A-vitamin

Az A-vitamin egy zsírban oldódó vitamin, amely állati és növényi forrásban is megtalálható. Elsősorban a bőrünk egészségéért felel, a látással és a szemmel kapcsolatos problémák kezelésében fontos.

 

A-vitamin, c-vitamin, immunrendszer erősítő, zsírban oldódó vitamin, retinol

Az ókorban már az egyiptomiak és a görögök is felismerték, hogy egyes táplálékok elfogyasztásának gyógyító hatása van az éjszaka jelentkező látászavarra, de az A-vitamint mégsem tudták azonosítani egészen 1913-ig. Az 1800-as években több kutatócsoport is igazolta, hogy a farkasvakság csukamájolaj fogyasztásával kezelhető. Kémiai szerkezetét először Paul Karrer írta le, aki ezért 1931-ben Nobel-díjat is kapott. 

Az A-vitamin egy zsírban oldódó vitamin, amely állati (retinol) és növényi forrásban (karotinoid) található meg a természetben.

Zsírban oldódó vitamin lévén a májban raktározódik. Egy felnőtt ember szervezete kb. 1-2 évre elegendő mennyiséget képes tárolni megfelelő A-vitamin-ellátottság esetén.

 

Mihez szükséges?

●   a látás folyamataihoz,

●   a bőr és egyéb szövetek épségének megőrzéséhez,

●   a zavartalan növekedéshez,

●   a csontok egészséges fejlődésének biztosításához,

●   immunfolyamatok, védekezés különböző fertőzések ellen,

●   a fogak, és fogíny erősítéséhez, a látóképesség megőrzéséhez.

 

Hiányállapotok: A-vitamin hiányában a következő tünetek léphetnek fel: szürkületi vakság (más néven farkasvakság), foltok a szem fehérjéjében, a szem szaruhártyájának kiszáradása, megrepedése, a bőr és egyéb hámrétegek elváltozásai, a bőr megvastagodása a szőrtüszők környékén, fokozott hajlam a bőr berepedezésére, főleg az ajkakon.

Túladagolás: Az A-vitamin túladagolása ritka, főleg vitaminkészítmények nem előírásszerű szedésénél lép fel. Az ilyenkor jelentkező tünetek: fejfájás, bőrhámlás, a csontok elváltozása, vesebántalmak, ízületi fájdalmak. A ß-karotin túladagolásakor a bőr főleg a tenyéren és a talpon sárgásan elszíneződhet, ez azonban nem mérgező hatású. Kismamák számára az A-vitamin túladagolása különösen veszélyes lehet, mert az embrió fejlődési rendellenességeihez vezet.

Ajánlott napi adag: 800-1000 µg. Ezt a mennyiséget tartalmazza pl. egy pohár répalé, egy liter tej, vagy 50 g brokkoli.

Érdekesség: Az A-vitamint csak akkor adagolhatjuk túl, ha tabletta formájában vesszük magunkhoz. A természetes béta-karotin azonban nem káros az egészségre, és a felesleg a vizelettel együtt kimosódik a szervezetből.

 

 

Az A-vitamin hat azonos biológiai hatású vegyület, úgynevezett vitamer (retinol, retinal, alpha-karotin,beta-karotin, gamma-karotin, beta-kriptoxantin) összefoglaló neve.

A retinol például halban, májban, szívben , vesében, tojásban, tejben és vajban fordul elő, és ebben a formában teljesen felszívódik. Míg a karotinoidokból a szervezet állítja elő az A-vitamint, és a májban raktározza azt. Karotinoidok jellemzően növényi forrásban (sárgarépa, paradicsom, saláta, répa, gyümölcs) találhatók, és közülük a béta-karotin a leghatékonyabb.

A retinol természetes formájában minden létező organizmusban jelen van, és elengedhetetlen elem olyan alapvető biológiai folyamatokhoz, mint a látás és a sejtnövekedés. A kutatások szerint az A-vitamin csökkenti a kanyaró miatti halálozási arányt, megelőzi a rák bizonyos típusait, segíti az emberi test növekedését és fejlődését, illetve erősíti az immunrendszer funkcióját.

 

Az A-vitamint gyakran emlegetik hámvédő vitaminként is. Előanyagaiból – az úgynevezett provitaminokból – a szervezetben is képződhet. A leginkább elterjedt előanyagok a különböző karotinoid vegyületek, melyek közül is a legaktívabb a ß-karotin, amely sárgarépában, sárgabarackban található. Ezek a vegyületek a bélrendszerben szükség esetén, változó hatásfokkal ugyan, de képesek A-vitaminná alakulni.

A táplálékkal bevitt A-vitamin 70-90%-a, a karotinok 20-50%-a hasznosul. Az egészséges felszívódáshoz természetesen szükséges zsiradék jelenléte, és kutatások szerint az E-vitamin is kedvezően befolyásolja a táplálékkal felvett A-vitamin hasznosulását.

