Csupán egy övre lesz szükségünk, hogy 2 perc alatt megszabaduljunk a hátfájástól!

 

A különböző jógapozíciók egyszerre rendelkeznek nyugtató, lazító és fájdalomcsillapító hatással is. Ha sokat ülünk egy helyben, főleg a számítógép előtti merev testtartás, egy idő után hát- és derékfájdalmat okozhat. Elállhat a gerinc is, éppen ezért érdemes nyújtó-lazító gyakorlatokat végezni, hogy feloldódjon a merev testtartás.

 

jógagyakorlatok, hátfájás, egészséges életmód

Az alábbiakban látható ötperces jógagyakorlat segítségével elmúlik a fájdalom és fellazul a test. Csupán egy erős övre vagy kendőre lesz szükségünk.

 

Feküdjünk le a padlóra, hajlítsuk be térdeinket, és csendesedjünk el pár másodpercre. Majd tegyük a talpunk alá egy övet, és megfeszítve egyenesítsük ki a lábunkat. Amennyire csak tudjuk, feszítsük ki. Tartsuk így két percig, majd engedjük le, és ugyanezt csináljuk végig a másik lábunkkal is.

 

Érezzük, ahogy kimegy az egész testünkből a feszültség?

 

Próbáljunk minden mozdulatnál mélyet lélegezni, így lazíthatjuk el egyszerre a testet és lelket is. Ismételjük meg ugyanezt úgy, hogy az egyik lábunk legyen feltartva az övvel, a másik pedig legyen kiegyenesítve a földön. Majd tegyük le a szalagot, kulcsoljuk át a térdünket, és billegjünk kicsit jobbra-balra laza fekvő pozícióban.

 

 

 

 

egészséges életmód

 Eltitkolt gyógyszer a 3%-os Hidrogén-peroxid
  Bár a szakirodalom feljegyezte, hogy Franciaországban már a 19. század elején sikeresen alkalmazták ezt a szert súlyos betegségeknél, elég jó...
TOVÁBB
Az Algopyrin hatóanyaga a metamizole
  Kétségtelen, hogy az EU-ban és más fejlett országokban a metamizole tartalmú gyógyszerek vénykötelesek. A metamizole-t 1920-ban...
TOVÁBB
Csodákra képes a kövirózsa
  A népi gyógyászatban gyakran használják a növény levelének kipréselt, zselés nedvét külsőleg és belsőleg egyaránt gyulladáscsökkentő, hűsítő,...
TOVÁBB
Diólevél legyen a barátod!
    A diófa ma úgy tűnik reneszánszát éli és egyre többen érdeklődnek a diófalevél gyógyító hatásáról. Szinte minden kertes háznál megtalálható a diófa....
TOVÁBB
NEKED AJÁNLJUK
Mi történik, ha elég vizet iszunk éhgyomorra?
  A japán vízterápia hihetetlenül népszerű a felkelő nap országában - a japán emberek évszázadok (ha nem több ezer éve) óta ismerik ezt az...
TOVÁBB
Oldd ki a húgysavat a testrészeidből, hogy megszűnjön a köszvény és az ízületi fájdalom
  A köszvény egy kóros állapot. Duzzanatot, merevséget és súlyos fájdalmat okoz, akár pár óra alatt. A fő oka a nagy mennyiségű húgysav, amely...
TOVÁBB
A gyógyító pálinka
  A pálinka tiszta gyümölcsből, lepárlással készült erős szesz, igazi gyógyító hungarikum.   A „Pálinkás jó reggelt!” köszöntés a vidéki élet egy...
TOVÁBB
A ketogén étrend a rákból való kigyógyulás kulcsa lehet
  Fordította: Szabó-Velvárt László Vannak, akik számára a ketogén étrend nem kevesebbet jelent, mint a rák egyik gyógyszer nélküli kezelési módját. Ez...
TOVÁBB
NÉPSZERŰ CIKKEK
 Eltitkolt gyógyszer a 3%-os Hidrogén-peroxid
  Bár a szakirodalom feljegyezte, hogy Franciaországban már a 19. század elején...
Az Algopyrin hatóanyaga a metamizole
  Kétségtelen, hogy az EU-ban és más fejlett országokban a metamizole tartalmú...
Csodákra képes a kövirózsa
  A népi gyógyászatban gyakran használják a növény levelének kipréselt, zselés nedvét külsőleg...
Hízol, rosszul alszol, és fájnak az ízületeid?
  A köménymag gyógyászati hatásait régtől fogva ismeri az emberiség, a népi gyógyászat...
TOVÁBBI CIKKEK
Kulcs az égiek kapujához – Tavaszi kankalin
  A tavaszi kankalin, latin nevén Primula veris, apró, évelő növény, amelynek a...
Felfedezés Magyarország egyik leglenyűgözőbb természeti csodájában - a Rám-szakadékban
  Magyarország sokszínű és lenyűgöző tájakat kínál azoknak, akik szeretik felfedezni a...
Méhpempő: Az egészség varázslatos csodaszere
  A méhpempő a méhek garatmirigyében termelődő fehéres, tejszerű, sárgás színű, savanykás,...
Nagyanyáink még tartották – Eltűntek a tyúkok a kiskertből?
  Nagyanyáink kertjéből még nem hiányozhatott a baromfi, de manapság mintha már nem lenne...

Címkék