Tudástár
A Magyarság Ősi gyógymódjai
A Kárpát-medencébe keletről visszatérő magyarság igen magas gyógyító kultúrával rendelkezett. Ennek egyik legkiemelkedőbb bizonyítéka a koponyalékelés ismerete és használata. Őseink szinte minden bajra tudtak gyógyírt. Számukra teljesen természetes volt az a szemlélet, hogy a betegséget mindenek…
Egészségtér szerkesztőség · · 4 perc olvasás

A Kárpát-medencébe keletről visszatérő magyarság igen magas gyógyító kultúrával rendelkezett. Ennek egyik legkiemelkedőbb bizonyítéka a koponyalékelés ismerete és használata. Őseink szinte minden bajra tudtak gyógyírt. Számukra teljesen természetes volt az a szemlélet, hogy a betegséget mindenek előtt a lélek baja, legyengülése okozza, s ez válik később testi tünetté.
Őseink tudták, hogy ha az ember nem a világ rendje, a természet tanításai szerint él és cselekszik, előbb-utóbb megbetegszik. Vezérlő elvük a mértékletesség volt. Korabeli feljegyzések alapján bizonyos, hogy tudásuk része volt a testnedvek vizsgálata alapján való betegség-megállapítás, a gyógyírok (viasz, vaj, faggyú, szurok, méz, tej stb.) használata, a hővel, melegítéssel, izzasztással való gyógyítás, a szem szivárvány hártyájából következtetés a testi bajokra (íriszdiagnosztika), a vízgyógyászat, iszappakolás, agyagterápia, színterápia, köpölyözés, ásványokkal való gyógyítás, gyógynövény terápia, gyógyító étkek alkalmazása. Használatos volt a hanggal, hangszerekkel, énekkel gyógyítás, de a masszázs, csontkovácsolás és a sebészeti beavatkozások is ismertek voltak. Mindent átszőtt és megerősített a ráolvasás, az ima, fohász, a különféle „módosult tudatállapotokban” való gyógyítás, gyógyulás.
A régi magyarság a természeti elemeket isteni őselvként tisztelte. Ezekben az őselemekben – tűz, víz, föld, levegő – rejlő erő betegségeket okozhatott, de gyógyíthatott is attól függően, hogy az embernek milyen viszonya volt a természet rendjével. Belesimult-e az isteni törvényekbe, vagy azok ellenére próbált élni.
Gyógyírok
Szembetegségeknél a tavaszi szőlő levét, fülfájásra a kövirózsából sajtolt levet, kisbabák csipássága ellen anyatejes lemosást használtak.
A fokhagyma igazi csodaszer volt, minden bajra használták! Árpa ellen a szemre kenték, fülfájásra a fülbe dugták, torokfájásra teáját itták, s kifőtt szárát a nyak köré tekerték.
A langyos méz a savtúltengésben szenvedőket gyógyította, semlegesítette a gyomorsavat, bevonta a nyálkahártyát, elpusztította a baktériumokat. Segítette az emésztést, a májműködést, méregtelenített és erősítette idegrendszert.
Terápiák
Saját vizelet-terápia: pattanások, szemölcsök, sebek, csípések, viszketegség, torokfájás, tüdőbaj és gyomorfekély gyógyítására használták.
Érvágás: magas vérnyomásnál használták, vagy a testre piócákat tettek. Erős fejfájásnál a homlokon eret vágtak.
[ad]
Hővel, melegítéssel gyógyították például a fülfájást, forró iszappakolással a görcsös izmokat és a reumát.
Izzasztó kunyhóban, gyógyító szertartás közepette élték meg a négy elemmel való közvetlen kapcsolatot. Ott volt a föld, amin ültek, a levegő, a gőz, amit belélegeztek, a víz, amit a kövekre locsolt a szertartás vezetője, és a tűz, melyben a köveket felforrósították. A szertartás megtisztulást, újjászületést jelentett. Mindhárom szinten (test, lélek, szellem) gyógyított.
A ráolvasás azon az ősi tudáson alapszik, hogy minden kimondott szónak (sőt még a gondolatnak is) teremtő ereje van. Régi szavaink, az igéz, megigéz, arra utalnak, hogy szavaink által el tudjuk távolítani az ártó erőket, így a betegséget is.
