Megdöbbentő dolgot állít a híres rákkutató! Ilyet soha nem hallasz az orvosodtól!

 

Az 1931-ben, a sejtlégzés terén végzett tudományos munkájáért orvosi Nobel-díjat kapó német biokémikus, Dr. Otto Heinrich Warburg rájött arra, hogy a rákos sejteknek egyáltalán nincs szükségük oxigénre ahhoz, hogy szaporodni tudjanak, mivel anaerobok. Ezek a káros sejtek az oxigénhiányos savas környezetet kedvelik leginkább, ami azért probléma, mert az emberek szervezete ma már egyre inkább elsavasodik.

 

lúgosítás, lúgos környezet, méregtelenítés, rák ellen, rák ellenszere

Az oxigén azért játszik fontos szerepet a sejtek életében, mert ha egy sejt már 35 százalékos oxigénhiánnyal küzd, 48 órán belül akár el is rákosodhat.

 

Rendkívül fontos tehát, hogy a test pH-szintjét egyensúlyban tartsuk, amelyet természetesen elsősorban az étkezéssel tudunk szabályozni. Ahhoz, hogy a sejtjeink, szerveink megfelelően tudjanak működni, enyhén lúgos környezetet kell teremtenünk.

 

Az tudományos tény, hogy a káros baktériumok, paraziták, vírusok, gombák a savas közegben érzik kitűnően magukat, ezzel szemben a lúgos közegben képtelenek életben maradni.

 

 

Nem jó hír viszont az, hogy a modern életvitel, az étkezési szokások éppen savas környezetet generálnak, hiszen a tartósítószerekkel, kémiai adalékanyagokkal teletömött élelmiszerek, a finomított cukorszármazékok, a génmódosított zöldségek, gyümölcsök, húsok, mind-mind ehhez járulnak nagyban hozzá. A szervezet elsavasodása pedig cukorbetegséget, érrendszeri megbetegedést, szívrendellenességet, csontritkulást és rákot eredményezhet, és ráadásul a szervezet öregedési folyamata is felgyorsul.

 

Így itt az ideje, hogy cselekedjünk, és hozzuk egyensúlyba azt a fránya pH-értéket. Íme egy hatékony recept.

 

Hozzávalók

¼ evőkanál szódabikarbóna,

2 evőkanál frissen facsart citromlé, vagy organikus almaecet.

 

Elkészítés

Mikor e két alapanyagot összekeverjük, egyből nagy pezsgés keletkezik, addig kell hozzáadni az ecethez szódabikarbónát, amíg ez a pezsgés meg nem szűnik. Ezután tegyük a keveréket egy pohár vízbe, és egyszerre igyuk meg. A gyomorsav koncentrációját máris feloldja és az egész szervezetben lúgos hatást eredményez.

 

Forrás

 

méregtelenítés

Fagyaszd le a citromot és mondj búcsút a cukorbetegségnek, a daganatoknak és az elhízásnak!
  A citrom az egyik legegészségesebb gyümölcsökhöz tartozik. Az egész világon számtalan egészségügyi problémára alkalmazzák, helyet kap a konyhában...
TOVÁBB
Fogyaszd a céklát és nem kell orvoshoz menned
  A céklának magas antioxidáns tartalmának köszönhetően elképesztő hatásai vannak. A cékla rákmegelőző hatású, javítja a látást, tisztítja a beleket és...
TOVÁBB
Csodákra képes a diófa levele!
A Kárpát-medencében szeretik a diót. Sok ház udvarán megtalálható ez a terebélyes lombkoronával rendelkező, nyáron menedéket biztosít a tűző...
TOVÁBB
Elismert ősi gyógymód az éhgyomorra való vízivás
  Egyes kutatások szerint, ha napi rendszerességgel, bizonyos szabályokat figyelembe véve beépítjük a vízivást életünkbe, sokkal egészségesebbek leszünk,...
TOVÁBB
NEKED AJÁNLJUK
 Eltitkolt gyógyszer a 3%-os Hidrogén-peroxid
  Bár a szakirodalom feljegyezte, hogy Franciaországban már a 19. század elején sikeresen alkalmazták ezt a szert súlyos betegségeknél, elég jó...
TOVÁBB
Az Algopyrin hatóanyaga a metamizole
  Kétségtelen, hogy az EU-ban és más fejlett országokban a metamizole tartalmú gyógyszerek vénykötelesek. A metamizole-t 1920-ban...
TOVÁBB
A világ leghalálosabb pirulái – Xanax és társai, avagy a benzodiazepinek veszélyei, mellékhatásai
  A Xanax nevű szer a benzodiazepinek csoportjába tartozik, általában szorongásos betegségek, pánikbetegség és depresszió okozta szorongás...
TOVÁBB
Megtalálták a rák valódi okát
  Lenyűgöző felfedezés a rák valódi okáról: meggyógyulhat a beteg, ha megérti betegsége okát. Dr. Hamer a 70-es években a müncheni onkológiai...
TOVÁBB
NÉPSZERŰ CIKKEK
 Eltitkolt gyógyszer a 3%-os Hidrogén-peroxid
  Bár a szakirodalom feljegyezte, hogy Franciaországban már a 19. század elején...
Az Algopyrin hatóanyaga a metamizole
  Kétségtelen, hogy az EU-ban és más fejlett országokban a metamizole tartalmú...
Csodákra képes a kövirózsa
  A népi gyógyászatban gyakran használják a növény levelének kipréselt, zselés nedvét külsőleg...
Hízol, rosszul alszol, és fájnak az ízületeid?
  A köménymag gyógyászati hatásait régtől fogva ismeri az emberiség, a népi gyógyászat...
TOVÁBBI CIKKEK
Kulcs az égiek kapujához – Tavaszi kankalin
  A tavaszi kankalin, latin nevén Primula veris, apró, évelő növény, amelynek a...
Felfedezés Magyarország egyik leglenyűgözőbb természeti csodájában - a Rám-szakadékban
  Magyarország sokszínű és lenyűgöző tájakat kínál azoknak, akik szeretik felfedezni a...
Méhpempő: Az egészség varázslatos csodaszere
  A méhpempő a méhek garatmirigyében termelődő fehéres, tejszerű, sárgás színű, savanykás,...
Nagyanyáink még tartották – Eltűntek a tyúkok a kiskertből?
  Nagyanyáink kertjéből még nem hiányozhatott a baromfi, de manapság mintha már nem lenne...

Címkék