Dr. Domján László orvos, belgyógyász, reumatológus, az agykontroll magyarországi meghonosítója

 

1953. április 20-án született Budapesten. 1977-ben végezte el az orvosi egyetemet Budapesten. Először belgyógyászként, majd reumatológusként dolgozott.

 

dr. Domján László, agykontroll

1989-ben Genfben az orvosi egyetemen elvégezte az amerikai agykontroll oktatók kurzusát, majd hazánkban is meghonosította a mexikói születésű texasi férfi, José Silva módszerét. Lenyűgözte az a lehetőség, amit ez a logikus, könnyen elsajátítható mentális eszköztár kínált. 1990-ben kezdte el tanítani Magyarországon a négynapos, két hétvégés agykontroll tanfolyamokat. Az 1990-es évek vége óta Ultra elnevezésű, kétnapos továbbképző tanfolyamot is rendszeresen oktat idehaza és számos külföldi országban, ami elsősorban a gyógyításhoz és a gyógyuláshoz ad rendkívül értékes, kiegészítő tudást.

 

2010-ben azt nyilatkozta, hogy még ma is nagyon élvezi a tanítást és örömmel tölti el, hogy szinte naponta kap visszajelzést olyan emberektől, akik az agykontroll segítségével ilyen-olyan vonatkozásban jobbá tudták tenni az életüket. Reumatológusként ugyan már csak barátait és rokonait kezeli, mégis orvosnak tartja magát, csak éppen olyan orvosnak, aki azzal gyógyít, hogy sokaknak megtanítja, hogyan mozgósíthatják szervezetük hatalmas öngyógyító erejét, hogy azt orvosuk erőfeszítéséhez hozzáadva még „gyógyíthatatlan" betegség esetén is esélyük legyen az egészség visszaszerzésére. 1989 óta számos hasznos kiadványt jelentetett meg, amelyek mind a fejlődést szolgálják.

 

Több könyvet írt az összes generáció számára, amelyben problémamegoldó feladatok vannak. Megjelentek különféle emberek sikeres beprogramozásáról szóló könyvek, illetve útmutatók a sikeres relaxáció és programozás elsajátításához. Ezen túlmenően sikeres hangfelvételek és videók is napvilágot láttak.

 

A félelem leküzdése

 

 

A gondolat teremtő ereje

 

 

Vizit

 

 

Az agykontrollról

 

 

FrankCsapda Hiteltársulás

 

 

 

agykontroll

Dr. Domján László - Az emberi elme képes a gyógyításra
Dr. Domján László neve, arca egyáltalán nem ismeretlen azok számára, akik az elmúlt két évtizedben valamikor elvégezték az Agykontroll tanfolyamot. S ez...
TOVÁBB
Meg akarsz gyógyulni? Az elméd csodát tehet!
Az alábbi egyszerű módszerek segítenek abban, hogy az elméd segítségével enyhítsd a fájdalmakat, csökkentsd az allergia tüneteit, vagy éppen élesítsd...
TOVÁBB
Dr. Domján László orvos, belgyógyász, reumatológus, az agykontroll magyarországi meghonosítója
  1953. április 20-án született Budapesten. 1977-ben végezte el az orvosi egyetemet Budapesten. Először belgyógyászként, majd...
TOVÁBB
Dr. Domján László - Félelem, hit, gyógyulás
Mesterkurzus 6. - Dr. Domján László - Félelem, hit, gyógyulás
TOVÁBB
NEKED AJÁNLJUK
 Eltitkolt gyógyszer a 3%-os Hidrogén-peroxid
Bár a szakirodalom feljegyezte, hogy Franciaországban már a 19. század elején sikeresen alkalmazták ezt a szert súlyos betegségeknél, elég jó...
TOVÁBB
Az Algopyrin hatóanyaga a metamizole
Kétségtelen, hogy az EU-ban és más fejlett országokban a metamizole tartalmú gyógyszerek vénykötelesek. A metamizole-t 1920-ban szabadalmaztatták,...
TOVÁBB
A világ leghalálosabb pirulái – Xanax és társai, avagy a benzodiazepinek veszélyei, mellékhatásai
A Xanax nevű szer a benzodiazepinek csoportjába tartozik, általában szorongásos betegségek, pánikbetegség és depresszió okozta szorongás kezelésére...
TOVÁBB
Megtalálták a rák valódi okát
Lenyűgöző felfedezés a rák valódi okáról: meggyógyulhat a beteg, ha megérti betegsége okát. Dr. Hamer a 70-es években a müncheni onkológiai...
TOVÁBB
NÉPSZERŰ CIKKEK
 Eltitkolt gyógyszer a 3%-os Hidrogén-peroxid
Bár a szakirodalom feljegyezte, hogy Franciaországban már a 19. század elején sikeresen...
Az Algopyrin hatóanyaga a metamizole
Kétségtelen, hogy az EU-ban és más fejlett országokban a metamizole tartalmú...
Csodákra képes a kövirózsa
A népi gyógyászatban gyakran használják a növény levelének kipréselt, zselés nedvét külsőleg...
Hízol, rosszul alszol, és fájnak az ízületeid?
A köménymag gyógyászati hatásait régtől fogva ismeri az emberiség, a népi gyógyászat...
TOVÁBBI CIKKEK
Érszűkület – Milyen okok állhatnak a kialakulása mögött?
Az érszűkület napjaink egyik leggyakoribb keringési problémája. Legtöbbször az alsó...
Tévhit vagy igazság? – Este hat után már nem szabad enni
Az egészséges táplálkozással kapcsolatban kevés olyan tanács terjedt el annyira, mint az, hogy...
Mit üzen a szervezetünk? – Miért hideg mindig a kezünk és a lábunk?
Sok ember tapasztalja, hogy keze vagy lába szinte állandóan hideg, még akkor is, amikor a...
Tudtad, hogy a dióban található növényi vegyületek támogathatják az agy egészségét?
A dió évszázadok óta a magyar kertek egyik legértékesebb termése. Árnyékot adó hatalmas fája...
A kukoricadara egy egyszerű alapanyag, értékes táplálékkal
A kukoricadara sokak számára a gyermekkor ízeit idézi. A tejbegrízhez hasonló puliszka,...
Kókusz és kókuszreszelék – A trópusok tápláló ajándéka
A kókusz a világ egyik legsokoldalúbban felhasználható gyümölcse. Bár legtöbben...
Egyiptom – A hibiszkusz, a sivatag rubinvörös itala
Ha Egyiptomra gondolunk, legtöbbünknek a piramisok, a Szfinx, a Nílus vagy a fáraók jutnak...
Mit üzen a szervezetünk? – Miért görcsöl a lábunk éjszaka?
Az éjszakai lábgörcs sok ember életét keseríti meg. A fájdalom hirtelen jelentkezik, legtöbbször...
Galagonya – A szív egyik legértékesebb gyógynövénye
A galagonya évszázadok óta megbecsült gyógynövény, amelyet nem véletlenül neveznek a...
Tudtad, hogy a petrezselyem több C-vitamint tartalmazhat, mint a citrom?
A petrezselyem szinte minden magyar konyhában megtalálható. Legtöbben csupán levesek,...

Címkék