A hanggal, zenével gyógyítás azon a felismerésen alapszik, hogy a hang - rezgés, a világegyetem lényege pedig szintén a rezgés. Minden, ami él, az rezeg. A betegség rossz rezgés. A hanggal gyógyító táltos „ráhangolódott” a beteg rezgésére, kisugárzására, s a megfelelő gyógyhatású rezgés (hang, ének) előidézésével gyógyított.
A csontkovácsolást, masszázst („kenést”) igen régen használják már a kificamodott, fájó csontok, testrészek helyrerakására, a csigolyák mozgásának felszabadítására.
Az ima, a fohász minden gyógyítás alapja. Kezelések előtt, alatt, után alkalmazták, de önállóan is teljes értékű gyógymódnak tekintették, amely a lélek tisztításán, gyógyításán keresztül hatott vissza a testi bajokra.
A magyarság „tudó emberei"
Legmagasabb tudással a Táltos (régiesen Tátos) bírt. Tát szavunk, jelentése nyit, vagyis a Táltos megnyitja lelkét, szellemét, tudatát, és e nem hétköznapi tudatállapotban sokkal tisztábban észleli a kézzel meg nem fogható, nem látható világ erőit, energiáit. A Táltos tehát képes arra, hogy a környező világ mások számára rejtett erőit, minden lény, ember, állat, növény, tárgy által kibocsátott rezgést, mint információt érzékelje, és így szerzett többlet-tudásával választ kapjon olyan kérdésekre, melyek hétköznapi szinten – „józan paraszti ésszel” nem megválaszolhatók. A Táltos birtokolt minden olyan képességet, melyet a továbbiakban felsorolt gyógyítók bírtak és használtak.
A Látó - „Igazlátó” szintén olyan ember volt, aki látott, érzékelt szemmel nem látható, a hétköznapi ember számára nem észlelhető erőket. Kezeléssel, gyógyítással ritkán foglalkozott. Hozzá elsősorban tanácsért fordultak, hogy segítsen megfejteni, megtalálni rejtett dolgokat.
A Rejtező a révülés ősi technikáit alkalmazva lépett kapcsolatba a hétköznapi érzékelésen túli erőkkel. Szintén tanácsért, információért fordultak hozzá, illetve jeles napokon, szertartásokon segített kapcsolatba lépni a nem hétköznapi világgal.
A Tudós - „Tudákos” ember, Javas ember olyan bölcs volt, aki értett a gyógynövényekkel, állati eredetű anyagokkal, mondókákkal, imákkal, fohászokkal való gyógyításhoz. Ismerte a csillagok járását és üzenetét, illetve szintén érzékelt olyan erőket, energiákat, melyek a hétköznapi ember számára elérhetetlenek voltak. Jósolt, javasolt és értett a rontások levételéhez.
A Füves ember gyógynövényekkel gyógyított. Ismerte a régóta gyógyításra használt füveket, fákat, és az azokból készíthető teákat, főzeteket.
A Garabonciások befolyásolni tudták az időjárást. Nevük gara=kara=fekete, és bonc=bontó összetételét úgy értelmezhetjük, hogy fekete erőkkel bontó, vagy rontó. A régi lovas-nomád időkben „csatabűvölőnek” is nevezték őket, mert az ő feladatuk volt az ellenség erejének gyengítése, elsősorban rossz időjárás, jégeső, forgószél rájuk zúdításával. Sok monda él a nép ajkán a hajdan vándorló Garabonciás diákokról, akik mindenféle varázslatot tudtak csinálni.
A hagyomány szerint a boszorkány nem tudással született, nem révülés során kapta tudományát, hanem tanulta, örökölte azt. Elsősorban rontással foglalkozott. Jellemző magyar jóslási és rontási mód volt a babolás, melyhez megfelelő számú fekete-fehér és rajzos száraz babot használtak szitában, rostában forgatva. A babok (bábok vagy babák) a rostában „elevenként” mutatták a választ feltett kérdésekre.
Az oldalon található információ kizárólag tájékoztatás céljára szolgál. Nem alkalmas diagnózis felállítására, és nem helyettesíti az orvosi kezelést. Egészségügyi problémával minden esetben forduljon szakemberhez.
Kapcsolódó cikkek

Ősi gyógymódok, csodálatos magyar szokások

A fenyő titkos kincsei – A tűlevelek, a gyanta és a kéreg ősi gyógyító ereje

Miért érdemes körtét fogyasztani? – A lédús gyümölcs, amely az emésztéstől a szív egészségéig sokat adhat

