reuma-, köszvény ellen, valamint ödémák és folyadék-visszatartás esetén. Az elhízás kiváló ellenszere.

Kőrisfalevélből és mentából készült keverékből erősítő, frissítő italt készítenek.

 

Vékonyabb ágainak kérgéből reuma és ízületi bántalmak elleni tea készíthető.

 

Tea készítése

 

10 g szárított levelet tegyünk 1 liter forrásban lévő vízbe, 10 percig áztassuk, majd szűrjük le. Napi adagunk fél vagy 1 liter lehet vesekő, köszvényes roham, ödéma és reuma esetén.

 

Tinktúra készítése

 

Apróra vágott leveleivel töltsünk meg egy 7 dl-es befőttes üveget, öntsünk rá jó minőségű házi pálinkát. Meleg helyen, naponta rázzuk össze 2 héten keresztül. Szűrjük tiszta, üvegbe és állítsuk sötét helyre.

Mérjünk ki 2 dl vizet, cseppentsünk bele 50 csepp tinktúrát és naponta háromszor fogyasszuk.

 


NEKED AJÁNLJUK
Ezért egyél sok lilahagymát
  A lilahagyma rengeteg pozitív egészségügyi hatással rendelkezik, ezért érdemes rendszeresen fogyasztani. Rengeteg betegségtől óvod meg magad, ha...
TOVÁBB
A tüdőfű a tüdő legkülönfélébb betegségeiben hatásos gyógynövény
  A tüdőfű a légzőszervi megbetegedések egyik legkiválóbb természetes házi patikaszere. Kiváló hurutoldó, így megszabadíthatjuk a légutakat a...
TOVÁBB
Harcolj a vírusok ellen megelőzéssel!
  Vírusfertőzésre nincs gyógymód, amit tehetünk az az, hogy a szervezetünk védekezőképességét erősítjük, és megpróbáljuk a szövődményes...
TOVÁBB
A tavasz első gyógyító zöldsége az újhagyma
  A tavasz első friss zöldsége az újhagyma, melynek fogyasztásával nagymértékben hozzájárulunk egészségünk megőrzéséhez.   Az újhagyma fogyasztása...
TOVÁBB
NÉPSZERŰ CIKKEK
Az Algopyrin hatóanyaga a metamizole
  Kétségtelen, hogy az EU-ban és más fejlett országokban a metamizole tartalmú...
 Eltitkolt gyógyszer a 3%-os Hidrogén-peroxid
  Bár a szakirodalom feljegyezte, hogy Franciaországban már a 19. század elején...
Csodákra képes a kövirózsa
  A népi gyógyászatban gyakran használják a növény levelének kipréselt, zselés nedvét külsőleg...
Számos betegség gyógyítható rendszeres szeretkezéssel
  Feszült vagy? Alvásproblémád van? Kiderült, hogy számos olyan betegség van, amely...
TOVÁBBI CIKKEK
A tavasz első gyógyító zöldsége az újhagyma
  A tavasz első friss zöldsége az újhagyma, melynek fogyasztásával nagymértékben...
Élesztőmentes kovászos kenyér kenyérlisztből
  A kovászos kenyér az emberi szervezetre jótékony hatással van. Nincs benne adalékanyag...
A B13-vitamin, vagyis az orotsav nagyobb dózisban orvosságként fejti ki hatását!
  A B13-vitamin, más néven orotsav egy olyan vitamin, amely alig ismert, ennek ellenére részt...
Ezért egyél sok lilahagymát
  A lilahagyma rengeteg pozitív egészségügyi hatással rendelkezik, ezért érdemes...

Címkék