 

A karotinoidok családjába tartozik a likopin és a lutein is, ezek szintén festékanyagok. Mindkét növényi összetevő növeli a szervezet ellenállását a betegségekkel szemben. Ahogy telnek az évek, úgy válik egyre jelentősebbé az utánpótlás, hiszen a sejtek anyagcseréje lassulni kezd, egyre több minden gátolja normális működésüket.

A béta-karotin rendkívül fontos szerepet játszik egészségünk megtartásában. A növényben az a dolga, hogy a káros szabad gyököket hatástalanítsa. Ugyanezt a feladatot az emberi szervezetben is elvégzi.

 

Az immunrendszer erősségét befolyásolja, hogy mekkora a szervezet A-vitamin-készlete. Ha megfelelő, akkor a szervezet könnyebben elbánik a baktériumokkal és a vírusokkal, illetve hamarabb fel tudunk épülni egy-egy betegségből.

Védő hatása a szervezet belső működésében ugyanúgy megmutatkozik, mint a bőr nap elleni védelmében. Ahol szabadgyök-megkötő vegyületek vannak jelen, ott a védelem fokozott.

 

immunrendszer erősítő

Számos betegség gyógyítható rendszeres szeretkezéssel
  Feszült vagy? Alvásproblémád van? Kiderült, hogy számos olyan betegség van, amely egyszerűen gyógyítható rendszeres szeretkezéssel. 12 ok, melynek...
TOVÁBB
A citromos víz 11 olyan előnye, amit eddig biztosan nem tudtál
  Sokan csak akkor kezdenek el citromos vizet inni, amikor pl. jógázni kezdenek. A legtöbben a vizet/ásványvizet mindenféle ízesítés nélkül isszák,...
TOVÁBB
A csecsemőmirigy az egyik legfontosabb mirigyünk, keltsd életre
  A csecsemőmirigy a mellkasban, a szegycsont és a légcső között helyezkedik el és gyermekkorban nagyon fontos szerepet játszik a fejlődésben,...
TOVÁBB
Ezüstkolloid: a leghatásosabb antibiotikum mellékhatások nélkül
  Kísérletek igazolják, hogy az ezüstkolloid a szervezetbe jutva baktériumok és kórokozók egész hadával képes leszámolni!   Az ezüstkolloid oldatot...
TOVÁBB
NEKED AJÁNLJUK
D-vitamin, nők és koleszterin
  Amikor valaki meghallja a diagnózist, miszerint magas a koleszterin szintje, azt gondolja, hogy ez valami veszélyes dolgot jelent. Pedig csupán...
TOVÁBB
A magnéziumhiány figyelmeztető jelei
  Nagyon sok ember még mindig nem érti a magnézium fontosságát, holott tisztában vannak például a kalcium- és a vaspótlás lényegességével is. Ennek ellenére...
TOVÁBB
A C-vitamin hiány 10 tünete, amelyre oda kell figyelni!
  Az orvosok szerint nem csak akkor hasznos a C-vitamin, mikor meg vagy hűlve, vagy az influenza ledöntött a lábadról, hanem számos élettani...
TOVÁBB
A B-vitaminok lassítják az időskori szellemi hanyatlást
   A nagy dózisban, naponta szedett B-vitaminok jelentősen lassítják idős embereknél a szellemi hanyatlást, és az Alzheimer-kór ellen is bizonyos...
TOVÁBB
NÉPSZERŰ CIKKEK
 Eltitkolt gyógyszer a 3%-os Hidrogén-peroxid
  Bár a szakirodalom feljegyezte, hogy Franciaországban már a 19. század elején...
Az Algopyrin hatóanyaga a metamizole
  Kétségtelen, hogy az EU-ban és más fejlett országokban a metamizole tartalmú...
Csodákra képes a kövirózsa
  A népi gyógyászatban gyakran használják a növény levelének kipréselt, zselés nedvét külsőleg...
Hízol, rosszul alszol, és fájnak az ízületeid?
  A köménymag gyógyászati hatásait régtől fogva ismeri az emberiség, a népi gyógyászat...
TOVÁBBI CIKKEK
Kulcs az égiek kapujához – Tavaszi kankalin
  A tavaszi kankalin, latin nevén Primula veris, apró, évelő növény, amelynek a...
Felfedezés Magyarország egyik leglenyűgözőbb természeti csodájában - a Rám-szakadékban
  Magyarország sokszínű és lenyűgöző tájakat kínál azoknak, akik szeretik felfedezni a...
Méhpempő: Az egészség varázslatos csodaszere
  A méhpempő a méhek garatmirigyében termelődő fehéres, tejszerű, sárgás színű, savanykás,...
Nagyanyáink még tartották – Eltűntek a tyúkok a kiskertből?
  Nagyanyáink kertjéből még nem hiányozhatott a baromfi, de manapság mintha már nem lenne...

Címkék